Nehéz visszafogottan írni az Acolyte-ról, de ennek ellenére a részletekbe túlzottan nem mennék bele, azt már megtettem a részek topikjában. Inkább hangulati összegzésre törekszem, hogyan látom a sorozatot.
Bomarr szerint nem kell minden újdonságnak a legjobbnak lenni, de itt pontosan ez történt: számomra megszületett az új király. De miért is látom így?
Eddig már kaptunk megannyi szériát, volt itt az SW westerntől (Mandalorian) elkezdve a misztikus vonalon át (Ahsoka) a realista ábrázolásig (Andor) minden. Ezekből kiindulva azt is gondolhattam, nem lehet új a nap alatt. Ennél nagyobbat nem tévedhettem volna még úgy sem, hogy az Acolyte-ot eleve hatalmas várakozás előzte meg a korszak miatt, amit bemutatni hivatott.
A legnagyobb erőssége, hogy úgy sikerült új húrokat megpendítenie, hogy a történet magja elszakadt az eddig jól ismert Star Wars éráktól. Ebben hatalmas rizikó, de egyben hatalmas lehetőségek is rejlettek. A Lucasfilm természetesen nem bízta teljesen a véletlenre a dolgokat, a több éve futó High Republic projekt nyújtott némi alapot.
Az Acolyte-ban minden benne van, ami a Star Wars-t naggyá tette. Erős karakterek, jó történet és lélegzetelállító látványvilág. Eme elemek olyan elegyet alkotnak, amiről naphosszat lehet beszélni (a múlt héten megtapasztaltuk), és talán ezek a legfőbb motívumok, amik oly’ vonzóvá teszik. A sorozat struktúrájából fakadóan az ember könnyen ráveszi magát az újranézésre. Egyszerűen úgy nézeti magát, mint egyik másik SW széria sem.
Persze mindez nem működne ennyire jól, ha nem lennének olyan karakterek és történeti szálak, amik ezt elősegítik. A történetnek rengeteg aspektusa van, ami hosszú távon biztosít izgalmas és érdekes szórakozást. Nem ununk rá a szereplőkre, mert nem egysíkúak, éppen ellenkezőleg, több dimenziósak és ez által mindegyikben van valami izgalmas.
Az egészen bravúros, hogy Jecki és Yord karakterét annyira megbírták kedveltetni velem, hogy az ötödik részben látott haláluk igazán mélyen érintsen. De ez még semmi Solhoz képest, aki olyan sokrétű karakter lett, hogy hozzá foghatót talán csak a filmekben láttunk. Nekem ő a kedvencem a komplett és roppant tragikus életútjával, kicsit amolyan inverz Qui-Gon módra. Annyira megérintett, hogy róla külön írással is készülök. Egyébként nem csak Solról, hanem a legtöbb karakterről esszéket lehetne írni. Mi ez, ha nem annak a jele, hogy az írók jó munkát végeztek? A történet is kellően csavaros, de emellett mély is, sok lehetséges kimenetelt adva a későbbi eseményeknek.
A zene és a látványvilág elsőrangú. Előbbi hűen megidézi a prequel korszak hangulatát, az utóbbi pedig igazán földöntúli kulisszát kölcsönöz az eseményeknek. Khofar magasan a kedvenc bolygó számomra. Emlékezzünk csak, a Mandaloriban volt olyan helyszín, amit a rendező kertjében vettek fel, és biza szóvá is lett téve. Ehhez képest, ami itt van az maga a Kánaán.
Említhetem a Jedi templomot is, ami a filmek óta nem volt ennyire élő és jól kivitelezett.
Ami hiányérzetem van a sorozattal kapcsolatban az, ami nem került bele. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy kerültek képbe a Sith-ek az ikrek kapcsán. Ennek kibontásával lett volna teljes a történet. Bízom benne, hogy a második évadban erre még visszatérnek. Mert itt és most nagy összegben fogadnék arra, hogy lesz második évad. Egyben nézve nem is lehet kérdés, nagy gebasznak kellene bekövetkeznie, hogy ne így legyen. Türelmetlenül várom!