Bomarr összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Szerintem nincs semmi fura abban, hogy egy ismeretlen ember halála nem érdekli a tömegeket. Kb. 151 ezer ember hal meg naponta. Érthetően azoknak a halála érinti meg a többséget, akikről már a haláluk előtt is lehetett tudni. Pl. hogy ő az a fiatal srác a Halálos iramban filmekben. A pilótát is nyilván meggyászolják azok akik ismerték. Nute: Utólag is boldog születésnapot
-
Vélemények és javaslatok
Így az elnézéssel rendben van. Igazából ezt hiányoltam. Egy beszólástól természetesen nem fogok vérig sértödni, de úgy láttam hogy azután, hogy írtál rám ezt-azt (főokos, megmondóember, lenéző, hülyének nézem aki nem ért velem egyet stb.), napok múlva és most se változott semmi és meglepett hogy igy gondolkodsz rólam, pláne több év ismeretség után. Amennyiben ez nem így van úgy persze spongyát rá. Csak akkor a továbbiakban ilyen ha lehet már ne legyen. Ha valaki úgy szidalmaz hogy nem adtam okot rá azt magamra veszem. Természetesen nem vagyok szent és nyugodtan el lehet küldeni a búsba is. Csak akkor ez azt jelzi, hogy nem vagyunk haverok. De örülök, ha nem ennek az esete forog fent. PM-et töröltem.
-
Vélemények és javaslatok
Próbáltam pozitivan hozzáállni és reménykedni benne hogy ha minden ok nélkül elkezdesz rám förmedni és személyesdkedni az valami tőled független hatás miatt, például alkohol miatt van. Szomorúan olvasom hogy erről szó sincs és hogy a soraidat teljesen tiszta fejjel írtad. Valakitől akit eddig a pontig a haveromnak tartottam ezt nem vártam. Nem egészen értem hogy pont most hogy saját bevallásod szerint nehéz helyzetben vagy miért döntöttél úgy hogy ellöksz valakit, akivel eddig jól kijöttél, de ahogy gondolod. Jómagam egyébként volt hogy hetekig szinte egyetlen hozzászólást nem írtam. Vagy havonta is csak ritkán. Szerintem ez teljesen normális. Nekem egy ember se írt, de nem is vártam.
-
Sorozatok
Picit megtöröm a Doctor Who-lázat megtörőket . Befutott hozzám a Doctor Who hetedik évad Blu-raye. Villámértékelés: Kép: Ahogy az egy 2012/2013-ban forgatott Tv sorozattól elvárható, meseszépen néz ki. Nem tudom hogy azért mert most jobb kamerákat használtak mint korábban vagy más okból, de kicsit mintha még élesebb és tisztább is lenne az előző két évadnál. Hang: Eddig mintha füldugóval néztem volna a részeket. A robbanások elementáris erejűek. Olyan nüanszokat lehet kihallani amik a netes 720p-s verziókból mintha teljesen hiányoztak volna. Extrák: Na itt már nem ennyire fényes a kép. Sajnos évadról évadra egyre kevesebb az extra, ami elsősorban a BBC szerencsétlenkedésének köszönhető, ugyanis a kiváló werk-film sorozatukat a Confidentialt pont a hetedik évad indulása elött lőtték le, így sokkal kevesebb anyagból tudtak válogatni. Emiatt mindegy egyes részhez csupán egy 4-5 perces dokufilmecske jár (amik egyébként a netről is szabadon elérhetőek). Hála istennek legalább a rövidségűek ellenére igyekeztek tartalmasak lenni és viszonylag érdekes dolgokat mutatnak (pl. dalek kezelők betanítása, stb.). Azt viszont már elképzelni se tudom mivel magyarázható, hogy az audiokommentárok is egyre kopnak. Az ötödik évadnál még video kommentár is volt és nem csak hallani, de egy kis sarokban nézni is lehetett hogy mint reagálnak a szinészek/rendezők/írók az adott epizód jeleneteire. Itt meg össz-vissz négy audikommentár van. Kész szerencse, hogy annyi kisfilm meg prequel készül. Legalább ezeket felpakolták full HD-ben, ami azért is különösen hasznos, mert én eddig például az Asylum of the Daleks előfilmjét csak szétcsúszótt pixeles verzióban találtam a neten. De nem mondtak le arról a jó szokásukról se, hogy kifejezetten a Blu-ray lemezhez is készitenek kisfilmeket. Itt most három ilyen került fel és egész jópofák (az egyikben például utalnak rá, hogy mint törli ki magát a Doktor egy óriási adatbázisból). Mindezek mellett három 45 perces dokumentumfilm is van a lemezeken, de sajnos ezek csak visszafogottan érdekesek. Az egyik a Doctor Who amerikai sikereiről szól, a második a sorozat tudományos oldaláról, a harmadik pedig általában a Doktor útitársairól. Inkább néztem volna hosszabb werkfilmeket. Igazából mindhármat kenterbe veri az a mindössze 10 perces kisfilm amiben a Doctor Who Comic Conos fogadtatását mutatták be. Bár a kiadvány minősége jó messze van mondjuk a Hobbittól, de a nagy átlaghoz képest azért ez így is egy elég szép kis pakk lett és hál istennek a korábbi tervekkel ellentétben az évadrészek mellé nem csak a Snowmen, de a "The Doctor, the Widow and the Wardrobe" is bekerült, így azt nem kellett külön megvenni.
-
Vélemények és javaslatok
Ahogy Ody is irta: senkinek nem kell gyötörnie magát a fórum látogatásával. Pláne neked érdemes ezt fontolóra venni Csak 1 rajongó, mivel láthatóan nem sok örömöd leled abban hogy ide jársz.
-
Sorozatok
- Sorozatok
- Sorozatok
- Sorozatok
- Sorozatok
- Vélemények és javaslatok
Frenkie: én csak azt nem értem hogy miért van az, hogy élőben teljesen jól elfogadod hogy nem csak a te véleményed a szent és lehet eltérő véleményeket is ütköztetni itt meg úgy viselkedsz mint egy kisgyerek, amiért nem mindenki azt gondolja, amit te. Ennyi erővel én is megsértődhettem volna amiért csomóan ajnározták az új Supermant, hisz szerintem az totál középszerű lett. Csak hát a fórumozás nem arról szól, hogy állandóan csak a saját véleményünket akarjuk viszont látni és ellenségnek állitjuk be azokat akik másképp gondolkodnak. Ha ezt nem érted akkor a fórumozás tényleg nem neked való. Nute: Gratula!- Számítástechnika
Frenkie: Leirtam a személyes tapasztalatomat a Firefox-ról. Nem tudom miért veszed ezt személyeskedésnek vagy okoskodásnak. Egy rossz szót nem szóltam hozzád, úgyhogy nem tudom mire vélni a támadást. Illetve de: valszeg megint beittál vagy csak szimplán rossz passzban vagy és nem tudod kezelni. De én sajnos nem tudom elmondani, hogy régen ez nem igy volt.- Számítástechnika
Dettó. Eredetileg Firefoxot használtam, de amióta kipróbáltam a Chrome-ot eszemben sincs visszaállni. A Chrome sokkal jobb. Legalábbis nekem.- Sorozatok
Igen talán az is csalóka volt, hogy a britek dokudrámának hivják azokat a történelmi filmeket, amiknél ragaszkodnak a történelmi hűséghez. Ahogy nézem több magyar oldal is úgy hozta le, hogy ez valójában egy dokumentumfilm, holott semmi ilyesmiről nincs szó.- Sorozatok
- Számítástechnika
Én Chrome-ot használok és még sose volt bajom az nCore belépéssel.- Sorozatok
An Adventure in Space and Time - Hát ez valami meseszép lett. Talán mert nem is igazán tudtam mire számithatok, meglepett mennyire jól sikerült. Akik várják a Doctor Who 50-dik évfordulós részét azoknak nagyon melegen ajánlom. Remélem majd valami hasonló készül idővel a Star Warsról is.- EPVII spoileres topic
A nyilatkozatban nem a történetről van szó hanem a designról és nem az ep.4-et emliti referenciaként, hanem általában a '70-es években készült filmeket.- EPVII spoileres topic
Ja, tiszta Luke vagyok- EPVII spoileres topic
Meglepne ha rajta kivül más nem tudna látványos kardpárbajt koreografálni. A hiányától én nem félek.- Sorozatok
- Könyvek és képregények
Ennek kapcsán az jut eszembe hogy valszeg a Trónoknál is az utolsó könyvben lesz majd a legnagyobb mészárlás. Ott valszeg a fecnik már olyan sűrűn lesznek, hogy egy egybefüggő tömböt fognak alkotni- Sorozatok
- J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Mert a filmekben nem ugyanazok. Majd úgyis látod az extrákból, de ez nem egészen igy volt. A szál körül nem volt kapkodás, csak Jackson agyalta túl Azog megjelenését. Baromi sokáig úgy volt hogy egyáltalán nem CGI hanem elmaszkolt szinész lesz, de Jackson a csilliomodik verzió elkészülte után az utolsó elötti pillanatban kitalálta hogy legyen CGI.- Sorozatok
- Sorozatok