
Bomarr összes hozzászólása
-
Így készült a "Csillagok háborúja"
Egyébként hihetetlen hány meg hány-féle változata létezett az SW-nek, mielött véglegesitették volna. Még az sw.hu fórumán Zééé irt erről egy nagyon érdekes összeállitást... pl. az ep.4 egyik korai változatában lett volna egy prologus, melyben a jedik az óriási Dianoga nevű szörnnyel -mely nevet később szegény egy-szemű kapta :wink: - küzdöttek volna
-
Filmek
Talán rossz szót használtam azzal, hogy "nem eredeti"... a baj talán az, hogy túl sok helyre akar utalni és túl sokat tiszteleg a nagy elődöknek, s menetközben elfelejt valmiféle egyedi stilust felmutatni. Egyik pillanatban még 'anime'-t nézünk, annak minden bevett kellékével és megoldásaival, amit már eddig is láthattunk, a kövi pillanatban egy B-filmes meghajlás a dróton belogó repülővel, aztán meg Uma megindul Bruce Lee "Game of Death"-ben viselt ruhájával, hogy lerendezzen egy szamuráj-filmes leszámolást, majd a második részben jöhet a hajlongás a western előtt stb. Pozitiv példának ott az SW. Rengeteg helyről nyúl és rengeteg felé tiszteleg, de mégsem harsánykodik és kialakit egy teljesen egyedi hangvételt. Mindannyian tudjuk, hogy az ep.4-es kantina a western-műfaj felé egy kikacsintás vagy a hulladékzúzos jelenet a korabeli szörny-filmek felé néz ki... és még lehetne sorolni. Ugyanakkor mégis egy teljes egészt alkot.
-
Filmek
Nem nézem le, csupán a helyén kezelem :wink: (najó ez elég fellengzős lett... bocs). Ha valaki egyedien csinálja, amit csinál, akkor tényleg lelehet borulni előtt, de Kill Bill esetében ilyesmiről szó sincs. Ha már Tarantino akkor többre tartom tőle a Ponyvaregényt vagy a Kutyaszoritóbant... (bevallom a Kill Bill 2 egyes részeit kifejezetten untam és a befejezés meglehetősen gyenge lett imho). Mindenképp, de nekem csak jövő hét közepe felé jön meg...
-
Box Office
Közben tovább dagadhat a mellünk. Magyarországon az eddigi bevétel: $3,106,587 Összehasonlitásképp egy-két lehagyott környező ország: Cseh Köztársaság: $1,262,747 Románia: $392,605 Szerbia: $148,520 Görögország: $1,390,167 (de többek között lehagytuk Portugáliát, Finnországot, Argetinát és még sok más országot is :wink: ) Érdekes, hogy Lengyelországban, ahol tényleg nagyságrenddel többen laknak mint nálunk, mindössze 1 millióval hozott többet az ep.3.
- Filmek
-
Box Office
Na ez a nem semmi!!! Akkor a Japánoknak nagyon bejön az új SW film... iszonyat ritka, hogy egy filmnek egyik hétről a másikra nőjön a heti bevétele! Wow :csubi:
-
Filmek
Azért szép az a 22. hely, föleg ugy hogy nem éves toplista, hanem a "Vox megjelenése óta" bemutatott filmek közül került ki. Az ep.4 a bemutatójakor valszeg nemhogy ilyen toplistákba nem került volna be, de az akkori kritikusok valszeg "az év vicce" kategóriájában jelölték volna A Kill Bill pedig jó kis movie, de jól túl is értékelik, ahogy Tarantino egész munkásságát. Majd, ahogy telnek az évek és rájönnek, hogy milyen "összeszedett" ötletekből született, majd beáll a filmtörténelemben oda, ahová való...
-
Box Office
Japánban az augusztus 1-i adatok alapján már $53,860,370-nál tart. Az összesitett eredménye: $811,323,782 Még 5 milliót összeszed és leelőzi a Függetlenség napját (worldwide)... hajrá!
-
George Lucas
Na a fenébe... én is lemaradtam róla Anno a Baljós Árnyak után is kiadtak egyébként egy nagyon érdekes Lucas-interjút, melyben a történet mélyebb szálait bogarászta, de sajna arra is rávettem véletlenül egy másik filmet :mrgreen:
-
Box Office
Mondjuk iszonyat, hogy milyen ütemben szabadulnak meg a mozik az ep.3-tól... nem csoda, hogy igy esik a bevétel. Sajna ez egy nagyon sűrű nyár. Egyre másra jönneg a szuper-produkciók és muszáj termet szoritani az újaknak
-
Box Office
Na azért az meglesz... igaz kinkeservesen és lehet, hogy csak novemberre, de szerintem meglesz
-
Box Office
Bármilyen rossz belátni: az ep.3 kifujt az Államokban.
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
-
Így készült a "Csillagok háborúja"
Hoppá! Ezaz a bizonyos "Mars hercegnője", aminek hamarosan jön a filmfeldolgozása... és ami egyébként az egyik kedvenc regényem... ezek szerint Lucas is olvasta
-
Box Office
Nem tagadta senki sem. Csupán kiderült azóta, hogy kevesebb lett a hétvégi bevétel mint gondoltuk, de Ody gyorsan meg is jegyezte, hogy attól még a Király visszatért beelőztük. Szerintem félreértettél valamit
-
Special Edition-ok
Igen, előbb-utobb azokhoz is csinálok. Bár azok már valamivel rövidebbek lesznek, mivel az ep.5-6-ban jóval kevesebb változtatás történt.
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Pedig, ha már mindenképp párhuzamot akarunk vonni, akkor Palpi sokkal inkább Hitlerre hasonlit. Mindketten kancellárok lettek, mielött teljes hatalomhoz jutottak. Birodalmuk kiépitése egy ikonikus égetéssel kezdődött, melyben fő ellenségeiket pusztitották el (A Reichstag felgyújtása - A Jedi templom felgyújtása) és akkor még lehetne beszélni a náci tisztek és a birodalmi tisztek uniformisának kinos hasonlóságán vagy azon, hogy a Birodalom erőit, pont úgy hivják, mint Hitler katoniát (Stormtroopers!).
-
Az ezer arcú hős - Joseph Campbell
Mondok egy gyors példát: Cambell kifőzte, hogy az egyik összekötő-elem a "Wearing Enemy's Skin", vagyis az "ellenség bőrének viselése". A Star Warsban tényleg van egy ilyen pillanat, amikor rohamosztagos bőrbe bújik Han és Luke... de tényleg minden mitoszban van ilyen rész? Nem, biztosan nem. Cambell szerint a mitosz egyik szintén fontos eleme az "Atonement with the Father", vagyis megbékélés az apával. Az SW-ben az ep.6 végén van egy ilyen momentum... de minden más mitoszban is? Nem. De Lamorak sokkal jobban leirta: "1. A sokat hivatkozott campbell-i "hős-ciklus" valójában nem sok-sok mitológia történeteinek az elejétől végéig történő séma-összehasonlításával születik meg, hanem sok-sok mitológia és egyéb más történet (mondjuk a Vörös és fekete, ha jól emlékszem; nos, bárhogy is értem azt, h 'mitológia', az aztán biztosan nem az) önkényesen kiválasztott részleteinek összerakásával. Sokkal inkább Frankenstein teremtményére emlékeztet, mint értékelhető tudományos eredményre."
-
Az ezer arcú hős - Joseph Campbell
Ja... egyébként nagyon furcsa egymás után megnézni a pod-race-t és a Ben Huros fogatversenyt. Mindkettőben van egy kiemelt gonosz, aki valszeg megfogja nyerni a versenyt. Természetesen az illető gonosz végig csal. Az utolsó körben végül a gonosz és a jó fogata összeakad, ám az utsó pillanatban a gonosz felbukik és a pozitiv hős megnyeri a versenyt.
-
Az ezer arcú hős - Joseph Campbell
Ez isssszonyat jó Ody!!!! Teljesen kész vagyok tőle!
-
Az ezer arcú hős - Joseph Campbell
De mintha ez már párszor kilett volna tárgyalva :wink: Egyébként Szisz szerintem is érdekeseket mond, csak láthatóan nem ismeri Cambell munkásságát... mégis véleménye van róla. Érdekes. Mert nem arról van szó, hogy amit Szisz ir: Csakhogy Cambell módszere bárki számára érthető, mert egyszerű, mint az ujjam. Van egy csomó kiragadott pont, ami szerinte minden mitoszban benne van... közben meg nem. Kb ennyi röviden
-
Az ezer arcú hős - Joseph Campbell
Szisz: Szerintem olvasgass utána, hogy miket is mondott ez a Cambell. Nagyjából arról van szó, hogy felállitott egy csomó szempontot, amiben szerinte egyeznek a mitoszok. A vicc az -ahogy Lamorak is mondta- hogy szinte egyetlen mitosz sincs, ami 100%-ig megfelelne a Cambell-i pontoknak... persze az SW-t kivéve, ami direkte követte azokat a bizonyos kiszabott pontokat... viszont az SW nem mitosz, hagyományos értelemben véve. Cambell tehát felállitott egy olyan mitosz-elemzést, aminek majdhogynem egyetlen mitosz se feleltethető meg... gondolom érzed, hogy mi itt a probléma, és miért nem veszik komolyan. A topic célja mostmár az, hogy megkeressük milyen párhuzamok, motivumok vannak az SW és más -azt megelöző- művek között. Legyen az könyv vagy éppen film. Szerintem érdekes lenne belemenni...