Ha a filmeket nézzük, egy szakasznyi katona tudott leszedni úgy egy decepticont, hogy két autobot először alaposan elgyepálta, majd Bumblebee erősen besegített a katonáknak. Ha a filmeket nézzük, úgy tudtak csak robotokat irtani, ha leszőnyegbombázták őket a csuda tudja mivel. Ha a filmeket nézzük, még tankkal sem volt túl sok sanszuk. Sőt, ha a filmet nézted, az első tíz percben egy komplett katonai bázist tarolt le egy szem ilyen kis apróság Szóval, ha a filmeket vesszük alapul, a katonáknak rohadtul nincs esélyük. Hány katona is halt meg a két film alatt? Ehhez képest hány decepticon? Kicsit egyoldalú játék lenne ez emberi szemszögből.
No meg, gőzöm sincs, milyen átalakított C-130-asról beszélsz, de amennyiben az AC-130-asra gondolsz (ami baromira nem átalakított, így jönnek le a futószalagról ), az kb egy mechnek felel meg, de mintha ezt írtam is volna, hogy megfelelő háttértámogatással (mech) már esélyes a dolog. Viszont, ha ilyennel puffogtatsz, már az sem FPS.
Melyik videóját, mert ez kicsit tág fogalom volt. Eddig nem néztem meg túl sok videót róla, nem akarom elrontani a szórakozásom, de azért kíváncsi lennék, mekkora dögök másznak ezúttal elő. De már a Crysis egyben is szép méretes dögök voltak. De ott azért a fegyverek már elég sci-fisek (pláne azok, amikkel a nagyokra szokás lőni), plusz az irányított karaktert védi az a nanoruha. Azért az nagy előny