Dzséjt összes hozzászólása
- Sorozatok
-
3x15 - Overlords
Kösz Akkor már ketten vagyunk. GYERTEK!
-
Avatarok, smiley-k
:lol: Lásd kivel van dolgod: Kicsi Yub-yub is back!
- Filmek
- Sorozatok
-
Sorozatok
Ez értve, de úgy jön le az írásod vehemenciájából, mintha ezek miatt az egész sorozat el lenne cseszve számodra, és ezek után mi meg itt dicsérjük össze-vissza. Így meg elcseszték a két karaktert. A nyolcadik évadban már a nézőnek volt kínos az a szórakozás, amit erre a két madárra írtak. És pont ez a jó a Chuckban, szembe megy a módival, ami végtelenül unalmas már. Persze érthető, hiszen sokak pont azt szeretik, hogy össze jönnek-e vagy nem, de személy szerint, engem mocskosul tud irritálni. Abból is lehet érdekes dolgot csinálni, ha a két karakter nem nyolc éven át kerülgeti egymást. Azzal legalább a sorozat is halad, a karakterek is fejlődnek, és nem unja meg az ember.
-
Sorozatok
Akkor ne nézd, ha nem tetszik, hát most erre mit lehet mondani? Marha jól van adagolva a Stargate-ben, össze se jöttek soha a büdös életbe, annyira jól adagolták. A Bones is marha jól van adagolva, a végetelenségig adagolják, míg nem lesz az is cancel és ők sem jönnek össze. Ez aztán a jó adagolás Nuku előrelépés, az nem adagolás, hanem rétestészta effektus: nyújtják, míg vége nem lesz, és mi az eredmény? Egy történet, amiben X évig semmi előrelépés nem volt. Hű de jól volt adagolva a semmi De mint írtam, ízlések és pofonok. A Chuck akkor is egy király sorozat (a nézettsége meg őszintén szólva, magasról és nagy ívben le van tojva - a sorozat milyenségéhez nem sok köze van). És ha már nem tetszik, hát, az első mondatban a megoldás. Mi meg hadd rajongjunk kedvünkre, amíg tetszik. Aztán, ha már nekünk sem fog tetszeni, mi sem fogjuk nézni. Ennyi.
-
Videjó játékok
No, elmarad a világvége, Frenkie. Befejeztem a Bulletstormot Remek kis játék volt, remek ötletekkel, csak kár, hogy ezt is úgy hagyták abba, ahogy. Jöhet a folytatás.
-
Sorozatok
Kudar (4. évados Chuck) Persze, ízlések és pofonok, de szerintem a Chuck ezerszer jobb, mint a Lost, a Spartacus, a CSI vagy a Stargate (ahol meg ugye O'Neil és Carter szenvedett 8 éven át -> ez a szenvedés). De hát kinek mi tetszik. Szerintem a Lost rajongás van enyhén szólva túllihegve ezen a fórumon
-
3x15 - Overlords
Most tényleg ezen fogtok lovagolni? A leglényegesebb része az egész epizódleírásnak, de komolyan
-
Sorozatok
Bezony, és még milyen csavarokat visznek bele. Emellett meg a humor és a karakterek azok, akik viszik. Az utóbbiak nem csak szerethetőségében, de fejlődésében is. Nem csak Chuck és Sarah, de még Morgan is sokat fejlődött a négy évad alatt. Na meg az is egy előnye, hogy itt nem sz*rakodnak a két főszereplő viszonyával, mertnek előre lépni. Ez sajnos a Castle-ről és a Bonesról, ami még hasonló széria, nem tudom elmondani Hiába no, imádom ezt a Chuckot Csak kár, hogy most már csak heti egy új részt láthatok Spartacus: Gods of the Arena Én is letudtam. A 4-5, részt tegnap bepótoltam, és most este letudtam az uccsó részt is. Jó volt. Ez a kis mini ugyan nem tetszett annyira, mint a Blood and Sand, de ennek ellenére tetszett. Főleg, hogy az elején több karakter is igen szokatlan pozícióból indult, homlokegyenes másból, mint ahogy azt az elődben megismerhettük. Az egyetlen, ami visszafogta a dolgot, az az előzmény jellegben keresendő. Mivel mindenkinek ismertük a sorsát, az ármánykodások nem voltak olyan súlyosak. Így elmaradtak a nagy meglepetések, de szerencsére ezt a készítők is tudták, így inkább a szereplők jellemére hajtottak rá (bár ezen a téren szerintem Crixusszal még foglalkozhattak volna, kicsit kevésnek éreztem a jelenlétét). Ami jól sikerült. Csak kár, hogy nem minden tetű feje hullott a homokba, de még ott lesz az alkalom a következő évadokban. Azt a két retardáltat, akik annyira élvezték a Batiatus ház nyújtotta örömöket, igazán kinyírhatnák. Ami a Blood and Sand második évadát illeti... Nagyot kell ütnie a sztorinak, ha át akarják vészelni Andy Whitfield lecserélését. Most, ahogy hallgattam az utolsó percekben, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy más játssza Spartacust. A megjelenése, a hangja, ő így maga Spartacus, és most valaki más lesz. Szerintem ezzel még bajok lesznek
-
Videjó játékok
Én most hagytam abba kicsit (lehet még játszok vele majd később). Állati játék! Baromi jó ötletek vannak benne (mikor a Godzilla robotot kellett irányítani, az fergeteges ). És a szövegek, amiket levágnak. Némelyiktől gurulni lehet
- Sorozatok
-
3x15 - Overlords
Nemtől független, ha gyűjtőnév (pl.: ifjú írók). Bár lehet még ifjú lány is, de akkor pont így szokás írni: ifjú lány. Mivel önmagában az ifjú mindig fiatal férfit jelöl. Nem véletlen nincs ott a lány szinonimái között És csak jelzőként használjuk? Na akkor ide süss: Az ifjú kiment a roskadozó pajtába, felnyergelte deli paripáját és kivágtatott a végtelen pusztába. (Megjegyzem, ez egy ritka randa mondat a felesleges jelzőkkel. ) Itt mintha nem jelző lenne Persze a fiúval sincs semmi baj, csak ritka snassz nekem. Magamban én lendületből ifjúnak fordítottam. Na, erre nem találtam rá. Kösz a kiegészítést.
-
3x15 - Overlords
A son azt is jelenti, hogy valakinek a fia (sőt, inkább ebben az értelemben használják, a másik meghatározásra inkább a boy az elterjedt). Itt meg aztán pláne azt fejezi ki, hiszen az Atya fia. A Fiú snassz, nem is passzol ehhez a misztikus fantáziavilághoz. Viszont, ha felcsapsz egy szinonima szótárat, akkor a fiú alatt megtalálod ezeket: ifjú, fiú, srác, fiatalember, siheder, legény. Ezek közül szerintem az ifjú passzol a legjobban ehhez a sztorihoz. Kifejezi, hogy egy fiatal fiúról van szó, és azt is, hogy az Atya fia, ráadásul nem is olyan snassz, mint a szimpla fiú.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Nálunk is verőfényes napsütés volt egész nap, hónak még hamva sem volt, nemhogy híre (még a Bakony sem havas). Ha nem lett volna mínusz három fok, azt mondtam volna, hogy itt a tavasz. Így viszont csak a radiátor innenső oldalán volt kellemes meleg
-
Videjó játékok
Hangprobléma kiküszöbölve, az volt, amire gondoltam (régi driver). És máris minden működik Állati ez a játék. Gyönyörű grafika, a gyilkolás mindenféle formája, jófajta karakterek, és egyelőre a sztori is tetszetős (kalóznak lenni oly jó ), bár nem számítok azért hűde nagy fordulatokra.
-
Videjó játékok
Eddig jó, bár még csak pár percet játszottam vele. Valamit csinálnom kell a hangkártyámmal, mert minden játékot 5.1-be vág be, ami gáz, mert csak 2.1 van. Így vagy nincs egyáltalán hang, vagy az elülső és hátsó hangok nem szólnak.
-
Videjó játékok
Elkezdem én is a Bullettstormot, nem várok a Starcraft 2 végére. Az most kicsit kiakasztott.
-
Sorozatok
- The Phantom Menace - 3D
Legfeljebb a világvége tarthat vissza- Sorozatok
- Videjó játékok
Most gondold el, ha 2012-ben fejezed be, és én addig nem jutok a végére, akkor a maja jövendölés rólunk szólt!- Sorozatok
- The Phantom Menace - 3D