Sajnos, az én húgom eddig nem jött össze olyan pasival, akivel ne lett volna gond. Volt iszákos, mulya, a jelenlegi überféltékeny. Persze nem szoktam beleszólni, mert tudom a húgomról, hogy megvan az esze, sőt, fizikailag is meg tudja védeni magát (mindkettőnket ugyanazt a "kiképzést" kapta). De akkor is, rossz látni, ha a húgom mellett olyan ember van, akinek legszívesebben rálépnék a nyakára.
Persze, hál' isten, eddig tettlegességig egyszer fajult a dolog, amikor közbe kellett lépnem egy balegyenessel. A sors iróniája, hogy eleddig az az egyetlen pasija volt, akit legalább kedveltem és máig haverom De például a mostani, ez az überféltékeny, ezt nem is kedvelem, az őrületbe kergeti a húgom, és ami a legrosszabb, nem fogja fel, hogy a húgom szakítani akar vele (sajnos neki meg van egy olyan jó szíve, hogy túl sokszor tud megbocsátani embereknek, így a szakításai hónapokig húzódnak...). És már pedig ha ilyen ragaszkodó és ilyen mérhetetlenül féltékeny, akkor lehet ennek is jobb lenne elkenni a száját.
Bár az enyém is kiválasztaná az egyik legjobb haverom. Végre megbíznék egy pasijában és biztonságban tudhatnám Csak kár, hogy azok túl mulyák, hogy ráhajtsanak (vagy tőlem félnek, a franc se tudja ).