Dzséjt összes hozzászólása
-
Vélemények és javaslatok
Mint látható, nálam is működik. Ez az utolsó három oldalról lett összeidézve a multidézéssel
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Számomra ilyenkor érthető, hogy Lucas miért csokizza le nagy ívben.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Gondolod? A fenti "megoldás" egy olyan képregényből van, amiben a feltámasztott és kissé gépesített Darth Maul az öreg Ben Kenobival harcol (Bár a komolyan vehetőségét jól jelzi, hogy még az EU sem fogadja el kanonnak.) Viszont ez EU-ban ezen kívül is feltámasztották már egyszer Maul uraságot, méghozzá a Sötét Oldal Prófétái, akik úgyszólván újraformálták őt, mert nem tetszett nekik Darth Vader, az egykori Jedi. Ezért életre keltették Mault, hogy ölje meg Vadert. Maul pechére, Vader levágta, majd Sidious megsütötte az eretnekeket. És ez már kanon! (És az egyike, amit én személy szerint simán nem fogadok el, mivel szembemegy mindazzal, amit a hat film képvisel a halhatatlanságról, csak azért, hogy összehozzanak valami coolat.) Még valami. Bár csak nagyon felületesen olvastam ezt a kis vitát - a spoilerek mögé nem néztem be és csak egy-két mondatot kaptam el -, azért érdekes kicsit Maul bácsi megszületése mögé pillantani. Az ep1 kezdetén Iain McCaig éppenséggel pont egy éjnővér sith boszorkányt képzelt el. Íme még egy ötlet, amit a filmekben ugyan nem használtak fel, de a TCW kicsit módosítva, kicsit meggyúrva, de felhasznál, és kapcsolatba hozza Mault (ha csak úgy, hogy egy fajtársa lép képbe) az éjnővérekkel.
-
Egyéb fontos
Én négykor dőltem ágynak azzal, hogy délután kettőig csak álmot akarok látni. Erre fél tízkor már fenn viribültem (és hál' isten, nem vagyok másnapos... szerencsére én csak a jó borból ittam, a kannásat inkább kerültem).
-
3x11 - Pursuit of Peace
Már elsőre is elhittem neked
-
3x02 - ARC Troopers
Erre egyszerű a válasz: nem akartak degenerációt. A másolat másolatának a másolata már egy gnóm lenne. A klónozás folyamán (legalábbis a sci-fikben ez alaptétel) egyre nagyobb a degeneráció, ezért lehetőség szerint mindig a forrás DNS-sel kell dolgozni. Az friss, egy klóné már csak másolat, abban már jelentkeznek a klónozás kis hibái. És sok kis hiba tragédia
-
Boldog Élet Napját!
Boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok az összes fórumlakónak! Idén én már nem rontom itt a levegőt
-
3x11 - Pursuit of Peace
Az a sunyi epizódleírás, pedig mondtam neki, hogy csak éjfél után landolhat a postaládádban Akkor az sw.com megint átvert. Mondjuk én is úgy emlékeztem, hogy megszólalt, de lusta voltam utána nézni.
-
3x11 - Pursuit of Peace
Kérdésedre a válasz határozott nem. Mivel sajnos idén nem adnak már több TCW epizódot, így én sem tudok leírást készíteni. Vagy te valami másra gondoltál, esetleg célozgattál???
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Jó kis összefoglaló
- Sorozatok
- Kantin
- Videjó játékok
- Kantin
-
Akik eggyé váltak az Erővel
RIP
-
Egyéb fontos
Bódogot neked is, Phobos! Aztán csak csíííínyán a Kinecttel és a Wii-vel, mert nem minden dologra jó, amit a férfi agy nők társaságában kitalálhat
- Filmek
-
Videjó játékok
Khm... Szóval menjen a fenébe mindenki, aki PC-re torrentezik, de az XBox jóval drágább játékait hajlandó megvenni, mert miatta drágák a tisztességes embernek (mint én ) a PC játékok.
-
Videjó játékok
Az igazi Miranda. Szívesen játszanék vele Shepardosat Yvonne Strahovski alias Miranda Lawson Cerberus ügynök
-
Könyvek és képregények
No, befejeztem a Mass Effect: Felismerést. A sztori remek volt, nagyon belepasszolt az első játékban elhangzottakba (és természetesen a játékokban fellelhető kódexekbe). A magyar kiadás nagyjából csapnivaló, de erről már eleget szövegeltem. Apróságokban persze vannak eltérések, a Prezidium és a Tanács Tornyának a leírása tök más, meg korábban említettem, hogy a batárikat és a volukat is máshogy írja le (szegény voluk, ha csak maszkot viselnének, szétrobbannának ), de ez tényleg betudható annak, hogy az író valószínűleg koncepciós képeket kapott, hiszen a játék akkor még kész sem lehetett, amikor nekiállt írni (de még a könyv megjelenésekor is egy hónap volt a játék megjelenésig). Na szóval, a sztori remek, bár aki játszott az első játékkal, és elolvasta a kódex bejegyzéseket is, annak nem okoz semmiféle meglepetést. Jó volt Anderson múltját megismerni, ahogy azt is, hogyan mentek a dolgok tizennyolc évvel az Éden Egyes incidens előtt. Hát nem sok a különbség. Saren igyekszik keresztbe tenni az aktuális Fantom jelöltnek és az emberiségnek, a Szövetség pattog, mint a nikkelbolha, a Tanács meg továbbra is három töketlenből áll De tetszik, hogy ebben a könyvben még csak tíz éve vagyunk a Fellegvár tagjai, de már követelőzünk, cseszegetünk. Így sokkal érthetőbb, hogy miért rühell minket a többi faj. Tíz év után már Fantomot jelöltetünk, míg a voluk cirka 2700 év után még tanácsszéket sem kaptak (mondjuk az, hogy közülük nem lett senki Fantom, azt megértem, bár a "biotikus istent" - halandó nevén Niftu Calt - megérné jelöltetni ). Úgyhogy nagyon jó kis könyv, hozza az ME hangulatot
-
Egyéb fontos
Jake, Karrde, Phobos, Krande:: köszi Meglesz. Ma tartunk haverokkal egy kis előszilvesztert
-
Vélemények és javaslatok
Tegnap este nálam is belassult, de mivel ilyet csinált a régi fórum is, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Ma már teljesen jól hasít Szek.: na ilyen, mikor az élet cáfolgat. Ezt a posztot alig tudta elküldeni, annyira belassult
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Hát ez az. Egy átlag néző le se sz*rja Todot, és fingja sincs arról, hogy Bane hajója ugyanaz. Megkockáztatom, hogy a típusát sem tudják, nemhogy a nevét. Másrészről, mi az isten nyavajáért kell azon nyammogni, hogy mit gondol az átlagnéző. Mert azt meg én kakkantom le. Az átlagnéző megelégszik azzal, amit a szájába rágnak, azért átlag, és ebből kifolyólag a nagyjuk nem is nézi a sorozatot. A TCW két típusú embernek készült: a gyereknek és a Star Wars rajongó felnőttnek (aki lélekben ugyanúgy gyermek). Az utóbbi nem foglalkozik ilyenekkel. Még nem. Ha eléggé megragadja a sorozat, akkor fog, és ahogy egyre több ember példája mutatja itt is, rá fog találni ezekre az apró, de fontos részletekre. Mert ide talál közénk. A másik fél, a Star Wars rajongó felnőtt meg vagy már itt van, vagy vegye a fáradtságot és nézzen utána. Ez utóbbi nem bonyolult, lehet utána olvasni, lehet kérdezni. Amúgy meg, én ep guidok nélkül is kitaláltam önerőből mind Todora, mind a hajóra magyarázatot. Az egyiket újraépítették, Xanadu 2 meg egy másik hajó, ugyanazzal a névvel és festéssel. Poén, hogy az egyik ötletem be is jött. Miért? Mert baromira nem nagy dolog ilyeneket kitalálni. Csak egy iciripiciri kicsi fantázia kell hozzá. Ami szerintem sokkal jobb, mint ha az embernek elmagyaráznak mindent. Csak a fantáziáláshoz nem árt, ha az ember nem lusta hozzá.
-
Egyéb fontos
Nagyon helyes Bár az a fél háttértáncos leány kicsit morbid, hulla jó buli lehet, de hát ízlések és fétisek
-
Egyéb fontos
Hehe, ezt az én egyik macskám is előszeretettel csinálja (akárcsak anno az apja). Ha meg fekszem, akkor meg a hasam vagy a hátam bérli ki. A másik legalább megelégszik a takarómmal