Aki nem tudja elvonatkoztatni a könyvet a filmtől, az szerintem is jobb, ha előbb látja a filmet, pont amiatt, mert a könyvekhez képest a filmek még akkor is hiányosabbak, ha a filmből készült a könyv. Ez sokaknál zavaró, sőt, van ismerősöm, akit az is szokott zavarni, ha a könyvben valamit máshogy képzel el (persze nem rója fel a filmnek, csak kicsit csalódik).
Szerintem a könyvet is kell alapnak tekinteni, ha az az alapmű (pl.: Harry Potter, Gyűrűk Ura). Viszont ha a film az alapmű, akkor azt kell alapnak is tekinteni.
Amúgy szerintem filmből is éppen elég könyv készül (hogy melyikből több, azt szvsz mostanra már macerás lenne eldönteni). Manapság már minden nagy blockbusterből készül könyv, jó esetben több is, sőt, újabban már sorozatok epizódjaihoz is készülnek könyvek.
Kötelezőből egyedül az Egri Csillagokat olvastam el, de azt is komoly hézagokkal. Szeretek olvasni, anno, míg Zircre és Fehérvárra jártam, a buszon bőven volt időm olvasni, mostanában meg éjjel olvasok. Pláne jó ösztönzés most, hogy kapom a könyveket kritikára, így most rövid időn belül egy rahedli új könyvem lett, aminek igencsak örülök. Mert az utóbbi időben sajnos a könyvek irreálisan borsos ára meggátolt az olvasásban (mondjuk Krande azért ellátott olvasnivalóval, meg tisztes könyvtárunk van itthon, hogy ha olvasni akarok). Pedig annyi jó könyv van, amit szívesen elolvasnék...