Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    43.154
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    530

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Filmkvíz

    Ön nyert!
  2. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Szaftos sztori? Persze, képekkel illusztrálva, mi? Ismered azt, hogy úri ember nem fecseg?
  3. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Visszatértem... bár ahogy elnézem, ezt a szöveget valaki másnak kéne nyomatnia Pár napra elmegyek, és így leamortizáltátok szegény Oldit? Mellesleg, szépen termeltetek. Csak győzzem bepótolni. A Balatonon jó volt, bár néha elhaláloztunk a dög meleg miatt. A víz az első nap mondjuk hideg volt (nekem, a két rozmár haverom szerint jó volt), de szombat-vasárnap már azzal sem volt baj, legalábbis az első öt percig, aztán skera ki, mert zörögni kezdtek a csontjaim A borok is finomak voltak (és drágák, nem kicsit, nagyon), a nők is szépek, szóval minden jó volt.
  4. De azért annyit beláthatna, hogy az ep1 nem sz*r első rész, az ep4-5-6 felújítása nem a állam elleni bűncselekedett, és Lucas nem az antikrisztus, amiért ezt elkövette. Ja és azt, hogy attól, hogy úgy gondolja, még nem biztos, hogy csak úgy lehet, mivel élő példák bizonyítják, hogy nem úgy van.
  5. Dzséjt

    SW videojátékok

    A majdnem felnőtt is gyerek De ha jobban tetszik, akkor úgy mondom, hogy tinédzser.
  6. Dzséjt

    SW könyvek

    Naná, hisz Jango klónjai, szóval ugyanazt a gént hordozzák nagyjából. De a mandaloriai nem egy faj, hanem egy kultúra (sőt, talán közelebb áll a törzshöz). Az pedig neveltetéssel átörökíthető, nem génekkel.
  7. Alapvetően az ep2 és 3 közé való, így oda is tenném. De, ha azt veszem, hogy rendre elpuffogtatnak a filmekben debütáló dolgot, nem mellesleg a TCW csak egy EU, akkor szigorúan a filmek utánra tenném.
  8. Dzséjt

    Filmek

    Én nem vagyok rajongó Nem az én avataromon van egy Chuck Norris avatar, alatta Avatar felirattal, még lejjebb "na'vi harcos" szöveggel
  9. Dzséjt

    Filmek

    Egy hithű Avatar rajongónak nem lehet akadály az a 150 km. Gondolj bele, mit lett volna a Pandorával, ha Jake azt mondja: "mennék én, ha nem lenne 150 fényévre". Gondolj azokra a szegény na'vikra, bele tudnál nézni a 3D-s szemükbe ilyen lelkiismerettel?
  10. Dzséjt

    Fórumtali

    Pedig milyen Hyperspace anyag születhetne. Mehetnénk házalni a Lucasfilmhez, hogy egy hétvége alatt elkészítettük a Fanboys 2-t
  11. Dzséjt

    Filmek

    Paradoxon? Mindjárt megsemmisül az egész univerzum, de kis szerencsével, csak a mi galaxisunk. Légy már ránk tekintettel: gyerünk a moziba be
  12. Phobos, az, hogy te mit értél és éltél meg, az baromira messze van az általános nézettől. Én 7 évesen Alien filmet néztem, ebből eztán mégsem fogom azt a messzemenő következtetést levonni, hogy az Aliens bizony gyerekfilm, az alienek nem ijesztőek, hanem cuki lények, amikkel bátran játszhat minden tíz éves, és igenis, az egész Alien Saga bátran ajánlható 7 éveseknek. Frászkarikát, az Aliens piroskarikás mozi, és én nem vagyok átlagos gyermek. Tehát az, hogy te így élted meg, nos, bocs, de érdekes nézetre vall, hogy eztán azt képzeled, akkor mindenki így éli meg, és ugyanazt próbálod ráerőltetni másra is, amit te tapasztaltál. Húgomnál nem így volt. Sőt, az idén négy éves unokatestvéremet is megragadta Jar Jar. NÉGY éves! Ebből a te olvasatodban levonható az a következtetés, hogy Jar Jar a négy évesek körében elragadóbb, mint az ewokok (pedig az ep6-ot nem látta, csak az ep1-et). Érdekes az is, hogy régen suliból hazajövet, az ep2 után a buszon utazó kölykök arra lettek figyelmesek, hogy a könyvem borítóján Boba Fett virít, és nem ewokokról, meg jawákról, még csak nem is Jabbáról kezdtek kérdezni, hanem Darth Maulról, Darth Vaderről, Jango Fettről, Anakinról és Obi-Wanról. És ami meglepett, hogy a rohamosztagost lazán klónnak hívták. Az is beszédes, hogy az ep3 premierjén a kiskölyköt a fénykardom kezdte el érdekelni, és nem a karton Yodabábu. S mint nagy Legos, azt is borítékolni tudom, hogy nem azok a készletek fogynak a kölykök körében, amiben ewok macit, Jar Jart vagy jawát találsz (mondjuk ez utóbbi nem csoda), hanem amiben egy Sith vagy Jedi lapul, esetleg Grievous, amiből űrhajót építhetsz, ez sem véletlen. Mint ahogy az sem, hogy a Jedi Knight széria lett nyerő, vagy, hogy végül a TCW százszor sikeresebb lett, mint az Ewoks, a Droids és a két Ewok film együtt véve.
  13. Dzséjt

    SW könyvek

    1) Minden EU író csokizik a másik EU író fejére, ahogy azt Phobos már megfogalmazta. 2) Képtelenség minden EU-nak megfelelni, mert a legtöbb kizárja egymást. Travis írását is kizárja az ep2-3-4-5-6, mert nyomokban sem lehetett a klónokon mandaloriai vonásokat felfedezni. 3) A TCW magasabb szintű EU, ahhoz kell alkalmazkodni, és nem fordítva. Még jó, hogy nem a filmektől várod el, hogy alkalmazkodjon az EU-hoz. Travis hülye, ez van, ha nem tetszik a munka, fel lehet mondani, ahogy tette is. Aki más homokozójába megy játszani, tanulja meg a játékszabályokat. Akinek nem megy? Kérem, játsszon a saját homokozójában. Itt Lucas és Filoniék az urak, nem jött-ment írók.
  14. Dzséjt

    SW könyvek

    Pontosan. Traviss megkapja a pénzét érte, nem is keveset, szép hírnevet, és még ő veri a tamtamot valamiben, amit nem is ő hozott létre (még csak a mandik megteremtéséhez sincs köze)? Nem utolsó sorban, melyik EU-s ellentétet nem magyarázta még ki egy-egy EU író?
  15. Dzséjt

    Fórumtali

    Meg nem utolsó sorban, több ideje is volt tanulni, mint nekünk. Hisz annyi kort megért már: kőkor, középkor, újkor...
  16. Dzséjt

    Filmek

    Egy egyszerű "miért?" is elég lett volna De azt azért szögezzük le, hogy Cameronhoz képest nem tartom nagy rendezőnek, nem a világ többi rendezőjéhez képest (ahogy írtam is lentebb). James Cameron, J. J. Abrams és Clint Eastwood után ő a következő a listámon. Az mekkora, mikor a srácot elviszi tanítani, hogy hogyan beszélnek a férfiak
  17. Dzséjt

    Filmek

    Mintha direkt egyes szám első személyben írtam volna, de javíts ki, ha tévednék. Nekem Nolantől eddig csak a Batman Begins és a The Dark Knight tetszett (az utóbbi azért már kevésbé, mint az előbbi), a Memento és a Tökéletes trükk meg olyan "egyszer megnéztem, aztán elég is volt" kategória. Majd talán valamikor a jövőben újra megnézem őket, de nem voltak rám különösebb hatással. Szóval az ÉN érdeklődésemet Nolan neve nem csigázza fel annyira, min Cameroné. Aki Cameron ugye megteremtette az egyik filmet, amiért ÉN máig rajongok (Aliens). És ott a Mélység titka, ami a kedvenc tengeralattjárós filmem, amiatt szerettem bele a tengeri világba (nem véletlen az sem, hogy az egyetlen teljesen teljes lego készletem is tengeralattjárókból áll), és ott a Két tűz között, mely csak az egyik kedvenc akciófilmem. És nekem még a Titanic is tetszett, hogy a T1-2-ről, melyből az utóbbit az egyik legjobb robotos/időutazós filmnek tartok, már ne is beszéljek. Kicsit többet jelent SZÁMOMRA James Cameron neve, mint Nolané, akinek eddig két filmje tetszett igazán (rajongásról meg távolról sem tudnék beszélni még e két mű kapcsán sem, ellenben az Aliens, vagy a Mélység titka...). És amúgy, ha az számítana, hogy ki mennyi ideig nem rendezett, akkor George Lucas sem egy nagy figura. Elvégre, ő mennyi idő után is tett le valami értékelhető rendezést az asztalra az ANH után? 22 év? Cameron csak 12 évet pihent, és azt sem úgy, hogy abszolúte nem rendezett semmit, csak nem mozikat csinált. Szóval nem hiszem, hogy ez a "phengetés" értékmérő lenne bárkiről is legyen szó.
  18. Dzséjt

    Filmek

    A példák miatt úgy gondolom, az elvárásokat tényleg úgy értette, hogy nincsen előzménye a filmnek. Nincsenek olyan prekoncepciók, hogy a na'vik így nézzenek ki, mert a könyv alapján így lettek elképzelve, vagy a kép úgy nézzen ki, mert a képregényben is úgy volt. Nincs előre megírt történet, amit már kívül-belül ismerünk, nincs előzmény vagy utózmány, amihez igazodni és felnőni kell. Ezek másfajta elvárásokat (lehetetleneket) szülnek, mint az, hogy olvasol pár istenítést (amit mondjuk szerintem egyszerűen el kéne felejteni), és úgy ülsz be, hogy egy jó filmet vársz. A másik megközelítésben úgy ülsz be, hogy már tudod, minek hogyan kell lezajlania, kinek hogyan kell viselkednie, minek hogyan kell kinéznie. Kvázi fejben már megteremtetted az egész filmet, és ott az elvárás, hogy annak a film feleljen is meg. Így meg tényleg csak a minőségnek kell megfelelni, vagyis valóban legyen jó a saját ízlési skáládon. Nolan filmje nálam érdeklődésileg a nullán áll. Annyira nem tartom nagy rendezőnek, mint Cameront, hogy csak a neve elég legyen az érdeklődésem felkeltéséhez (plusz, arról még annyit sem tudok, mint az Avatarról, így a film témája sem ért el még hatást, de majd a trailer meggyőz ). Aha, értem.
  19. Dzséjt

    HD formátum és a házimozirendszerek

    Phobos, a Predator fej nálunk is kapható a mai napig, az Alien kobak viszont a világon csak és kizárólag Japánban jelent meg (ők maguk csinálták meg a dobozt a Quadrilogy-hoz, de a szigetországon kívül csak ott került forgalomba, ahonnét berendelték Japánból). Azért néha nem ártana utána nézni néhány dolognak... És nem ezek az egyetlen extrás kiadások, hiszen ott van a Batpodos és társai TDK kiadások, a sisakdobozos Vasember, vagy az ajándéktárgyas Gyűrűk Ura csomag. Azért ezekről jó lenne nem megfeledkezni. Csak hát minek adjanak ki ilyet minden filmhez? Külföldön sem csapják hozzá az ilyen extrákat mindenhez, és amihez igen, ahhoz is csak korlátozott példányszámban. Miért? Mert tényleg csak a nagy rajongók, az extrákat gyűjtögetők, meg talán néhány eszét vesztett sznob veszi meg, de az emberek tetemes része megelégszik egy tokkal és két lemezzel. Sajnos nem a "dilisek" alkotják a piac nagy részét, se hazánkban, se máshol. Nekem sem kéne egy Star Wars extra kiadás, amihez mondjuk hozzácsomagolják Darth Vader 1:1-es ILM által készített sisakját. Mi a frásznak, DVD-t veszek, nem modellt.
  20. Dzséjt

    Filmkvíz

    No, bedobok most egyet én is, mert már olyan régen csináltam ilyet
  21. Dzséjt

    HD formátum és a házimozirendszerek

    Azok miatt tuti nem haldoklik semmi, mivel azok a sz*rt sz*rért jeligére létrehozott DVD-k, és jó, ha 10-ből 1 ember megveszi őket. Amúgy sem nagy filmek (Zs kategóriás vacakok), amik direkt erre az árkategóriára lettek gyártva. Másrészt, nem haldoklik a DVD piac, éppen ellenkezőleg, virágkorát éli. Az nem tudom, miért fáj neked, hogy egyes kiadók leviszik az árat. Ha te drágán akarod megvenni, akkor hiba van a készülékedben Olyan meg már rég nem (vagy csak olyan ritkán és olyan filmmel, amit meg sem jegyeztem) fordult elő, hogy egy úk film, ami futott a mozikban (sőt, olyan is, ami nem) nem jelent meg. A nullsoftos DVD is csak ritkán csúszik be, de akkor meg a régiónk miatt, és nem azért, mert valaki 59 Ft-os DVD-t mert venni.
  22. Dzséjt

    Filmek

    Nolan honnan tér vissza? El sem ment
  23. Dzséjt

    Cad Bane

    Szerintem már a 2. évadban sem fog sok részben feltűnni. Három, max öt, de az már nagyon sok lenne. Nem tűnik olyan karakternek, aki fél évadon keresztül kiaknázható lenne, inkább Ventress-hez hasonlóan olyan "néha feltűnik" fickó. De szvsz ebben az évadban még semmiképpen sem fog eltűnni, sőt, erős a gyanúm, hogy még néhány évadig fel-feltűnik majd. Túlságosan cool lett a karaktere, amit a sorozatokban szeretnek kihasználni.
  24. Dzséjt

    Sorozatok

    Milyen szervnek kéne itt közbelépnie? Semmi durva sincs a képen.
  25. Dzséjt

    Filmek

    Az ügyvéded tudja, hol találja az enyémet. Be lehet perelni Detto így gondolom. Én sem értettem sosem, mi értelme játékot-könyvet-képregényt kiadni a film előtt (vagy a trailerben ellőni a fordulatokat, komplett sztorit). Ezért is tetszik az Avatar marketingje. Nincs semmi, minden a moziban dőlhet el, és nem a monitoron, vagy a könyvben. Így a jó. Követendő példaként kéne állítani. Őőőő... ez csak ebből jött le? Mindig is arról volt szó, hogy az Avatar egy Cameron által kitalált film lesz.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.