Top1, best of, number 1. Nálam ez az epizód könnyűszerrel letarolta az eddigi összes TCW epizódot, beleértve a mozifilmet. EZ a klónok háborúja. Ez háború volt, nem a Star Warsra jellemző "egy vagy néhány ember eldönti a csatát, a többiek meg csak statiszták" felállás, hanem rendesen megkomponált, kegyetlen csata (félbe nyisszantott és élve égő geonosisiak... bazz...), ahol nem csak a hősöknek állt a zászló, ahol nem volt egyetlen mindent eldöntő szuperterv. Tényleg kicsit D-nap feelingje volt, de csak nagyon kicsit, inkább egy geonosisi csata v2.0 ugrik be róla. De meg merem kockáztatni, hogy jobb az ep2-ben látott összecsapásnál.
Itt is nagyon sok apróságot felhasználtak, amiket én szívből díjazok. A LAAT/i csapatszállítók visszakapták a gömbőc lézerágyúkat, amiknek csak a helye volt meg eddig a TCW-ben (az ep2-3-ban mindig rajtuk voltak), nem tudom, miért hiányzott eddig, de most jó, hogy újra visszakerültek (remélem ott is maradnak). Aztán, újra feltűntek a LAAT/c lépegetőtelepítők, amiket talán a mozifilm óta nem láthattunk. De akiknek igazán nagyon örültem, az Waxer és Boil voltak a két klón, akik anno az Innocents of Ryloth-ban találkoztak a kislányra. Ők az első olyan mellékklónok, akik újra feltűntek korábbi fontos szerepük után (Denal sajnos nem töltött be túl fontos pozíciót első megjelenésekor, így nem is ragaszkodhat hozzá az ember, nem is éreztem semmi különösebbet, mikor Bane megölte). És egyben ők szolgáltattak is némi izgalmat, mert míg Anakinért, Ki-Adiért, Obi-Wanért, Cody-ért, de még Rexért és Ahsokáért sem lehet izgulni igazán, Boil és Wrexer már nem olyan szereplők, akik fontosak vagy tudjuk, mi lesz velük. Mikor mentették Obi-Want először a TCW alatt kalapált a szívem, hogy nehogy eltrafálják a kettő közül valakit.
Aztán, jó volt végre találkozni a Jedi Tanács mellékeseinek egyik legaktívabb tagjával, Ki-Adi-Mundival. Nem is értem, hogy lehet, hogy ő még csak most tűnt fel, hiszen a Tanács egyetlen olyan nem fontos karaktere, akinek a filmekben is van szövege (Plo Koon ugye sosem szólal meg, Kit Fisto csak az ep3-tól tanácstag, a többieket meg az ember igazán meg sem jegyzi a filmből, annyira jelentéktelen díszletelemek... max még azokra emlékezhetünk, akik elhaltak Palpatine irodájában). Jó volt, bár maga a karakter külső megjelenésben szerintem kicsit elcseszett, játékra meg egyáltalán nem hasonlít a filmbéli Ki-Adira. Nem rossz ez, de vannak jobban eltalált karakterek is (Obi-Wan, Padmé, Jar Jar, C-3PO - igaz, utóbbi kettőt részben vagy végig ugyanaz játssza -, Palpatine). Jó volt Luminarat is látni, bár gőzöm sincs, neki miért kellett ott lennie. Talán ő felel az űrért, mint anno a Ryloth trilógiában Anakin?
A humor sem volt erőltetett, mind Rex "ugrása", mind Ahsoka és Anakin civódása, vagy a kis versenyük nagyon jók voltak, főleg Ki-Adi-Mundi eredményével
Szóval, összességében (a csapnivaló képminőség ellenére) nálam ez eddig a legjobb TCW epizód.