Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.205
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    596

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Filmek

    Múltkor mondta, hogy valahol csinálja ezt a Transformerses kvízt az első filmből (DVD fejezetenként 1 kérdés), és itt is megosztja velünk a kérdéseket. Barricade-é vörös, Frenzy-é furcsa mód kék. Tán annak idején autobot volt?
  2. Azt még nem tudjuk, mit csinált Luminara Unduli, sőt, a következő részben egy ötödik Jedi lovag is csapódik a csapathoz, szóval egyáltalán nem biztos, hogy a többit közvetlen irányítás nélküli klónokra hagyták. Semmi gond.
  3. Ezt egy szóval sem állítottam Semmi baj a hangvételeddel, teljesen jó. Én sajnos nem. Elképesztő, hogy egyes készítők mennyire hülyére veszik a nézőket, de komolyan. És nem csak a készítők. Nemrég szembesültem azzal, hogy a könyv szerkesztők is mocskosul idiótának tartják az olvasókat. Egy flotta méretének és tartalmának kiadása pedig éppen elég ahhoz, hogy egy terv meghiúsuljon. Hiszen ha tudod, hányan jönnek ellened, tudod, hányszor annyit kell bevetni ellenük. Ezzel egyetértek, jobb felderítés kellett volna. Szerintem úgy voltak vele, ha először sem volt légi támogatása a geoknak, és mehetett az egyszerű landolás, másodszor is fog. Ne feledjük, az első csatában több ezer klón landolt a bolygó felszínén minden gond nélkül úgy, hogy az űrben száznyi ellenséges hadihajó volt. Most meg egy sem (ezért sem hasonlítható össze a Ryloth-i csatával, mivel ott volt űrvédelem, de nem volt légi támogatás, csak légvédelem, itt meg űrvédelem nem volt, de masszív légvédelem és repülők is... Ryloth-on könnyebb volt a landolás... és lehet, hogy pont amiatt nem akarták most bevinni az Acclamatorokat, nehogy leszedjék őket, mint a Rylothon). Jobb felderítéssel valószínűleg egy Venator áll mögéjük fedezni, és azok nem mennek el másfelé csapatokat letenni, a vadászokat sem vonják el másfelé (mondjuk azt nem értem, miért nem volt a LAAT/i-nak vadászfedezete, a Torrenteket simán bevethették volna, de ezt az ep5 óta nem értem a Star Warsban). Szóval egy jobb felderítés nem hozott volna ilyen fiaskót. Amúgy az egész mutatvány engem a normandiai partraszállásra emlékeztet a II. világháborúból. Főleg az előestén történő csapatleszórás. Itt is az volt a lényeg, hogy leteszik a vonal mögé a csapatokat, akik megbénítják az ágyúkat, pajzsokat, aztán jöhet a főerő. És mint a valóságban, itt is szétlőtték a repülőket, és az "ejtőernyősök" vagy nem, vagy a célhoz képest máshol értek földet. Ha elindul az offenzíva nincs visszaút, pláne nem egy beosztott fog erről dönteni. Majd ha valamelyik tábornok azt mondja, hogy feladat törölve, akkor van hová (ez esetben vissza) menni. Azért azt se feledjük el, hogy a parancs az parancs, és jól néztünk volna ki, ha - visszautalva újra Normandiára - a csapatszállítók az erős ágyútűz és a nagy emberveszteség hatására inkább visszamennek a hajókra. Ilyen nincs, ez nem demokrácia. Azt mondják, hogy ott landolsz, akkor ott landolsz. Ha nem sikerül, mert kilőtték a gépet, elszúrta a pilóta, vagy valami más jött közbe, akkor oda kell sétálnod, ha csak nem kapsz más parancsot a felettesedtől. Ebben az esetben az volt a sz*r ügy, hogy a tábornokok a lelőttek között voltak, így senki sem rendelt el visszavonulást.
  4. A kritikai kérdést hagyjuk szerintem, mert off. Nem tetszett, hogy kritizálod a másik kritikáját (beleértve az enyémet), mert ilyet szerintem nem szabadna senkitől (persze a felháborodásom kicsit képmutató volt, mert csak az ellen keltem ki, amely engem is érintett, holott Ody is minősítette a te kritikád, és egy szót se szóltam...). Felőlem úgy kritizálod a részeket, ahogy akarod, amíg azt normális hangnemben. Ennyi. Hát ez tényleg erősen értelmezés kérdése, mert az én olvasatomban az "ismerik minden lépésünket" ugyanazt jelenti, mint az "ismerték a tervünket". Persze sokkal lazább megfogalmazás, a terves verzió semmiféle kétséget nem hagyna, de az eddig TCW epizódokat figyelembe véve, inkább veszem szó szerint az elhangzottakat, mert a sorozat nem annyira bonyolult, hogy egy mondatnak több értelmezése lenne. Pláne, hogy Palpatine jelen volt az eligazításon és tudjuk, hogy mindig mindenről tud, nem csak úgy mellékesen értesítik az offenzíva előtt (elég csak a Malevolence-trilógiára gondolni, ahol ő értesítette Dookut Plo Koon, majd később Anakinék támadásáról is, ott se a támadás előtt szóltak neki, hanem már jóval azelőtt). Persze, hogy nem mindegy. Sok minden nem mindegy egy csatában. Nem mindegy, hogy a cél mozog vagy áll, nyílt színen van vagy fedezék mögött. Az sem mindegy, mivel lőnek mire. Egy tank nem fog élőerő ellen páncéltörőt használni, mint ahogy páncélosra sem lő rá repeszgránáttal. És persze az sem mindegy, hogy a repülő a levegőben van, vagy a földön, illetve, hogy a katonák a nyílt színen állnak vagy beáldozva a LAAT/i-k repülésével nyújtott előnyöket (és veszélyeztetésüket, mert bár nem voltak már geo repülők az égen, azok újra fel tudnak ám szállni), inkább a földön tartják őket fedezéknek. Hogy nem képes ellenállni egy tanknak, az valószínűleg biztos. De a fedezék nélkül álló ember tud? Azért nem mindegy, hogy valami, ami bár nem állja a lövéseket, de ideiglenesen elhárítja rólad a tüzet, vagy közvetlen te kapod. Nagyon nem mindegy, pláne, ha a tankok mellé gyalogság és egyéb támadó egység is jár, amik lövedékeit a LAAT/i-k még inkább védenek, mert ezt sem lehet elhanyagolni. Ami a wikit illeti, persze, lehet könnyű páncélzatú gép is gunship, de nem ez az általánosan jellemző. MI-24, A-10, ezek erősen páncélozott gépek, nem utolsó sorban, a LAAT/i-t a MI-24-ről mintázták. És ezek bizony a földön állva is ellent tudnának állni néhány csapásnak, persze repülőként az égen a legjobbak, mint ahogy a tank sem lenne túl ellenálló a levegőben De a háborúk ugye nem az ideális helyzetekről szólnak, hanem a célszerűségről, rögtönzésről, szerencséről és tudásról. Vagyis, ha a repülő a földön fedezék formájában megóvja a kiskatona hátsóját a tűztől, akkor a repülőnek a földön kell maradnia fedezék gyanánt. És ha te ott lennél a nyílt, fedezékek nélküli csatatéren, te is rohadtul ragaszkodnál a LAAT/i-hez közted és a tank között, és tuti egy percre sem jutna eszedbe, hogy az de jó lenne, ha a levegőben lenne, mert úgy logikusabb. Persze, hogy nem, a páncélosokat páncélosok ellen építik. Azt semmi sem bírja, még egy másik páncélos sem (elmúltak már azok az idők, mikor a Sherman legénysége összecsinálta magát egy Tigris láttán, mert a Sherman nem tudta megsebezni a Tigris). De akkor a katona semmi mögé se bújjon oda, mert úgyse bírja ki. Álljon a nyílt színen és várja a halálos lövést? Frászt, bújjon csak oda valami mögé, mert radikálisan nőnek a túlélési esélyei. Mert lehet, hogy a gép nem bírja ki, de amíg a gép döglődik, addig a katona él. Te megöletnéd a katonát, csak hogy a gép repüljön (és esélyt adnál, hogy ott is elpusztuljon). Az epizódban meg inkább feláldozták a gépeket a katona életéért cserébe. Azért érezhető a különbség.
  5. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    De, voltak benne katakombák.
  6. Dzséjt

    Videjó játékok

    Szívesen, mindkettőtöknek. Az első rész sztoriját főleg Oldinak írtam le, mert magyarítás híján ő nem értette.
  7. Front nem volt, de a megfogalmazás ritka szerencsétlen volt. Ezért vettem személy szerint magamra. Pláne "érdekes" volt ezt azután olvasni, hogy alig pár nappal azelőtt írtam, hogy nem vagyok elájulva a második évadtól (és ezért is lelkesedtem ezért az epizódért), na meg hogy lehordtam az első évad egyik-másik epizódját is (Dooku Captured, Downfall of Droid), amikben volt néhány meredek dolog. De ami tetszik, arra ha a fene fenét eszik, akkor sem fogom az elfogultság nevében azt írni, hogy miért nem jó. Nem érdekelnek a hibák, ha az összkép tetszik, és én már csak az idegeim miatt sem fogok negatív dolgokat írni, mert jobb szeretek a pozitív dolgokról beszélgetni. Mert arról is lehet ám írni 10/10-es és "jajdehűdejó" kitételek nélkül is. Semmiféle infrastruktúra nem volt megtámadva az első geonosisi csatában. Az áramfejlesztő egy űrhajóhoz tartozott, az volt annak a gyenge pontja. Anakin azért lövetett fölé! Így a Techno Unió egyik űrhajója semmisült meg. Terv se sok volt abban a csatában, mert mire végre valami tervszerű kezdett kibontakozni (ösztüzet zúdítani a gömbhajókra, nem a kis madárkákkal lövetni), addigra lelépett az ellenség. Az első csata nagy hibája az esetlenség volt. Nagy számban előre törés, ennyi volt a stratégia. A többi már olyan, ami a filmben sehol sincs, de ilyesmit akkor akár a mostani epizódba is belevehetünk. Akkor rosszul tűnt, mert az epizódban erről szó sincs. Cody szó szerint ezt mondja: "Az ellenség jobban felkészült a támadásunkra, mint mi tettük. Ismerték a tervünket." Itt a hiba az elképzelésedben. A LAAT/i-k nem könnyű páncélzatú gépek. Éppen ellenkezőleg, gunshipek, az pedig katonai megnevezés a "rohadtul nem lehet őket ledurrantani az égről, mert olyan masszív páncéljuk van, de mi szaladjunk, mert legalább ennyi fegyver is van rajta" kifejezésre De a hajón magán is látszik, hogy minden, csak nem könnyű páncélzatú (hülyeség is lenne egy csapatszállítót könnyű páncélzatúra tervezni, és nem is szokták őket).
  8. Dzséjt

    Filmek

    Panasonic, 2 GB
  9. Dzséjt

    Sorozatok

    Ez a cikk egy baromság. A 2,5 milliós nézettség rekordot döntött a SyFy-on, hogyan lenne már csalódás? Az 1.6-os nézettség meg még mindig sokkal jobb, mint amilyet az SGA 4-5. évada bármikor is produkált. Ne az SG-ről tájékozódjál már, amikor regelve vagy az abydos gate-re, ami egy hangyányit talán jobb hírforrás (vagy olvasd az SFportalt, ahol meg én vagyok a hírforrás a témában)...
  10. Dzséjt

    Videjó játékok

    Hát, a CoD-ok egyike sem bír olyan érdekes világgal és nagy történettel, hogy ne lehessen végigvinni ennyi idő alatt rohanás nélkül. Én se rohanok előre, sokat bóklászok (mondjuk laptopokat nem szoktam keresgélni), olykor elég sokáig ellövöldözök egy bizonyos területen (pl. az öt és fél órából tuti fél vagy egy óra a Rio de Janeiro pálya, mert ott sokat szórakoztam). De összességében ezek sehol sincsenek a régi nagy játékokhoz, vagy egy remek RPG-hez. Pl. a Dragon Age-t egy hete játszom folyamatosan, és annyi minden van benne, hogy ezalatt az egy hét alatt még csak a húsz százalékát vittem végig. És ott aztán tényleg mindenkivel dumálok, minden zegzugot megnézek, mindenkivel harcba szállok. De az FPS-ek csak ritkán tartoznak ezek közé, pláne az olyan sodró lendületű történet cenrikus lövöldék, mint a CoD: MW 1-2, vagy a Half Life 2 (ami csak azért hosszú, mert hosszú történetet írtak neki).
  11. Dzséjt

    Videjó játékok

    Akkor az elején Call of Duty 4: Modern Warfare Call of Duty: Modern Warfare 2 - For the Record
  12. Dzséjt

    Videjó játékok

    Én is a végére értem, a statisztika szerint 5 óra 31 perc 18 másodperc alatt vittem végig. Nagyon jó, a története kenterbe veri az első részt, pedig az is nagyszerű volt. Simán lehetne akár film is. És találtam még egy filmes utalást: a történet egy pontján felbukkan a USS Dallas. Ez a tengeralattjáró szerepel a hasonlóan történetekkel bíró Tom Clany regények némelyikében, köztük a Vadászat a Vörös Októberre című műben, amit ugye megfilmesítettek. Kedvenc momentumaim: Spoiler: Röpcsi hullás az égből.ISS Felrobbanása, nagyon durva. Első havasi pályán a menekülés. Végső leszámolás a csónakázástól. Év FPS-e. Jinx, ha nem előznek meg, elmesélem majd részletesebben később (ha valaki meg nem előz), csak most kitoloncoltak mindkét gép elől, így nincs időm.
  13. Dzséjt

    Ahsoka Tano

    Az Erő egyensúlya nem azt jelenti, hogy 2 Sith - 2 Jedi. Eleve, ilyen felállás csak nagyon rövid ideig volt, ha volt. Egyedül az ep4 idején, mikor még élt Ben és Yoda. Aztán Ben halálával csak Yoda maradt, hisz Luke még nemhogy Jedi nem volt, képzett Erőhasználó sem. Aztán mire Luke végre Jedi lett, már Yoda rég nem volt, hiszen ahogy a mestere mondta: "Szembe kell szállnod Vaderrel, csak akkor lehetsz Jedi." Szóval Yoda halálától Luke győzelméig technikailag egy Jedi sem volt, csak két Sith. Valójában persze Luke már bőven Jedinek mondható volt, de akkor is egyedül büszkélkedhetett ezzel. Az Egyensúly azt az állapotot jelöli, amikor egyáltalán nincs Sith, a Sötét Oldal nem aktív. Egyszer valaki úgy írta le, hogy olyan, mint a nyugodt tó. Ha belehajítasz egy követ, a felszíne fodrozódni, hullámzani kezd, felborult a tó nyugodt egyensúlya. Ez az Erőben a Sith megjelenése (a hasonlat azért is jó, mert ugye a Sötét Oldal közelségét a Jedik sokszor úgy írják le, hogy: "Zavar támadt az Erőben.") A kiválasztott mondhatni a tóba záporozó köveket pusztította el, és ezzel a tó, vagyis az Erő újra lenyugodhatott. A "beleszerelmesedést a mesterbe" dolgot inkább mellőzzék. Nem illene se a karakterhez, se az Anakin és Ahsoka közti már kialakult kapcsolathoz, mert az testvéries, nem elfojtott szexuális. Ilyen sehol nem bujkál Ahsoka karakterében. És ifjú kora miatt szerintem nagyon Jedivé sem fogják ütni, hiszen még csak tizennégy éves. Ha a TCW még nagyon a háború elején jár, akkor is maximum kettő, két és fél év van hátra még az ep3 cselekményéig. Tehát Ahsoka nagyon ideális esetben a háború végére legfeljebb tizenhét éves lehet. Kizártnak tartom, hogy ilyen fiatalon Jedivé avanzsáljanak valakit. Kivétel, ha kiderül a sorozat folyamán, hogy a togruták kétszer gyorsabban öregednek, mint az ember, de eddig nem fektettek túl nagy hangsúlyt a két faj közötti különbségekre, sőt, leszámítva a külsejét, Ahsoka akár egy 14 éves emberlány is lehetne.
  14. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Iván rulezz, de ez a Szent Petis sem rossz
  15. Dzséjt

    Videjó játékok

    Én is most léptem ki, eredetileg csak éjfélig akartam játszani. Hát gyerekek, az Infinity Ward megint nem cicózott. Van egy pálya, ami már előzetesben is kicsapta a nép egy részénél a biztosítékot, de szerintem a játék megjelenése után végképp kifogja. Csak pislogtam. Az atombombás jelenet sem semmi, na de ez. A havasi pálya is nagyon jó volt, csak kár, hogy rövid. Amúgy mikor elkezd az ember menekülni, és lecsúszunk a dombon, majd visszafordulva lőjük a menekülőket és közben befutnak a motorosszános lovagok, az tiszta Két tűz között (az előző rész Terminator 2-es utalása után még egy utalás James Cameron egyik mozijára?). Na de utánna, Rio de Janeiro... pfff... lehet csak a fáradtság miatt, de alig tudtam átjutni rajta. Nagyon jó kis játék lett ez, év FPS-e, ez tutyibiztos.
  16. Dzséjt

    Ahsoka Tano

    Ha nem a Star Warsról lenne szó, én is 100%-ot mondnék, de a hat film folyamán az átlaghoz képest kétszer többször győztek a gonoszok és jóval több hős halt meg. Szóval, ez esetben inkább 49-49%. Lehet túléli, mert közönség kedvenc vagy a történet úgy alakul, de lehet, hogy meghal, mert a történet megköveteli vagy mert hatást akarnak gyakorolni. És van 2% esély arra, hogy meghal, de az EU-ban feltámad
  17. Dzséjt

    Videjó játékok

    Szívemből szólottál
  18. Dzséjt

    Ahsoka Tano

    Öregharcos, valamit nagyon benéztél. Ilyenről senki nem írt egy hangnyit sem Ahsoka átáll és Anakin kinyírja, mert azt szokás a Jediknek a Sötét Oldalra pártolt szakikkal. Ehhez nem kell Sidious, Palpatine, még a Jedi Tanács jóváhagyása sem. Elég Anakin bosszúszomjas motivációs rugója és gyűlölete a Sötét Oldal felé.
  19. Dzséjt

    Ahsoka Tano

    Kivétel, ha Ahsokából Ahsoka Ventresst csinál Az elképzelés nem rossz, sőt, tetszik. Ahsoka Sidious direkt vagy közvetett közbenjárásának hála átpártolna a Sötét Oldalra, ne adj isten, kinyírná Rexet, megfenyegetné Padmét és végül Anakin leszámolna bukott tanítványával, ami újabb kő lenne számára is a Sötét Oldal felé vezető úton, egyúttal magyarázattal szolgálna arra is, miért nem említi senki az ep3-ban. Bár lehet, hogy ez a TCW keretei között kicsit túl komplex és sötét lenne, de ki tudja. Láttunk mi már kínpadon Jedit
  20. Dzséjt

    Videjó játékok

    Én meg majdnem ugyanennyiért a Bithumen üzletházban Már készül a hely, hogy legyen hova telepíteni a Dragon Age mellé.
  21. Dzséjt

    Könyvek és képregények

    Hétvégén én is megkapom tesztelésre
  22. Dzséjt

    Filmek

    Ösznye-visznya egy rész kellett volna belőle. Az is csak egyszer nézhető, mert a legvégső poén lelövése után a film értékét veszti és semmi plusz nincs benne, ami még egyszer érdemessé tenné a megtekintésre.
  23. Dzséjt

    Videjó játékok

    Oldi, frenkie, láttátok már, mit lehet kapni a bótokban? Hatodszorra is Hív a Kötelesség, és már másodszor kerül terítékre a Modern Hadviselés
  24. Dzséjt

    Fórumtali

    Csatlakozom az előttem szólókhoz
  25. Dzséjt

    Filmek

    Pontosan. Furcsa is, hogy ezt felmerte vállalni a Fox (pláne ezekben az időkben). Bár lehet, emiatt az egy film miatt b*szarintott el annyit az elmúlt időkben, azokra nem maradt elég lé Minden esetre kíváncsi leszek. Azért, ahogy Phobos is leírta, a világ 1 milliárdot túllépő négy filmjéből három sf/fantasy (és mindháromnak volt előzménye, szóval erről a halvány reménysugárról ennyit...). Ez meg még James Cameron is, aki azért akármilyen figura is, a populáris filmekhez nagyon ért. Én sem hiszem, legalábbis nagy hype és sok erény kell. A filmnek sokáig kell jól teljesítenie a kasszáknál (ezt egy hetes toplistás szereplés nem vinné sikerre), mert bár a hype az első héten meg merem kockáztatni, rekordot fog dönteni, de ha a filmben nincsen lélek, akkor nem fog sokáig kitartani és megy a süllyesztőbe. Majd elválik.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.