Dzséjt összes hozzászólása
-
Star Wars viccek
- A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Szerintem is kicsit túl lett ez pörgetve. Éltek némi önkritikával, ez minden. A Solóval kapcsolatban én sem értek egyet, bár az tény, hogy valószínűleg az anyagi bukásához az is hozzájártul, hogy nem Harrison Ford játszotta el a karaktert. Sőt még azt az ötletet is pártolom, hogy ezután ne váltsák le a színészt, ha nem muszáj. Viszont az ep7-9 koncepciója tagadhatatlanul ugrált a két rendező között, és bár egymás munkájára építkeztek, más-más szemléletet követtek. Viszont ez a Disney elhatárolódás az ST-től legalább olyan botor feltételezés, mint az, hogy a Disney törli a PT-t. Eleve, a PT most éppen a zárótrilógia szerepét tölti be, ennek okán pedig nem lenne túl szerencsés hamar előállni olyan történettel, ami a lezárást feloldja és folytatja. Igazából pont amiatt, mert ez a zárás, az sem lenne gáz, ha soha többé nem látnánk sztorit, amiben Rey, Finn és Poe a főszereplő, hanem még jó pár évvel később olyan történettel állnának elő, ami mondjuk 1000 évvel utánuk játszódik, amikor véget ér az általuk megteremtett béke korszaka. A másik, hogy élőben követhettük, hogyan emel fel egy rajongók számára nem túl népszerű filmsorozatot a Disney-Lucasfilm páros. A PT-t legalább annyira övezte utálat, mint az ST-t, most mégis maguk alá pisil mindenki az Obi-Wan Kenobitól. Pedig az egy PT sorozat lesz, a PT legutáltabb színészével. Megkockáztatom, hogy ez a stúdió arra is képes, hogy tapsvihart generáljon Jar Jar Binks feltűnésével. És az ST renoméjának javítása már megkezdődött a The Mandaloriannel.- Rogue Squadron spoilermentes topik
A Marvel Studios évente 3 filmet tud legyártani a mozikba és 3-4 sorozatot a Disney+-ra. Szerintem a Lucasfilmnek is menne ugyanez, ha akarnák. A Disney+ meg nem csak a Star Warsra támaszkodik, szóval ez sem indokolja azt, hogy a Lucasfilmnek csak a szériákra kelljen koncentrálnia. A háttérben inkább kreatív problémák lehetnek. A sorozatok élén olyan emberek állnak, akik láthatóan értik a Star Wars-t és lelkesednek is érte, van koncepciójuk is, és ezt végigviszik tehetséggel. De a mozik élére valahogy nem találnak ilyen kvalifitású embereket, és úgy tűnik, olyan sztorit sem nagyon találnak, ami elmesélhető lenne 2 órában, de megmaradna Star Warsnak. Akárhogy is, a 2023-as film tényleg ugrani látszik. Ha még most elkezdenék, azt is már csak 2023 végén tudnák bemutatni, de ahogy telik az idő, ez egyre valószínűtlenebb. Bár, amíg olyan minőségű sorozatokat adnak, mint a mostaniak, addig annyira nem is hiányoznak a mozifilmek. Ráadásul így több Star Warst is kapunk egy év alatt. Ezek mellett személy szerint vígan kivárom, míg találnak egy olyan ötletet, amit tényleg mozifilm formában érdemes megvalósítani.- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
- A Star Wars jövője
Az univerzum egységességén, de nem azon, hogy egy képregényben egy szereplő ne tűnjön fel két helyen. Ezt észrevenni az adott mű szerkesztőjének a dolga (meg az írónak... elsődlegesen az írónak). Ők nem szerkesztők, még csak nem is sorozatszerkesztők, ezeket a tisztségeket továbbra is a kiadók alkalmazottai töltik be. Ha az író elcsesz egy nemet vagy egy fénykardszínt, azt például a sorozatszerkesztőnek kéne észrevennie. Mondjuk ebben az esetben már az író kompetenciáját is megkérdőjelezem, mint író. Hogy lehet úgy használni másvalaki karakterét, hogy azt sem tudod, mi a neme? A Stroy Group feladata inkább a tanácsadás, ha például szükség van egy gengsztervezérre az ep3 és 4 között, akkor ők bedobhatják Darth Maul nevét, vagy ha valaki szerepeltetni akarná Saw Garrerát a The Mandalorianben, akkor ők jelzik, hogy az nem fog menni, mert halott. Vagy ne tűnjön fel Resurgent csillagromboló egy képregényben, ami a Birodalom idején játszódik, vagy elmesélik a Sith-ek eddig ismert történetét, ha egy alkotó nincs tisztában vele és megkérdi tőlük. Ilyenek. De nem ők ellenőrzik minden mű elkészülésének minden egyes szakaszát, az a különféle szerkesztők dolga.- A Star Wars jövője
Eme hibák többéségvel nem a Story Groupnak kell foglalkoznia, hanem a könyvek és a képregények szerkesztőinek.- Marvel
Akkor kicsit átfogóbban: - Odin, miután Thor szétverte a jégóriásokat, bűbájt bocsátot a pörölyre, azaz a Mjølnirre (amit Jane barátnője, Darcy csak möj-möjnek hív), amitől fogva az, aki méltó arra, hogy megemelje, megkapja Thor erejét is. (Thor) - Később, mint kiderült, a pöröly Thort megelőzően a bebörtönzött nővére, Hela tulajdonában volt, és nem csak megemelni tudta, hanem puszta kézzel darabokra is törte a Mjølnirt. (Thor: Ragnarök). Ezért kellett Thornak később a Vihartörő nevű szekerce, mivel a pöröly ripityára tört, maradványai valószínűleg ott maradtak Norvégiában. - Itt jön az, amit még nem tudunk. Jane Fostert utoljára a Thor: Dark World eseményei során láttuk. Azt tudjuk, hogy ezt követően nem sokkal, az Avengers: Age of Ultron történetét övetően szakított Thorral off-screen. Szintén off-screen derült ki az is, hogy amikor Thanos kiirtotta az univerzum élőlényeinek felét, akkor Jane is meghalt, majd öt évvel később őt is visszahozta Hulk az életbe. Szóval abban az öt évben semmit sem csinálhatott. - A jelenlegi elmélet szerint Jane a Thor: Ragnarök és az új film, a Thor: Love and Thunder között megszerezte a Mjølnir darabjait, összerakta és emiatt megkapta Thor erejét, hála Odin bűbájának. De még valószínűbb, hogy az Avengers: Endgame után lett ő a Mighty Thor, ugyanis a pöröly összetörése (Thor: Ragnarök) és Jane halála (Avengers: Infinity War) között nem telik el sok idő. Ez a She Hulk érdekesnek ígérkezik. Akkor ezek szerint Blonsky-t nem csak egy cameo erejéig hozták vissza.- Marvel
Ez valószínűleg ebből a filmből fog kiderülni. Valószínűleg köze van ahhoz, hogy a kezében ott az összerakott möj-möj, feltehetően ennek okán kapta meg Thor erejét, mert méltónak bizonyult rá (vagy az, hogy Hela összetörte, az feloldotta Odin bűbáját). Az biztos, hogy valamikor Thanos második megölése után történt meg a pöröly összelegózása, mert a lila herefejű Jane-t is kicsettintette a létezésből öt évre.- Az Andor sorozat
És mi lenne elég, ha még elvárásaid is lennének?- A The Acolyte sorozat
Igazából hivatalosan csak annyi volt megerősítve, hogy a High Republic éra végén fog játszódni, és mivel az 82 évvel a yavini csata előtt ért véget, ezért lett a sorozat erre az időre datálva. De a The Wrap például 200 évvel az ep1 előttre írta, ezt aztán több cikk is átvette.- Az Andor sorozat
Na, ennek örülök. Jó lenne, ha végre kapna egy mélységet ez a karakter, akiről az ep6 idején azt sem tudni, ki a pöcc és mi a péket keres ott. Se előtte, se után nem hallottunk róla egy büdös szót sem, mégis olyan, mintha ő lenne az egész lázadó banda legfőbb vezére. A TCW, a Rebels és az RO szerencsére már helyre tették azt a részt, hogy "se előtte", de azért erre a karakterre még ráfér a finomítás. Jó lesz végre rendesen megismerni a Lázadók Szövetségének vezérté és az új Köztársaság első kancellárját.- Háttérben lévő érdekességek, történetek
A premier hetén láttam hétvégén. Apámmal és egy haverommal néztem meg a filmet a székesfehérvári Cinema City-ben, mert akkor Veszprémben még csak az ősöreg Séd mozi volt meg, aminek a hangrendszerét pont az ep2 miatt újították fel, hogy le lehessen ott is adni. Viszont a premier idejére nem készült el, csak pár héttel később. Természetesen a Sédben is megnéztem, akkor a tesómmal, aki akkor még bírta a Star Wars-t, bár főleg Jar Jar és Ewan McGregor miatt. :) A sors ironiája, hogy a Veszprémbe eljutott kópia hanghibás volt, az Acklay megjelenésétől a klón sereg megérkezéséig több másodpercet csúszott a hang.- Aliens és Predator
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
De talán már akkor jobb lett volna szépen türelemmel kivárni, míg a Disney és a Lucasfilm felépíti úgy a brandot, hogy mostanra a legelvakultabb PT-heater is spontán elélvez attól, ha Hayden Christensen elővillantja kincstári mosolyát. És ugyanez lesz az ST-vel is. A két stúdió ugyanúgy tudatosan épít, a sorozatokkal és egyéb művekkel végül úgy meg fogja szerettetni az ep7-9-et, hogy a végén legelvakultabb ST-heaterek fülét is leveri a mosolyuk, amikor Rey majd visszatér. Szép fokozatosan, ahogy tették a PT esetében is.- Avatar
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Érdekes belegondolni, hogy az ep7 idején még sokan azt harsogták, hogy a Disney majd eltörli a prequelt, most meg Hayden Christensennel nézünk interjúkat.- A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Én sem kaptam semmit, viszont más levél már érkezett tőlük (én már korábban regisztráltam, szóval az akcióról már levélben értesítettek).- Avatar
Eywából valószínűleg le lehet tölteni a tudatát, ha a halálakor felöltődött oda valahogy, mint Grace-nek. Szerintem az RDA valahogy rájött, hogy az avatar programban használt tudat áthelyezést hogyan használja fel Pandora tudat-leltáránál, ahogy a na'vik is használták Eywát Jake tudatának áthelyezésére.- Avatar
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Ez csak azért van, mert az OT idején még Luke és Anakin is született tatoone-i lakosok voltak (akkor még szó sem volt arról, hogy Anakin és Owen csak mostohatestvérek, vagy arról, hogy Luke és Leia egy aszteroidán látta meg a napvilágot). Későb Lucas persze dönthetett úgy, hogy akkor ezek alapján legyen ez a Jedi viselet, de az OT idején még egyáltalán nem így gondolta, ezt az ep1 készítésekor rendelte el így. Annyira nem volt ez a Jedik hagyományos öltözete az ep4-6 idején, hogy Jabba palotájában is látni olyat, akit simán Jedi lovagnak lehetne nézni, épp csak fénykard nem fityeg az övén:- Frank Herbert - Dűne
Nem is lenne rossz a szerepre.- Vélemények és javaslatok
Köszi szépen, Sky.- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Ez igazából azért van, mert Ben Kenobi ruházata csak az ep1-gyel lett tradícionális Jedi viselet. Addig csak egy szimpla tatooine-i ruházat volt, és ezért van az, hogy több műben is a tatooine-iak hasonlóan öltözködnek. Sőt ezt azóta annyira átvették, hogy minden sivatagbolygón hasonló az öltözködés, ezért lehet a jakkui Rey-nek is már az elejétől kezdve a Jedikéhez hasonló ruhája. Lucas az ep1-ben tette Ben Kenobi ruháját afféle egyenruhává, és jött az a háttérinfó, hogy a Jedik ezzel is kifejezik puritán életmódjukat (ami mondjuk szerintem egy kicsit képmutató a részükről, miközben egy hipermodern luxustemplomban élik a mindennapjaikat,a hol mindenből a legjobbat kapják). Viszont az univerzumon belül is annyira ismertté vált, hogy ez a viselet a Jedik sajátja, hogy az ep1-ben Qui-Gonnak el kellett rejtenie egy poncho alá, az ep2-ben pedig Watto pusztán a ruha láttán felismerte Anakinban a Jedit. Szóval ilyen téren tényleg jó, hogy Obi-Wan nem ezt a jellegzetes göncöt viseli.- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Azért Ben hozzáállását a helyzethez jól jelzi, hogy az ep4-gyel ellentétben itt még egyáltalán nem viseli a klasszikus Jedi viseletet. Bár a tatooine-i viselet eleve hasonló a Jedik ruhatárához, Kenobi ruhája még ettől is eltér kicsit. Kicsit olyan, mint az öreg Luke az Ahch-Tón, aki szintén ruházatot váltott, ezzel is eltávolodva a jediségtől. Az is tetszik, hogy nagyon szépen átemelték a valóságba a Fő Inkvizítor és az Ötödik Fivér fénykardját. Természetesen részletgazdagabbak, van rajtuk néhány extra, de a jellegzetességeket ügyesen megtartották (mint korábban a Solóban Maul fénykardjának esetében). Ebből is látszik, hogy nagyon odafigyelnek, és ha változtatnak valamit, azt jó okkal teszik, nem azért, mert sz*rnak bele - még ha számunkra az az ok nem is ismert.- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Nem, az Trilla volt. Ez egy új inkvizítor, még semmiben sem szerepelt ezelőtt. - A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Böngésző push értesítéseinek konfigurálása
Chrome (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek → Értesítések lehetőségre.
- Módosítsd a beállításokat.
Chrome (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Válaszd a Webhelybeállítások lehetőséget.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Safari (iOS 16.4+)
- Győződj meg róla, hogy az oldal telepítve van a Kezdőképernyőhöz adás lehetőséggel.
- Nyisd meg a következőt: Beállítások → Értesítések.
- Keresd meg az alkalmazásod nevét, és módosítsd a beállításokat.
Safari (macOS)
- Lépj a Safari → Beállításokmenüpontra.
- Kattints a Weblap fülre.
- Válaszd az Értesítések menüt az oldalsávban.
- Keresd meg ezt a weboldalt, és állítsd be a saját preferenciáidat.
Edge (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések lehetőséget, és módosítsd a beállításokat.
Edge (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Kattints az Engedélyek ehhez a webhelyhez lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Firefox (Android)
- Lépj a Beállítások → Webhely engedélyek menüpontra.
- Koppints az Értesítés menüre.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
Firefox (Desktop)
- Nyisd meg a Firefox Beállítások menüjét.
- Keresd meg az Értesítések menüt.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.