Dzséjt összes hozzászólása
-
Star Wars Celebration - Anaheim 2022
Abszolút egyetértek. Ráadásul a sorozatok hosszabb játékideje alatt jobban ki lehet bontani a sztorikat. Nem kell 2,5 órába belesűríteni. És a látvány már nem akadály, se a színészek. Egek, de messze vagyunk már attól, amikor egy sci-fi sorozat négy műtermi fal közé vagy Vancouver erdejébe volt beszorítva, a filmbeli színészeket meg tévés színészekkel kellett helyettesíteni (nem mondom, hogy az rossz volt, hiszen sok ilyen sorozatot szerettem, de azért na, ez így az igazi).
-
Teaser trailer
De ott része volt a színjátéknak, a Jedik elleni uszításnak, és annak bizonyítéka volt, hogy a Rend elárulta a Köztársaságot. Később viszont erre már nem volt szüksége, és elkezdte átírni a történelmet. A sebek emlékeztették volna a nagyérdeműt a Jedikre, amiknek az emlékét is el akarta törölni. Plusz sokkal könnyebb sebhelyek nélkül a jóságos császár képében tündökölni, aki békét és rendet hoz a Galaxisban. Valjuk meg, Sidious valódi arca egy szörnyeteg arca. Azért ez nem mutat olyan jól a holoprojektorokon. Pláne, hogy a Halálcsillag elkészültéig úgy-ahogy fenn is kellett tartania a látszatát annak, hogy ő jó Uralkodó, a Birodalom pedig a legjobb dolog, ami a Galaxissal történhetett. Jól látod, phase II páncélos klón katonák.
-
Filmek
@Frenkie Nem tudom, láttad-e az Időgép című filmet (két változata is van, az egyik 1960-as, a másik 2002-es, de mindkettő jó, és mindkettő H. G. Wells novelláján alapul). Szerintem az az egyik legjobb időutazós sztori/film. Mert pont a lényeget boncolgatja: nem változtathatsz a múlton, ugyanis akkor nem lesz okod visszatérni a múltba, vagyis nem lesz lehetőséged megváltoztatni a múltat. Szóval az időutazás mindig bekövetkezik, és alapból része a történelemnek. Aminek meg kell történnie, az mindig megtörténik, ezen semmi sem változtathat, maximum a körülményeket (bár én szerintem még azt sem szabad). Amúgy van még egy verziója az időutazós sztoriknak, amikor még annyira sem foglalkoznak a logikával, mint a Bact to the Future-ban. Amikor az időt egy "big ball of wibbly wobbly... time-y wimey... stuff" (bocs, ezt nem lehet magyarul rendesen átadni, azt meg nem tudom, hogy a szinkron hogyan ferdítette). A Doctor Who ilyen. Back to the Future 2: Viszont Biff-nek az Almanach átadása után már nem szabadott volna visszatérnia abba a jövőbe, amiből elindult, ahogy a Doki és Marty sem tudott. Amint átadta a fiatalabb önmagának a könyvet, számára egy új, alternatív jövő született.
-
Star Wars Celebration - Anaheim 2022
Szintén zenész. Az Andor nálam most felért egy mozifilmes trailerrel. És ha belegondolok, hogy holnap meg Obi-Wan Kenobi, ami már most olyan hype-pal bír, mint egy mozifilm... De jó ma Star Wars rajongónak lenni. Ráadásul, azért na, ebben az évben játékidőre lebontva hangyányit több Star Wars-t kapunk, mintha csak egy mozifilmet mutatnának be idén.
-
Teaser trailer
A pakliban benne van, bár én inkább az Obi-Wan Kenobiban és a Mandoverzumban számítok rá. Persze nem fogom kaszálni az Andort, ha ebben is tiszteletét teszi, sőt.
-
A The Mandalorian sorozat
Nem. Minden, ami hivatalos, nyílt eseményen történik, hangzik el, mutatnak be, az nem spoiler, még akkor sem, ha az éppen egy ilyen eseményről kiszivárgott kép. Tömören: ami hivatalos forrásból jön és a nagyérdeműnek szánták, az nem spoiler. Egy kihallgatott telefonbeszélgetés vagy hátrahagyott forgatókönyv az lenne, mert ezeket nyilván nem a nagyérdeműnek szánják, még ha hivatalos is a forrás.
-
Teaser trailer
Azért nem semmi. Nem tudom, hogy anno hogyan élte meg, hogy az ep3-ból lényegében kivágták. Látni egy jelenetben hüvelykmatyi méretben, azt csók. Ehhez képest rendesen meghálálták neki a részvételt így, a mocskos Disney érában Kathleen Kennedy, a Gyermekkorok Tönkretevője uralma alatt.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Én azon gondolkodom, hogy ha ma kiadják a zenét, lehet akkor is csak holnap hallgatom meg először a sorozattal.
-
A Star Wars jövője
Oké... WTF? Nagyon rejtélyes eddig, de Jude Law nem kis név. A cím valamilyen űrhajós kalandra utalhat.
-
Teaser trailer
És a fő pódium, ahol a kancellárnak császárnak kéne lennie a stábjával, tök üres. Palpatine le sem csokizza ezt a kócerájt. És ide akarta elhozni Mothma az RO-ban Ersót? Minek? Nehezéknek? Amúgy Palpatine feltűnése szerintem nem annyira biztos. A Rebels már rámutatott, hogy Palpadious a közvélemény előtt szereti azt a látszatot kelteni, hogy felgyógyult az áruló Jedik rémtette által okozott sebekből. Ehhez pedig hamis képeket és hologramot használ (mindkét változatot láttuk a Rebels-ben). Élőben tehát nem nagyon lehet jelen egy szenátusi ülésen. Persze hologramként még megjelenhet, de ez a kép nekem azt sugallja, hogy a birodalmi Szenátustól ő már távol maradt. Talán Mass Amedda nagyvezír tiszteletét teszi majd, hogy közölje mindenkivel nagy hangon: "Rendet!"
-
A The Mandalorian sorozat
Nahááááát! Ki hitte volna?
-
Teaser trailer
De ez a trailer egy mestermű. Az elején úgy nyit, hogy azt is megkérdőjelezem, hogy ez egy űropera. Torzonborz pofa két kalapáccsal harangozik valami közelkeleti város fölött. A vége meg... Hát mosson valaki fel a padlóról.
-
A Star Wars jövője
Egen, én is most pattintom fel ennek örömöére a Sopronimat. Persze előtte még kimosdatom magam a saját csomagomból.
-
Teaser trailer
A birodalmi szenátus képénél lefostam a bokámat!
-
A Star Wars jövője
Az nem lesz fölösleges, mert ha csalódás lesz, akkor az is jó ok arra, hogy megidd.
-
Értékeld a filmet
Bár tényleg ott dolgozik, valójában az övé az egész kóceráj, az Ontario állambeli Uxbridge közelében vette 2007-ben és azóta ott él. Főleg mezőgazdaságból tartja el magát, de azért néha-néha filmezett is, illetve van egy saját ruhakollekciója is, amit az RW&Co divatcéggel közösen csináltak meg. Szóval bár nem lett belőle nagy sztár, de szépen megtalálta a helyét a világban.
-
A The Mandalorian sorozat
@csoli1138 Igazából, amíg Lucas felügyelte a TCW-t, addig az volt a vezérelv, hogy a fénykardnak az ég adta egy világon semmi sem áll ellent. Ez volt Lucas szabálya akkor, ami mondjuk ellentmondott az ep3-nak, amiben a MagnaGuardok pálcikája bizony látványosan ellenállt a fénykardnak, és direkt erre lettek tervezve. De hát ilyen volt Lucas. Az, hogy a mandik páncélja beskarból van (@Ody Mandrell ne olvasd tovább ) az az EU-ból lett átemelve először a Rebels-ben, akárcsak a fénykardállósága, ami pedig a The Mandalorianben jelent meg először. Szintén érdekes, hogy a Fett família páncélja korábban durasteelből volt, ezt a The Mandalorian 14. fejezete, a The Tragedy retconolta. Szóval ez a páncél csak azóta beskar. Persze nyilván a retconnak hála most már az ep2-ben, a TCW-ben, az ep4-6-ban is az, de egészen a The Tragedy-ig nem ez volt a koncepció. De szerencsére az ep2-ben Windu fénykardja csak a rakétába vágott bele (az nem beskar), illetve Filoniék azt is hozzáadták a sztorihoz, hogy csak a tiszta beskar páncélok ilyen hihetetlenül ellenállóak, viszont a korábbi TCW és Rebels epizódokban nem mindenki hordott tiszta beskar páncélt. Sőt, még Djarin sem a The Mandalorian elején, azért is amortizálódott le olyan könnyen. Persze még nem tiszta formában is ellenállóbb, mint a legtöbb páncél anyaga.
-
A The Mandalorian sorozat
Szerintem ezek a páncélok maguktól is képesek összemenni. Csak nézzétek meg Boba Fettet. Az ep5-6-ban még cingárabb volt, a Mandiban mégis simán felkapta a Razok Crestben az aputestére ugyanazt (amit előtte szintén simán viselt a Fettnél azért vékonyabb Cobb). És aztán ugyanez a páncél, igaz, már más szabású ruhával a kikupáltabb testére is ráment. Ezek a mandalore-iak mindenre fel vannak készülve. Páncéljuk bármikor bárkire bárhol rámegy. Mint a rohamosztagos páncélok. Láttuk, hogy azok is végül hozzá idomultak Rex szintén aputestéhez.
-
Obi-Wan Kenobi
Öt (eddigi) kedvenc pillanatom Obi-Wan Kenobitól Mivel az Obi-Wan Kenobi már a küszöbön van, gondoltam, a hype fokozására összedobok egy kis szösszenetet, hogy eddig melyik volt tőle az öt kedvenc momentumom. Szigorúan szubjektív, és hát na, látszik melyik a kedvenc epizódom a PT-ben. 5. Alkohol igen, drog nem! Obi-Wannak van egy igazán fesztelen, vicces (és szarkasztikus) humora. Az ep1-ben még kicsit mesterkéltnek tűnik ez, mintha Lucas nem érzett volna rá a karakter eme oldalára. Az ep2-ben viszont Anakin Skywalker mestere remek poénokat ereget a legjobb pillanatokban. Itt például egy antennás drogdílert győz meg az Erővel arról, hogy gondolja át az életét. Mindezt egy munka közbeni iszogatás során. Így tesz jót egy Jedi a mindennapokban, miközben kicsit lazul is (s közben a padawanja dolgozik). 4. Obi-Wan begorombul Az öreg Ben Kenobi nem igazán állt közel a szívemhez, mert hát gyerekként mi a túrót bírjak egy vénemberben, aki ráadásul tanár is, és az esetek többségében csak szövegelt. Az ifjú Kenobi már érdekesebb volt, de az ep1-ben sajnos csak mellékszereplő, épp csak ki tud kandikálni mestere hatalmas árnyékából. De pont Qui-Gon megsebesülése után mutatott olyat, ami miatt ez a karakter közelebb került hozzám. Amikor a lézerfalak eltűnnek és Obi-Wan lecsap az addig félelmetes Darth Maulra, minden megváltozik. Egyrészt láthatjuk, hogy ez az alapvetően higgadt karakter is képes haragra kelni. Másrészt megvillanta már ekkor is kiváló párbajozó tehetségét, harmadrészt elsöprő erőként szorítja sarokba az addig megállíthatatlannak tűnő Darth Mault, akinek két Jedi sem volt ellenfele. Persze a párbajt ekkor elbukja, kis híján bele is hal. De valószínűleg ő is levonta a tanulságot: harcban jobb a hideg fej. 3. Szemben az ellenséggel Számomra az ep2-ben az egyik legjobb jelenet az, amikor Obi-Wan meglátogatja Jango Fettet a kaminoi lakásán. A két karakter között fesztelen szóváltás történik, de a feszültség köztük tapintható. Obi-Wan tudja, hogy megtalálta Amidala merénylőjét, és Jango tudja, hogy Obi-Wan miatta jött ide. A végén pedig a beszólás, amely szerint egy Jedivel mindig öröm találkozni, hatalmas. Jelzi, hogy Jango nem akárki. Eddig csak ostoba droidokkal láttuk a Jediket harcolni, meg Sith-tel, de itt egy nem Erőhasználó fickó, akiről már most lerí, hogy kihívás lehet még egy Jedi számára is. 2. A barátság halála Ezt szerintem nem kell ragozni. Obi-Wan (jelenleg még) utolsó monológja egykori barátja felé, zsigert tépő. „You were the Chosen One!” – kiáltja Obi-Wan, és hangjában benne van minden bánat, minden csalódottság. A humoros, az ep3-ra már könnyed Jedi mester itt végleg összetör. Mindaz, amivel eddig szembesülnie kellett, ebbe a monológba összpontosul és kitör belőle. És eztán a film végéig érezni, hogy ez az ember elvesztette minden hitét. A trailerek alapján pedig pontosan ez a megtört Obi-Wan fog visszatérni a sorozatban. 1. Egy igazán szép munka Mivel a humort mindig előrébb veszem, mint a bánatot, így a „Good job!” megszólalás került az élre. Ez számomra talán az egész Star Wars legnagyobb poénja, és nagyszerűen lefesti a karaktert is. Itt jön ki a legjobban az az Obi-Wan, aki a 2-es pontban ecseteltek közben úgyszólván meghal. Megjegyzem, ebben a jelenetben Anakin pofavágása is zseniális. Olyan „igaza van, de olyan jó lenne, ha egyszer befogná a száját”. És nekktek melyek a kedvenc Obi-Wan pillanataitok?
-
Rian Johnson új trilógiája
Azért a TCW-ben is a hatodik, már csak extraként berendelt évadig kellett várnunk, ami ténylegesen a filmek kérdéseivel foglalkozott és azokat támogatta meg válaszokkal. Csak a TCW ezt még jól sem csinálta, mivel nem egy összefüggő széria volt, hanem kezdetben egy katyvasz, később meg több kisebb sztoriból épült fel. Ez nem támogatás, ez csak bónusz a franchise-hoz. A hatodik évadot leszámítva magához a PT-hez a TCW nem ad hozzá markánsan. A világhoz igen, de a filmekhez csak némi érzelmi pluszt kapunk. Ezzel szemben a The Mandalorian és a The Book of Boba Fett pont azzal, hogy belebegtet dolgokat az ST-vel kapcsolatban, fent tartja az érdeklődést nem csak a sorozat, de az ST kérdéseivel kapcsolatban is. Itt van például Luke karaktere. Az ep6 és az ep8 között akkora szakadék van a karaktert tekintve, hogy átférhet rajta egy csillagromboló flotta. Ez nem baj, hiszen a karakter két pontja között harminc év van, ráadásul szerintem jól lett ábárzáolva az is, miért lett olyan Luke, amilyen. De a két sorozatepizódban történt megjelenése már most sokat árnyalt Luke karakterén, és aki sorban nézi, az az ep6-os, az apját megmentő hős uátn nem egy mufurc, "sz*rok én a Galaxisra, és Ödön is dögöljön meg" vénembert lát egyből. Látja, hogy az ep6 után még azért igen aktív volt, láttuk tanítani, harcolni. És még csak a Mandoverzum harmadik évada ment le. S mivel a technika már most jobb, mint az első alkalommal, ennél pedig már csak sokkal jobb lesz, tuti nem most láttuk utoljára Luke-ot élőben. De ugyanígy az, hogy a Jedi akadémiája épülését is láttuk, szintén hozzátesz, mert már van képünk arról, hogy milyen idilli környezetben nevelte diákjait. Korábban kétszer láthattuk éjszaka és lángokban, ehhez képest nagy plusz, hogy megszemlélhettük a bolygót békés valójában. Ha nevet is kapna, az lenne az igazi. Tény, hogy mindez még nem sok, de egy jó irány, és jobb irány, mint amit a TCW követett azzal, hogy néha még a rajongók sem tudták, az adott rész mikor is játszódik. A világot nagyszerűen bővítette, de a filmeknek nem volt igazi támasza.
-
Rian Johnson új trilógiája
A PT-t már csak azért sem szabad alapul venni, mert azt tíz éven át összesen egy animációs sorozat támogatta, ami finoman szólva is rétegműfaj: a felnőttek többsége legyint rá, a PT heater felnőttek meg látatlanban is fikázzák; a TCW, főleg az elején a gyerekeknél és a PT-t már eleve szerető felnőttek egy (valószínűleg kisebb) részénél volt népszerű. Az ST-t ezzel szemben támogatja több élőszereplős sorozat, amire sokkal-sokkal több felnőtt ember néz rá, mint a TCW legjobb pillanataira. Emellett a Disney+ marketingje is támogatja, hiszen elég erőtlejesen építenek az SW mozikra is. A PT (meg alapvetően a Star Wars) a nagy átlag számára véget ért az ep3-mal, a TCW csak keveseknek számított. Az ST ezzel szemben még most is a levegőben van, hiszen annak a történetét vezeti fel a Mandoverzum. De a PT is pont ennek az érának köszönheti, hogy megért. Annak, hogy erősen építenek rá a Disney alkotások, és az alkotók (Lucasszal ellentétben) egységként kezelik eszközök szintjén is a két trilógiát. A folyamat a Rebels-szel kezdődött, ahol először láthattunk nagy mennyiségben PT-s dolgokat OT-s környezetben, és a Jedi: Fallen Order meg a The Book of Boba Fett az az irány, amivé ennek nőni kellett. Ezeknek a műveknek hála összesimultak a szálak, szűkül a PT és OT közti Lucas által szándékosan hatalmasra tágított szakadék (ezt szigorúan az eszközökre értem, mint például, hogy az OT-ben nem látni PT-s hajókat, világokat - ezen a téren vizuálisan Lucas idejében nagyon nagy volt a váltás, ami engem speciel zavart is). Ezek nagyban segítik azt, hogy a PT is elfogadottabb legyen a nem makacsul ortodox OT rajongók számára. És egységesebb az SW, mint valaha, hiszen a Disney láthatóan nem PT-ben, ST-ben, OT-ben, TCW-ben meg hasonlókban gondolkodik, hanem Star Wars-ban. És ez olyasmi, amit Lucasról nem mondhattunk el. Nyilván ez sok szempontból jó dolog, de az egyésges univerzum fenntartásában pont nem. Arról meg nem is kell beszélni szerintem, hogy azért az a tíz év sincs már olyan marha messze. Idén decemberneb az ep7 hét éves film lesz. Három év, és be is tölti a 10. életévét.
-
A Star Wars jövője
Ma este dolgoznom kellett volna (hogy holnap előbb el tudjak menni oda, ahová mennem kell ), de hála az égnek, kolléga tegnap este ráért, így felszabadult ez az este is. Izgi lesz.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
OFF Ez már ízlés kérdése. A fórum szabályzatában megfogalmazottak alapján itt nem minősül annak, hiszen egy hivatalos ember interjújában jelent meg, ami ugyanolyan, mintha trailerben szerepelt volna. Amúgy van, aki számára a trailer is spoileres. Igazából minden az, csak a film nem. De azért valahol meg kell húzni a határt, hiszen máskülönben addig nem is beszélhetnénk semmiről, amíg a filmet/sorozatot/akármit nem látta mindenki.
-
Filmek
Engem végig az bosszantott, hogy az időutazásnak semmi értelme ebben a formában. Bármi változás történik a múltban, az csakis és kizárólag az elkövetőre hat, mindenki másra, beleértve azokra, akikre a karakter közvetlen hat, azokat semmi változás sem éri. Ez a fajta eszetlen időutazás jól áll a Vissza a jövőbe trilógiának, hiszen a film egy percig sem veszi komolyan magát. De a Looper komoly film, és itt már a teljes logikátlanság nálam szétcseszte a film élvezhetőségét. Pedig az alapkoncepció érdekes.
-
Vélemények a Legends művekről
Jó kérdésed van. Annyira nem tudtam, hogy ki az, hogy rá kellett goolgiznom. Így, hogy megláttam, ez azért mellbe vágott. De mivel se a régi, se az új változatát nem ismerem, így nem tudok róla véleményt mondani. Így ránézésre ja, továbbra sem tetszik. Egy Marvel szuperhős képregényben jobb helye lenne. De Godzilla sem tetszett Coruscanton, szóval nem ő lesz az első karakter, akit nem tartos SW kompatibilisnek. Ám ki tudja, lehet, ha elolvasnám a képregéynt, akkor meg bejönne. Mondjuk viszonyítási alapom úgy sem lenne, hiszen a régi változatot nem ismerem. Viszont alapvetően sz*r dolgot is lehet jól visszahozni. A kontextusból kiragadva Rotta vagy éppen Baby Yoda is meredeknek tűnik. Rotta még a kontextusban is kicsit necces tud lenni. Vagy éppen a pöttöm Gascon tábornok és asztrodroid kommandója sem éppen a legkomolyabban vehető elemek így önmagukban. A lényeg, mint mindig, a megvalósításban van. Jaxxonról nem tudok nyilatkozni, mert eleddig azt sem tudtam, hogy ezt a nyulat így nevezik, se azt, hogy átkerült a kánonba. De péládul ott van Palpatine feltámadása egy klón testben, ami a Dark Empire-ben számomra az EU egyik mélypontja, és pont emiatt 2019. decemberéig nem is nagyon rajongtam az ötletért, hogy így tér vissza a kánonban is. Az ep9-ben viszont nagyon tetszik, mert sikerült ezt a pocsék EU-s ötletet úgy átalakítani, hogy kikerült belőle az az elem, ami miatt rüheltem a Dark Empire-féle megvalósítást. Vagy szintén remek példa Boba Fett, akinek nem szerettem az EU-ban a feltámadását. Még itt is sokszor hangoztattam, hogy bár nála reális és hihető esélyét láttam a visszatérésnek, nem rajongtam az ötletért. Főleg azért, mert az EU-ban a későbbi élete szerintem borzalmasan alakult. Ehhez képest az, amit a The Book of Boba Fett-ben elmeséltek, nagyon tetszik. Én úgy vélem, hogy nem a mennyiség vagy a korábbi minőség, hanem a jelenkori megvalósítás minősége a kulcs. Ha sz*rul csinálják, akkor persze, kenyjék a hajukra. De ha jól, akkor azt vesznek át, amit akarnak. Felőlem Zorba is jöhet, vagy Sharu varázskulcsa, csak valósítsák meg jól.