Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.218
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    598

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Dooku Gróf

    Nixen ilyen. De szerintem ez Dooku esetében nem is úgy zajlott, mint mondjuk Darth Vader esetében, révén ő már akkor is együtt dolgozott a Sith-ekkel, amikor Darth Maul még vígan Sidious tanítványa volt. Sőt már a Tyranus nevet is használta. Szóval szerintem nála valahogy így zajlott: "VÁLLVONÁS, aztán: Oké, mostantól te vagy a tanítvány" - by Sidious.
  2. Dzséjt

    Sorozatok

    Faye nem szerelő csaj, meg őt néven neveztem volna. Van benne egy szerelő (Mel, azt hiszem, így hívták) és az egész karakter erre a húszéves sztereotípiára lett ráhúzva. Ha nem volt benne, akkor nem az anime sara, de olyan jól hozzá passzol a többi ilyenhez, hogy simán elhiszem, hogy onnan vették át. Lehet, ha ismerném az animét, kevésbé tetszene, de például az egyik haverom nagyon-nagyon szereti az animét, és ő is teljesen elégedett vele. Bár még nem látta végig, csak pár részt. A változtatások nagy része bejött neki, az a kevés, ami nem, szerinte az is működik az eredetitől elvonatkoztatva.
  3. Dzséjt

    Sorozatok

    Cowboy Bebop Kíváncsi voltam erre a sorozatra, mert bár az anime nem a kedvenc műfajom, az űrhajós-westernes sci-fiket annál jobban szeretem. És az animéből is volt szerencsém egy-két részt (vagy egy animációs filmet? van ilyen belőle?) látni, és a téma tetszett. Csak hát anime. Aztán megjelent a Netflixen, és az elmúlt két éjszaka le is daráltam. Mint látható, nagyon kevés közöm van az alapműhöz, szóval talán ezért, de nekem baromira tetszett. Bár elsőre azért idegenkedtem tőle. Ahogy később utána olvastam, sok dologban eléggé mereven követték az animét, valószínűleg ez kelltett bennem némileg idegen érzetet. Kezdjük a világgal. Bár a Naprendszer kolonizálása megtörtént, a bolygókat pedig űrkapuk kötik össze, amint hőseink leszállnak egy kolóniára, az olyan, mintha a Földön járnának a '70-es vagy '80-as években. Már az elején, az űrkaszinóban elkapott emiatt az ideg, amikor mai fegyverek (AK-47, M-16, Sigsauer) jelentek meg az emberkék kezében. Tudni kell, nagyon rühellem, amikor egy jövőben játszódó sci-fiben az alkotók b*sznak törődni a fegyverekkel, és még csak át sem alakítják őket mint a Star Wars-ban vagy az Aliens-ben, amikben ugye második világháborús fegyverek voltak, de az átalakítások miatt olyan futurisztikus ikonok születtek, mint az E-11, a DL-44 vagy az M41A. Erre itt meglátom az AK-47-et... Na mondom, megint egy olcsó sci-fi, mint a Stargate vagy a Firefly (szeretem őket, de ezek alacsonyköltségvetésű szériák voltak - bár a Firefly-nál legalább a fontosabb fegyvereke, mint Reynoldsét vagy Jayne-ét átalakították). Ez persze apróság, de nekem fontos, és olyasmi, ami végig b*szta volna a csőrömet, ha... Ha nem derül ki, hogy mindez a koncepció része. Amihez azért hozzá kellett edződni. Tényleg, vannak olyan szakaszai, nem is rövid szakaszai a sorozatnak, amiket nézve rá nem jönnél, hogy ez egy űrhajós sci-fi. Vagy arra, hogy sci-fi. És van itt aztán minden, western, noir, még egy kis poszt-apokalipszis is. Mindezt megspékelve néha kifejezetten különös látvánnyal. De, amint hozzáedződik ehhez az ember, egész megszereti a sorozat kükönleges hihg-tech/retro világát, ahol a hiperkapukon átszáguldó űrhajón VHS lejátszó és katótsugárcsöves tévé van, ahol a hősök Glockot és Sínpisztolt egyaránt használnak, ahol az űrhajó simán leparkol egy olyan parkolóban, ami oldsmobile-okkal van tele. Ami a sztorit illeti, a történet középpontjában három fejvadász, azaz cowboy áll. Az ex-gengszter Spike Spiegel, az ex-zsaru Jet Black és a rejtélyes múltú Faye Valentine, akik a Bebop nevű űrhajón járják a Naprendszert, hogy különösebbnél különösebb figurákat csípjenek nyakon. A főhős a trióból mindenképpen a John Cho alakította Spike, akinek múltbeli története ível át az amúgy laza, az epizódikusabb sztorivezetéshez közelebb álló évadon. Hozzá kötődik a famme fatal Julia és az évad főgonosza, Vicious is. Szerintem mind az öt karakter elég érdekes és szórakoztató lett, de nekem a legjobban Spike és Vicious tetszett. Az előbbi remekül hozza a laza, mindenre nagy ívben tojó figurát, akivel rovott múltja ellenére könnyű szimpatizálni. Míg az Alex Hassell által megformált Vicious egy szerintem tök jól megalapozott gonosztevő, akit még sajnálni is lehet, miután kiderül, miért olyan, amilyen. Bár amennyire tudom, ő lett a legjobban átírva az eredeti karakterhez képest, aki csak egy "gonosz vagyok, mert csak, és emiatt keveset is beszélek" sablonfigura volt. Amúgy sajnos ez az egyik gyengesége a szériának. Olyan mértékben ragaszkodott a több mint 20 éves szériához, hogy néhány eleme már baromira unalmas. Olyan ősrégi, ma már kínos sablonok és sztereotípiák köszönnek vissza, mint a "társ a rejtélyes besúgó" és "a szerelő csaj leszbikus". Ezeket simán át kellett volna írni. A másik gyengeség, hogy szerintem a színészek néha zavaróan túljátszák a szerepeiket. És az az érzésem, hogy ez is koncepció része, mert nem csak az ismeretlen figurák tolják túl, de az ismertebb színészek is, akik más művekben sokkal visszafogottabban játszanak, sőt még a Cowboy Bebopban is sok olyan pillanat van, amikor nem tolják túl. Szerintem az alkotók ezzel is az animére akartak valahogy utalni, de ez baromi nagy mellényúlás volt. S szerintem ők is rájöhettek, mert ahogy haladunk előre az évadban, úgy lesz egyre kevesebb (vagy csak úgy szoktam hozzá?). De mindent összevetve, szerintem a Cowboy Bebop egy kellemes kis sci-fi-western-noiros-szamurájos-apokaliptikus-fejvadászós sorozat lett. Hozzá kell edződni, az biztos, látványa, stílusa nagyon más, mint a hasonszőrű sorozatoknál, de ha az ember hozzá edződik, jót fog szórakozni rajta. Meg persze valószínűleg nem árt, ha nem hasonlítgatja valaki lépten nyomon az animéhez.
  4. Dzséjt

    A Classic éra járművei

    "Those are not vehicles. Those are space stations" - by Dzséjt-Wan Valyoni
  5. Dzséjt

    Filmek

    Basszus, tegnap este óta ezt vártam! Baromi jó! Nagyon várom már ezt a filmet. Szerintem vagy nem volt éhes, vagy miközben egy helikopter üldözi, épp nem foglalkozik a vadászattal. Az autótaposás sem különösebb hobbija Rexy-nek. Buck sem zúzott le minden kocsit, amikor San Diego utcáin randalírozott. Csak egy kocsit rúgott fel véletlen, meg egy buszt zúzott le szándékosan. Rexy a Jurassic Parkban sem szórakozott volna a kocsival, ha Lex nem kezd el neki hívogató fényjeleket adni. A Jurassic-széria dínói általában okkal szoktak öldökölni, főleg kajálás céljából. A három hibrid, meg az első részben a Big One nevű velociraptor volt az egyetlenek, amik kedvtelésből (a Scorpius Rex esetében inkább őrületből) is öldököltek.
  6. Dzséjt

    Képregények

    Te is? Én is! Mond csak, Kennedy, Bob Iger vagy Bob Chapek mellett van a széked? Esetleg nincs ott még egy szabad hely? Én is szeretném ilyen frankón tudni, hogy mit látott be a Disney és a Lucasfilm vezetése, és mit nem.
  7. Dzséjt

    Képregények

    Hogy egyeseknek mennyi felesleges szabadideje van azon aggonizálni, hogy ki és miért ad ki Star Warst. Nem inkább örülni kéne annak, hogy továbbra is jönnek Star Wars képregények? Ti, ha beültök egy étteremben, egész végig a konyhai személyettel vagyotk elfoglalva, a kajára meg épp csak figyelmet fordítotok? Olvasói szempontból k*rvára mindegy, ki és miért ad ki SW képregényeket, amíg azok jók. Egyesek úgy el vannak foglalva az üzleti oldalla, mintha minimum a Disney vezetésébe tartoznának.
  8. No, én le is adtam a szavazatomat.
  9. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Az lenne, az biztos, a kérdés az, hogy igaz-e a pletyka, meg, hogy milyen formában. Film, sorozat, animációs sorozat? Én igazából egy élőszereplős sorozatnak örülnék. Ep10-12 már nem kéne. Legyen az ep9 az utolsó szó a Skywalkerek történetében. Egy sorozatban viszont tök jól ki lehetne bontani az új Jedi rend formálódását és akár a Galaxis újraformálódását is.
  10. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Ebben én eddig sem kételkedtem. Pláne, hogy Kennedy nem először mondta ezt. Például már 2019. decemberében is mondta a Los Angeles Timesnak: "Kennedy said she plans to make key decisions about the direction of the franchise in the coming weeks. But some things she already knows. While the “Skywalker” saga is ending, the company won’t abandon the characters created in the most recent trilogy." Hovatovább, május óta pletykálják, hogy Daisy Ridley tárgyal a visszatérésről. Októberben az a hír is felröppent, hogy találkozott Kennedy-vel.
  11. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Ebbe a megfogalmazásba a haikutól a könyveken át egy komplett új filmtrilógiáig bármi belefér, és szerintem még újat sem igazán mondott. Eddig is biztosra vehettük, hogyha máshol nem, képregényekben és könyvekben még találkozuk Poe-val, Rey-jel és Finn-nel. Ráadásul most, amikor már az sem jelent garanciát egy film elkészültére, ha rendező és forgatókönyvíró dolgozik a projekten, az, hogy a kreatív csapat gondolkodik valamin, nem jelent túl sokat.
  12. Dzséjt

    Sorozatok

    És, ha a Witcher 3-ban szorgosan gyűjtöd és olvasod a könyveket, valamint eleget beszélgetsz a többi karakterrel, lényegében mindent megtudsz, amit a könyvekből meglehet tudni. Ami mégis kimaradna, azt a sorozat jól pótolja. Igazából szerintem a Witcher franchise-ban a legkiemelkedőbbek a játékok, aztán jön a sorozat, aztán a könyvek (és talán még ott is fel lehet állítani a sorrendet úgy, hogy előbb a novellák, aztán a regények).
  13. Dzséjt

    Avatarok, smiley-k

    És így született meg Odynát.
  14. Dzséjt

    Sorozatok

    Hm... Igazad van. Bevallom, erre már baromira nem emlékeztem. De ebből is látszik, hogy annyira a könyvek sem tettek rám mély benyomást (azért nem valami hatalmas irományok). Ha a videojátékok nem lennének, nem is érdekelne.
  15. Dzséjt

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Igen, ez egy nagy kérdés, hiszen a Mando alapján elég jól tudta, hogy a páncélja Cobb-nál van. Mégis, évekig várakozott. Talán szüksége volt egy olyan társra, mint Fennec? Vagy a Sarlacc-ból kimászva maga sem tudta, mihez kezdjen még a "visszakapott" életével? De szerintem ezekre a kérdésekre ez a sorozat választ fog adni.
  16. Ha jól megfigyelitek, a modellek mellett látható mindhárom ember CGI. Azért tették oda őket a képekre, hogy a gonosz Diseny-t a háttérből irányító Kathleen Kennedy bebizonyítsa, hogy az ep1-ben modelleket is használtak.
  17. Dzséjt

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Ezt én is így érzem. Már a Mando 2. évadában képesek voltak magasabb szintre emelni Bobát, de ezzel a sorozattal még tovább fogják javítani a renoméját. Ráadásul Maullal ellentétben Boba olyan karakter, akinél - pláne ebben az érában - fontos, hogy eltűnjön a színről. Maulnál, akármit is magyarázott, ott volt, hogy ő Sith. Ex vagy sem, ettől nem szabadulhatott. Sith-nek képezték, Sith tudás birtokában volt. Az, hogy Sidious kitagadta, mindettől nem fosztotta meg. És csak két Sith létezhet, egy Maulhoz hasonló rivális pedig semmiképpen sem. Végül el is varrták. De egy fejvadászból bűnlorddá avanzsáló csávó akár az ST eseményeivel párhuzamosan játszódó sztorikban is helyet kaphat. Szóval Bobánál nem fontos, hogy kiírják, ha valaha is kiírják. És általa még sok más szálat is behozhatnak, a Vörös Hajnaltól más Jango klónokig. Én péládul megnéznék egy Boba Fett és Rex közötti találkozót úgy, hogy közben mindkettőt Temuaerra Morrison alakítja.
  18. Dzséjt

    Marvel

    Viszont szerintem ez tök jól illik az MCU-hoz. Mármint Peter és Stark apa-fiú kapcsolatát baromi jól vitték végig a Civil Wartól az Endgame-ig. Peter Stark számára egyszerre volt az utód, a sosem volt fia (ami kontrasztot alkotott a saját apjával való kapcsolatban) és a személyes motivációja Thanos ellen. Az Endgame-ben különösen tetszik, hogy Tony-t egészen addig nem érdekli a time heist lehetősége, amíg csak a világ sorsa függ ettől. De amint ráébred, hogy ezzel Petert is feltámaszthatja, egyből belevág (az meg külön remek húzás, hogy a közös képük adta az ispirációt a képlet megoldásához). És így készültek olyan nagyszerű pillanatok, minthogy a Spider-Man: Homecoming-ban Stark még ódzkodik az ölelgetéstől, az Endgame-ben meg azonnal megöleli Petert. Ráadásul szerintem Peter mindenkinél alkalmasabb Iron Man Jr.-nak, mert a képregényekben is baromi okos, szerintem Stark után a legokosabb ember a Marvelben (hiszen nagyon sok cuccát saját maga fejlesztette és építette meg). Így adja is magát, hogy ő álljon Stark helyére. Szerintem jobb, mint Rhodes, akit én a képregényekben sem bírtam Vasemberként, de az MCU-ban meg egyáltalán nem érzem, hogy működne. Túlságosan összenőtt abban Hadigéppel. Őszintén szólva, még Vashazafiként sem bírom, de az tetszik, hogy az az MCU-n belül is egy félresikerült elképzelés, és az Iron Man 3 után dobták a koncepciót, visszatértek Hadigéphez.
  19. Dzséjt

    Rey

    Rey, ahogy nem láthattuk sűrűn: kibontott hajjal.
  20. Dzséjt

    Sorozatok

    Ezt csak megerősíteni tudom. Hiába olvastam a könyveket és játszottam ki többször is a játékokat, az időugrabugráról fogalmam sem volt, és minden ismeretem ellenére pont emiatt nehezen követjető volt a széria az elején. És részint emiatt sem néztem újra meg. Bár a második évad elkezdése előtt azért még belevágok egy ismétlésbe.
  21. Dzséjt

    Sorozatok

    Ez nem azért van, mert nem olvastad a könyveket, hidd el. Eleve, az epizódok a novellákat dolgozzák fel és mindent elmondanak, amik azokban vannak. Sőt még hozzá is adnak bőséggel olyan információkat, amik az írott művekben csak említés szintjén vagy úgy sem léteztek. Yennefer háttérsztorija teljesen a sorozaté, arról soha egy büdös szó sem esett a könyvekben. Szóval csak két dologgal találkozhattál a sorozatban: vagy olyannal, ami benne van egy novellában (a regényekhez még hozzá sem nyúltak), vagy olyannal, amit a sorozat készítői találtak ki. Így baromira lényegtelen, hogy olvastad-e a könyveket, vagy sem. Semmivel sem lennél előrébb, ha olvastad volna. Az időugrálást én is kihagytam volna, az bolondította meg az egészet. Nehéz volt miatta követni az eseményeket. Szerencsére, a készítők is okultak belőle, így a második évad már lineáris lesz.
  22. Dzséjt

    Marvel

    Az, hogy most mit nyilatkozik, az egy dolog. Hogy majd akkor milyen összeg fog állni a csekken, amit az orra alá nyomnak, és az hogyan befolyásolja majd a döntését, az meg egy másik. Szerintem Harrison Ford sem akarta már hetvenegynéhány évesen Han Solót alakítani, aztán mintha láttuk volna két filmben is a hetvenegynéhány éves Fordot Han Solóként. A másik meg, minek kéne rebootolni, pont most, amikor az MCU-ban végre bevezették azt, hogy a titulus tovább is adható. Hiszen már három Amerika Kapitányunk volt, és pont az első Spider-Man film jelezte, hogy Miles Morales él ebben az univerzumban. És hála a Spider-Man: Miles Morales című játéknak és a Spider-Man: Into the Spider-Verse-nek már világszinten sem ismeretlen a srác. Szóval lényegében a Marvel in- és out-universe is megágyazott annak, hogy ha Holland letenné a lantot, akkor a helyére beállhasson Miles Morales. Sőt, mivel az MCU-ban Póki sztorija is más irányt vetett, akár még Gwen Stacy is a helyére léphet valahogy, mondjuk őt csípi meg a pók Miles helyett, de a megnyílt multuverzumnak hála akár egy másik univerzumból is átugorhat a hölgy, immár kész Póklányként. Nekem teljesen átjött. Az, hogy Doktor Otto Octavius, az egy iszonyú nevetséges név. Eleve van benne egy rakás O betű, amitől már hülyén hangzik, aztán persze a nevének még pont passzolnia is kell a hátán tartott karokhoz. Élete nagy részében nem voltat "polipkarjai", mégis egy olyan nevet adtak neki, amibe bele lehet hallani az octopus szót. Tipikus béna képregényes elnevezés, de legalább az esetek többségében ezek felvett nevek. Doktor Oc esetében viszont a valódi név. Ugyanilyen gáz Strange neve is, amit az Endgame-ben szintén kifiguráztak Peterrel (meg kifigurázták a Doctor Strange-ben is, csak míg egy tininél, aki Vasember és Amerika Kapitány nevű emberek alkotta világban nő fel, érthető a zavar, a vén és elvileg világlátott Kaeciliust szimplán rettenetesen ostobává tette ez).
  23. Dzséjt

    Filmek

    Csak kislány, mert csak Lana Wachowski dolgozik rajta, Lilly nem vett részt a projektben. Amúgy a Warner már 2017 óta dolsozik rajta, Lana meg valamikor 2019 tájékán csatlakozhatott a projekthez és teljesen új forgatókönyvet írt ő, David Mitchell és Aleksandar Hemon hozzá. A forgatást 2020. februárjában kezdték el.
  24. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Ráadásul ezzel Abrams adta meg azt az egyértelmű választ, amit Lucas két trilógia helyett csak egy interjúban mondott el: tényleg Anakin Skywalker állította be az egyensúlyt az Erőben. Igazából az egész egyensúly témát az ST rázta gatyába. Nagyon szeretem a PT-t, de a TCW-nek és az ST-nek nagyon sokat köszönhet, mert sok kérdésre, amit a PT felvetett és a levegőben hagyott, ezekben kerültek megválaszolásra, vagy ezek adtak stabil fogodzót arra, hogy mi meg tudjuk válaszolni.
  25. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Valóban nem gyűlöli, de nem is rajongója. Az tény, hogy ő az OT-ért rajong. De sosem mondott olyat, hogy gyűlölné a prequeleket, éppen ellenkezőleg, elismerte, hogy azoknak is vanank erőteljes pillanatai. És mivel már az ep7 első párbeszédében ott az a téma, amit az ep1-ben vezettek be, azt sem mondhatjuk, hogy nem vette figyelembe. Az Erő egyensúlyára még lepkefingnyi utalás sincs az OT-ben, az ep7-ben meg a harmadik mondatban elhangzik, sőt a koncepciós rajzokon ugye az is fellelhető, hogy egy ideig Anakin Skywalker szerepeltetésén is gondolkodtak Hayden Christensen megformálásában. Ebben a videóban azt is elmondja, melyik a kedvenc jelenete a prequelekben, és azt is, miért nem tetszett neki az ep1-ben a végső párbaj.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.