Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.218
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    598

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Azért milyen érdekes, és milyen szépen reprezentálja az egységességet (a Skywalker Saga keretein kívül is) az, hogy ezt a nőt: ez a nő ölte meg: aki ennek a kölyöknek: lesz a társa 30 évvel kásőbb: És ez a csávó amúgy ennek a krapeknak a klónja, ezért lehet olyan ismerős az arca.
  2. Érdekesség: a Millennium Falconnak az ep4-ben csak három talpa van, míg az ep5-6-ban öt leszállótalpon áll. Ez sokáig ellentmondásnak tűnt (amúgy nem ez az egy a Falcon díszlettel/modellel kapcsolatban), de a Solo ezt a százból egy embernek, ha feltónő apróságot helyrerántotta. A filmben ugyanis egészen a Kessel Futamig öt talpa van a hajónak, de a futam alatt, amikor Han prezentálta azt a trükköt, amibe Needles belehalt, pont az a két szakad le a hajóról, ami hiányzik az ep4-ben. Úgy néz ki, mint annyi mást a hajón, Han ezt sem javította ki, de aztán a Lázadók Szövetségében eltöltött idő alatt visszakapta a másik két talpat - ami nem volt ártalmas dolog, ugyanis a hajó így nem tudott stabilan állni. Ahogy a Solóban láttuk, ha rosszúl száltak le vele vagy egyenetlen talajra tették le, oldalra is bukott.
  3. Dzséjt

    A Star Wars jövője

    Idén ősszel nem lesz új Star Wars, jövőre meg még meg is unjuk a Star Warst.
  4. Dzséjt

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Megkésett karácsonyi ajándék lesz, de nem hiszem, hogy morogni fogunk emiatt.
  5. Dzséjt

    Aranyfénykard III.

    Mindkét változatnak van előnye és hátránya is, ugyanakkor én azért preferálnám jobban a szabazásos bekerülést a bérelt hellyel szemben, mert úgy egyrészt egy nagyobb csoport dönt, nem egy 1-5 ember, másrészt, ha valaki azzal jön, hogy "ő miért van bent, ő meg miért nincs", akkor mondhatjuk azt, hogy "ti döntöttetek így". Plusz így előbb bevonhatjuk a közönséget a játékba, ezáltal interaktívabbá és aktívabbá téve a folyamatot. Mivel a fórum írott formátumú, így, ha a közönség passzív, nem olyan szórakoztató, mint egy videós showműsor vagy hasonló. Ezért is lenne jó, ha a fórumtagok nem csak a végső szavazásnál, hanem már előbb is be lennének vonva. Ha aztán valakire annyi szavazat fut be, hogy bérelt helye lesz, hát akkor annak szerencséje van. Nyilván lennének átfedések is, teszem azt a legjobb karakterek között akár szavazunk, akár betoljuk, Han, Luke, Obi-Wan szinte biztos helyet kap. De így is azt mondom, hogy inkább a közönség döntsön. Sajnos torzulással amúgy is számolnunk kell, hiszen most már nem egy olyan karakter van, akiket nem pusztán a 9 film alapján ítélünk meg. Hannak ott a Solo, Maulnak a TCW és a Rebels, Obi-Wanra rátehet egy lapáttal a sorozat várása, Boba Fettre a Mandiban nyújtott teljesítménye, és így tovább.
  6. Dzséjt

    Aranyfénykard III.

    Szerintem maradjon is így. Egy kategóriában kell csak rugalmasabbnak lenni, a többiben bőőőőőőőségesen elég anyag van az ep1-9-ből. És így az Aranyfénykard-trilógia is folytonos lesz.
  7. Dzséjt

    Aranyfénykard III.

    9 jelölt és ne legyenek bérelt helyek. Viszont a 9 jelölt a legjobb női főszereplő esetében bajos, ha csak nem kezeljük (nagyon) rugalmasan a dolgot, és átemelünk pár fontosabb mellékszereplőt is (akik aztán indulhatnak a mellékszereplő kategóriában is, hiszen a főhősök között nem biztos, hogy sok esélyük van). Mert szigorúan véve csak ennyivel gazdálkodhatunk: 1. Natalie Portman 2. Carrie Fischer 3. Dasiy Ridley A baj, hogy még 6 fontos női szereplőt sem egyszerű összeszedni, de talán közüllük érdemes válogatni: Pernilla August (Shmi), Keira Knightley (Sabé), Shelagh Fraser (öreg Beru néni), Billie Lourd (Kaydel Ko Connix), Veronica Ngo (Paige Tico), Kelly Marie Tran (Rose Tico), Laura Dern (Holdo). Olyanokból próbáltam válogatni, akik több filmben is szerepeltek és/vagy abban az egyben emlékezetes vagy a sztoriban fontos szerep jutott. A gáz az, hogy még akkor sem lennénk kint a vízből, ha a spin-offokat is beemelnénk, mert velük is csak két színésznőt nyernénk, ha szigorúan vesszük a főszereplő státuszt. Amúgy a férfi főszerepek esetében meg pont 9 színész van: Ewan McGregor, Liam Neeson, Jake Lloyd, Hayden Christensen, Mark Hamil, Harrison Ford, Oscar Isaac, John Boyega és Adam Driver.
  8. Dzséjt

    A Visions animációs sorozat

    Felőlem elkészülhet, de én nem nézem a sorozatot, és nem is fogom.
  9. Dzséjt

    Star Wars a TV-ben

    Már elnézést, de te beírod ide, hogy nem értesz valamit, ami evidens, mi meg reagáltunk erre, mert eléggé furán festett. Lassan két éve a Disney birtokában van a 20th Century Fox, itt is rengeteget beszéltünk róla, szóval nagyon meglepne, ha ez az apróság elkerülte volna a figyelmedet. Ebből pedig ki lehet következtetni, hogy minden, ami az előtt volt, semmissé vált, és például a Fox logó visszakerülhetett (ami az ep4-ről amúgy sem tűnt el). Nem kell megsértődni, hanem értetlenkedés helyett kérdezni kell vagy utána kéne nézni a dolgoknak. Ha meg ezt a két kulcsfontosságú dolgot kihagyod, és inkább értetlenkedsz, akkor meg ne lepődj meg, és pláne ne sértődj meg azon, ha valaki nem érti, mit nem értesz azon, ami lassan két éve adja magát.
  10. Dzséjt

    Star Wars a TV-ben

    Mit nem lehet ezen érteni? Ha Universal logó jelent volna meg az elején, vagy a Playboy nyuszija, az tényleg érthetetlen lenne, de azon nincs mit csodálkozni, hogy a filmet gyártó stúdió logója ott van a film elején.
  11. Dzséjt

    EPVIII elemzés

    Annyit írnak róla, amennyit itt olvashattál eddig, és amennyit a filmben láttál. Az egy távcső, távoli dolgok nézésére használják. Pont. Ez a biztos infó. Hogy ezen kívül van-e más funkciója, az nem derült még ki. Akár lehet is. De a valóságban is vannak olyan távcsövek, amik nem csak nagyításra jók, hanem képrögzítésre is és megfelelő eszközökkel (pl. wi-fivel) akár továbbíthatja is a felvételt. Szóval nem lehetetlen, hogy egy ilyen ultrafejlett teleszkóp rákötve egy Mega-osztályú csillagrombolóra, képes legyen rögzíteni és adatokat küldeni-venni, és ezen úton haladva, akár kommunikációs berendezésként móködni. Elvégre hangot még mindig könnyebb továbbítani, mint képet, de a Star Wars-ban már a 3D-s holografikus képekkel történő kommunikáció sem akadály, fényévekről sem. A lilaköpenyesek pedig valóban navigátorok, de az egy foglalkozás, amit bárki űzhet. Az exegoli slepben nyilván voltak mindenfélék, például mérnökök, építészek, ácsok,, szakácsok, takarítók, orvosok stb. Hiszen a Xystonok sem a földből nőttek ki, Palpatine klón testét sem egy fáról szüretelték le (bár abban az esetben meg kertész kellett volna), és Snoke sem a semmiből termett. Az Exegolon ugyan nem hagyományos módon, de egy komplett társadalom üzemelt. Szóval az, hogy ők navigátorok, nem zárja ki, hogy Sidious exegoli bandájának tagjai. Sőt figyelembe véve, hogy milyen kapcsolat van Sidious és Snoke között, elég valószínű, hogy ők is Sith lojalisták.
  12. Dzséjt

    A The Mandalorian sorozat

    4 évvel később már a Stargate Universe-ben is sokkal-sokkal jobb CGI élőlényeket tudtak létrehozni, szóval sanszos, hogy ezen a téren a sorozatokban 2005-2010 környékén jöhetett el egy nagyobb fejlődés. Bár az is tény, hogy mind a GoT, mind az SGU nagyobb költségvetéssel dolgozhatott, mint a fenti jelenetet is tartalmazó SG-1, ugyanakkor önmagában a pénz nem feltétlen lehet elégséges ilyen robbanásszerű fejlődéshez. A szintén nagy költségvetéssel operáló Star Trek: Enterprise is prezentált egy CGI lényt, egy gornt 2005-ben, ami bár jobb, mint az SG-1-os sárkány, de azért itt is eléggé kilóg a CGI lóláb, nagyon távol van a fotorealisztikustól: Az is érdekes, hogy 2005 előtt nem nagyon láttunk sorozatokban CGI lényeket. A Star Trek: Voyager 8472-es faja és a Babylon 5 árnyjai, amik még így eszembe jutnak. Meg a fenti ENT részben van egy tholian is, de ott nem kellett erőlködniük a készítőknek, mert eléggé statikus és kristályszerű lény. De 2005 után sem szaporodtak el - ennek nyilván a költségvetés is az oka. A GoT volt az, ami előrehaladva egyre több sárkányt vonulatott fel, és talán innentől lehet számolni azzal, hogy egyre több CGI lény jelent meg, és egyre jobban néztek ki. A Stranger Things szörnyikéi, a Lost in Space robotjai és lényei, a The Witcher szörnyei, és persze a The Mandalorian, ami már odáig jutott, hogy majdnem minden részben van valamilyen, mozis minőségű CGI élőlény. Bár eleddig csak állatok tűntek fel (plusz Luke CGI arca), de kívncsi vagyok, mikor jelennek meg dugok, toydariak vagy esetleg gunganek. Mert szerintem ez lenne a következő nagy lépés, hogy újra behoznak a sztoriba olyan CGI lényeket, amiket maszkkal vagy robotbábbal már bajos megteremteni, de mégis képesek interakcióba lépni az emberekkel: beszélnek, érzelmeket fejeznek ki.
  13. Dzséjt

    A The Mandalorian sorozat

    Jó, de hol volt a '80-as évek közepén egy B kategóriás sci-fi sorozat készítőinek arra pénze, hogy az ILM-et fizesse meg? Mondjuk érdekes, hogy amúgy az ILM dolgozott sci-fi sorozaton '87-től, vagyis ugyanabban az évben, amikor a Power is készült. Ez volt a Star Trek: The Next Generation, aminek mind a hét évadjához az ILM készítette az effekteket, de mindvégig praktikus effekteket használtak. Az a kevés CGI, ami megjelent a TNG-ben, más VFX stúdiókhoz kötődik. Maga az ILM nem nagyon dolgozott sorozatokon, és ha igen, akkor sem CGI-jal. Bár látszik is, hogy mi történt, amikor a The Mandaloriannel igazán ráléptek a sorozatok útjára. Épp csak megreformálták a sorozatok trükkjeit. Szóval ja, ha már a Poweren is dolgoztak volna, talán nem kellett volna még a 2006-ban is elviselni ilyen remek CGI lényt: Élethű díszlet, élettel teli sárkány, teljesen reális tűzköpés... És az SG-1 ekkor már nem kis költségvetésű sorozat volt. Szóval a lényeg, hogy azért ütős fejlődésen esett át a CGI a tévésorozatok szintjén is. Kicsit lassú volt, de azért ma már nem lehet panasz rá. Nem csak a Star Warsban, bár ami biztos, hogy itt a legütősebb és a legtöbbet használt. De azért az olyan sorozatoknak sincs oka szégyenkezni, mint a Star Trek: Discovery, a Star Trek: Picard, a Lost in Space vagy a The Expanse. És a poén, hogy a Star Trek esetében az új évadokban már használni fogják a The Mandalore-ban bevetett technológiákat, köztük a StageCraftot.
  14. Dzséjt

    A The Mandalorian sorozat

    Azért nem semmi, hogy innen: Eljutottunk ide: Laza 33-34 év alatt.
  15. Dzséjt

    EPVIII elemzés

    Ez egy érdekes felvetés. Oculus távcső valóban volt mind a Supremacy-n, mind az Exegolon, és azok a rovarszerű idegenek is hasonlítanak azokra a teremtményekre, amik Snoke klónjai körül csámborogtak. Bár nem tudom, milyen jelentőssége lehet annak, hogy ugyanolyan távcső van két helyen. Mert az biztos, hogy a szerkezet egy távcső, hiszen ebben a filmben használják is.
  16. Dzséjt

    EPVIII elemzés

    The Last Jedi Chapter 8: Snoke’s Rebuke Time: 0:16:29-0:19:58 Tartalom Az ajtó félresiklik, felfedve ezzel Kylo Ren maszkkal és sisakkal eltakart arcát. Han Solo gyilkosa a Supremacy nevű, Mega-osztályú csillag dreadnought liftjében áll. Abban a liftben, ami egyenesen Snoke fővezér tróntermébe vezet. A termet éppen az Első Rend urának és parancsolójának kacagása tölti be, amikor tanítványa átlép a lift ajtaján. – Valóban horogra akadtak, Hux tábornok. Szép munka volt – mondja a fővezér az előtte álló hadvezérnek. – Az Ellenállás hamarosan a markunkban lesz. – Köszönöm, fővezér – köszön el Hux, majd Kylo Ren mellett ellépve odavet neki egy gúnyos, fölényes mosolyt, miközben Snoke tovább kacarászik. – Érdekel, miért tartok egy ilyen veszett korcsot ilyen magas pozícióban? – teszi fel a költői kérdést a fővezér, miközben Kylo Ren térdre borul előtte. – Mert a gyengesége, ha megfelelően manipulálják, éles késsé válhat. Hogy van a sebed? – vált témát Snoke. – Semmiség – recsegi a tanítványa álarca alatt. Snoke arcán halvány mosoly suhan át, aztán feláll trónszékéből. Mozgása suta és nehézkes, mégis uralkodói aura öleli körül. – A hatalmas Kylo Ren. Amikor rád találtam, azt láttam benned, amire minden mester vágyik. Nyers, zabolátlan erőt. És azon túl valami igazán különlegest. A vérvonalad lehetőségeit. Egy új Vadert. – Snoke ekkor már közvetlen Ren előtt áll, ám az arcán nem büszkeséget, hanem csalódottságot mutat. – De attól tartok, hogy tévedtem. – De hisz mindent feláldoztam érted. A Sötét Oldalért – recsegi Ren a maszktól eltorzultan. – Vedd le azt a nevetséges izét – sziszegi Snoke, mire Kylo megválik a sisaktól, felfedve megsebzett arcát. – Itt is van – vágja rá Snoke. – Túl sok van benned apád szívéből, ifjú Solo. – Megöltem Han Solót – csattan fel ingerülten Ren. – Amikor eljött a pillanat, nem haboztam. Ahogy ezt kimondja, a trónszéke felé tartó Snoke visszafordul. Bár mozgása fájdalmakra utal, az indulatát ugyanúgy látni mozdulataiban. – És nézz magadra. A tetted csontig hasította a lelkedet. Bizonytalanná váltál, megvert egy lány, aki sosem használt fénykardot! Elbuktál! Snoke szavai hatására Kylo Ren ingerülten felugrik. Egyetlen mozdulattal ledobja magáról a köpenyét, de mielőtt a fénykardjáért nyúlhatna, mestere a földbe küld egy Erővillám sorozatot, ami onnan visszapattanva elhajítja ifjú tanítványát. Mire a teremben gyülekező testőrök harci pozícióba állnak, Ren is nagyot puffan a földön. – Skywalker él – folytatja Snoke, miközben Ren felül és futó pillantást vett a harci pózban álló testőrökre. – A Jedi Rend magva létezik. És amíg ez így van, a remény is létezik a Galaxisban. – Snoke visszaül a trónjára. – Abban bíztam, hogy te leszel az, aki elfolytja. De te nem vagy Vader, csak egy gyerek maszkban. Ezzel lezárult a találkozó mester és tanítványa között, ám Kylo Ren lelkét mindez nem megnyugtatta, hanem még inkább felkavarta. A liftben állva a hallottakon és a történteken tanakodik. Arcára zaklatottság és ingerültség ül ki, aztán ránéz a sisakjára. Majd a düh eluralja, éppen úgy, ahogy eluralta a Finalizeren, amikor fénykarddal vágta szét a berendezés. Vagy amikor a Csillagpusztítón szembesült Ray szökésével. Most azonban nem fénykardot ragad, hanem a sisakot csapja neki a lift falának, olyan erővel, hogy nem csak a sisak, de a fal is behorpad. És megismétli újra és újra. – Készítsék a hajómat – veti oda a liftre váró két értetlen tisztnek, amikor kiviharzik a felvonóból, nem hagyva maga után mást, csak Kylo Ren szilánkokra tört maszkját. Fejezet vége ------------------------------------------------------------------------------------------------ Bár az előző fejezet megmutatta, hogy az ep8 messze nem az lesz, amit a Star Warstól megszoktunk – bár mondjuk már a nyitó csata is erősen utalt erre –, ez az a szakasz, ami meggyőzött arról, hogy imádni fogom ezt a filmet. Minden pillanatot, amiben Snoke szerepelt, imádtam. Az ep7-ben a karakter elég semmilyen, egyértelműen egy Palpatine 2.0. A poén az, hogy azóta ki is derült, hogy lényegében tényleg az. Palpatine strand castje. Rian Johnson zsenijét mutatja, hogy még ebből a figurából, aki az első részben csak eltorzult hangon és hologramon hörgött, képes volt emlékezetes gonoszt fabrikálni. Andy Serkis pedig baromi jól játszik. Érezhetően más hangtónust üt meg az ep8-ban, mint az ep7-ben, és ez jobban is áll a fürdőköppenyes harci sérültnek. Az is nagyon jót tett a filmnek, hogy itt már élőben látjuk. Érdekes kontraszt Snoke és Sidious között, hogy míg utóbbi csak álcának használja sérüléseit (ami az ep9 tükrében lehet, hogy nem is valódi sérülés), addig Snoke-on látszik, hogy ez nála nem álca. Ő tényleg ilyen tökéletelen. A CGI is frenetikus itt, nagyszerűen adják át Snoke nehézkes mozgását, ám a karakter mégis képes uralkodó és fenyegető lenni. A trónterem is pazar díszlet. Miközben nem olyan sötét és komplex, mint a Halálcsillag II-n Palpatine trónterme, a hatalmas vörös függönyök és a Császári Őrökre gyanúsan hajazó Praetorianus Őrök Sidious keze nyomára utalnak. Érdekesség, hogy a Supremacy trónszéke és az exegoli trónszék között is van hasonlóság. A Snoke és Kylo közötti párbeszéd pedig frenetikus. Snoke minden szavával ingerli az ifjú Solót, pattanásig feszítve a húrt, mígnem az felpattan és erre a mestere egyetlen villámcsapással helyre inti. De itt is megvillan Johnson zsenije: a pillanat, amikor Kylo ránéz a testőrökre, később még jelentőséggel fog bírni, hiszen ezzel első kézből mérhette fel, mi történik, ha Snoke ellen valaki fenyegetően lép fel. Amúgy Johnson renegeteg ilyen előre mutató pillanatot és mondatot helyezett el a filmben. Szinte már az elején elmeséli, mi lesz később. Az meg külön poén, hogy Snoke már akkor elkezdi savazni Huxot, amikor az még vígan hallhatja. És ez egyben azt is megmagyarázza, hogyan lehet egy ilyen tesze-tosza alak ilyen magas pozícióban.
  17. Dzséjt

    Marvel

    Faék egyszerűségű akciófilm, szerintem nem is nagyon kell neki több.
  18. Dzséjt

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Meg jóval azután fog játszódni. A képregény 11 évvel játszódik a yavini csata előtt, a sorozat 9 évvel. Ami a képregényben történt, az már a múlt. Ráadásul nem is nagy durranás. Ha csak nem jelentik ki, hogy Obi-Wan a megérkezése óta puszipajtása Jabba bandájának, akkor itt nehéz lenne ellentmondást szűlni. Arról nem is beszélve, hogy ez az az időszak, amikor Obi-Wan szereti bizonyos szemszögből torzítani az igazságot.
  19. Dzséjt

    Videjó játékok

    Úgy érzem, a Sony elkezdett készülni a Horizon: Forbidden West megjelenésére. Felkerült a netre egy Horizon: Zero Dawn összefoglaló. Summázott, de így is alapos, és a legjobb, hogy a magyar PS-oldalon is megtalálható ékes, édes anyanyelvünkön: https://www.playstation.com/hu-hu/editorial/this-month-on-playstation/horizon-zero-dawn-the-story-so-far/?fbclid=IwAR3sx4q2RDkEqT3ZETx66GRgDVAkIz7PpbooSAhZSfff7Pxls3JgLaArx80
  20. Dzséjt

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Nézd már, itt van Beru néni. Tegye fel bárki a kezét vagy bármelyik szabadon választott testrészét, aki úgy gondolta, hogy az ep3 után ezt a nőt még viszont látjuk ebben a szerepben egy élőszereplős (vagy bármilyen) Star Wars produkcióban. Hmmmm... Nem sok tagot látok a levegőben. De a Disney az sz*r, mert ignorálja a PT-t, ugye?
  21. Ez a válasz. Van nyolc betű, ami a megfelelő sorrendben leírva (Star Wars) clickbait. Ez alapvetően nem rossz. A baj az, hogy a pozitív Star Wars hírnél jobb a negatív Star Wars hír. Mármint nem az embereknek, hanem a netes magazinnak. A Star Warsra mindenképpen ráklikkelnek, de ha negatív, akkor a sok habzószájú holdkóros, akik görcsösen keresik azokat a dolgokat, amikkel igazolhatják saját véleményüket, ott is maradnak percekig, hogy elolvassák a cikket, aztán még néhány percig, hogy kommenteljenek is. És mivel az önigazolást keresik, elolvassák a többi kommentet is, hogy megleljék saját igazságukat hasonszőrű anonímusz barátaikban, sűrűn bólogassanak és nyálköpködve essenek neki azoknak, akik esetleg pozitív véleménnyel vannak a filmekről. Bármelyikről, ami nem az OT - bár az ST miatt a PT már nem üti meg az ingerküszöböt, az ep1-3-at fikázni már nem divat, ez érződött a legutóbbi anyagon is, amin az OT vágója és Lucas exe savazta az ep7-8-at és az ep1-et, és utóbbit elég sokan megvédték. Szóval, a negatív hír a jó hír, főleg Star Warsban (amúgy másban is), mert erre jönnek azon kevesek, akik önigazolásra vágynak, ezekhez kommentelik be ezek az emberek a véleményüket, és kezdenek flame warba, és térnek vissza emiatt újra és újra, hogy elolvassák a reakciókat és reagáljanak rájuk. És a netes magazinoknak az a jó, ha minnél többen rákattintanak egy hírre, azon az oldalon minnél több időt töltenek el és minnél többször térnek vissza. Ez az online média működésének egyszer egyje. És egy jó online újságíró pontosan tudja, hogy melyik témában mivel tudja generálni a clicket. Amúgy az a legjobb, ha nem foglalkozol ilyenekkel. Fölösleges. Sajnos az online média elhúzott ebbe az irányba, kevés az olyan hírportál filmes (és videojátékos) berkekben, amik nem hajtanak rá erre. Ha Star Warsról akarsz informálódni hiteles forrásokból, ez a fórum vagy a ziro.hu tökéletesen alkalmas felület. Közös jellemzőik, hogy a rajongás pozitív és nem negatív hangnemű, nem célja a gyűlöletkeltés az oldal látogatottságának feltornászása érdekében és hiteles forrásokból, nem clicbait oldalakról veszik az infót.
  22. Dzséjt

    Könyvek és képregények

    Tiamat dühe
  23. Dzséjt

    Vélemények és javaslatok

    Köszönjük!
  24. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot!
  25. Nekem a most szombat 100% nem jó, a jövő hét szombat 50%-50%. De, ha lemaradok róla, sebaj, majd megnézem az ismétlést.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.