Dzséjt összes hozzászólása
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Ja, így rendben, ilyeneket szerintem kapni is fogunk.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Lehet, hogy nehezebb dolga lett volna, de lehet, hogy ezen a ponton Anakin már olyan mélyen a bűvkörében volt, hogy semmi sem segített volna rajta. Lehet, hogy Dooku Ahsokát meg is ölte volna, vagy Maul végez Kenobival. Rengeteg dolog változhatott volna, de lehet, hogy semmi sem. Én inkább az utóbbira szavazok, mert az ellentáborban itt egy Palpatine nevű mestermanipulátor van, aki - Kenobi szavaival élve - remekül meglovagolja mások rögeszméit. Anakinnak pedig aztán volt bőséggel rögeszmélye, a veszteségtől való félelemmel kezdve a hatalomvágyig. És ekkor már nyakig benne volt Palpatine bűvkörében. Windu joggal nem bízott benne. Anakint talán csak a Jedivé válás elején lehetett volna megmenteni, ha a mestere nem hagyja, hogy túl közel kerüljön Palpatine-hoz, illetve, ha olyan mestert kap, aki jobban megérti a kölyök vágyait, ambícióit, motivációit és rugalmasabban kezeli a függetlenségre vágyó jellemét. De az a hajó ekkor már tizenhárom éve elúszott.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Lények, világok, történelmi események emlegetése természetesen jöhetnek, de ez adja is magát, mivel ettől lesz igazán egységes az univerzum. Ezen a téren a Mandi és a TBoBF is összeköti az egyes filmeket. De Exegol és Palpatine emlegetése alapján Kenobi tábornok történeti szintű összekötésben gondolkodott.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Miért kéne összekötni az ST-vel? Még az OT eseményei is tíz évre lesznek a sorozattól, az ST meg több, mint 40-re. Obi-Wannak semmi köze az ST-hez, már csak azért sem, mert több mint 30 éve halott, mire azok az események egyáltalán mozgásba lendülnek.
-
Chapter 4: The Gathering Storm
Csak gondolj bele józan paraszti ésszel: azokban rengeteg olyan infó szerepel, ami ma már Legends könyvekben, képregényekben vagy éppen animációs sorozatokból van. Akkor miért maradnának a Disney felvásárlás előtt kiadott a régi enciklopédiák kánonok? Egyedül a helyszínekkel foglalkozó maradt kánon, de abban is sok dolgot hozzáigazítottak az új rendszerhez az új kiadásban.
-
Chapter 4: The Gathering Storm
Azt nem tudom, hogy a fenti kép honnan van, de úgy látom, eme régi, mára Legends enciklopédia képe alapján készült el:
-
Chapter 4: The Gathering Storm
Ugyanúgy volt megcsinálva a jelenet, mint itt. A tépésnek csak a hangját hallod, mert a másik szereplőt mutatja a kamera, aztán utána megmutatták a letépett végtagot. Itt a földre dobva, ott meg Chewie kezében lógtak. És igen, minden végtagjuk vissza tud nőni. Szóval a figura nem vesztett sokat, bár nyilván azért fájt neki. De még mindig jobban járt, mintha a fejét tépték volna le.
-
Chapter 4: The Gathering Storm
Oké. Chewie a Solóban letépte egy kesseli őr mindkét karját. Snoke mindkét csuklóját levágta Kylo, amikor felszecskázta az ep8-ban. Illetve az ep9 nyitányában Kylo levágja az egyik Alazmec karját.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Szerintem igen. A Köztársaság tiltott világoknak minősítette a Sith bolygókat és a nyelvet is. Utóbbit olyannyira, hogy a protokoll droidoknak programszinten volt megtiltva, hogy lefordítsanak bármit, ami ezen a nyelven íródott, bármilyen ártalmatlan(nak tűnik) is. Ez erőteljesen arra utal, hogy a Sith tiltott vallás és gyakorlása törvénybeütköző.
-
Chapter 4: The Gathering Storm
- Grievous tábornok
Néha nem árt az ismétlés. Viszont az elmúlt négy évben visszakerült a "baleset", igaz, most már a fejlesztés utánra.- Videjó játékok
Várom ezt a játékot, mint a messiást.- Chapter 10: The Passenger
Viszont morálisan azért érdekes kérdés, hogy ez mennyiben teszi jóvá azt, hogy hozzájárult egy köztársasági tiszt halálához. Mert, ha nem fogadja el egy bűnöző megbízását (akivel láthatóan már évek óta jóban volt, és akivel legalább egyszer már együtt dolgozott - ahogy Xi'ant és a bátyját is ismerte, és ők is alvilági alakok), akkor sanszos, hogy Lant Davan még mindig élne. De ő elfogadta egy bűnöző megbízását arra, hogy egy csapat másik bűnöző társaságában kiszabadít egy újabbat. Szóval na, azért Din nem áll a moralitás magas fokán. Még ha Davan nem is halt volna meg, akkor is ebben a sztoriban alvilági alakoknak segített pénzért egy fogolyszöktetésben, és az a fogoly nem ártatlan bárányka volt.- Chapter 4: The Gathering Storm
Hááát... A fene sem tudja. Az elődje egy terroristaszervezetnek, a Sith-eknek és a Galaxis leghitvánnyabb söpredékéből összeállított koalíciónak segédkezett, ezek után szerintem a Bobának történő segítségnyújtás előrelépés lenne. Tyranushoz, Maulhoz és Pre Vizslához képest Boba szent ember.- Az Ahsoka sorozat
Egy hétig zokognék magzatpózban a takaróm alatt örömömben, ha a sorozatban lenne egy Anakin-Luke-Ahsoka találkozó.- Grievous tábornok
- Chapter 4: The Gathering Storm
De ahhoz, hogy megtanulja, mi a szenvedés, ahhoz igen.- Chapter 4: The Gathering Storm
Igazából Boba nem ezt mondja, hanem: "I've been tracking you, Mandalorian." A "régóta" részt a magyar felirat készítője költötte hozzá. De Boba csak annyit mond, hogy "követtelek, mandalori". Ilyen most is van. Az ep8-ban látott Raddus eredeti neve Dawn of Tranquility volt, a Millennium Falcont pedig korábban Stellar Envoy-nak hívták. Igazából tér lenne a Slave I átnevezésére, hiszen csak mi három tulajdonosváltást láttunk. Jangóról Bobára szállt, onnan Hondóra majd vissza Bobára, de talán most már Bibet is idesorolhatjuk, hiszen öt évig az ő garázsában állt. Ennek hála akár Hondo, akár Bib is átkeresztelhette. Utóbbi esetben a kánon sem sérülne (Hondo esetében sem, amennyiben a TCW és az ep6 között se könyvben, se képregényben nem hangzott el a neve, de ezt nem tudom).- Grievous tábornok
Nem, ez a régi sztorija, ami a Lair of Grievous című TCW epizód óta nem kánon, Lucas akkor felülírta. Ezt már 14 éve el kellett volna felejteni. Grievous saját maga választotta, hogy kiborggá váljon, a "baleset" (ami valójában Dooku merénylete volt) már csak utána jött, amikor már jó pár kibernetikus fejlesztéssel el volt látva (valószínűleg ezért élte túl).- Chapter 4: The Gathering Storm
Pedig Grievous elég emlékezetes teremtmény. Ez a hivatalos neve, ezt már sokszor megbeszéltük. A starwars.com és rengeteg forráskönyvben is így szerepel, és igen, két TCW epizódban is említették már a nevét. Csak azután indulhatott Din után, hogy meglátta a krayt sárkány incidens idején, előtte semmiképpen, hiszen semmi jele annak, hogy tudott a létezéséről. Meg minek követte volna azelőtt Dint, hogy hozzákerült a páncél? Szinte biztos, hogy Boba egyszerűen hírét vette, hogy valaki mandi páncélt használ Mos Pelgóban, ezen a nyomon előbb eljutott Cobb-hoz, és utána indult Din után, amikor meglátta, hogy Mando elvitte a páncélját.- A The Book of Boba Fett sorozat
A Tatooine-on legalább kettő volt. Egy, amit Jabba használt kivégzésre, meg egy másik, amit felzabált a The Marshalban látott krayt sárkány. De a sarlaccok nem őshonosok a Tatooine-on. Van belőlük a Felucian, a Vodranon és az I'vorcia Prime-on is. Átlagosan amúgy 100 méterre nőnek meg.- Chapter 4: The Gathering Storm
Azt el tudom képzelni, hogy valamilyen módon képes több időre elraktározni a táplálékot, de azt képtelenségnek tartom, hogy ezer évig, vagy csak egy évig életben tartson valakit. Hiszen azt a lényt táplálnia kell, itatnia kell, és levegő is kell neki, ami mint kiderült az első részből, nem sok van a Sarlacc pocijában. Boba már majdnem megfulladt odabenn pár óra bentlét után. Meg eleve, nem túl hatékony táplálkozási forma, ha a saját kajáddal kell etetned a kajádat. Úgy kevesebb jut neked. Ráadásul még elképzelhetetlenebb, hogy valakit életben tartson a faja biológiai korlátjain túl. Egy ember természetszerűleg képtelen 1000 évig élni. A Sarlacc milyen isteni erővel lenne képes ezt a biológia korlátot legyőzni? Ráadásul a Tatooine nem élettelen bolygó. Az ep6-ban a Sarlacc-tól nem is messze egy komplett bantha csodát látni. Így igazán szüksége sincs arra, hogy évezredekig életben tartsa a kajáját. A raktározásra lehet szükség, korlátozott ideig, de ezer éves életbentartásra egyáltalán semmi. Eleve, ha ilyen sokáig emésztene, nem kéne, csak ezer évente ennie.- Chapter 4: The Gathering Storm
Nem kell ezt túlgondolkodni, meg a penge logikát keresni. Boba annak ellenére, hogy klón, csak egy ember. Emberi fejjel gondolkodik. Nyilván nincs emléke arról, hogy a jawák ellopták, ami összefüggésben áll azzal, hogy jó alaposan kupán vágták. Ebbe semmi misztikus vagy hihetetlen nincsen, rengeteg fejsérülésen átesett ember igazolhatja, hogy ilyen megeshet. Ugyan felmerülhetett benne, hogy valki megfújta, de akkor is, mit csináljon? Öt évvel az endori csata után az a páncél a Galaxis bármelyik bolygójának bármelyik településének bármelyik lakójánál lehet. Finoman megfogalmazva is k*rvára reménytelen lenne ebben az esetben vakon elkezdeni keresgélni. Szóval teszi azt, amit te is tettél volna és teszel is, amikor keresel valamit: megnézi ott, ahol utoljára látta, hátha ott hagyta. Utoljára a Sarlacc fölött viselte, még azzal zuttyant bele. Teljesen érthető, hogy ott kezdi a keresést és reménykedik, hogy még ott lesz vagy lesz valami nyom, amin elindulhat. Pech, hogy egyik sem volt. Ezután már csak a puszta mázlinak köszönheti, hogy végül mégis meglelte. Szerintem ez az 1000 évig emésztget dolog csak egy hanzatos mendemonda, de egyáltalán nincs így. Egyrészt, biológiailag teljes értelmetlen. Ahhoz, hogy egy élőlényt ezer évig emésszen, meg kell akadályoznia, hogy az a lény természetes úton elbomoljon, amihez távolról sem kell ezer év. Másrészt, ez a széria sem támasztja alá. A rohamosztagos biztos, hogy nincs 30 éve sem bent, mégis látszik, hogy a páncélját már durván kikezdte a sav. De ugyanígy Boba páncélja is sérült, pedig ő legfeljebb néhány napot lehetett bent, de mivel kétlem, hogy a páncélban napokra elegendő levegő lenne, így sanszosabb a pár óra, nagyon maximum. Boba bőre is sérült már a ruházat és a páncélzat ellenére, ami szintén jelzi, hogy sokkal-sokkal gyorsabban emészt a Sarlacc, mint ahogy azt hiszik vagy mondják.- Egyéb fontos
Boldog születésnapot, @luke19!- Star Trek
- Grievous tábornok