Dzséjt összes hozzászólása
- Star Trek
-
A Star Wars jövője
Jól tudja, hogy az élete robbanásszerűen fog megváltozni, én is kicsit majrés lennék. Bár nem teljesen úgy változott, ahogy számított rá.
-
Filmek
Azt én is el tudnám viselni, ha ennek a vírusos időszaknak az lenne az egyik hozadéka, hogy a stúdiók átállnak erre az egyszerre megy moziba és streamingre felállásra. Én sem szeretek moziba járni, ahogy azt korábban szintén megírtam, ennek azonban van egy kellemetlen hátránya: sok filmet csak később látok. És manapság sajnos már olyan a helyzet, hogy a filmek (és sorozatepizódok) poénjait nem fórumokon, hanem a Facebook üzenőfalakon és Youtube-videók előképein ismerhetem meg, meg cikkek szalagcímeiben. Akaratlanul! Itt a The Mandalorian, hát már a megjelenés napján ott vannak a hivatalos poszterek és képek a karakterekről, amik elárulják, kik lesznek a részben, de azt is, hogy mi történhet. És sajnos ez filmeknél is egyre többször fordul elő. Jó lenne, ha megmaradna ez az üzleti modell és az embereknek ezzel meglenne a választási lehetősége, hogy otthon, kényelemben, idegen emberek és tömeg jelenléte nélkül akarja élvezni a filmet, vagy a mozi adta körülmények között társaságban, közösségben, de mindkét esetben premier napján.
-
Filmek
Bár megértem Nolan álláspontját, azért be kéne látnia, hogy amíg biztosan nem tér vissza az élet a normális kerékvágásba és nem nyit ki minden mozi teljes kapacitással, addig ebben a formában, ahogy ma létezik a filmipar, ugyanannyit ér, mintha a stúdiók fognának egy hordót, beleöntenék az összes pénzüket, lelocsolnák benzinnel, majd beledobnának egy égő gyufát. Dollárszázmilliók mennek el, és alig jön vissza valami. És hát na, a "legszélesebb közönséget kéne elérni", mondja ő, de közben tiltakozik ama bemutatási forma mellett, amivel a mai állapotok között szélesebb közönséget lehet elérni, mint pusztán mozikkal. Ráadásul, a Warner biztosítja, hogy aki moziban akarja látni, az megnézhesse ott is. Könnyű verni a tamtam dobot, amikor te még pénzednél vagy. De ha a helyzet nem javul teszem azt, jövőre sem, és Nolan előtt sorra bevágják a kapukat, mert a stúdiók nem tudják finanszírozni a filmjeit, na akkor kíváncsi vagyok, mit fog szólni. Persze azért az egyeztetés szép és udvarias gesztus lett volna. Bár itt meg kicsit fura, hogy pont az az ember háborog, akinek a filmje még csak moziban lett bemutatva, és pont az a film valószínűleg tényleg hozzájárult eme döntéshez.
-
Videjó játékok
Szerintem nem lesz gond a játékélménnyel. Kevesebb NPC lesz az utcákon és kicsit gyengébbek lesznek az effektek, na bumm. Nekem amúgy még Próm sincs, egy sima PS4 Slimen fogom játszani.
-
Chapter 14: The Tragedy
És ki is írta ezt az "érdekességet" akkor? Gyanúsan hasonló a két leírás, mintha egy embertől származna. Én el tudom képzelni, hogy csak egy hasonlót robbantott fel, és nem az apjáét, már csak az érzelmi okok miatt is. Az a sisak, ahogy az egész páncél, becsesebb lehetett Boba számára, minthogy szétrobbantsa. És ezt pont ez a rész tanúsítja, ahol képes volt utána menni, hogy visszakapja. Aki 20+ évvel később is még ennyire ragaszkodik egy cucchoz, az nem robbantja fel annak egyik elemét sem szándékosan. A másik lehetőség, hogy Jangónak volt tartalékban egy komplett páncélja vagy részelemek, és azokat is rákódolta Bobára. Ezt alátámaszthatja az is, hogy az ep2-ben jetpackből is kettő volt neki. A Kaminón ugyanolyan (vagy ugyanazt) Z6-ost használ, mint Boba, a Geonosison viszont már egy JT-12-es van a hátán, amilyet a Death Watch is használt mind a TCW-ben, mind a Redemption című epizódban eme sorozatban. Más, a Boba által kivetített hologramon ki lehetett venni pár szót, úgymint talált, Concord Dawn, Fett apa, Boba Fett és Jaste mentor. Az egyik érdekesség, hogy a Legends-ben Jango a Concord Dawnról származott, míg a kánonban ez volt az egyik feltételezett szülőhelye. A hologram alapján ez már nem is annyira feltételezés. A mentor, Jaste is érdekes, ugyanis a név nincs teljesen kiírva, így sanszos, hogy ez valójában Jaster Mereel protektor, aki a Legends-ben szintén Concord Dawn-i mando volt, és Jango mentora.
-
Videjó játékok
Én meg momentán Schröndinger Cyberpunk 2077-vel vagyok elfoglalva. Szerintem holnap délutánig számomra vagy létezik egy nekem kiszállításra kerülő CE, vagy nem,
-
A Jedi és a Sith rend
A szimbolikusságnak is lehet nagyon nagy jelentősége, ahogy az elveknek is. Például, aki kilép a Rendből, azt utána nem köti a kódex, a szabályok, semmi olyan, ami a Jedik kezét katonai szempontból köti. Most képzeld el, ha Anakin kilép a Rendből, és megízleli azt a szabad életet, ahol Padméval is együtt lehet, de az erejéről sem kell lemondani. Persze a kilépés magában hordozza a Sötét Oldalra sodródást is, de van pár Jedi, aki igazolja, hogy ezt amúgy sem tudták kordában tartani. Ugyanakkor ezen eltévelyedettek például nem robbantgathattak volna a Jedi Templomban, megölve más lovagokat. Ha a Jedik testületileg nem vesznek részt a háborúban, csak "katonákat adnak", akkor nem a Templom előtt gyűlik össze tiltakozó tömeg, és Palpatine-nak is nehezebb lett volna konkrétan a Jedi Rendet felelőssé tenni a háború borzalmaiért. Ez olyan lett volna, mint amikor a kormány úgy dob át ellenséges országba katonákat, hogy azok hivatalosan nem tartoznak a hadseregükbe. Ha elfogják őket, a kormány nem vonható felelősségre, hiszen nem az ő katonájuk, nem az ő parancsát követi. A Jedi Rend moshatta volna a kezét, mondván, azok nem Jedik, nem a Rend tagjai. És nem utolsó sorban, nem lettek volna klónok a Jedi Templom falain belül is, amikor kiadta Sidious a 66-os parancsot. Ki tudja, hány élet menekült volna meg, ha a Jedi Templom csak a Jediké, nem osztoznak rajta a KNH-val, és a hangárakban csak Jedik és a Jedik által fenntartott hajók állnak, nem pedig klónok és KNH katonák által fenntartott és ellenőrzött járművek. A Jedik pedig kénytelenek voltak végrehajtani mindent, amit a Jedi Tanács utasításban adott a háború alatt. A Rend akkor már egy katonai szervezet volt, és jól néznénk ki, ha a baka megtagadhatná a tábornoka parancsát, mert "nem akar háborúzni". Hát akkor isten veled, leszerelsz, azt jónapot. Azt meg Ahsokával kapcsolatban láttuk, mi lesz azzal, aki leszerel. Mehet egyszerű polgárnak, megfosztják minden jogtól, és még akkor is legfeljebb tanácsadó lehet, ha amúgy szeretné folytatni a harcot. Mivel a Jedi Tanács a KNH vezérkara, így az a Jedi, aki kilép, nem lehet többé a KNH tagja. Szóval, aki harcolni akar, az csak a Jedi Rend kötelékében teheti azt meg, aki meg nem, annak meg muszáj kilépnie, mert katonáéknál hadbíróság vár arra, aki megtagadja a parancsot.
-
A fórum közössége
Nem húztál fel (nagyon ), csak olyan hosszan fejtegetted a dolgokat, hogy már nincs kedvem válaszolni rá (plusz most időm sem, az elmúlt pár napban alig is néztem fel ide, sok dolgot még el sem tudtam olvasni), és főleg azért, mert évről évre (vagy félévről félévre, szóval elég rendszeresen) ugyanazokat mondjuk el. Donáttal most sikerült egy konszenzust elérnünk és némileg változtattam a véleményemen, viszont veled kapcsolatban úgy érzem, hasonlót nem tudunk elérni, mert tényleg nagyon máshogy látjuk a dolgokat, úgy a háborút, mint az embereket vagy éppen a jediséget. Ezzel részemről nincs semmi baj, csak már eljutottam oda, hogy végtelenített, de sehová sem vezető viták helyett valami produktívabba öljem az időmet. Aztán majd ki tudja, talán egyszer te vagy én vagy mindketten megváltozunk, és a sokadik ismétlés után veled is eljutunk valami közös nevezőre. Mert abban is biztos vagyok, hogy nem most utoljára vitáztunk erről a kérdésről.
-
Videjó játékok
@Wilde először valószínűleg a nomád életutat, egyelőre az tűnik a legszimpatikusabbnak. Az osztályokból még nem tudom, mindegyik szimpatikus, de valószínűleg a Solo és a Netrunnek között fogok dönteni, ez a kettő áll közelebb hozzám (sanszos a netrunner). Én még kicsit izgulok, mivel én a Collector's Editiont rendeltem elő, és ugye azokkal már eleve probléma szokott lenni, hogy nem mindig jut belőle mindenhová. A legnagyobb baj viszont nem is ez, hanem az, hogy a boltot az előrendelésem óta felvásárolták, és bár kaptam értesítést arról, hogy az előrendelésemet az új bolt is átvette, mivel kis hazánkban az ilyesmi ritkán megy zökkenőmentesen, bennem van a félsz, hogy a végén hoppon maradok.
-
Star Trek
A dilítiumkészletek nem elpusztultak, hanem elfogytak. A Föderáció és a többi csillagközi állam felélte az ismert készleteket - és dilítium nincs minden bolygón, de még minden második naprendszerben sem nagyon, mivel rendkívül ritka anyag, csak kevés bolygón bányásszák. Ezért volt nagy találmány Po újrakristályosító eljárása, így a csillaghajók, illetve minden dilítiumot használó reaktor tovább tudta használni a kristályokat. A kiégés a dilítiumkészletek kimerülése után következett be, és akkor sem pusztult el az egész, csak az, ami aktív reaktorokban voltak. Azok, amik egy raktárban vagy lekapcsolt reaktorban, esetleg egy fiók mélyén egy ékszerben csücsültek, megmaradtak. Ezeket használják a 3100-as években.
-
Chapter 14: The Tragedy
Miért ne lehetne ugyanott? Még a mai világban sem lehetetlen, embert próbáló feladat ugyanoda ütni két vaslemezen egy horpadást, a Star Wars meg kicsit modernebb, mint a mi világunk. Arról meg szó sincs, hogy a két horpadás teljesen ugyanolyan lenne, csak annyi, hogy ugyanott van. Amúgy a sisak megsemmisült, Windu kézbe veszi azt, ami megmaradt belőle. Azt meg csendben jegyzem meg, hogy eleve kár a horpadáson fennakadni, mert az ep2-ben Jango sisakján nem pont ott van, ahol az ep5-6-ban és most a Mandiban Boba sisakján, és nem is egyforma. Szóval a horpadás alapján már eleve nem ugyanaz a két sisak, és az, ami felrobbant, nem is Jangóé volt, mert azon a horpadás ott volt, ahol Bobáén van. Tehát ezek alapján három sisak létezett, abból az egyik színben Jangóéra, horpadásban Bobáéra hasonlított. Az robbant darabokra.
-
Chapter 13: The Jedi
Mind a hármat
-
Chapter 14: The Tragedy
Miért ne lehetett volna egy másik sisak? Van belőle pár a Galaxisban. Ott volt rajta, de azt sem lehetettlen lemásolni.
-
Chapter 14: The Tragedy
Szerintem szimplán átfestette/alakította a saját ízlése és igényei szerint. Sabine mondta még a Heroes of the Mandalore-ban, hogy bár a páncélja több generációt megjárt már, ő a saját igényeihez alakította. Bo-Katan és Pre Vizsla páncélja is változott az évek során, de láthattuk, hogy a Maulhoz hű mandik is átalakították a páncéljaikat. Bobának meg lehet, hogy a kedvenc színe a zöld, a kéket meg nem csípi, ezért lett zöldes árnyalatú a páncélja és a Slave I is.
-
Chapter 14: The Tragedy
Egy 900 évig is elélő Sith Nagyúr, na pont ez az, amire a Galaxisnak momentán szüksége van.
-
A Jedi és a Sith rend
Ez az alapvető probléma kettőnk között, hogy baromira máshogy látjuk a dolgokat. Te semmilyen alternatívát nem vagy hajlandó elfogadni, szerinted ez az egyetlen kizárólagos út állt előttük, ez volt a legjobb is, és nem volt választásuk. Én meg több jobb járható utat is láttok a Jedik számára, amivel nem erőszakolták volna meg önmagukat, és talán még Palpatine kezére sem játszottak volna annyira.
- Star Trek
-
Star Trek
Már csütörtökön megnéztem a DIS új részét, csak még nem volt időm írni róla (elvette az időt a The Mandalorian, tiszta szégyen ). Jó rész volt, bár a múltheti jobban tetszett. Ez inkább érzésem szerint afféle felvezetés volt a nagy bum-bum előtt, amiben kicsit inkább a karakterekre gyúrtak rá.
-
Chapter 14: The Tragedy
A rohamosztagosokat ez időtájt inkább már csak hatalmukat vesztett hadurak kiskatonáinak és zsoldosoknak hiszik, hiszen a békeegyezmény értelmében még rohamosztagosokat sem szabad képezni sehol. Szóval szerintem a cirkáló megpillantásáig Boba is csak arra gondolt, amire Karga és Djarin is az első évad végéig, hogy csak valami jött-ment hadúr és zsoldosai szórakoznak itt. Az a cirkáló viszont komolyabb dolgokat sejtett. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a Tython nem most jelent meg először a kánonban sem, ráadásul úgy tűnik, a Legends rajongóknak is kedvezni akartak, mert alapvetően ott lett így, egyszerű erdőbolygónak ábrázolva. Mondjuk kánonban, a Doctor Aphra #40-ben sem ez a legizgalmasabb világ:
-
Birodalmi hierarchia
Jobb topikot nem találtam, de ide is illik a téma: A Köztársasági Nagy Hadsereg Jediken kívüli tisztikara és a Birodalom tisztikara között valóban van átfedés, de nem feltétlen a jó irányba. Értem ez alatt, hogy Palpatine nem azokat a köztársasági tiszteket emelte fel a Birodalomban, akik kiváló katonák voltak, hanem azokat, akik egyetértettek az ő elképzeléseivel, ideáival és a Birodalom zsarnokságát is díjazták. Magyarán a komáit vette be a vezető pozícióba. Tarkin volt ugye az éllovas, ő már a klón háborúk kitörése előtt is a belső körbe tartozott (Palpatine-nak hála lett a szülőbolygója, Eriadu kormányzója, egyúttal Tarkin segített neki megbuktatni Valorumot), és pályája a háborúban hipersebességgel ívelt fel, hiszen a Lola Sayun még kapitány volt, nem sokkal később már admirális, aztán a háború végétől számítva nem sokkal az ő kedvéért megszületett a nagy moff rang is. És igen, ott volt Yularen is, bár megjegyzem, ő teljesen más posztban volt, mint korábban, hiszen régen tengerészeti admirális volt, a Birodalomban viszont először a Birodalmi Biztonsági Hivatal egyik feje lett, de végül a Birodalmi Hírszerzés igazgatóhelyetteseként halt meg ezredesi rangban. Szóval nem tartotta meg azt a posztot, amiben a klón háborúk idején szolgált, helyette teljesen más szerepet töltött be - és bár tisztességes ember volt, sosem mutatta jelét, hogy baja lenne a Birodalommal, sőt elég komolyan szolgálta az érdekeit. Szóval Yularen afféle tökéletes katona volt: szó és kérdés nélkül, de kiválóan végezte el a rá bízott feladatokat. Viszont a vezérkari főnökök, azaz a Birodalom vezető tisztjei között, akik közül jó néhányat a Halálcsillagon láttunk, nem sok ilyen ember ült. A nagyszájú Motti ellentengernagy, aki a Birodalmi Haditengerészet legfőbb parancsnoka volt, és akinek szavai sértették Vader fülét, sosem szolgált a Köztársasági Nagy Hadseregben, a Birodalomban lett katona, aki főleg a pénzes és hatalommal bíró családja szelének hála tudott felkúszni nagyon gyorsan a ranglétrán. És a gyorsat úgy értsd, hogy 14 évvel a yavini csata előtt (vagyis öt évvel a Birodalom megszületése után) ő már a vezérkar tagja volt, bár akkor még nyilván alacsonyabb beosztásban. Tagge parancsnok, a Birodalmi Szárazföldi Hadsereg vezetője, aki Mottival vitázott, szintén a Birodalom születésekor lett a hadsereg tagja, egy percet sem szolgált a KNH-ban, és szintén annak köszönheti gyors pályafutását, hogy egy nemesi család sarja, aminek a kezében van a TaggeCo. Eme családi vállalkozás a Köztársaságban nagymenő étel gyártással, terjesztéssel és reklámozással foglalkozó cég volt, a Birodalom idején nagyon-nagy méretű bányásztevékenységet szerzett magának, és azon cégek közé tartozik, ami a Birodalom bukását is átvészelte. Jerjerrod ellentengernagy (a halálakor moff), aki részt vett a Halálcsillag építésében és a Halálcsillag II parancsnoka lett, ugyanez pepitában, annyi különbséggel, hogy ő még csak nem is volt soha katona, mérnöknek tanult, az is volt. Azért lett vezérkari tiszt, mert nagyon jó mérnök, és még gazdagabb család sarja volt. Ozzel ellentengernagy azon tisztek közé tartozik, akik tényleg szolgáltak a KNH-ban, és ja, ő egy inkompetens marha, ami már a KNH-ban is megmutatkozott, ugyanis a felettesei inkább tanári posztra rakták. Hogy hogyan került végül vezető pozícióba már a klón háborúk idején, az jó kérdés, de valószínűleg itt is közrejátszott az, hogy mint a fent említett emberek többsége, ő is vagyonos családból jött. Nils Tenant ellentengernagyot egy rövid jelenetben láthattuk a TCW-ben, ebből viszont nem sok derült ki, milyen katona volt a klón háborúk idején, csak az, hogy már akkor is szolgált, és már akkor ellentengernagy rangban, vagyis vezető beosztású tiszt lehetett. Viszont a Tarkinból kiderült, hogy jóban volt a nagy moff-fal, de csak azért, hogy a kormányzó kapcsolatait kihasználva benyalja magát Palpatine-nál, és bizony ennek hála lett a birodalmi vezérkar tagja. Mint látható, a legtöbb vezérkari főnök nem csak nem szolgált a KNH-ban, de még csak katona sem igazán volt. A fentiek mindegyike 5 évvel a Birodalom megalakulása után már vezérkari főnökként ténykedett, és közös jellemzőjük, hogy baromi gazdag családokból jöttek és/vagy "barátai" voltak olyanoknak, akik benne vannak Palpatine belső körében. Nem a tehetségük, nem a tapasztalataik, nem a tudásuk, hanem a vagyonos családjuk és a nyelvérzékük juttatta őket vezető pozícióba. És, ha ilyen emberek ülnek a vezérkarban, akkor lejjebb sincsenek jobbak, hiszen ezek a csótányok is olyanokat tesznek meg vezetőnek maguk alá, akiktől hasznot remélnek, kiszolgálják az ő igényeiket. És persze, az ilyen emberek nem is tudnak vezetni, se kiképezni, amit aztán kombináljunk a Birodalom "olcsón, gyorsan, sokat" felfogásával, és máris láthatjuk, hogy Lord Sidious ugyanolyan helyzetben volt, mint szegény Lord Helmet: Az igazán tehetséges, egykori köztársasági tiszteket tudod hol kell keresni? A Lázadók Szövetségében! Dodonna tábornok, aki egy ideig szolgált a Birodalmi Haditengerészetben is, mielőtt disszidált, vagy Rieekan tábornok, aki a KNH után nem állt be a birodalmiak közé, viszont sebesen csatlakozott a lázadáshoz. A tehetséges katonák, akik nem dörgölőztek Palpatine-hoz és sleppjéhez, azok el lettek tüntetve valahol a Galaxisban, vagy átálltak a lázadókhoz, vagy eleve leszereltek, miután a Birodalom megalakult. Ami maradt, az a selejt, a Palpatine és belső körét kiszolgáló és pénzelő emberkék.
-
A Jedi és a Sith rend
Ebben a formában semmi kifogásom nem lett volna a háborúban betöltött szerepükkel. Sőt talán még olyan elosztásban sem lett volna rossz, ha egy századba teszem azt, tíz Jedi is helyet kap. Ennyi Jedi ugyanis nem csak támadó, de védekező erőként is hatékony lehet. Noha a fénykardjaikkal nem tudnának egy egész századot lefedni, de így is elég sok klón védhetnének hatékonyan, míg azok lőnek. Ezt nyilván nem lehet felmérni, már csak azért sem, mert láttuk, mit okoz az is, ha egy nem Erőhasználó tiszt hoz rossz döntést (Poe Dameronra gondolok konkrétan). Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy a szerepben, amit elvállaltak, nem feltétlen voltak jobbak (és persze az sem biztos, hogy rosszabbak), mint egy átlagos katonatiszt lett volna. Amúgy a christophsisi csata fenti része arra is remek példa, hogy egy kiváló Jedi harcos nagyon sokat jelenthet a harctéren, hiszen Anakin majdnem egymaga ledarálta az octuptarra tri-droidokat.
-
A Jedi és a Sith rend
És mégis, csak Jedik lehettek tábornokok. Még egy Yularen admirális is csak jelenthetett a Jediknek, mert ő nem utasíthatott senkit, csak ha a Jedik azt engedélyezték. Ebben hol a logika? Csak a Jedik és kizárólag a Jedik lehettek tábornokok, még a harcedzett, erre kiképzett katonák, aki elvileg egyenrangúak voltak nem egy Jedivel, kuss volt a neve, ha egy Jedi jelen volt. Tarkin is csak azért ugathatott, mert a kancellár támogatását élvezte. A Jedik kizárólagos jogot formáltak arra, hogy ők vezessék ezt az egészet, ők határozzanak meg mindent, ők legyen az egyeduralkodók a Köztársasági Nagy Hadsereg szemétdombján, és képességüktől, tapasztalatuktól és tudásuktól függetlenül tábornokká tettek mindenkit Jedi lovagtól nagymesterig, és parancsnokká minden padawant, akárhány éves volt. Egy valódi háborúban szerintem a Köztársaság baromi nagyot szívott volna ennek a mentalitásnak hála, az Erő ide vagy oda. De hát, még ebben a bábszínházban is nagyot szívtak. Azzal én is egyetértek, hogy ésszerű keretek között nem lehetett őket kihagyni. Ezért írtam már sokszor le, hogy elég sok feladatot elláthattak volna még a tábornokoskodáson túl. Sőt még abba is belemegyek, hogy a valóban jó harcosaik ott legyenek a harctéren, mint katonák, és azok, akik otthon vannak a hadi stratégiákban és taktikákban, legyenek magasabb beosztásban. Csakhogy a klónok háborújában a Jedik nem ésszerűen kerültek be, hanem kizárólagos jogot formáltak a vezetésre, kortól, tudástól és tapasztalattól függetlenül küldték a kicsiket és nagyokat vezető pozícióban a harctérre vagy a stratégiai tervezőasztal mögé. Viszont az kerülje el az asztalt és a harcteret is, aki ezekhez nem ért. Semmi keresnivalója egy Coleman Trebornak a harctéren, ahogy egy Anakinnak sem egy íróasztal mögött, és nyilván olyan Jedik is vannak, akik egyik helyre sem tartoznak. Logikán alapszik, de nem mindig logikusan teszed meg. Mert azért azok a hósiklók is elég sokáig lőtték az AT-AT-kat, holott a Lázadásnak már rég tudnia kellett volna, hogy egy fikarcnyit sem érnek a fegyverek. Nem felszállás előtt, nem a hósiklók beszerzése előtt, hanem már azelőtt, hogy megalakult a Lázadók Szövetsége. Mégis, a hoth-i csatában lövik az AT-AT-kat, mindennel, amivel csak tudják. Kivéve azzal, amivel tényleg árthattak volna az AT-AT-knak: X-szárnyúakkal és Y-szárnyúakkal. Vagy mi a logika abban, hogy a közelharcra kiképzett Jedik ezt a taktikát rákényszerítik a lőfegyverrel felszerelt klónokra is. Hány és hány olyan csatát láttunk, amikben a Jedik belharcba vezették a klónokat, akik elvesztették lőfegyvereik előnyét és kénytelenek voltak közelharcot vívni a droidokkal. Számoljuk csak meg, hogy Obi-Wan teljesen értelmetlen parancsa után hány klón is halt meg, akiknek nagyobb esélye lett volna a túlélésre, ha ott maradnak a fedezék mögött és a távolra használható lőfegyvereikkel aprítják a tiszta célt nyújtó, sorban haladó droidokat? Ráadásul azzal, hogy a klónokat Kenobi bevezényelte a droidok közé, nem csak a lőfegyverek és a fedezék nyújtotta előnyöktől fosztotta meg, de a tüzérségi támogatástól is, hiszen a lövészeknek ezután már kétszer meg kellett gondolnia hová lőnek, nehogy a sajátjaikat robbantsák miszlikbe. És ezt tudta volna egy olyan tiszt, akit háborúra képeztek ki és nem fénykardot lóbál. Lehet, hogy itt Obi-Wan elvégzi tíz klón munkáját, de közben tíz klón feleslegesen meg is hal a hülye parancsa miatt. Szóval nem, a háborúk nem a logikáról szólnak. Lehet logikus döntéseket is hozni, az tény, de a legtöbb esetben logikátlan döntések sorozata hoz eredményt vagy okoz katasztrófát. Ha annyira a logikus döntések domináltak volna, akkor a logikai elven működő taktikai droidok nem sültek volna állandóan fel (sőt, akkor eleve nem agyatlan B1-esek alkották volna a Konföderáció hadseregének egészét). És Anakin sem lett volna annyira eredményes az érzésből, nem logikából fakadó döntései nyomán. És az összes Jedit tábornokká tenni sem volt éppen logikus húzás. Alternatíva: a Jedi Tanács úgy dönt, hogy nem állnak be testületileg a KNH-ba, hanem megmaradnak eredeti szerepüknél, de azok a rendtagok, akik harcolni akarnak a háborúban, ideiglenesen kiléphetnek a Rend kötelékéből és a háború végéig csatlakozhatnak a KNH-hoz a vezetők által megfelelőnek tartott rangban és beosztásban.
-
Chapter 14: The Tragedy
Nekem tetszett a rész. Nem ez lesz a kedvencem és az évadban is a gyengébbek közé tartozik, de sok dologban mégis bejött. A táj látványa és a belőle áradó béke nekem nagyon adta, egyáltalán nem volt "hátsó kert" érzésem, sőt a kövek és az egész "templom a dombtetőn" látványtól az jutott eszembe, hogy a készítők mennyire jól összekapcsolták ezt a helyszínt az ep8-ban látott templommal. Mert miből is állt az első Jedi templom az Ahch-Tón? Egy szimpla barlang volt egy sziget csúcsán, semmi más. Az egyetlen nem természetes jelenség ott a mozaik volt, de ezt leszámítva semmi sem volt benne. És ez nagyon is passzentosan összeér, ugyanis a Bolygók és helyszínek című forráskönyvből tudjuk, hogy több Jedi tudós vélte úgy, hogy a Tythonon volt az egyik első Jedi templom. És, ahogy az a Skywalker kora képes útmutatóból kiderült, az Ahch-Tón talált ősi iratok is megemlítik ezt a bolygót (leírás van az egyikben a világ állatairól), szóval látható, hogy a Tythont még akkor érték el a Jedik, amikor az Ahch-To sem volt elfeledve. Ennél fogva a tythoni Jedi templom és az Ahch-To-i Jedi templom remekül összekapcsolható, és jelképezi, hogy az ősi Jedik mennyivel közelebb álltak a természethez, mint azok, akik egy természeti csodákkal egyáltalán nem bíró, a technika szörnyetege által már felfalt bolygón élnek városnyi, technikai csodákkal telezsúfolt óriási templomukban. Aztán, Fennec feltámadásán nem lepődtem meg, mert már a The Gunslingernél gondoltam, hogy meg sem halt: De még így is elkélt egy kis kibernetikus pótlás, szóval azért megsínylette a lövést. Boba Fett meg egész jól működött. Végre láthattuk, mint harcost, mármint felnőtt fejjel, mert ugye erre az ep5-6 nem adott túl sok lehetőséget. Az ep5-ben minden profizmusa kimerült abban, hogy állt vagy sétált egy kicsit. Az ep6-ban sem csinált túl sokat, egyszer hasra esett, egyszer meg megreptette egy vak ember véletlenül. Azért van honnan helyreállítani a renoméját. Külön tetszett, hogy páncél nélkül kezdte az akciózást, ami továbbvitte a The Marshalban elkezdett vonalat, vagyis azt, hogy Bobáról leválasztják a páncélt, az egyetlen dolgot, ami eddig emlékezetessé tette. Persze aztán felvette, de eddigre már tisztázták, hogy ő nem azért király, mert van egy király páncélja. Külön tetszik, hogy Jango Fett visszakapta mandalore-i státuszát úgy, hogy közben nem sértették meg a TCW-ben hallottakat (bár Almec szavaira is tökéletesen elég magyarázat volt, hogy politikai okokból tagadta Jango mandalore-ságát). Azzal, hogy talált lett belőle, Almec sincs meghazudtolva és Jango is mandalore-i lehetett. Az meg már eléggé jól tisztázva lett, hogy még a mandalore kultúrán belül is más-más megítélés alá esnek a mandik. Van, aki csak a Mandalore-on születetteket tartja annak, van, aki szerint mindenki az, aki követi a krédót, és sanszos, hogy van átmenet is. Ja, és bírtam, hogy Boba azzal felelt Djarinnak, amivel Jango Kenobinak. S bár sosem voltam nagy rajongója annak az ötletnek, hogy Boba Fett "feltámadjon" (idézőjelben, mert mint Maul, technikailag ő sem halt meg, sőt nála ez tényleg elhihető minden fenntartás nélkül), most két okból mégis örülök. Egyrészt, akárcsak Maulból, belőle is csinálhatnak egy érdekesebb karaktert. Másrészt, annyira jó, hogy Temuera Morrison vállalta a szerepet, és most, ahogy ránézünk, eszünkbe jut Jango Fett, a klónok, és mivel Morrison volt az ep5-ben is Boba hangja az újabb változatokban, így kaptunk egy olyan karaktert, aki egymaga összeköti a PT-t, az OT-t és az ST-t. Nekem az akciókkal sem volt különösebb bajom. A rohamosztagosok mindig bénák voltak, pláne, ha náluk profibbakkal kerültek szembe, márpedig az ep6 óta tudjuk, hogy erdőméji önmagukat leparittyázó plüssmacik is profibbak náluk, itt meg azért mégis csak Din Djarinnal, Boba Fett-tel és Fennec Shanddel kerültek szembe, akik nem csak képzettségükben, de felszerelésükben is jobbak náluk. Ami viszont a Birodalom oldaláról tetszett, az az új leszállóhajó, ami nagyon hasonlít az Első Rend által használt csapatszállítókra. Sőt, ahogy a rohamosztagosok kisorjáztak Fennec sortüzébe, egyből eszembe jutott az ep7 hasonszőrű nyitánya. (Zárójelben itt jegyezném meg, hogy az ep7-9 csapatszállítóira hasonlító hajókkal, az ep8 Jedi templomával párhuzamba állítható templommal és az ep7 nyitányára emlékeztető jelenttel ez az epizód baromi sok mindent átvett az ST-ből, úgyhogy megkockáztatom, miközben visszatért benne egy OT-s karakter, akit egy PT-s színész játszott. Szóval Rodriguez és Favreau nagyon odatette magát az egységesítés jegyében.) Emellett nekem a zene is tetszett, azon meg dobtam egy hátast, hogy szétrobbantották a Razor Crestet. Pedig a The Heiress óta számítottam erre: Hát, meglepett. De nagyon. Ilyen egyszerű véget ért meg egy sorozat központi hajója. Hát a noname hajókat lövik így szét, mint az ep7-ben a Quadjumpert vagy az ep8-ban azt a kis kapszulát, amivel Finn és Rose a Cantonicára repült. Nem egy nevesített, már-már főszereplőnek számító hajót, amit ráadásul nemrég raktak össze. És ahogy Djarin ott sétál a kráterben, és bár nem látszik az arca, mégis érezhető a szomorúsága, az egész megható volt. Szegény azért most sokat vesztett. Elvesztette Grogut, elbukta a küldetését, és az otthona is megsemmisült minden felszerelésével (és tippre azt mondanám, hogy pénzével) együtt. És legalább az is kiderült, hogy Cara csak egy köztársasági marsall jelvényt kapott. Az viszont meglepett, hogy Djarin pont Mayfeldet akarja előásni. Gondolom azért, mert egykor birodalmi sharpshooter volt, így valószínűleg tudhat egy-pár dolgot. A végén pedig Grogu azért eléggé durván bánt a rohamosztagosokkal. Bármennyire is "viccesnek" tűnd a dolog, bennem erőteljesen ott lebegett a Sötét Oldal rémképe és Ahsoka intése. Grodu lényegében dühből folyamatosan kínzott vagy éppen próbált megölni két embert. Ez számomra eléggé riasztó volt és felmerült bennem, hogy mire Djarin odaér, a kiskölyök már a Sötét Oldal rabja lesz. Na, az lenne ám a fordulat. Két dolog van, ami csalódást keltett. Az egyik, a Dark Trooperek. Egy ilyen akciós felvezetés után minimum tőlük is akciót vártam, nem annyit, amire négy jett trooper is képes lett volna. A másik, hogy kicsit misztikusabb dolgokra számítottam ennél a templomnál, nem csak egy kis fényshow-ra.
-
A Jedi és a Sith rend
A háborúk nem logikáról szólnak, és nem minden múlik a képességeken, kellenek oda bizonyos ismeretek (az ellenségé ismerete, az oldalukon és az ellenség oldalán lévő fegyverek ismerete, múltbéli és jelenkori haditechnológiák, taktikák és stratégiák ismerete) és gondolkodás (taktikai, stratégiai és harctéri gondolkodás). Hogy ott van velük az Erő meg a fénykard, az azért önmagában kevés ahhoz, hogy ők legyenek a vezetők. Sorkatonaként vagy hadnagyként, úgy oké, amikor egy náluk kompetensebb figura osztja ki a parancsokat, ők meg végrehajtják egy osztagot vagy századot vezetve. Ráadásul a Jedik közül sem mindenki harcos. Van, aki béna a fénykardforgatásban, lásd a Frenkie által is említett Trebor urat, aki három lövést nem tudott kivédeni a fénykardjával, sőt ha kikockázva megnézed, láthatod, hogy a vesztét az okozta, hogy a harmadik lövést úgy sikerült elhárítania, hogy vállon lőtte vele magát. Igen, ekkor balfék volt a Jedi Tanács egyik tagja. Lelőtte önmagát. De volt akkora arca ilyen bénázás mellett, hogy Dookura támadjon. Most egy ilyen alakkal, aki önmagába vezette bele a lövedéket, több esélye van a klónoknak a harctéren, mint Cody-val, a katonával, akit egész életében, egy évtizeden át háborúra neveltek, eleve ezért hozták létre, és nem később kell megtanulnia a háborúskodás minden csínját-bínját? Vagy Tarkinnal, aki bő harminc éves harctéri és stratégiai tapasztalattal rendelkezik, ráadásul egy erkölcsi kódex sem köti meg a kezét, ami háborúban több, mint hátrány? Csak akkor olyan, ha valaki olyan téved ide, aki nem fogalmatlan. Lehet, hogy nem voltak a Konföderáció droidjai az első osztályúak, de akkor is háborúra tervezett droidok voltak, Grievous is háborúban edződött tábornok volt, és a Konföderációban voltak olyan reguláris erők, amik még a klónoknak is kihívást jelentettek (lásd umbaraiak). A túloldalon nem "fogalmatlan rajongók", hanem a "Star Warsot ismerő rajongók" voltak. És a vitában nem elég az, hogy nagy ismereteim vannak az SW-vel kapcsolatban, ha ő olyat is ismer, amit én nem annyira, például a képregényeket vagy több könyvet, akkor a tudásom és az érvelési képességeim fabatkát sem érnek, pláne, ha olyan közegben kell ezt a vitát lebonyolítani, ahol eleve nem vagyok tip-top, teszem azt élő szóban, netkapcsolat nélkül. Attól, hogy valamiben nagyon jó vagy, nem jelenti azt, hogy az mindenhol használható. A Jedik között akadnak nagyon jó harcosok, valóban. De a harci tudás senkit nem tett még tábornokká. Ahhoz kellenek más dolgok is, sok más dolog. Lehetnek a Jedik között olyanok, akik ezeknek vannak a birtokában, és a harcban bénák. Trebor lehetett egy stratégiai lángelme. És lehetnek olyanok is, akik minden tulajdonsággal bírnak, ami egy jó harctéri tábornoknak kell, lásd Anakint. De nem minden Jedi bír minden képességgel, és attól, hogy az Erőnek hála élveznek némi előnyt a harcban (ha élveznek, mert ez sem az Erőn, hanem a felhasználón múlik), még nem lesznek tábornokok, max hatékony katonák, és még így is bőven számolni kell azzal, hogy elesnek. Attól függ, mi van az ellenség tarsolyában, és ki az a tíz Jedi, meg a tíz klón. Nekem ez a túlbuzgó általánosítás nem tetszik, hogy mivel velük van az Erő az összes Jedi mindenben a halandók felett állnak, miközben ugyanolyan jellemzők befolyásolják őket. Az Erő felruházza a Jediket bizonyos képességekkel, de ettől nem lesznek se okosabbak, se erősebbek az átlagos embereknél, csak plusz skilleket kapnak, amiket vagy jól vagy rosszul használnak. Ha jól használják ezeket a természetfeletti képességeket, emellett van eszük (ez ugye nem függ össze az Erővel), és nagy tapasztalattal bírnak, na meg eleget gyakoroltak is (ezek sem Erőfüggőek), akkor lehetnek jobbak, mint a mezei halandó katonák, de ha rosszul használják a képességeiket, sosem vettek részt valódi harcban és ostobák is, akkor semmivel sem érnek többet, mint az Erőt nem használó katonák. Coleman Trebor elég nyilvánvalóan nem volt jó harcos, Erő ide vagy oda. Bár a végzetes mellkaslövést Jango vitte be, lényegében Trebor saját magát nyírta ki azzal, hogy rosszul hárította el az az előtti lövedéket. Vállon lőtte magát, ezzel kibillent az egyensúlyából, a koncentrációból, feladta a védelmét és Jango ezt kihasználva mellbe lőtte. És ez a figura a Jedi Tanács tagja volt. Tételezzük fel, hogy nem a s*ggnyaló képességeinek hála jutott oda, hanem mert volt esze, és járatos volt az Erő bizonyos aspektusaiban. De ez harcban mit sem ér, ha közben a fénykardját utoljára padawan korában kapcsolta be, vagy az edzőgömbön kívül még soha senki sem lőtt rá. (Ahogy a tűzpárbajokban járatos Han Solo oly jól megjegyezte: "Egy remottal szemben boldogulni, az egy dolog. Az élőkkel szemben helyt állni, az teljesen más.") Szóval 10 Coleman Treborra akkor sem fogadnék 10 Rex-szel szemben, ha az életem múlna rajta. Egy jó Jedi harcossal valóban nagyobb az esély a győzelemre, ahogy minden jó katonával nő az esély a győzelemre. De egy rossz Jedi harcossal ugyanúgy cseszheted, mint minden rossz katonával. És ugyanígy, egy jó Jedi stratéga ugyanolyan hasznos lehet, mint egy jó nem Erőhasználó stratéga (a jövőbelátás lehetne előny, de egyrészt már láttuk, hogy ez a jövőbe látás kétélű fegyver, másrészt tudjuk, hogy a Jedik eléggé meggyengültek az Erőben a háborúra, főleg, ami a jövőbelátást illeti). Egy rossz Jedi stratéga meg ugyanakkora katasztrófát okozhat, mint egy normális. És nem volt minden Jedi kiváló harcos, sem kiváló stratéga, mert a harci tudás sem függ csak az Erőtől, a stratégiai és taktikai tudás meg aztán végképp nem. Szóval, ezek után remélem érthető, miért ágálok az ellen a kijelentés ellen, hogy egy Jedivel nagyobb az esély a győzelemre. Ennek semmi köze a logikához. Egy jó Jedi harcossal és/vagy stratégával nagyobb az esély, de egy Coleman Trebor szintű balfékkel semmivel sem nagyobb, sőt egy ilyen alulképzett harcos még veszélyes is lehet a sajátjaira nézve. Ezzel kapcsolatban amúgy érdekes tény: Kanan, Ezra, Luke és Rey sosem vállalták fel, hogy vezetők lesznek a háborúban. Kanan még a Szellem-sejtben sem volt főnök (Hera volt a vezetőjük), és mire eljutottak a Szövetségbe, lényegében már teljesen kivonta magát a lázadásból, csak Herának segített. Ezra és Luke ugyan parancsnok lett, de ennél tovább nem mentek (ha a klón háborúkban is csak eddig mentek volna el a Jedik a harctéren, az sem zavart volna). Ráadásul Luke a hoth-i csata után Kananhez hasonlóan kivonta magát az aktív lázadásból, inkább Hanéknak segített vagy ment a maga útján. Rey meg nem vett fel katonai rangot és teljesen kivonta magát a háborúból. Nem vett részt egy csatában sem, járta a maga útját. Luke, Kanan és Ezra nem lett a Lázadók Szövetségének tábornoka, csak mert Jedik, és Rey sem lett az Ellenállás tábornoka, csak mert Jedi. Pusztán a Jediség nem jogosít és tesz képessé a tábornoki rangra, katonai vezető szerepre, de még a harcra sem feltétlen. Ezekhez kellenek az Erőtől független képességek és tudás is, na meg a tapasztalat sem utolsó dolog. Ha ezekkel rendelkezel, oké, légy tábornok a harctéren vagy a stratégiai asztal mögött (attól függ, milyen harci skilljeid vannak, mert nyilván, aki csak magát tudja lelőni, az maradjon az asztal mögött, de aki ujjgyakorlatként darál le 100 B1-est, annak mars a harctérre). De, ha csak diplomatának vagy jó vagy tanárnak, akkor kerüld el a háborút. A gyerekeket meg soha, semmilyen formában nem lett volna szabad háborúba küldeni. Jedi lovag rang alatt mindenkinek a Templomban kellett volna maradnia. Hogy egy 14 évest (ha csak ilyen időseket küldtek volna...) parancsnoki rangban kiküldenek a harctérre klónokat kommandírozni, az valami olyasmi, amit el sem tudok hinni, pedig láttam eleget. Ilyet a Birodalom és az Első Rend csinált... És a Jedik... De, jártak. A Judicial Forces tagjai olyan csatákat jártak meg, mert sokszor ők is ott voltak a Jedik mellett, máskor meg olyan lokális konfliktusban vettek részt, amikbe a Jedik nem avatkoztak be ilyen-olyan (főleg politikai) okokból. Tarkin meg eleve olyan világból származik, ahol a mindennapi élet is elég sok veszélyt tartogat és rengeteg harci rituáléjuk van, és éppen ezrét gyerekkoruktól kezdve harcra nevelik az ott élőket.