
Dzséjt összes hozzászólása
-
Marvel
Azt hiszem, ezen a ponton vált ez a beszélgetés meddővé. Van itt pár olyan megjegyzés, amivel legnagyobb örömömre nem tudok egyetérteni és igazad van, nem is akarok, mert addig vagyok boldog ember, amíg ezeket az értékeket nem vallom magaménak. De ebbe az irányba meg nem akarom elvinni a dolgot, így inkább abba hagyom. Fújjál egy még el sem készült filmre, a világra, ha neked ez a jó, hát ki vagyok én, hogy ezt vitassam? Peace with you!
-
Marvel
Miért kell azokhoz a semmiféle értéket nem képviselő hagyományokhoz ilyen makacsul ragaszkodni? Nekem van egy tök jó megoldásom arra, hogy az ilyen ne zavarjon: lesz*rom. Javaslom neked is. A reklám semmit nem ad hozzá a filmhez, semmit nem vesz el belőle, semmi jelentőssége ilyen szempontból, akkor meg minek a fejfájás miatta? Komolyan nem értem, minek lovagolsz ennyit egy olyan témán, ami láthatóan bosszant. Szerintem ha a világ összes embere meg tudná emelni, abba sem halnánk bele. Túl nagy jelentősséget tulajdonítasz ennek az egész möly-mölyös dolognak, mindezt úgy, hogy möly-möly már nincs is. Tökéletesen példája vagy annak, miért csinálták ezt így. Mert nem nekem ment ez a fesztivál, aki három nappal később értesült róla és egy laza válvonással továbblépet - mostanra nélküled el is felejtettem volna, hogy volt ilyen, mert még a médiában sem futottam össze olyan nagyon ezzel -, hanem neked, aki rágódhat ezen az ízes cupákon. Ez csak egy show-műsor volt egy show-n. Egek, hát még forgatókönyv sincs a Thor 4-hez! Akkor hogy a fütyfürütybe lehetne az SDCC-n lezajlott eseményeknek releváns köze a kész filmhez? A kész mű még több mint két évre van, de te már rágörcsöltél és kész tényként kezelsz mindent, miközben valószínűleg még maguk az alkotók is csak ötletelnek, legjobb esetben is a forgatókönyvet írják. Bár értem, sőt részben egyet is értek a mondandóddal (bár valószínűleg nem ez jön le, de én sem díjazom, hogy ebből reklámot csinálnak, undorító dolog), de egyrészt, sokszor nem maguk az alkotók jelentik ezt be előre megfontolt szándékkal, hanem az erre a témára kíváncsi - mert tudják, hogy olvasókat vonz - újságírók kérdeznek rá, aztán a választ jó alaposan felfújják a média pofátlan alakítói. Szóval az esetek többségében - nem most, ez most egyértelműen reklámfogás a stúdiótól (bár erre még semmiféle kampány nincs felhúzva, ez sületlenség, még kampánya sincs a filmnek) - inkább a médiát és az erre klikkelőket kell szidni. Másrészt, ez miért rosszabb, mint az, amikor a következő Bond-girlt jelentik be félpucér képekkel? Vagy amikor már a trailerbe belevágnak olyan jeleneteket, amik egyértelműen a heteroszexuális férfiak érdeklődésének felkeltésére vannak? (Mondhatnám, hogy a leszbikusok is célközönség, de nyilván nem azok ilyen esetben.) És itt még nem is olyan "magvas filmekre" gondolok, mint a Transformers, aminek trailerjében Megan Fox idomait jobban megcsodálhattuk, mint a robotokat. De itt az MCU. Lehet, hogy nem reklámozzák agyba-főbe, hogy Tony vagy Pepper heteroszexuális (nyilvánvaló miért: nincs reklámértéke, bár azért ez is benne volt az Iron Man 2 trailerében), de a Fekete Özvegy csak azért is ultraszexisen nézelődve jelent meg (vagy említhetném mindjárt itt a videó előképét, mert ugye azon sincs Scarlett Johanson szexuális tartalmú reklámként megjelenítve és egy csepp bujtatott, heteroszexuális erotika sincs a képen): Vagy miért elfogadott az, hogy az MCU-ban minden csaj dögös és a legtöbbjük feszes, mélyen dekoltált ruhát visel? Ezek ellen nincs általános kikelés, pedig ugyanúgy a szexualitás legtöbb esetben céltalan kihasználása, ráadásul nem is csak egy felejthető reklám céljából, hanem ott vannak az egész filmben, filmről filmre (amúgy szerintem a legerőteljesebb példa erre a Star Trek: Into Darkness, amiben a dokicsaj egy kompban Kirk jelenlétében teljesen értelmetlenül vetkőzik félpucérra, és a jelenet minden trailerben ott virított, mégsem beszélgettünk oldalakot arról, hogy az amúgy mennyire sz*r - pedig az volt, Alice Eve dögös teste ellenére még a filmben is az egyik leggázabb, legkínosabb jelenet). Szóval én itt azért icurka picurkát kettős mércét vélek felfedezni. Pedig nem Thor helyett lesz ott, mert ott lesz maga Thor. Sőt erős a gyanúm, hogy jó MCU szokás szerint Jane megmarad másodhegedűsnek, nem lesz egyenrangú szereplője a filmnek. Az meg, hogy miért nem lehet pusztán Jane Fosterként érdekes, szerintem magában a történet jellegében benne van: Thor egy több ezer évig élő idegen lény, Jane meg ember. A kettejük közti kapcsolat nagyjából olyan reális, mint egy ember és egy kérész közti kapcsolat. Ahhoz, hogy Jane egyenlő partnere legyen Thornak, minimum istennővé kell válnia. Ahogy Odin mondta, Jane-nek annyi keresnivalója van Asgardon (vagy az űr bármely szegletében), mint a kecskének az ünnepi asztalnál. Amilyen veszélyekbe Thor kerül, azokban Jane nem remekelhet, és ez jól kiviláglik az első két filmben. A Thorban technikailag csak narrátor, elmagyarázza a fiktív technoblablákat, aztán szevasz. Meg nagy boci szemekkel néz Thorra. A második részre már ennyire sem futotta, ott mindössze tárolóedényként funkcionál. Pocsékul megírt karakter, ebből ki kell mozdítani, de amíg istenként tetszelgő földönkívüliek a partnerei és az ellenfelei, egy szimpla emberként nem érvényesülhet. Nem lehet Thor egyenlő partnere. Szupererő nélkül még az esze által sem, mert egyrészt Thort nem az agya érdekli, nem is hasznosítja mindazt, amit Jane mond, másrészt, akármekkora a baj, Thor szimplán agyoncsapja. Azon meg szerintem se a Disney-nél, se a Marvelnél nem csodálkoznak, hogy vannak emberek, akik azon háborognak, hogy Jane thorosodik, meg egy random mellékszereplő biszexuális. Azért csinálják, hogy ezek az emberek, köztük te, háborogjatok. Mert így a köztudatban marad a film, ingyen és bérmentve. És amíg a háborgás megy, addig a stúdiók bizony adnak témát a klikkvadász médiának, akik kiszolgálják a háborgókat, akik így kielégítik a stúdiók olcsó reklám iránti igényüket. Mert tetszik vagy sem, ezek a show-k és bejelentések nem az ABCD közösségeknek szólnak, hanem a hőbörgőknek. Mindenki más, beleértve az ABCD közösségek tagjait is (kivéve a köztük lévő hőbörgőket), olyan gyorsan túllépne rajta, hogy nem lenne ingyen reklám, de ti, a hőbörgők életben tartjátok a dolgot. A stúdiók és a média meg erre bazírozik. Készülj fel lelkileg, hogy lesz ilyen a Star Warsnál is. Amúgy egy nagy poén ezen a téren, hogy a Star Trekbe is megjelentek a melegek, de ott mégsem érezte senki azt, hogy emiatt hisztizni kéne. Illetve rosszul mondom, mert azért ott is voltak negatív reklámok, mint ahogy az is be volt jelentve - hála a médiának - előre, hogy a Beyondban Sulu és a Discovery-ben két karakter is meleg, de ott nem volt általános felháborodás, és emiatt a média sem kattant rá. Suluval még próbáltak foglalkozni, de nem jött össze, a hamvába halt, mert a lőtéri kutyát sem érdekelte, a Discovery esetében meg nem is emlékszem, hogy lett volna ezzel kapcsolatban különösebb cikkáradat vagy hiszti. Szeretném azt hinni, hogy ez a Star Trek által hirdetett alapvető tolerancia miatt van, és bár a rajongók sokszor igyekeznek erre rácáfolni, azért mégis tanulnak az imádott sorozatukból. Már megint kevered a szezont a fazonnal. Az ep9 egy folytatás, ahogy az összes többi Star Wars is, a Kis hableány meg egy remake. Persze, hogy felháborító lenne, ha az ep9-ben Rihanna játszaná Luke-ot, amikor öt részen át Mark Hamill játszotta, és naná, hogy kiakasztó lenne Peter Dinklage Han szerepében, amikor négy részen át Harison Ford játszotta. Ez folytatással járó kontinuitás kérdése. Bár azért ide tartozik, hogy jó páran nehezen fogadták el vagy egyáltalán nem is fogadták el Alden Ehrenreich-t, mint Han Solót. De ez a lényegen nem változata: k*rva nagy különbség van folytatás és remake között és nem kéne hülyeségekkel próbálva önigazolni magunkat. Majd ha remake-elik az egyik Star Wars epizódot, akkor példázhatsz ezzel, addig ez netto marhaság. Attól meg, hogy te nem tudsz elszakadni egy olyan értéketelen hagyománytól, minthogy a 007-es csak és kizárólag James Bond nevű fehér, jóképű, durbbelemacsó férfi lehet, attól még ez a titulus átszállhat nőre is, feketére is, törpére is. Ahogy M is lehetett férfi és nő. Vagy már elfelejtettük, hogy M csak a Golden Eye-ben lett nő, addig férfi volt? Aha, hát, az a nagy büdös helyzet, hogy azt már a Disney a mesefilmmel meggyalázta - már amennyiben reális esélye van annak, hogy meggyalázható egy élettelen tárgy. Inkább az alkotót gyalázták meg a műve kifordításával. Mert ugye a Kis hableány nem a Disney meséje, hanem Hans Christian Andersené, és a '89-es mesefilm elég durván módosított rajta. Mert az élőszereplős világ a képregényeken alapul. Az meg azért vicces, hogy ész elmenésről beszélsz azért, mert kitalálták Batwomant és Batgirlt, de a beszélő fával és a fegyvermániás mosómedvével minden rendben van, amikor ezeket kitalálták, mindenkinek helyén volt az esze. Jane-nek is más a faja, más a képessége és a neme, mint Thornak, szóval a négy kifogásolt dologból három Jane-re ugyanúgy igaz. És én nem is Maz küllemére, hanem szerepére gondoltam: az útmutató jóságos, ősi manó, aki rávilágít a hős útjára és az Erő misztériumára. Yoda pöcre ugyanez az ep5-ben, csak neki több játékidőt hagytak, ellenben Maz mozgalmasabb lehetőséget kapott. Mert abban egyetértünk, hogy Jane fizikálisan alkalmatlan a Thor szerepre, ugyanakkor - amiben nem értünk egyet, és amiben szerintem te teljesen rosszúl látod a dolgokat - elsajátítható vagy megserzehető képességek (pl. szupererő) és tudás terén alkalmassá válhat. Vagy ahogy egy mélynövésű öreglány is lehet M. Én megnézném, mert ilyen osotba elképzelés már önmagában is mulattató. De a pélédáid szinte világítótoronyként reklámozzák, mennyire nem érted ezt az egészet. Jane Foster kaphat szuper képességet. Piedone vagy Babános Joe viszont nem egy elsajátítható vagy megszerezhető képesség miatt olyanok, amilyenek, hanem mert Bud Spencer ilyen ember volt, és miatta ilyenre írták a szerepeit (nem véletlen egy kaptafa az összes Hill és Spencer karakter). Foster világa megengedi, hogy egy 14 éves is olyan erőre tegyen szert, amivel ellenfele lehet Rogersnek. Ugyanilyen képességet kaphat Foster. Ez tanulható, megszerezhető, nem Foster vagy bárki más veleszületett sajátossága, nem a színésznő alkatán múlik. Ez nem fizikai adottságok kérdése. Thor sem azért képes puszta kézzel átütni a betont, mert olyan széles karja van, mint nekem a hasam. Hanem mert asgardi, és a legnyápicabb asgardi is képes erre. Ráadásul, ahogy azt láthattuk, még ez az asgardi erő is megvonható és átruházható. Aha, és a bőrszín és a hajszín Ariel esetében milyen jellemvonásokban is nyilvánul meg? A bőrszíne miatt tud énekelni? A hajszíne miatt lázadó egyéniség? Ezt súgd már meg nekem légy oly szíves. Az meg külön cuki, hogy az alkotók nevében beszélsz, miközben pl. Hermione esetében Rowlingot egyáltalán nem érdekelte, milyen színű a kitalált karaktere. És ilyen téren, mint írtam, a Disney is erőszaktevő már az erényét oly lelkesen védett mesefilmben, mert Andersen baromira nem írta le a kis hableányt fehérnek vagy vöröshajúnak. Sőt Anne Anderson festményén például szőke, és mivel az a festmény vagy ötven évvel előbb illusztrálta a Kis hableányt, mint a Disney mesefilmje, akkor ezek szerint a Disney már akkor megerőszakolta a karaktert azzal, hogy vörösre festette a haját ezzel megfosztva általam még nem felfedezett jellemvonásoktól. Bár tény és való, Ariel és Andersen kis hableánya jellemileg nagyon nem egyforma, de ez tuti nem a haja színén múlt.
-
EPIX spoileres topik
Az újabb szuperfegyver ötlete engem sem villanyoz fel feltétlen, bár legalább nem Halálcsillag 4.0, és azért van abban logika, hogy ez a tech tovább fejlődött - az ep8-ban is láttunk egy miniatürizált halálcsillag technológiát, na, ha ilyen faltörő kost már tudtak építeni, akkor ezt simán alkalmazhatják csillagrombolókon. Szóval ez akár még jól is elsülhet. Am viszont még érdekesebb, hogy van egy külön flotta, ami ezek alapján direktbe Palpatine-t szolgálja. Vajon erről hányan tudnak? Kylo ismeri ezt? Meg a fentiek alapján, Palpatine-nak elég komoly tervei voltak. Mondjuk ezt el is várom tőle.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Ez szerintem rajta volt valamelyik DVD vagy BD kiadás extra lemezén, mert én tuti láttam már. Vagy ennek egy változatát. Amúgy, hogy nem kerülnek elő minden nap, arra elég egyszerű a magyarázat: ezek a stúdió raktárába kerülnek az elkészültük után, ráadásul nem digitálisan vannak rögzítve, és 20-40 év alatt azért elég sok mindent rájuk pakolnak abban a raktárban, mert régen az ilyen nem sok embert érdekelt, ez csak a DVD korszak idején lett sláger (bár még így sem érdekel szignifikánsan sok embert az "így készült", ezért is csak extrák a lemezeken). Sok dolog el is kallódik az ide-oda pakolás során. Szóval meg kell őket találni, aztán digitalizálni, engedélyt kapni a közlésére, és akkor láthatjuk valahol - általában BD-n vagy DVD-n. Ma a digitális korszak miatt azért könnyebb előkotorni egy mai werkfilmet, tesztet, stb-t, hiszen elég egy search-et nyomni és akár közvetlen az anyagot tároló szerverről feltölthetik a Youtube-ra. Lényegében manapság már csak az szab határt ezeknek, hogy mikor kapnak engedélyt a közlésre. Lehet, hogy a következő nap, lehet, hogy soha.
-
A Star Wars jövője
Határozottan érdekes, és ha igaz, az azért megnyugtatóbb és értelmesebb, mint az a tudat, hogy csak a Solo gyenge teljesítménye miatt vettek vissza a lentületből.
- Sorozatok
-
A The Mandalorian sorozat
Úgy néz ki, közben törölték a tweetet.
-
Marvel
Yaddle egy háttérben lévő díszlet, semmi több. Már jár a pont, ha kiszúrod. Szerepét tekintve Maz ezerszer közelebb áll Yodához, mint Yaddle a mellette ülő másik díszlethez. Erre azért nem fogadnék. Úgy értem, a neveket eléggé "össze-vissza" használják az MCU-ban. Wandát például még sosem nevezték Skarlát Boszorkánynak és Romanoffot is csak egyszer szólította Rogers Özvegynek. A "hősnevek" csak néhány esetben használtak, szóval lehet, hogy ez sem lesz sosem használva, legfeljebb forgatókönyvben vagy még ott sem.
-
Marvel
Reklám. Jelentése: a reklám a hírcsere egy formája, rendszerint egy bizonyos termék vagy szolgáltatás megvételére, illetve igénybevételére ösztönöz, esetleg egy egész márka, cég, terület vagy pusztán csak egy cél javára szóló hírverés. Ja, már ketten is állnak a sorban, amiből egy gép mivolta és a Végtelen Kő implantálása miatt még vitatható is. Hűűűűhaaaaa. Drasztikusan vesztett a szabály erejéből. És mit gondolsz, mi a fityfenéért tettem idézőjelbe azt, hogy "Thor női megfelelője"? Azért, mert ettől még szerintem sem lesz az, de hidd el, a világ nagyobbik részében Thor = villámok szórása, és ha Jane elkezd villámokat szórni, esetleg még pörölyszerű mütyűr is kerül a kezébe, akkor olyan Thor lesz, hogy Thor sem hinné el. Plusz ehhez még hozzáteszem, hogy szerintem ez az egész csak egy ügyes reklámfogás. Ezer és egy ilyen volt már a világban, ezer és egy lesz is, és ezer és egyedszerre is remekül fog működni, mert most is ilyenen kattogunk. Ezer és egyedikre. Na még egyszer, ezer és egy. Szerintem erre a film megjelenésekor már k*rvára nem fog senki sem emlékezni - te pl. arra sem emlékszel, hogy egyszer már megvitattuk Darth Maul póklábát, pedig szerintem az SW mindkettőnkhöz közelebb áll, akkor majd pont arra fogunk emlékezni, hogy 2019-ben Natalie Portman az SDCC-n a mölymölyt lóbálta. Másrészt, ki nem sz*rja le? Engem a film érdekel, nem a reklámja. Azért ezt túltolod a jóízlés határán. Vegyél vissza! Ennél azért érelemesebb embernek ismertelek meg, ne rontsd el a képet. Neveztek már rosszabbnak is. Csak ezzel az a baj, hogy azt vetted a fejedbe, hogy Portman Thort fogja játszani, holott nem ez van, ő még mindig Jane Fostert fogja játszani, mint ahogy nem lesz fekete női James Bond sem. Ariel kakukktojás, kamaszos álmaimból nekem is jobban tetszik vörösként (plusz eleve gyengéim a vörösek), de technikailag egy mítikus lényről van szó, plusz már nem vagyok kamasz, és mindezeken túl, ha vörös hajú kis hableányt akarok látni, akkor nézem meg az eredeti rajzfilmet, amikor úri kedvem úgy tartja. Jobban zavar a kiválasztott színészi kvalifitása, mert első blikkre az nem biztos, hogy van neki. Amúgy meg, Batmannek van női változata, kettő is: Batwoman és Batgirl. És Yodának is van női változata Maz Kanata személyében. Lincoln, Napoleon és Bud Spencer meg végtelenül ostoba példa, mert létező emberekről, nem kitalált személyekről és lényekről van szó, így igencsak nehéz elképzelni, hogy más nemű vagy rasszú játssza őket. Ami szerintem mindebből az egész showműsorból csupán ennyi szűrhető le biztosra: - Natalie Portman visszatér Jane Foster szerepébe. - Jane szupererőre tesz szert. Minden mással érdemes megvárni a filmet, prekoncepciók és előítéletek nélkül.
-
Marvel
Az utolsó mondat önmagában logikai bukta, a többi meg ott bukik el, hogy az MCU-ban a möly-möly évekkel ezelőtt összetört, tehát kizárt, hogy Jane bármivel is kiérdemelje a Mjölnirt. És máris itt a probléma: előre utálkozól, miközben azt sem tudod, milyen utat fog bejárni a szereplő. Hápogsz a Mjölnir megemelése miatt, jótékonyan elfeledve, hogy az már nem is létezik. Felhánytorgatod, hogy ezt a fordulatot miért jelentik be előre, és közben fel sem merül benned, hogy talán azért, mert ez nem fordulat. Mert nem az lesz, amit te a düh sötét ködén át elképzelsz, mert egyszerűen az nem lehet, hiszen, ismételten, a Mjölnir nem létezik! A Thor: Ragnarökben Hella ripityára törte! Ha Jane meg is kapja az elektromosság manipulálásának képességét, az valószínűtlen, hogy a Mjölnirtől lesz. Amúgy az elektromosság manipulálása nem Thor exkluzív skillje, még az MCU-ban is volt más, aki az árammal tudott játszani (Lincoln Campbell), szóval még akár ilyen jellegű erőt is kaphat Jane. Máris "Thor női megfelelője" lenne. De még a képregények sem adhatnak támpontot: abban Jane rákos, Thor nem egy idegen lény, hanem valódi skandináv isten, amely titulus átadható, Heimdall és Malekith meg halott, és még akad egynéhány eltérés. Az tuti, hogy Jane-ből nem fog senki idegen lényt csinálni, és nem nevezik át Thorrá, de szupererőt simán kaphat, ez lassan olyan az MCU-ban, mint a megfázás. Amúgy Jane a képregényekben jelenleg egy Valkűr, szóval a film még ebbe az irányba is elmehet. De magával Thor karakterével nincs igazán mit bejelenteni. Evidens, hogy Hemsworth benne lesz a Thor 4-ben, mint ahogy az is, hogy újra összeszedett alak lesz. Csak a pontosság kedvéért, biszexuális. Ez van. Neked a kigyúrt Hemsworth jobban tetszik pörölyt markolászva, mint Portman, az én fantáziámat meg a spoiler mögötti kép mozgatja meg.
-
Marvel
Az meg teljesen elképzelhetetlen, hogy az új film alapozza meg és bontja ki a dolgot vagy, hogy ennek az apróságnak például köze lehet ahhoz a nem elhanyagolható tényhez, hogy Jane egy ideig egy Végtelen Követ hordott a testében. Á nem, ez totál elképzelhetetlen, úgyhogy inkább már most, látatlanban, évekkel a film megtekintése előtt nevezzük ki szánalmasnak és erőltetettnek az egészet. Kikre is emlékeztetsz ezzel?
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Ez szerintem tök jól sikerült fan-film. Ugyan ez sem mentes a "fénykardozzunk, mert az az SW" felfogástól, sikerült egy kis mögöttes tartalmat is belevinni.
- Marvel
-
Filmek
Ma megnéztem az Őrült Stone-t. Jó rég láttam, talán utoljára akkor, amikor megvettem a DVD-t. De máig ugyanolyan kellemes és hangulatos múvi, mint régen volt. Főleg a magyar szinkronnal, isteni szövegek vannak benne. A szörny mondjuk nem kicsit alien copy, de annyi baj legyen. Rutger Hauer kemény benne, mint a bakasz*r, Alastair Duncan a tökéletes ellentéte, Kim Cattrall pedig
-
Értékeld a filmet
The captain is dead. Long live the supreme leader!
-
Értékeld a filmet
Direkt hagytam ki, mert arról már sokat írtam, ráadásul, ha megint belemegyek, még két oldallal bővült volna az iromány, miközben már dolgoznom kellett volna.
-
Értékeld a filmet
Hiszitek vagy sem, de tegnap este meg kellett néznem az ep8-at. Újra belelőttem sörétespuskával a gyerekkoromba, végigszenvedtem Rian Johnson eme szörnyszülött kínzóeszközét, aminek két hatalmas nagy hibája is van. 1) Van vége, pedig annyira jó lenne, ha ez a mestermű sosem érne véget, hanem nézhetném tovább Rey, Finn, Poe, Kylo, Rose, Chewie és Leia sztoriájt. 2) Még nincs kész az ep9, pedig az ember az ep8 befejezésével azonnal kapna a folytatás után. Azt hiszem, még mindig nem sikerült beállnom a gyűlölködők sorába, maradtam az a hülye, akinek ez a film tetszik. Hát ez van, úgyis jobban szeretek hülye lenni, mint bárányka. Izgalmasabb, érdekesebb és viccesebb. Például így leírhatok olyat, hogy az ep8 szerintem a legjobb SW és mozifilmnek is első osztályú. Sok film baja, hogy a bevett sablonokat és a tankönyvet követve totál kiszámíthatóvá válik, de Johnson filmje egy percre sem igyekszik ilyesmivel, és akárcsak Lucas, ő is megy a saját művészileg megtekert feje után, aminek a végeredménye az, hogy egyik percben sem tudod, mi lesz a következő percben. Mindezt ráadásul azért csinálja jól, mert miközben eltér a formulától, elég szorosan követi az ep5-öt, ugyanúgy rengeteg elemet átemelt onnan, mint az ep7 az ep4-ből, ám míg Abrams rajongói lelkesedéssel másolt, addig Johnson az átemelt dolgokat megcsavarta, így a végeredmény nem az ep5 copy paste lett, hanem egy izgalmas, érdekes film sajátságos hangvétellel. A film kezdése a maga módján bizarr. Befut az Első Rend D'Qar fölé, érezni a fenyegetés súlyát. Ilyet utoljára az ep5-ben láttunk, mikor a Birodalom befutott Hoth-ra. Tudjuk, milyen elkeseredett csata zajlott azért, hogy a Lázadók időt nyerjenek az evakuáláshoz. Lélekben az ember fel is készül a kemény csatára, erre Poe egymagában zuttyan oda és jópofizik, gúnyolódik Hux-szal, akinek büszkesége picit elvakítja a józan eszét. Igen, ez árt Hux karakterének, bár fenntartom, hogy az ep7 nem bontotta ki annyira, hogy igazán kompetens személynek tűnjön. Ott is és itt is voltak jó húzásai, de mégis csak alóla lőtték ki a Csillagpusztítót. De visszatérve ide, mindez a hülyéskedés nem céltalan, mert ez egy klasszikus SW felállás: a gonoszok ostobák, mint a tök és idióta dolgokkal cseszik el a dolgaikat, a jók lazák és minden sikerül nekik az esetek nagy többségében, néha már-már röhelyesen egyszerűen. Az ep8 mindezt kissé kifordítva, felnagyítva és parodizálva tárja elénk, ami jelzi, hogy ez a film más lesz. De nem hallgatunk rá, elsápadunk vagy megnyugszunk, habitustól függően. Felkészülünk egy poénos filmre, amiben a jók végiglazázzák a mozit, aztán happy enddel távozhatunk. Ja, mindez kitart talán öt percig. Poe egymaga elbánik több TIE-jal, kilövi a tornyokat, jönnek a bombázók... Minden f*sza, laza, emelkedett aztán... Puff, egy sérült TIE bevágódik az egyik bombázó nyitott bombaterébe, a szétszálló bombák pedig ledarálják a bombázók nagyját. Az emelkedettség, a lazaság és a jókedv Paige Tico és a mi szemünk láttára ég el az űrben. Inenntől kezdve a csata már kétségbeesett, és hiába bombázzák szét a Furminatrixot, a film elvesztette azt a gyermeki báját, amivel indított és amit a hozzá szorosan kötődő ep7-ből hozott át. Amikor a Furminatrix égve alázuhan, hiába tör ki üdvrivalgás a Raddus hídján, Leiát nézve érezzük, hogy ez a hőstett nem az a hőstett, amihez eddig hozzászoktunk. Eddig király dolog volt, ha a hős tojt a parancsra, és ment a feje után. Eddig nem zavart senkit, ha hullottak a hősök is. 30 lázadó vadászgép indult a Halálcsillag ellen, három tért vissza, mégis ünnepeltünk, 27 halott ellenére. De itt, Leiát nézve érezzük, hogy oké, ennek súlya volt. Ezért az oktalan hőstettért emberek haltak meg, talán feleslegesen. És ez az egyik remek húrja a filmnek: a Star Wars általános hősiességét (a hősök lazák és a legtöbb dolog sikerül nekik) szépen lerombolja, majd a darabokból újraformálja. Ez már a film elején elkezdődik. Rian Johnson remekül ért ahhoz, amivel Lucas is foglalkozott még pusztán az ep4 idején: kis emberekből csinál hőst. A d'qari csatát ugyanis nem Luke Skywalkernek, de nem is Poe Dameronnak hála nyerik meg, hanem a 88. mellékszereplő az, aki véghezviszi a hőstettet. Paige Ticóról addig nem is hallottunk, a jelenet nagyjában sem szerepel, de végül ő az a névtelen hős, aki megmenti az egész Ellenállás valagát. És ezt nagyon szeretem az ep7-8 összes karakterében: ezek az emberek többnyire nem Kiválasztottak vagy annak a fia vagy lánya. Nem hercegnők, nem királynők, nem Jedi mesterek és szenátorok. Rey egy egyszerű roncsvadász, Finn a millió arctalan rohamosztagosból az egyik, Rose pedig egy kis "géplakatos" (de a Solo és a Rogue One szereplői is ilyenek). Egyedül Poe lóg ki a sorból a "Galaxis legjobb pilótája" címmel, az új filmek szereplőinek sorában talán ő a legklasszikusabb SW hős, de őt meg az ep8 rántja le nagyon helyesen a földre. A filmben a kisembereken van a hangsúly. És itt jön a másik húr, aminek felismeréséhez gógyi és megértés szükségeltetik: a film kiforgatja, de egyben ki is elégíti a rajongói elvárásokat. Csak elég megnézni az ep7-8 előtti beszélgetéseinket, és látni, milyen epikus, szuperhősies, isteni dolgokat vártunk az egyes szereplőktől. Hogy majd Luke milyen badass Jedi lesz, vagy az a sok spekuláció arról, hogy Rey kinek a milye. De Rian Johnson úgy döntött, nem fogja mindjárt nyitásból orgazmust okozni a rajongóknak, kell ahhoz ám az előjáték. Erre a film nyitása is remek precedens, de még jobb Rey és Luke találkozása. Ez a kis kopé, aki annyi ember gyerekkorát tönkretette, még előre be is harangozta, hogy a film ott folytatódik, ahol az ep7 abbamaradt, mert szerette volna látni, hogyan reagál Luke Rey-re. Szintén érdemes visszaolvasni, miket nem vízionáltunk, rejtett Jedi tudás (ami végül is benne van a filmben), nagy titkok, a szent cél, helyből Galaxisokat lázadásra búzdító monológ, stb... Erre Luke eldobja a kardját a francba és egy szó nélkül otthagyja Rey-t. Mi nézők pedig újra ugyanúgy bambulunk, mint a jelenetben éppen sokkolt szereplő. Ugyanúgy "WTF" képet vágunk, mint Rey. Aztán Luke még be is szól a fangirl Rey-nek (aki amúgy tényleg megtestesíti a rajongókat a filmben, emlékezzünk csak arra, hogy milyen lelkesen fogadta Luke vagy a Jedik említését, mindig felgyúltak a rajongói fények a szemében... legalábbis, amíg a részese nem lett a legendának). Szóval Luke beszól a rajongójának és egyúttal kiszól a moziteremben ülő rajongóinak: mit vártál, b*szod, hogy majd egy szál lézerkarddal (puszi a hasára a szóhasználatért) kiállok az egész Első Rend ellen? Mi meg egyöntetűen válaszolhatjuk: igen, baz'eg, ezt vártuk! És, ha ezt kaptuk volna, most nem lenne miről beszélni. Vagyis de, szidhatnánk a filmet, hogy milyen kiszámítható, nem volt benne semm meglepetés, persze a rajongók egy része meg beterítette volna magát az élvezettől így is, azok, akik annyira ezt várták, hogy amiért nem ezt kapták, az egész gyerekkoruk elcsesződött. És a film végig ezen a vonalon halad. Néha komoly módon, néha hétköznapian egyszerűen. Komikus, hogy Finn és Rose tilosban parkolásért bukja el a küldetését, de nekem személy szerint pont ez a hétköznapi mutatvány tetszik. A filmek során annyira hozzászoktunk, hogy hőseink lényegében ott parkolnak a hajóikkal, ahol akarnak, de gondoljuk végig: ez azért csak nem így megy. Nem teheted le a hajódat valaki hátsókertjébe csak úgy. És ez nem áll ám távol az eddigi filmektől, mert a Bespinen például a Millennium Falconra is rálőttek, amikor letért a kirendelt pályáról. Szóval azért az SW-ben sem megy mindig úgy, hogy oda teszem a hajómat, ahol van szabad felület. Itt volt az ideje, hogy valaki emiatt meg is üsse a bokáját. És én imádom az ilyen hétköznapibb megoldásokat. A filmnek mindezek mellett sajátságos humora is van. Lucas rajongott a börleszkért, én ezért annyira nem vagyok oda, így az ep1-6-ra jellemző humort nem is csípem annyira. Ugyanúgy nem kedveltem különösebben C-3PO csetélseit és botlásait, mint Jar Jar ökörködéseit. Félreértés ne essék, egyiket sem utálom, sőt a legtöbb megmosolyogtat és akad szép számmal olyan is, amin az első alkalmakkor nevettem (nyilván a 100+. megnézéskor ez már nem megy ), csupán egy-kettő van, amit tényleg rühelek (eopi fingás, Jabba énekesének kamerába üvöltése), de az ep7-8 humora jobban bejön. Az ep7-é (vagy éppen az RO-jé és a Solójé) a legjobban, de az ep8 gyermekibb viccei is tetszenek. Mert Rian Johnson ilyen ember. Aki látta a werkfilmeket, az maga is felfedezhette, hogy ez az ember lélekben gyerek (nem gyermeteg!), és ez átjön a filmben is. A lelkesedés, a rajongás, és persze a humor formájában. Ez néha tényleg kicsit szürreálissá teszi a dolgokat, például BB-8 börtönakcióját én is kihagytam volna (a megkötözős részt, nem, amikor átmegy Droid Rambóba ), de ezek is bejönnek, mert illenek a filmbe. Eleve nem tudom, miért várják el néhányan, hogy az SW-ben ne legyen humor vagy cukiság, mert ezek nagyon régóta szerves részét képzik az univerzumnak és őszintn szólva, nagyon sótlan és unalmas embernek tartom azt, aki a humor vagy a cukiság ellen van. Jó, ne csináljon senki az SW-ből Én kicsi pónimat, de szerintem még egyik mozifilm sem lépte át azt a képzeletbeli határt, pedig az ep6 nagyon próbálkozott vele. Az ep8 a közelében sem jár. Nem, még a porgokkal sem. A porgok nagyon kellenek ennek a filmnek, és Johnson remekül helyezte el őket. Nem olyan tolakodók, mint Jar Jar, de mindig képesek egy kicsi könnyedséget csempészni a feszült pillanatokba. Amiről még szeretnék szót ejteni, az a film vége, ami remekül reflektál mindarra, amit az első félidőben, a rajongói igények kielégítésének előjátékaként láttunk. Mert az utolsó szakaszban már nem az előjáték megy, ott már akcióznak. És jön is minden. Olyan csavar, ami simán odaállhat az "én vagyok az apád" mellé, a minden eddiginél több szereplőt mozgató párbaj, a Holdo manőver, és végül a hősiesen elkeseredett craiti csata. Itt jegyezném meg, hogy milyen remek karakterkezelés az, hogy bár a film, sőt korábban az ep7 is úgy kezelte Poe-t, mint Leia rajongót, mintha ő lenne a mentora, de valójában Poe Holdótól tanulta meg, mi a vezetés lényeg-e - bár ebben nyilván hatalmas szerepe van Leiának is, aki rámutatott arra, mit kell ellesni Holdótól. Ez két esetben is nagyon lejön. A film elején ugye Leia mondja, hogy a d'qari csatában csak halott hősök voltak, vezető egy sem. Majd később, immár a Crait felé hajózva mondja Poe-nak, hogy Holdót jobban érdekelte a reménysugár megvédése, mint az, hogy hősnek lássák. És itt áll össze a kép, Poe az ep7-es feltűnésétől kezdve a craiti barlangig hősnek akar látszani, mert azt hiszi, attól lesz valaki. Tulajdonképpen itt realizálódik, hogy akárcsak Finn és Rey, Poe is még csak keresi a helyét ebben az egészben. És végül meg is találja a helyét a lépegetők felé száguldva, rájön, hogy a remény megvédése fontosabb mint a hősiesség vagy a hősi halál. A legvégén pedig már nemcsak átvette Holdo eme mentalitását, de egyenesen tőle idéz, ezzel bezárul a kör. De térjünk vissza Johnson és a rajongók szenvedélyes aktusára, mert bizony eljön az is, amire a rajongók vártak: Luke Skywalker kiáll az Első Rend ellen egy szál fénykarddal. Olyat villant, amiről képzelegtünk, hiszen egy komplett zárótüzet vészel át karcolás nélkül (és mind tudtuk, hogy Erőpajzzsal védi magát... Johnson itt is a bolondját járatta velünk, na), Kylo Ren labdába sem rúg mellette, aztán bumm: kiderül, hogy Luke nagyobb Jedi, mint bárki eddig. A Jedi nem támadásra használja az Erőt elv eddigi legszebb manifesztációja jelenik meg ebben a jelenetben nem csak abban, hogy Luke egyszer sem akaszt pengét Kylóval, de azáltal is, hogy az eszét használva az Erőt elterelésre (az Ellenállás védelmére) használja a saját élete árán. Szerintem Luke végső tette a legigazibb Jedi tett, amit nyolc film alatt prezentáltak. Ez az igazi Jedi, ez az a Luke Skywalker, aki elhajította a kardját a Halálcsillag II-n. Ez az a hős, akit vártunk, és akit a film második csúcspontján megkaptunk. A legenda! De sajnos vannak, akik ezt ésszel nem érik fel, nem örülnek, hogy Johnson egy kalandos úton kísérte végig őket, nem pedig azonnal adta át nekik azt, amire vágytak. Johnson egy szenvedélyes éjszakát nyújtott át a rajongóknak, amire örökre emlékezhetnek, nem pedig egy gyors menetet egy lerobbant motelban, amit jobb elfelejteni. És az a nagy büdös helyzet, hogy baromi jól csinálta. Lehet itt puffogni, amennyit csak akarunk, de az a nagy büdös helyzet, hogy az ep1 óta talán egyetlen SW filmről sem beszéltek annyit, mint az ep8-ról. Igen, ez a film megosztó, de pont ez a jó benne. Ettől érték! Ettől művészi. Nem egy újabb tucatfilm, ami vagy tetszik, azt elfelejted, vagy nem tetszik, aztán elfelejted. Tetszik vagy sem, ezt a filmet nem felejted, erről beszélsz, mert újra és újra meg kell osztanod a gondolataidat róla, függetlenül attól, hogyan reagáltál rá. Elvégre nem a The Phantom Menace, nem a The Force Awakens és nem is a Solo, hanem a The Last Jedi tette tönkre sokak gyerekkorát. Ha csak egy tucatmozi lenne, erre nem lett volna képes.
-
Star Wars filmzenék
Igen, így lenne a legjobb.
- Filmek
-
EPIX spoileres topik
Azért legyünk pontosak: azt, hogy "leolvad az agyad tőle", azt nem Smith mondta, hanem neki mondták a stáb tagjai, arra, hogy ez fog történni, ha megnézi azt a bizonyos nagy díszletet. Amit ő nem nézett meg, mert Abrams azt mondta, hogy ezt a moziban kell majd látnia, mert az a díszlet a film záró jelenetében lesz benne. "There was this scuttlebutt about a set at Pinewood, a big set that [the crew] were like: ‘You have to see this. When you see it, it’ll melt your mind.’ [...] I asked J. J., ‘They keep telling me I should see the set,’ and he said: ‘Don’t… because it’s the last shot of the movie.’ Then I was like, ‘Well, now I really want to see it.’ He replied: ‘You don’t wanna spoil it: you wanna be in the movie theatre when you see [the final shot], trust me.'” - forrás: IGN Tweet oldala Ergo ezzel kapcsolatban bármit mond Smith, az részéről is csak spekuláció abból, amit a stáb tagjai és Abrams mondott neki. Nem látta, mi az, nem tudja, mi az. Másrészt, számomra a "lolvad az agyunk tőle" egyáltalán nem jelent epikusságot. Az én agyam attól is leolvadna, ha a film a Jedi Templom tanácstermében vagy éppen a yavini ceremónia csarnokban záródna, amint Rey-t körbe üli pár Erőérzékeny poronty és elkezd mesélni az Erőről. Semmi epikusság nincs ebben, mégis hordágyon kéne kivinni.
-
Star Wars filmzenék
Szerintem nem lenne az sem baj, ha a zeneszerzőket is váltogatnák. Változatosabb lenne a mix, ráadásul valóban egyéni zenéket kaphatnának a filmek.
-
Értékeld a filmet
Tegnap hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a filmet. Általában idehaza nem szoktam csak úgy belevágni a SAGA filmjeibe, szeretem sorban végignézni, de most úgy voltam vele, hogy az ep1-6-ot éppen eleget láttam, inkább az újak érdekelnek. Mivel a Solót, a Rogue One-t és az ep8-at nemrég néztem meg, így az ep7-re esett a választásom (bár mivel a "bugi még benne van a lábamban", valószínűleg ma sort kerítek az ep8-ra is újfent, mert abból sosem elég, meg úgyis ugyanúgy összetartozik az ep7-tel, mint az RO az ep4-gyel). Meg kell állapítanom, hogy továbbra sem tudok haragudni erre a filmre. Annak ellenére, hogy látom a hibáit, a nyúlásait az ep4-ből, és persze én is meglettem volna Halálcsillag III Csillagpusztító nélkül, mégis, amint elkezdem nézni, lecsokizom minden hibáját. A film indítása szerintem az ep3 után a legütősebb. Ahogy bekúszik a Finalizer a Jakku holdja/szomszéd bolygója elé, és megindulnak a csapatszállítók a békés Tuanul felé, az máris megalapoz egy igen markáns hangulatot, amit a következő jelenetek csak erősítenek. Lor-San Tekka erős jelenléte, a falu felégetése, a rohamosztagosok ezúttal tényleg könyörtelen rohama és végül Kylo Ren színre lépése úgy ránt be, mint porszívó a lego figurát. Apropó, szerintem Kylo Rennek van az egyik legjobb belépője a gonoszok sorában. Már az, ahogy a komp dögkeselyűként leereszkedik a lángoló faluba, jelzi, hogy itt valami nagyformátumú rohadék érkezik. Aztán előtrappol azzal a fura járásával, majd rövid szóváltás után szinte örömmel vág le egy védtelen öregembert, jelzi, hogy Kylo Ren talán a leggonoszabb egyén Darth Sidious után, és ezt még tetézi is azzal, hogy lelkiismeret furdalás nélkül kiirttatja a falut, tekintet nélkül korra vagy nemre. Az meg már csak hab a tortán, hogy olyan Erőtrükköt villant, mint eddig senki soha. És szerintem ez az ep7 nagy erénye, ahogy kezeli a szereplőket. Kylo Ren bevezetése is nagyon ott van, de az, ahogy Finnt és Rey-t úgy mutatja be Abrams, hogy a két szereplő sokáig meg sem szólal, az már művészi. Rey-t szerintem egyszerűen nem lehet nem szeretni. Már az első percekben megmutatkozik, hogy ő azért egy kemény csajszi. Egyedül derít fel egy döglött csillagrombolót, teljesen egyedül él egy látványosan veszélyes világon, és simán elzavarja Teedót egy szál bicskával. Mégis, például a Captain Marvel főhősnőjével szemben, aki nem több egy női testbe bújtatott férfi karakternél, Rey-ben megmaradt a nőiesség mind fizikailag, mind lelkileg. Kemény, amikor annak kell lennie, de gondoskodó, megértő és hallgató, amikor arra van szükség, ráadásul távolról sem csak valagak szétrúgásával intézi a dolgokat. Nem azért erős női karakter, mert szuperereje van, amivel mindenkit lepofozhat – még akkor is, ha tényleg az van neki, bár még ezzel sem képes minden helyzetben mindenki fölé kerekedni –, hanem mert olyan jellem. Azt meg külön imádom benne, hogy mennyire lelkes minden újdonság iránt, milyen állhatatosan veti bele magát a dolgokba az akarata ellenére. Mert bár nem akar elmenni Jakkuról, egy percig sem dilemmázik, amikor Finn és BB-8 mellé csapódik, és Hant is simán követi mindenhová. De ugye a film végén sem a Jakku felé veszi az irányt. És mindezek mellett még leleményes is. De Finn-t sem érdemes lebecsülni. Ez a fickó engem az ellentmondásosságával nyűgöz le. Mindenáron menekülni akar az Első Rend elől, de a barátai iránti elkötelezettsége rendre az Első Rend irányába tereli. Igen, a Takodanán kész otthagyni Rey-t, de csak mert Han mellett biztonságban tudja. Amint látta, hogy Kylo elrabolja a lányt, már nem is emlegeti a menekülést, éppen ellenkezőleg, egyenesen beszalad az oroszlán barlangjába. Finn összességében tehát egy gyáva figuraként indít, aki elég erős jellemmel bír ahhoz, hogy legyőzze gyávaságát és bátran belevesse magát a harcokba. Nagyon tetszetős, hogy ez a jellemvonás az ep8-ban úgy érte el a csúcspontot, ahogy (ugyanez igaz Rey-re is). Végül itt van Poe, akiről sajnos üvölt, hogy eredendően mellékszereplőnek szánták, nincs is sokkal több szerepe, emiatt a Jakkuról való menekülése is kicsit lyukas, de a mellék művek azért betömték ezt. Túl sokat ebben a részben nem virít, briliáns pilóta és „ki ha én nem” figura, aki szinte egy az egyben Han koppintása, még Kylo Rennek is beszólogat. Őt tényleg az ep8-ban bontották ki, bár ehhez kellett az ep7, mert pont ez a „ki ha én nem” jellem az, ami a következő részben a gondok forrásává válik. Az ep7 karakterkezelésének erőssége abban is megmutatkozik, hogy képes volt egy nagyszájú csempészből érdekes karaktert csinálni. Bár Han Solót isten igazán a Solo bontotta ki és csinált belőle valóban érdekes, több rétegű karaktert, már az ep7 elkezdte felemelni az ázsióját, kiemelni abból, hogy ő a vagány űrvagány, azt jónapot. Szeretjük, mert laza és sármos és csibész. Az ep7-ben Han persze még mindig laza és sármos és csibész (imádom, amikor oda sem nézve lő le egy rohamosztagost vagy azon panaszkodik, hogy azt a napot nem így képzelte), ugyanakkor érezhetően vívódik a fia elvesztése és amiatt, amit a Solóban Qi’ra ki is mond: ő egy jó ember, akinek a gonosz elleni harc élvonalában a helye. És naná, hogy vissza is ugrik oda, vesztére. És ha valami, ez egy remek vég volt, Han Solo halála az ep7 egyik legremekebbül megkomponált jelenete. Fura mód most jöttem rá, hogy én voltaképpen szeretem az ep7 világait. Valóban nem olyan fantáziadúsak vagy epikusak, mint Naboo, Bespin vagy Cantonica, de mégis, sajátságos hangulatuk van. Jakku ebben különösen erős. A roncsok a pusztulás, Niima a kétségbeesettség érzését hordozzák, de az egészet Abrams képes olyan apróságokkal is feldobni, mint az, amikor Rey megissza az utolsó korty vizét. Jelentéktelen apróságnak tűnik, de tudat alatt tudjuk, hogy a sivatagban, ha elfogy a víz, akkor baj van. És csak gondoljuk ezt végig: Rey számára a mindennapi életben maradást, hogy aznap este ehessen és valami maradjon reggelire, a megszerzett roncsok jelentik. De csak addig tud a roncsokra vadászni, amíg el nem fogy a víz. Képzeljük el, hogy mi van, ha nem szerez elég roncsot, mire ez bekövetkezik. Eleve, az is kiderült a filmből, hogy a roncsok napi értéke Unkar Plutt szeszéjétől függ, szóval mindezt egybevéve, Jakkún iszonyú sz*r az élet, legalábbis Niima közelében. Tuanul valamivel barátságosabb lehet, ott azért folyik állattenyésztés és van kút is. De Rey… Hát a fene bele, Anakin és Luke keleti kényelemben és nyugati nyugalomban élhettek, és mégis ők picsogtak Tatooine miatt, Rey meg még mindezek ellenére vissza akar menni a Jakkúra. Szóval, még mindig tetszik a The Force Awakens. A hibáit pont letojom, amikor nézem, rengeteg erős pillanata van, imádom a hőseit, régieket és újakat, a látványa szerintem egyszerűen pazar, és bár valószínűleg sosem lesz a kedvenc Star Wars filmem, amíg minden egyes percét élvezem, amikor nézem, addig engem senki sem győz meg arról, hogy ez a film milyen rossz. Éppen ellenkezőleg, bár ilyen rossz lenne minden tényleg rossz film.
-
EPIX spoileres topik
Kivétel, amikor nem, mert az ep6-ban a Naboo-n, a Bespinen, a Coruscanton és a Tatooine-on is volt még ünneplés, és mivel korábban az volt a SAGA zárása, és Lucas pont emiatt bővítette ki, nem botor dolog feltételezni, hogy az ep8 is hasonló snittel zárul. Plusz, azért mert eddig így volt, abból egyáltalán nem következik, hogy most is így kell lennie. Az új filmek elég sok "régen így volt" dolgot felrúgtak. Egyrészt, egyáltalán nem biztos, hogy lesz ilyen, másrészt, a csúcspont és a zárás két egymástól messze eső dolog. Az ep2 csúcspontja a Geonosison van, mégis a Naboon végződik. Az ep3 csúcspontja a Mustafaron van, mégis a Tatooine-on végződik. Az ep5 csúcspontja a Bespinen van, mégis egy kórházhajó műtőjében végződik. Az ep7 csúcspontja a Csillagpusztítón van, mégis a Ahch-Tón végződik. Az ep8-nak kettő csúcspontja is van, egy a Supremacy-n és egy a Craiten, ennek ellenére a film Cantonicán végződik egy istálóban. Kevin Smith pedig a film záró pillanatáról, a cast lista előtti utolsó jelenetről beszélt. Az baromira nem a csúcspont. Azt nem értem, hogy ennek mi köze a záró momentumhoz vagy éppen egy hatalmas díszlethez. Honnan jött ez, hogy az utolsó snittben valami epikusnak kell történnie? De jelenlegi ismereteink szerint még mindig ez az egyetlen logikus magyarázat. Vagy a Yavin IV vagy az Endor. Palpatine kacaja miatt logikusabbnak tűnik az Endor, de lehet a Yavin IV is. Aztán majd kiderül.
-
EPIX spoileres topik
Jópofa kérdéseid vannak. Lehet, hogy a Halálcsillag roncs nem is a film utolsó szakaszában kerül elő, és utána hőseink még más bolygókat is meglátogatnak. Lehet, hogy akárcsak az ep3, úgy az ep8 is több helyszínt foglal majd magában záráskor. Azért, mert valami történik X helyen, még be lehet fejezni a filmet Y helyen, sőt az ep2-3 alapján akár egyszerre több helyen is. Az egyik nem következik a másikból. Nyilván nem a Halálcsillag roncsával fejeződik be a film. Ezt meg akkor nem értem. Milyen epikus történések? A film legutolsó snittjében nehogy már valami epikus történjen. Nyilván, HA az a Yavin IV, ahol befejeződik a sztori, akkor a film cselekménye végül eljut oda, hogy az logikus is legyen. Ahogy az ep8 is képes volt minden epikussága ellenére egy istálóban véget érni.
-
EPIX spoileres topik
De Palpatine nem az első Halálcsillagon halt meg, azon sohasem járt. Persze a trailer sugallata ellenére a filmben lehet valami teljesen más is, valószínűleg abból nem szabad kiindulni, de nem tudom, mi olyasmi van az első Halálcsillagon, ami köthető lenne a Sith-ekhez vagy a Jedikhez, mármint spirituálisan. Szóval mi oka lenne a hősöknek felkutatni az első Halálcsillag roncsát? De Smith nem is mondta, hogy epikus, hanem azt, hogy nagy ("big set"). És az a díszlet már az eredeti filmben is hatalmas volt.