Dzséjt

Ez a két szó kizárja egymást. Ami bebizonyosodott, az nem lehet állítólagos, ami állítólagos, az nem lehet bizonyos. Egyénileg valóban el lehet viselni, ugyanakkor ezeknek van az egyénen túlmutató következményei is, amik például az élelemforrásul szolgáló mezőgazdaságra hatnak. Persze ezekre is lesznek majd megoldások, sőt néhányra már talán van is. Nem vagyok otthon a mezőgazdaságban, csak annyit tudok, amennyit kertész ismerőseim szoktak erről mesélni - például a díszkertekben egyre jobban terjednek a melegtűrő növények.

5. hó 1-je... Ezt így is le lehet írni: 501

Azt azért ne felejtsük el, hogy Hanékat a Halálcsillagon a börtönblokkba való betörés után már hagyták szabadon flangálni, szándékosan engedték el őket. Odáig meg azt hitték, hogy a Falcon üresen dokkolt be. De amint elkezdtek lövöldözni a komolyabban őrzött börtönblokkban, azonnal lebuktak és rájuk is küldték az erősítést. Persze abban igazad van, hogy a Star Wars-ban a hősöknek szinte mindig hatalmas szerencséjük van, erőteljesen védi őket a plot armor, az ellenfeleik pedig komikusan bénák. Ugyanakkor azért mindig próbálnak valamennyi in-universe logikát is belevinni. Példának okáért, ha azt akarják jelezni, hogy itt vagy ott komolyabb ellenállással kerülnek szembe hőseink, akkor nem hagyományos rohamosztagosokat raknak be, akikről mindenki tudja, hogy akkor van tőlük a legnagyobb biztonságban az ember, ha a puskájuk elé áll. Vagy úgy megnövelik a katonák számát, hogy hőseink kénytelenek eltereléseket és hasonlókat végezni. Szóval megbonyolítják a dolgot. Persze vannak kivételek. Most itt tényleg úgy prezentálták azt a páncéltermet, hogy brutálisan be van védve. Brutálisabban, mint eddig bármi, pedig aztán láttunk mi már scarifi páncéltermet, ahol a Birodalom legmocskosabb titkait őrizték, aztán két ajtó és egy aktatologató őrizte. Meg a császásri tróntermet a Halálcsillag II-n, amit két royal guard védett egy-egy piszkavassal egy lift előtt állva. Szóval Omegának kijönni onnan még starwars-logikával is érdemes, mert a 99-esek nem biztos, hogy átjutnának. Persze, ha kiszökik, akkor sincs garancia semmire. Igazából ez az egész Tantiss-művelet így, hogy három klón akarja megrohamozni azt a bázist, elég meredek. A beszivárgás még összejöhet, de a kiszivárgás már nehezen elképzelhető annak tükrében, hogy Omega non-stop megfigyelés alatt áll. Ha eltűnik a gyerekekkel, meg fognak szólalni a riasztók, inkább előbb, mint utóbb. De majd meglátjuk, hogy s mint alakulnak a dolgok.

Charlie: Nem öllek meg most, mert még jó szolgálatot tehetsz nekem élelem gyanánt.

Munka közben elfogott a nosztalgia és "megnéztem" a Kincs, ami nincset. Ez még most is hatalmas film a szövegeinek hála. - Nézzük csak. - Igen? - Az iránytű a helyes irányt mutatja, és ott mégis föld van. - Igen. - De az irány szerint itt nem lehet szárazföld. - Nem-nem-nem bizony. - Akkor vagy az iránytű kergült meg, vagy én hibbantam meg. De, ha az történt, amire én gondolok, akkor jobb, ha máris imára kulcsolod a kezedet. - Miért, vészhelyzetben vagyunk? Kiveszi az érmét az iránytű alól. - Hát persze, ha takarékperselynek használja. - Hány imát ismersz? [...] - Ne feleddje, a hajótörötteket jegyzik a kikötői hatóságok. - Na és? Én ennek ellenére inább azt szeretném, ha a cápák jegyeznének fel.

Nincs magas m-száma, ilyet soha, sehol, senki sem mondott. Még jó, hogy alig pár órával előtted tárgyaltuk ki, hogy miért nem is lehet neki magasabb m-száma...

Rau mondta: "Ventress az egyik örök kedvenc karakterünk. Szóval, amikor Dave felhozta az ötletet, hogy hozzuk be őt a The Bad Batch-be, nagyon izgatottak lettünk" - részlet Ventress Strikes Back című cikkből. Filoni amúgy sosem akarta, hogy Ventress történetének vége a Sötét vetélytársban legyen (és ebből következik, hogy valószínűleg eleve nem szándékozta megölni a TCW-ben, hiszen a könyv a TCW el nem készült epizódjainak scriptje alapján íródott), mert már a Resistance-ben vissza akarta hozni a karaktert. A második évadban megjelent Mika Grey eredetileg Ventress volt, szóval Filoni nem csak feltámasztani akarta a boszit, hanem úgy képzelte, hogy még az ST idején is vígan él és megküzdött volna Kylo Rennel. Végül Filoni azért változtatta meg a karaktert, mert félt, hogy elvenné a fókuszt a Resistance szereplőitől, ami elég jogos félelem volt és valószínűleg be is igazolódott volna.

Még feljegyzés sem kell, hogy maradjon. Elég egy Gideonhoz hasonló alak, aki álmodozik arról, hogy Erőhasználóvá váljon, és megvan a kutatásokhoz szükséges forrása.

Az a gyanúm, hogy az nem csak felborítaná az egyensúlyt, hanem felaprítaná. Szerencse, hogy Pershing agyát kisütötték, a kutatásai pedig elporladtak egy cirkáló és egy vulkán robbanásában. És remélhetőleg máshol nincs több másolat, szóval az ő eredményeit már nem tudják használni. Bár, amit egyszer feltaláltak, azt feltalálhatják újra.

Én konzisztens vagyok, mert egy szóval sem oltottalak le akkor azért. Sőt valójában @Yoda József volt az egyetlen ember, aki akkor téged oltogatott, szóval légyszíves, ne fogd rá mindenki másra is. És még ő is csak a Created By miatt igazított ki, amire te hivatkoztál, én viszont a Developed By-ról beszélek, ami egy teljesen más munkakör.

Filoni jelenleg a Star Wars-nál nagyjából az, ami az MCU-nál Kevin Feige, vagyis mindenhez van köze. Ha ő azt mondja, hogy no Ventress, akkkor most nincs Ventress. Szóval, ha máshoz nem is, ahhoz mindenképpen van köze, hogy engedélyezte a visszatérését. Valószínűleg ezért is szerepel a sorozat epizódjainál az, hogy Developed By Dave Filoni.

És kisajátítja az eredményeiket. Pont ezért van egy olyan érzésem, hogy ha a TIE Defender program sikerrel zárult volna, Tarkin Thrawnt is félresöpri és bezsebeli a gratulációkat. Ritka nagy görény a kormányzó úr, de a maga nevében zseniális politikus.

Jelenleg valószínűtlennek tűnik, ugyanis az eddigiek alapján most azt oldották meg, hogy Omega vérével a mintaegyed m-száma megőrizhető legyen a klónnál. És majd huszonegynéhány év múlva Dr. Penn Pershing oldja meg azt, hogy a donorhoz képest magasabb m-száma legyen a klónnak. Lásd az Erőérzéketlen Gideont, akinek Erőérzékeny klónjai születtek, hála Pershing kutatásainak. Jelenlegi tudásunk szerint ez volt az első ilyen eset.

Kis elméletgyártás. Omega nem Erőérzékeny, legalábbis nem egy átlag Jedi szintjén, legfeljebb Sabine vagy Chirrut szinten. Hogy miért? Jango Fett legjobb tudomásunk szerint nem volt Erőérzékeny. Hemlock pedig a 3x12 Juggernautban kerek-perec kimondta, hogy a midi-chlorian szám mindig csökken a klónban. Ám Omega vére képes átvinni ugyanazt az m-számot, ami egy másik alanyban volt. Innentől kezdve csak két lehetőség van: 1) Omega m-száma ugyanúgy csökkent, mint minden más klóné, ugyanakkor a vére képes idegen midi-chlorianok megőrzésére. 2) A különlegessége miatt az ő sejtjeiben is pontosan annyi midi-chlorian van, mint Jango Fettében. Akármelyik a válasz, Omega nem lehet Jedi szinten Erőérzékeny, hiszen vagy kevesebb az m-száma, mint a donoré volt, vagy pontosan akkora, Jango viszont nem volt Jedi szinten Erőérzékeny.

The Rookie Nathan Fillion az egyik kedvenc színészem. Imádtam a Firefly-ban, miatta kezdtem el nézni a Castle-t, de azt is imádom, amikor csak epizódszerepekben tűnik fel kedvenc sit-comjaiban (Modern Family, The Big Bang Theory - utóbbiban ráadásul önmagát alakította), vagy a hangját adja valamihez (Destiny 2, Rick és Morty), vagy akár az arcát is (Halo: Reach), netán belevág valami egyszerű fan-filmbe, mint az Uncharted: Live Action Fan Film, ami kurta időtartalma ellenére ezerszer jobb Uncharted-film lett, mint a hivatalos Uncharted mozi. Ezek után nem volt kétséges, hogy egyszer elkezdem majd a The Rookie-t, ami két évvel a Castle után indult. Azonban folyton halasztottam. Egy ideig azért, mert nem volt sehol elérhető. Vagyis, az nmagon igen, de akkor már nem nagyon szerettem sorozatokat letölteni, főleg mert a vizuális novella gyártás egyre több tárhelyet emésztett fel, így nem akartam azt "egyszernézős" sorozatokra pazarolni. Aztán meg el is feledkeztem a sorozat létezéséről. De, mit ad isten, pár hete a Netflix feldobta, én meg a Halo befejezése után valami újba akartam belevágni, szóval üsse kavics, legyen ez. Hát baszki, kilóra megvett a sorozat. A The Rookie középpontjában John Nolan (Nathan Fillion) áll, egy 40-es évei közepét taposó építésvállalkozó, akinek cége csődbe ment, és véget ért a válópere is. Nem tudja, mit kezdjen magával, hogyan építse újra összedőlt életét. És, ha ez nem lenne elég, még egy bankrablásnak is áldozatává válik. Ám pont ez sarkallja arra, hogy átköltözzön Los Angelesbe és beiratkozzon a rendőrakadémiára. Eztán friss végzősként a Los Angeles-i Mid-Wilshire járőrszolgálathoz kerül beosztásra és további kiképzésre két másik társával, Lucy Chennel (Melissa O'Neil) és Jackson Westtel (Titus Makin). E trió és három kiképzőjük, Talia Bishop (Afton Williamson), Tim Bradford (Eric Winter) és Angela Lopez (Alyssa Diaz), valamint a körzeti parancsnok, Wade Grey őrmester (Richard T. Jones) és egy ügyvéd, Wesley Evers (Shawn Ashmore) állnak eme epizódikus bűnügyi sorozat középpontjában. A második évadban aztán bekapcsolódik hozzájuk Nyla Harper nyomozó (Mekia Cox), aki bizonyos okokból visszatért a járőrszolgálathoz, majd a harmadik évadban egy gyilkossági vádak alól felmentett Rookie, Aaron Thorsen (Tru Valentino) is beáll közéjük. Az ezt követő szezonokban pedig még befut Bailey Nune tűzoltó és tartalékos hadnagy (Jenna Dewan) valamint egy másik újonc, a spirituális Celina Juarez (Lisseth Chavez). Bár nem ez az első ilyen sorozat, amiben főleg rendőrjárőrök vannak a középpontban, nekem nagy újdonság volt, mert jómagam inkább az olyan nyomozós sorozatokon szocializálódtam, mint a már említett Castle, a Bones, az NCIS és CSI sorozatok vagy éppen a The Mentalist, amik vagy pusztán nyomozókról szóltak, vagy nyomozókról és az őket segítő, valamilyen módon különleges (törvényszéki szakértő, író, mentalista) emberről. Itt viszont a nyomozók, főleg az első néhány évadban, általában epizódisták, a hangsúly a járőrökön van. Ennek hála a legtöbb epizód úgy épül fel, hogy miközben hőseink becsatlakoznak egy konkrét, nagyobb szabású ügybe, sok kisebb problémával is meg kell bírkózniuk. És mindezt igen változatosan teszik. Úgy értem, a sorozat epizódjai egyik pillanatról a másikra képesek átváltani a könnyed, viccelődős hangulatból sötét, komor hangulatba. És néha igazán elképesztő dolgok történnek, ennek hála az egyes részek kiszámíthatatlanok. Megeshet, hogy a rész egy komikus letartóztatással indul, ám annak következményei végül odáig fajulnak, hogy meghal az egyik fontos mellékszereplő. És ez egy átlagos epizód, nem egy évadközepi duplarész vagy évadzáró, amiknél nagyot kell szólni. Úgyhogy sosem lehet tudni, mire számíts. Mégis, nem ez, hanem a karakterek a sorozat legnagyobb erősségei. Azt előre lehet sejteni, hogy Fillion könnyed figurát hoz, sokat humorizál, helyén van a szíve - bár ezzel együtt is komolyabb karakter, mint Malcolm Reynolds vagy Richard Castle voltak. De társait is sem lehet nem szeretni. Lucy és Bradford évődései és szurkálódásai mosolyt csalnak bárki arcára, ahogy Nolan és Harper "ellenséges" kapcsolata is, mint ahogy azon is jókat lehet mulatni, ahogy Bradford és Harper szivatják egymást. Mindenkinek megvannak a maga felhőtlen és sötét pillanati, és mindegyiküket nagyon jó színészek keltik életre. Ráadásul olyan jópofa mellékszereplők tűnnek fel, mint Smitty, aki csak azért nem nyerné el a világ leglustább rendőre címet, mert túl lusta lenne indulni a versenyen. Vagy Skip Tracer Randy, aki kábé a sorozat Jar Jar Binkse. Vagy a kezdetben 40 évre elitélt szociopata, Oscar, aki bár egy ritka nagy állat, mégis, valahogy az ember képes megkedvelni. Apropó, bűnözők, a sorozat remek ellenfeleket vonultat fel. Van itt sorozatgyilkos, maffiavezér, korrupt rendőr, de sokszor még a jelentéktelenebbek is emlékezetesek tudnak lenni, a legfőbb figurák pedig szívből gyűlölhetőek - miközben néhány kicsit sajnálható is. Mindent összevetve a The Rookie egy alapjáraton könnyed, de sokszor sötét és komor hangvételt is megütő, szerethető szereplőket felvonultató, töbsször is meglepő zsarusorozat, amit érdemes elkezdenie azoknak, akik szeretik az olyan szériákat, mint a Castle, a The Mentalist vagy a Bones. Fallout A Fallout jelenleg az első és egyetlen példa arra, hogyan kell igazán jól elkészíteni egy videójátékon alapuló élőszereplős sorozatot. Nem egy játék már ismert sztoriját kell újra elmesélni kiherélve, önmagából kifordítva és lebutítva (The Last of Us) vagy az előzményeket elmesélni úgy, hogy annak nem sok köze van a játék sztorijához (Halo). A Fallout nem ezek egyikét követte, hanem egy teljesen eredeti sztorit mesélt el, ami nem csak belepasszol a játékok által eddig megalkotott világba, hanem tovább görgeti azt, újabb vagy eddig kevésbé ismert részeit világítja meg még jobban. A Fallout tévésorozat simán elkönyvelhető lehetne Fallout 5-ként is (bár az igazi Fallout 5 jelenleg fejlesztés alatt áll, szóval talán találóbb lenne Fallout 4.5-ként hivatkozni rá). Szinte hihetetlen milyen aprólékosan sikerült újraalkotni a sorozatban a videójátékok világát a látványtól, a hangulaton és a hangokon át a zenékig. Nem hagytak ki fontos részleteket csak azért, mert a készítők nem érték fel ésszel a játék világát, mint például a The Last of Us-ban, ahol egy egyértelműen ostoba kifogással hagyták ki a játék világának egyik meghatározó elemét, a spórákat. És nem tettek hozzá semmi olyat, aminek nemcsak a világban, de magában a sorozatban sincs értelme. Hogy maradjak a The Last of Us-nál, a fertőzöttek földön tekergő "gyökerei", amik riasztják őket - a játékban ilyenek egyáltalán nincsenek, a sorozatban pedig csak akkor létezett, amikor szükség volt rá, se előtte, se utána nem tűnt fel többet. Minden a helyén van, minden apró részlet, a Nuca-Cola automaták, a reklámplakátok, a különféle szörnyek, a feliratok, sőt még az olyan dolgokat is baromi ötletesen adaptálták, mint a Fallout-játékok elején megjelenő S.P.E.C.I.A.L. karakteralkotó rendszer vagy éppen a játékok in-game menürendszerét biztosító pit-boy-t. Komolyan, minden a helyén van. Talán csak Shady Sands pusztulása körül van némi bonyodalom, mivel a sorozat azt sugallja, hogy 2277-ben pusztult el - valójában nem, a készítők is megerősítették, hogy Shady Sands a 2281-2282-ben játszódó Fallout: New Vegas (amiben a város még létezik) eseményei után robbant fel, de a sorozatban ez annyira nem egyértelmű. És ezzel már az is világos, hogy a széria szervesen kapcsolódik néhány korábbi játékhoz, legfőképpen az említett Fallout: New Vegashoz és a Fallout 2-höz, amikben az Új Kaliforniai Köztársaság fontos szerepet kapott. Szóval a sorozat abszolút belepasszol a Fallout-világba, és ahogy a készítők is mondták: a kánon szerves része. Nekem csak egy hiányom volt: egyetlen szupermutáns sincs benne (vagy talán látni egy kezet, de ennyi). Mindezek ellenére abszolút érthető a Fallout-játékok ismerete nélkül is, ugyanis mint írtam, eredeti történetet mesélnek el, amikbe szépen beleszövik az alapokat, amik segítenek megérteni a világot - plusz az egyes Fallout-játékok amúgy sem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, szóval ilyen téren is passzol a sorozat a képbe. A sztori 10 évvel játszódik a Fallout 4 és 135 évvel az első Fallout után. Ahogy minden új játékban, itt is egy teljesen új főhőst ismerhetünk meg. A legnagyobb különbség, hogy Vault Dwellerrel (Fallout), Chosen One-nal (Fallous 2), Lone Wandererrel (Fallout 3), Courierrel (Fallout: New Vegas) és Sole Survivorrel (Fallout 4) ellentétben Lucy MacLeane-nek (Ella Purnell) van neve. Ő a 33-as Vault lakója, az apja a menedék vezetője (Oversee), és épp házasságra készül. Ám a mennyegző nem épp úgy alakul, ahogy azt Lucy elképzelte, és csakhamar kénytelen felmenni az atomkatasztrófa sújtotta felszínre, ahol legjobb tudása szerint nincs vagy (friss tapasztalatai alapján) elenyészően van jelen élet. Csakhamar kiderül, hogy nagyon is van élet, csak nem feltétlen természetes vagy épp civilizált. A Fallout világában ugyanis roncsokból épült városok, elvadult emberek, halhatatlan gúlok, vérengző mutánsok nyüzsögnek. Épp csak élhető települések, gyilkos szekták, az emberiség megmentéséért küzdő őrült tudósok és vallásos, mechanikus páncélba bújt lovagok keresztezik hőseink útját. Nem éppen barátságos, mégis valahol vidám világ. Talán azért, mert itt nincsenek szabályok, talán azért, mert itt minden elfajzott, elvetemült, kifordult, görbe tükör elé állított. De talán csak azért, mert a '60-as évek amerikája vegyül egy sajátos retro-sci-fi felfogással, mindezt poszt-apokaliptikus köntösbe csomagolták és feltöltötték mindenféle szörnyű szörnnyel, szervezettel és figurákkal. Amúgy Lucy nincs egyedül a bajban. Akárcsak hősnőnk, a Bortherhood of Steel nevű harcos pap-lovag szervezetbe tartozó Maximus (Aaron Moten) is belekeveredik az emberi fej utáni kajtatásba (igen, hőseink a sorozat egy részében egy levágott fejet üldöznek - ennyire abszurd a Fallout-világ). És még melléjük csapódik A Gúl (Walton Goggins) is, egy több mint 200 éves színész, aki az atomháború után kegyetlen, kannibál fejvadásznak állt. S miközben ezek hárman (plusz az elmaradhatatlan dogmeat) egymás oldalán, egymás ellen vagy külön utakon járva kergetik azt az ide-oda vándorló fejet, feltárul nem csak a jelen, de a nem sokkal barátságosabb múlt is. Megtudhatjuk, mi célt szolgáltak a Vaultok, mi okozta a világvégét, ki milyen formában vett részt mindebben. Mindez nem újkeletű, a játékok már sok mindent elárultak, de egyben tálalva itt láthattunk sok dolgot először - főleg, ami a múltat illeti. S miközben egyre több rejtélyről lebbel le a lepel, úgy ismerhetjük meg egyre jobban a véres kalandokban résztvevő triót. Láthatjuk, hogy változik meg a már-már karikatúraszerűen naív Lucy a kegyetlen világ hatására, hogyan formálódik az elveszett Maximus Lucy hatására, megértjük, hogyan lett egy alapvetően jóravaló színészből egy kegyetlen szörnyeteg. És továbbra is ott van a felszín alatt a szatíra, úgy a politikai helyzetre, mint a világ egyes divatjaira reflektálva. A Fallout tehát egy igencsak jól sikerült sorozat, amit nem csak azoknak tudok ajánlani, akik ismerik a játékokat, hanem azoknak is, akik szeretik a poszt-apokaliptikus, nem kicsit abszúrd, sötét hangulatú és humorú sci-fiket.

Tech biztos nem, mert ő halott. Szerintem Echóra gondoltál. Ugyanakkor, ahogy azt pont ebben a részben láttuk, Echo minden belé integrált technológia ellenére még a coruscanti állomás feltörésével, mi több, egy szimpla teherhajó érzékelőinek kikapcsolásával is nehezen boldogult. Alapvetően ő nem olyan okos, mint Tech, és nem olyan műszaki tudor, mint egy asztromech droid. Ha Tech élne vagy egy asztromech is lenne a csapatban, akkor ez egy járható út lenne, ám szimplán Echóval nagyon kockázatos út. Hiszen, ha valaki egy szimpla űrállomás komputerével is csak olyan nehezen boldogul, hogy már a kudarc veszélye fenyegeti az akciót, hogyan boldogulna gyorsan a szupertitkos és különleges biztonsági intézkedésekkel bevédett Tantis-létesítményben? Mert ez a bázis nem a sokadik jelentéktelen űrállomás, még csak nem is holmi Halálcsillag. Itt egy olyan kutatás folyik, amin szó szerint Palpatine élete múlik. Viszont vannak kamerák és érzékelők, amikre Echo ugyanúgy rácsatlakozhat, és amik segítségével megkeresheti a lányt. Vakon berepülni egy telejsen ismeretlen ellenséges bázisra, ami kábé két város méretű, és itt, ezen a teljesen ismeretlen terepen, a sokszoros túlerő ellenében megkeresni egyetlen embert, aki abban a "két városban" akárhol lehet, már alapból öngyilkosság. Jelen esetben annak sincs nagyobb esélye, hogy le tudnak szállni a Weylandon, mint annak, hogy az egyik folyosón összefutnak Omegával. A 99-esek hatalmas nagy kockázatot vállaltak. Teljesen vakon repülnek, és alapból számítaniuk kell arra, hogy keresniük kell Omegát, mert lövésük sincs, hol van. Olyan szinten nem tudják, hogy még most sem ismerik a bolygó hollétét, ahol Omega jelenleg tartózkodik. Nincsenek terveik, nincsenek információik. A legjobb esélyük a PTSD-ben szenvedő Crosshair, akinek minimális infói vannak a bázisról. Az a helyzet, hogy Hunterék attól kezdve, hogy elindultak kiszabadítani Rampartot, orosz rulettet játszanak, és szó szerint minden egyes megmozdulásuk azt okozhatja, hogy elsül a fegyver és az agyuk befesti a falat. Igazábólszólva, Omega az, aki még ésszerűen cselekszik. Tervez és készül. Hunterék kétségbeesésükben teljesen esztelenül haladnak előre. Minden lépésük színtiszta rögtönzés. Mindezt úgy, hogy lehet, az ellenség már várni fogja őket, vagy akkor kapnak infót róluk, amikor már a bázison vannak. Mert elég sok nyomot hagytak maguk után. Elég leleményes és jól képzett leányzó ahhoz, hogy egy birodalmi bázison, ahol kábé ezer komlink lehet, szerezzen magának egyet. Hiszen korábban ahhoz sem volt eszköze, hogy kifeszítse a fali panelt. Aztán egyszer csak lett neki szikéje. Ha kijut, mindjárt lehet az első dolga az, hogy szerez magának egy fegyvert. És aztán ugyanattól a TK-tól, akitől elvette a fegyvert, elveheti a komlinket is. Ők képezték ki Omegát, most már egy jó ideje együtt élnek vele. Ha ennyi idő után nem tudják, hogy hogyan gondolkodik Omega és mit fog cselekedni, akkor valamit nagyon elszúrtak. Még csak nem is kell messzire visszagondolniuk. Hunter és Wrecker hónapokig fáradozott azon, hogy megtalálják és megmentsék a lányt. Erre az nélkülük kijutott a Tantiss-ról és randevúzott velük. Ezután elég ostoba dolog lenne, ha nem tudnák, hogy Omega ezúttal sem fog a hátsóján ücsörögni, pláne annak tükrében, hogy most okkal tért vissza oda. És mivel ők nevelték, ők adtak neki katonai kiképzést, ők talán az egyetlenek, akik meg is jósolhatják minden lépését most, hogy már nem tekintenek rá tehetetlen kislányként. Vagyis valójában Hunternek és Crosshairnek nagyon is tudnia kell, hogy Omega meg fog szökni, és azokon a pontokon érdemes keresni, amiket Crosshair is ismer. Nem kell előre tudnia, mikor jönnek Hunterék. Neki csak ülnie kell a fejében a szökés kidolgozott tervével, aztán jön a Birodalom, és teljesen önszántából el fogja mondani Omegának, hogy pontosan mikor érkezik meg a mentőcsapat vagy egyenesen azt, hogy már ott is vannak. Mert biza számos formát ölthet majd ez az információ: 1) Szirénák csendülnek az egész bázison, mert Hunterék rendezkednek. 2) Robbanások rázzák meg a bázist, mert Wrecker huncutkodik. 3) Hirtelen megerősítik az őrséget a széfnél. 4) Az az egoista Hemlock maga henceg el Omegának valami olyannal, hogy "itt vannak a barátaid, de hiába, téged nem menthetnek meg". Szóval nem kell kedden megszöknie, csak várnia vasárnapig, amikor a fenti dolgokból az egyik, több vagy mindegyik megtörténik, és akkor akcióba lépnie. Alapvetően Omega egész egyszerű tervet vihet végig: megvárja, amíg odaérnek Hunterék. Akkor kiszökik, szerez egy komlinket, szól a társainak, hogy találkozzanak egy olyan ponton, amiről Crosshair is tudja, hol van (ez lehet a leszállópálya, a karámok, a labor, valamelyik börtönrészleg), és ennyi. Persze aztán lehet, hogy nem így lesz és csinál valami oltári nagy marhaságot (mint mondjuk, amit írtál, "megszökik kedden"), de a sorozat alapján én Omegából inkább valami olyat nézek ki, mint amit most felvázoltam. A csajszi egy igazán okos, leleményes katonává vált az elmúlt három évad alatt. És amúgy érdemes ezt végiggondolni: Omegát egy olyan helyen őrzik, ami a bázis, azaz a hegy mélyén van és már az első ajtónál 2 klón komandós őrködik. Ezen a kapun átlépve egy fedezékek nélküli terembe jutsz, ahol 10 klón komandós strázsál, ráadásul kettő magasabb pozícióban van és védett helyen, azaz jelentős előnyben a behatolókkal szemben. Ezután következik egy újabb páncélzsilip és 5 lézerkapu. És még ezek után sem Omegához értél el, hanem egy újabb terem jön, ahol megint strázsál 2 klón komandós, és vár rád egy újabb páncélzsilip. Ekkor végre bejutottál abba a létesítménybe, ahol Omega van. A hangsúly ezen van: bejutottál. Ám innen ki is kell menni, eljutni a felszállópályáig úgy, hogy eddigre valószínűleg az egész bázist riadóztatták, vagyis akár 100 klón komandós és 1000 TK állhat közted és a hajó között, arról nem beszélve, hogy a kerek terem fölötti megfigyelőszoba abalakán át simán mögéd is kerülhet az ellenség, és két tűz közé szoríthat egy fedezék nélküli teremben. Szerintem nem túl jó ötlet, ha Omega azon a helyen várja meg a barátait, ahol 14 klón kommandós, 5 lézerkapu és négy páncélzsilip várja őket csak a bejutás során. Lényegében egy mészárszék várná ott a 99-eseket. És ez csak akkor, ha Coruscantról nem szólnak oda a Tantiss-ra, hogy baj van, és ha a 99-esek valahogy teljesen észrevétlenül eljutnak a széfhez vezető folyosórendszer első ajtajáig. Mert, ha útközben bármikor riadót fújnak, akkor a széf őrségét valószínűleg alaposan megsokszorozzák és kábé rájuk szakadhat Tantiss apraja-nagyja. Igazából ehhez az egészhez nagyon-nagyon-nagy szükség lenne Rex-re és egy kisebb klón seregre. Ez az akció sokkal veszélyesebb, mint betörni Tarkin eriadui bázisára, és már az is csúnyán mellé ment, egy emberük oda is veszett.

Valószínűleg semmit nem gondolnak, hiszen azzal, hogy lehülyéznek, bizonyítják, hogy saját perspektívájukon kívül senki más bőrébe nem tudják beleképzelni magukat, saját elgondolásaikon kívül semmi mást nem hajlandóak elfogadni. A világ számukra csak egyféleképpen létezhet: ahogy azt ők gondolják és látják. Minden, ami ezen kívül esik, az nem normális, aki másképpen cselekszik, az hülye. De visszakanyarodva az Outlaws-ra, azért én nem számítok fene nagy küldetésre. Általában az ilyen extra missziók nem szoktak valami hűde bonyolultak lenni, nem érik el egy átlagos DLC szintjét sem. Szóval már csak ezért sem értem, mire fel a hiszti. Azt figyelembe véve meg pláne érthetetlen, hogy az Ultimate Edition része lesz a Ubisoft+-nak. Szóval, ha valaki annyira nagyon akarja, de nem szeretné kifizetni a teljes árat, hát kérem, elő lehet fizetni a játékstreamingre.

Lásd Halálcsillag II. A Birodalom legnagyobb hibája az elbizakodottság, és, hogy emiatt nem gondolnak bele abba, hogy "mi van, ha...". Ehhez az elbizakodottsághoz aztán idővel az eltunyulás és a smucigság is betársul. Nagyon rossz kombináció. Azt hiszik, a félelem mindentől megoldhatja őket, csak a Birodalom egyre kevésbé félelmetes, ha az ember megismeri.

A könyv 2024. március 29-én jelent meg Magyarországon. E könyv nemrégiben jelent meg kis hazánkban, de már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor bejelentették. Bár rengeteg sorozatban, képregényben és videójátékban feltűntek már, az Inkvizitóriumot még mindig sok rejtély lengi körbe. A legfontosabb, hogy egy hajdan az igazság és a gyengék védelmezése mellett elkötelezett Jedi lovag hogyan fordulhat ki magából annyira, hogy aztán Jedikre kezdjen vadászni. Egy-kettőnél még szóba jöhet az, hogy csalódtak a Jedi Rendben és önként átálltak a Sötét Oldalra, de már több mint egy tucatot ismerünk közüllük, ez meg azért elég nagy szám. Emellett kardinális kérdés volt még az is, hogy mégis hogyan élték túl ezek a Jedik a 66-os parancsot. Bár elképzeléseink és utalások formájában már kikövetkeztethető válaszaink is voltak, reméltem, hogy ez a könyv fog igazi konkrétumokkal szolgálni. Optimizmusomat az is táplálta, hogy a könyvet ugyanaz a Delilah S. Dawson írta, aki a Phasmát, ami az ST egyik leglaposabb biodíszletéből csinált egy a maga nemében érdekes, a filmekben látottakhoz tökéletesen passzoló karaktert, mindezt úgy, hogy sikerült egy az átlagos Star Wars könyvek sorából kilógó regényt alkotni, gondolok itt a Mad Max hangulatra és arra, hogy Phasma már önmagában sem egy tipikus SW karakter, még a gonoszok oldalán sem. Nos, az Inkvizítor - A vörös penge felemelkedése beváltotta reményeimet, hovatovább, igen gyorsan az egyik kedvenc SW regényemmé vált. Nem csak azért, mert bepillanthatunk az Inkvizitórium kulisszái mögé, hanem azért is, mert egyáltalán nem azt adja, amire számítasz. A cím láttán ugyanis az ember azt képzelheti, hogy itt egy inkvizítor történetét ismerhetjük meg, aki felemelkedik az Inkvizitórium ranglétráján. Nos, valójában egy Jedi lovag történetét ismerhetjük meg, aki idővel inkvizítorrá válik. Sőt a könyv elején Iskat Akaris még csak nem is lovag, hanem csak egy padawan. Sok szempontból hasonlít Anakin Skywalkerre, azzal a különbséggel, hogy ő nem a Kiválasztott, hanem egy tizenkettő egy tucat Jedi. Annak ellenére, hogy teljesen egyedi a Jedi Renden belül, ami sajnos számára azt jelenti, hogy kivülállóként tekint magára. Ez egyfelől a karakter jellembeli gyengesége, ami alapot ad mindarra, ami vele történik. Másrészt a regény erőssége, ugyanis így egy kívülálló belsős szemszögén át ismerhetjük meg a Jedi Rend mindennapi életét. Iskat szemén át pedig szinte testközelből ismerkedhetünk meg azzal, hogy a Jedi Rend hibás működése miképpen hatott az ifjú lovagokra, akiknek ráadásul a háború szörnyűségeivel is meg kéne valahogy küzdeni. Bár Iskatnak nem mindig van igaza, nagyobb részt jól látja a Rend problémáit és azt, ahogyan a háborút kezelik. Lényegében Iskat kimondja azt, amit a TCW-ben már sokszor láthattunk: a Jedik nem valók tábornoknak, mert nem katonák, nem is képesek úgy gondolni, és pláne nem képesek ennek szellemében rendes döntést hozni. Mindezen túl körbejárjuk azt a témát, hogy a Jedik döntéseikben mennyire hagyatkoznak az Erő helyett saját eszükre, szívükre, érdekükben vagy egyéb külső befolyásokra, mennyi tartalma van még a tanaiknak, hogyan viselkednek az elképzeléseikhez nem igazodókkal, és úgy alapvetően, mennyire az a Jedi Rend, aminek próbál látszani: béke őrök. Mindezeknek hála Iskat Akaris egy érthető, bár nem feltétlen szerethető karakterré kerekedik ki, akivel különösen akkor lehet együtt érezni, ha az olvasó már maga is érezte magát egy közösségben (legyan az család, iskola, munkahely, baráti társaság, stb) kívülállóként. Tetteivel nem mindig lehet egyetérteni, azután pedig, hogy inkvizítorrá válik, már egyáltalán nem. Mégis, tragédiája jól körülhatárolható, az okok és okozatok szépen le lettek festve. Mindezek mellett a könyv szépen illeszkedik be a Star Wars lore-ba is, rengeteg mankót kapunk, hogy mindig tudjuk, épp hol járunk az idővonalon. Ebben kifejezetten nagy segítséget nyújtanak a már más művekben elmesélt események beszúrása, így Iskat szemszögéből láthatunk bizonyos eseményeket az Attack of the Clonesból, a Testvériségből vagy éppen a Darth Vader képregényből, amiben Iskat először jelent meg. És persze rengeteg ismert szereplő is cameózik, mint Obi-Wan, Anakin, mindenki kedvence, Mace Windu, inkvizítorok a Rebels-től a Fallen Orderen át az Obi-Wan Kenobiig, és több, más könyvekben feltűnt Jedi is beugrik. Összességében tehát egy remekül megírt, érdekes, az Inkvizitóriummal kapcsolatban sok kérdésre választ adó műről van szó, ami a Phasmához hasonlóan más megközelítésből prezentálja a Star Wars jól ismert univerzumát, szereplőit. És Iskat démonaihoz különös realitásérzetet ad az írónő személyes vallomása saját belső démonairól, amit a könyv elején oszt meg olvasóival. Szóval, ajánlom mindenkinek a könyvet, akit érdekelnek az inkvizítorok, a nem mindennapi helyzetben lévő Jedik, és a Rend problémáinak körüljárása egy, a tápláléklánc legalján ülő Jedi szemszögéből.

Omega szökési terve szerintem nem elítélendő, épp ellenkezőleg, dícséretre méltó. Kezdjük azzal, hogy a 99-esek közül egyedül Crosshairnek van egy nagyon limitált tudása arról, hogy hogyan is néz ki a Tantiss-hegy belülről, a többiek azt sem tudják, hogyan néz ki kívülről. Nincs részletes térképük vagy tervrajzuk, szóval, ha Hunterék odaérnek, akkor mi van? Azt sem tudják, hogy melyik folyosón induljanak el Omega irányába. Aki most már a bázis legszigorúbban őrzött területén van. Hogy hogyan kell oda bejutni a leszállópályától és onnan kijutni, ezt jelenleg egyedül Omega ismeri (ő végigjárta az utat), a 99-esek viszont azt sem tudják, hogy ez a "széf" létezik. Szóval Omega részéről kifejezetten okos döntés, hogy megszervez egy szökést erről a helyről, és megpróbál eljutni egy olyan területre, ahol nagyobb eséllyel szedheti majd őt össze a csapata. Olyan helyre, amit Crosshair ismer, teszem azt a leszállópályán. Ugyanakkor szerintem Omega nem fog kiszökni onnan addig, amíg nem csendülnek fel a támadást/behatolást jelző riadójelzések. Addig nincs értelme. Viszont nagyon sok értelme van felkészülni a szökésre. Már csak azért is, mert azt a leányzó is tudhatja, hogy ha a 99-esek megérkeznek, Hemlock egyből tudni fogja, kiért jöttek, és nyilván megerősíti Omega védelmét. Így egy hátsó kijárat még kívánatosabb Omega és a gyerekek számára. Plusz akkor még ott vannak az olyan előnyök, amit a káosz nyújt, ráadásul a Birodalom hajlamos bemondani hangosbemondóba, hogy a behatolók épp hol tartózkodnak, így Omega még könnyebben megkeresheti a bázison kóválygó testvéreit. S mindezen túl ne becsüljük le azt sem, hogy Omega mennyivel többet tud tenni szabadon a bázison, aminek rendszerét az ott eltöltött hónapok alatt kiismerte, mint egy lyukban elzárva, tétlenkedve.

Példának okáért nem rémlik, hogy túl nagy hiszti lett volna amitt, hogy a Jedi: Survival Deluxe Edition, ami azért majdnem egy tízessel volt drágább a sima kiadásnál, annyi sírást váltott ki. Pedig ott a pénzünkért csak BD-1 és Cal kapott néhány kozmetikai kiegészítőt, oszt szevasz tavasz. Arra viszont emlékszem, hogy amikor ingyenesen elérhetővé tették a Fallen Order Deluxe Edition extráit, amik szintén csak skinek voltak, na abból lett hisztizés. Mert hát milyen már az, hogy évek múlva valaki ingyen megkapja azt, amiért ő fizetett, hogy a megjelenés napján használhassa...

Ha meg csak skineket kapnánk, akkor meg azért menne a sírás. A fürdős k*rvák mindig tudnak hisztizni valamiért. Igazából az tetszene nekik, ha mindent ingyen megkapnának, és mindent úgy, ahogy azt ők elképzelik. Bár akkor meg az lenne a bajuk, hogy a játék unalmas, mert semmi olyat nem tudtak beletenni, amire nem számítottak. Egy másik fronton meg azért hisztiznek, mert megint(???) nő a főszereplő, férfi már nincs is a Star Warsban, teljesen elnőisedett a franchise (hála Kennedy-nek, persze!). Ami mondjuk Obi-Wan Kenobi, Han Solo, Cassian Andor, Din Djarin, Boba Fett, Hunter, Crosshair, Wrecker, Tech, Echo és Cal Kestis után elég furán hangzik. Rey, Jyn Erso, Omega, Iden Versio, Ahsoka, Hera és Sabine mellé most beáll Kay Vess, jujj. Az meg különösen érdekessé teszi ezt a sírás-rívást, hogy kábé ugyanezek a fajankók a Jedi-sorozatra meg azért prüszköltek, mert nem lehet benne nemet és fajt választani (értsd: nem lehetett lenge öltözetű twi'lek rabszolganőt kreálni )... Meg valószínűleg a hisztizők java, ha lehet, női karaktert választ magának, mert ugye jobb látvány... Khm...

Szerintem élt, de kábé lényegtelen, hogy milyen állapotban van. Akár be tud számolni arról, mi történt vele, akár nem, a tény, hogy konfliktusba került egy ismeretlen kompon egy klónnal, riasztja az illetékeseket. Ha halott, a biztonsági kamerák révén még akkor is azonosítani tudják Rampartot és a 99-eseket. Meg ne feledjük, ott a két TK, akit elküldtek, ők szintén tudnak beszélni, ahogy a vezérlőben elkábított technikus is beszámolhat róluk. De lényegében mindez már teljesen haszontalan, hiszen a komp úton van a Weylandre. Ezen a ponton a Birodalom már csak egy dolgot tehet: elkezd átcuccolni az Exegolra, mert a Tantiss hegy bukta. Amióta létezik a Birodalom, azóta senki sincs biztonságban tőle. A Birodalom már pusztán azt megtorolhatja, hogy Omega és a 99-esek hallották a bolygó nevét. És ez akkor is bekövetkezhet, ha Omega a Tantiss-hegy mélyén nő fel. Amint a Birodalom tudomást szerzett Pabu létezéséről, az ott élők nincsenek biztonságban, és ez nagyjából az exegoli csatáig nagyon nem is változik. Persze mindig kérdés, mennyire éri meg az Uralkodónak az adott időszakban egy bizonyos bolygó népét abuzálni. Lothalnál bár számítottak megtorlásra, de ott már erre nem maradt kapacitás a polgárháború küszöbén. Itt most még valószínűleg nem jelentene sokat, ha a jelenlévő Venatornak kiadnák a tűzparancsot és a szigetet belerobbantanák a tengerbe. Plusz ne felejtsük el, hogy ezek potenciális Erőhasználók, vagyis létezésük fenyegetés az Uralkodóra nézve. És mint tudjuk, az ilyeneket kétféleképpen kezelte a Birodalom: 1) Bekerültek az Aratás-projektbe, ahol birodalmi ügynökökké (valószínűleg inkvizítorokká) formálták őket embertelen kínzások keretében, lásd: Rebels 2x10 The Future of the Force. 2) Megölték őket, lásd: Obi-Wan Kenobi, Tala története.

Pedig pont itt aztán bőven lett volna helye, mert a franchise-ban '98, azaz a Fallout 2 óta jelen van a homoszexualitás is. Sőt a Fallout 2 volt az első nyugati, mainstraim játék, amiben azonos nemű házasság jelent meg, ráadásul egyből úgy, hogy a Chosen One (a játékos karaktere) házasodhatott össze egy NPC-vel. És hát a Fallout mindig is egy sötét tükörképe volt a mi világunknak. Amúgy nem bináris karakter van a sorozatban. Nekem még hátra van az utolsó három rész. Nagyon tetszik a széria (szerintem a valaha készült legjobb videójáték alapján készült élőszereplős matéria), csak baromira nem tudtam még időt szakítani arra, hogy letudjam az utolsó három epizódot. Túl sok minden halmozódott fel, miközben egyben akarom letudni a végét. De hétvégén megpróbálom befejezni, aztán valószínűleg lesz belőle egy egybenézős újrázás. Eddig nálam az év legkellemesebb meglepetése.

Omega eleve úgy indult neki, hogy Crosshair nyomkövetőt tesz a hajóra, aztán Hunterék érte mennek és megszöktetik. Szóval eszébe sem volt nyugton maradni, a szökés már azelőtt a terv része volt, hogy egyáltalán CX-2 elé állt. Pabu megmentése arra az estére szólt a részéről. Nem is szólhat többről, hiszen soha egy percre sem vehette biztosra azt, hogy a Birodalom megkegyelmez a pabuiaknak, csak reménykedhetett benne. Ez nekem is megfordult a fejemben, mert elég nehéz elhinni, hogy fel sem tűnik neki. Az azt jelentené, hogy Emerie roppantúl trehány és figyelmetlen, márpedig eddig nem tűnt annak. És annyira azért nem volt sok cucc azon a tálcán, hogy ne tűnjön fel egy elég nagy eszköz hiánya. Ami valószínűleg nem is véletlen volt ott, hanem valamire használták is.