Dzséjt összes hozzászólása
-
A fórum közössége
Üdv itt, mintha ismernélek már valahonnan... (A felsorolt 4-ből csak 3 helyről? ) Azért óvatosan a trollkodással, mert ha panaszt hallok rád, vadászni megyek. (Vicc vót! Vagy mégsem? )
-
Értékeld a filmet
Szerintem kellett az a mustafari jelenet. Egyrészt, mert kell a fan service, fanként imádom az ilyet, másrészt ez összeköti az érákat, eggyé teszi a sagát, amit elvárok, harmadrészt: az egyik legjobb Vader jelenet az egész sagában. Ahogy megjelenik a bolygó, ahogy megjelenik Vader, ahogy a puszta jelenlététől barna lesz Krennic bugyija. Vader ebben az egy jelenetben számomra fenyegetőbb, mint a négy másik film bármelyik pillanatában.
-
Értékeld a filmet
Miért is kéne gigantikusnak lennie, amikor csak egy kisbolygó? Bár nekem így is nagynak tűnt, nem éppen egy kis viskó volt az erdő mélyén. A Halálcsillagról sem kaptunk technikai leírást három film alatt, azt meg, hogy mit kéne látni és mit nem, egy fantázia alkotásnál igencsak dőreség vitatni. A fénykard pengéje sem lehetne véges és fény felett sem lehet utazni, de a hang sem terjed az űrben. Stb. Nem hiányzik a filmben, az eligazításon konkrétan még szövege is van a felderítőnek, és Poe említi is, hogy Wexley felderítést végzett, sőt még Hux is említi, hogy követték a felderítőt vissza a D'Quarba. Lényegében a szánkba rágták, hogy felderítés történt az Ellenállás részéről.
- Sorozatok
-
EPVIII spoileres topik
Leia felpofozza majd Poe-t. http://www.youtube.com/watch?v=BPMUz1l8rpA
- Egyéb fontos
- Aliens és Predator
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Fulcrum!
- Aliens és Predator
-
EPVIII spoileres topik
Ezt én is köszönöm, Luke, végre háttérkép méretű képek.
-
EPVIII spoilermentes topik
Ez az Ellenállás rendszeresített oldalfegyvere, az ep7-ben Poe is ilyet viselt. Glie-44 a neve, a twi'lekek gyártják és a nevét egy bizonyos Gobi Glie-ról kapta.
-
EPVIII spoileres topik
Ez jó? Ennél nagyobb felbontást még nem találtam.
- Aliens és Predator
-
EPIX spoileres topik
Én is erről karattyolok, csak szerintem az arany középút lehet kevesebb (keskenyebb) is. Tudod, a kevesebb néha több.
-
Rey
Ezzel abszolút egyetértek.
-
EPVIII spoileres topik
Viszont felmerül a kérdés, hogy ha az Ellenállásnak vannak bombázói, azokat miért nem vetették be a Csillagpusztító ellen? Vagy lehet, hogy ezeket később szerzik be?
- Aliens és Predator
-
EPVIII spoileres topik
Ezen a homályos képen az egyaránt lehet sósivatag, havasi táj, de akár porcukorral behintett mező is.
-
Rey
Ami bizonyítja, hogy elég érdekes karakter lett ahhoz, hogy megragadjon az emberben és a rajongókat érdekelje a sorsa (meg azt, hogy a rajongók többségének nincs annyi fantáziája, hogy a családi kereteken túl gondolkodjanak). Persze nyilván nem véletlen nem tudtunk meg róla ezt meg azt, ez hozzátartozik a történetíráshoz, de nem is jelenti minden esetben azt, hogy egy hatalmas titokról van szó. Jelentheti azt is, hogy egyáltalán nem érdekes a múltja. És lehet, hogy Rey a teljes neve (nem ő lenne az első egynevű szereplő a Star Warsban, elég csak az ep7-ben körülnézni: Finn, Snoke, Phasma ). Han Solo múltját sem igazán ismerjük, ettől a karakter még nem lett rokona senkinek. Így van, a többit a jó történet elvégzi.
- Aliens és Predator
-
Aliens és Predator
- Luke Skywalker, a remete
Hadd óbégassanak, ha ettől lesznek boldogak, mert más örömük nincsen.- EPVIII spoileres topik
Akkor tehát Snoke ruhát cserél - egy arany göncben meglehetősen el fog ütni Palpatine-tól. BB-8 gonosz ikertestvért kap BB-9E személyében. Poe-t előléptették kapitánnyá. És a trailerben látott hajók nem fregattok, hanem bombázók. Faja, érdekes fejlemények.- Rey
Vad elmélet: Han kedvelte Rey-t, csak úgy, mert szimpatikus volt neki. Tudom, brutális elképzelés az, hogy ilyen egyszerű a magyarázat és véletlen Hannak nem csak egy jellemvonása van (meg hogy 30 év alatt változhatott is), de én azért nem zárkóznék el attól, hogy mindössze bírta a lányt, aki hasznosnak bizonyult és tisztelte a Falcont, na meg legendának tartotta őt. És Kylo is tényleg furcsán viselkedett egy idegen lánnyal, aki tanulatlanul is simán turkált a Ren Lovagjainak Mesterének a fejében. Én például simán smárolni kezdtem volna vele... Ja, nem, én is furcsán viselkedtem volna vele. Arra viszont egy félmosoly sem utal sehol, hogy Kylo akárcsak sejtette volna, hogy valahol a Galaxisban létezik Rey. Ezek szerintem nem építőkockák, hanem átlagos emberi viselkedések, amibe a rajongók próbálnak belemagyarázni olyasmit, ami ott sincs.- EPIX spoileres topik
De ehhez mehet a levesbe a története 90%-a, ha az a maradék 10% minden igényt kielégít. És azért ez nem úgy megy, hogy csettint egyet a Disney, és újabb 100 milliót tesznek bele a filmbe. Ők sem a fáról szüretelik a pénzt. Nyilván mindent figyelembe vesznek, amikor meghozzák a döntést. És nyilván nem annyival fogják majd letudni, hogy kiírják a nyitószövegben, hogy Leia meghalt. De azt irreális elvárni, hogy végig az egész filmben egy CGI bábu helyettesítse. Az ugyanolyan méltatlan lenne. Egy rövid, de jól felépített érzelmes jelenet ugyanolyan katarzist kiválthat, sőt mivel egy kisebb jelenettel könnyebb dolgozni, sokkal többet beletehetnek. - Luke Skywalker, a remete