Nem kötött, csak a hősök űrhajója mindig azon az oldalon érkezik meg, ahol leszállnak. Csak gondold végig: ahol leszállnak, ott általában nappal van, és mindig a bolygó napsütötte oldalát láthatjuk a világűrből. És mivel Mos Espa és Mos Eisley ugyanazon a pár száz kilométeres területen van, logikus, hogy sosem a bolygó másik oldalát mutogatják.
Nem bevédem, csak megtanultam a látottak, nem az elképzelések alapján ítélkezni. Nem mondom azt sem, hogy jó, azt sem, hogy rossz, csak azért, mert nem láttunk ilyet még. Sok mindent nem láttunk két évvel ezelőttig, aztán most mindegyik hajdetökjó. Pont ezért, én a Rebels, az ep7 és a Rogue One után ennyi bizalmat már megszavazok a készítőknek. Majd ráérek szitkozódni a moziból kifelé jövet, amikor már láttam. Addig meg max. vagy tetszik az ötlet, vagy fenntartásokkal kezelem (ez pl. az egész Han Solo filmre igaz).
Az egészben az a poén, hogy tengerről senki sem beszélt, én is tavat emlegetek. De azért ezt valaki írja fel, hogy aztán visszanézhessük, ha így lesz.