Akkor hadd nyissam a sort én, rövidre fogott, csupán címszavakban és tőmondatokban összeszedett gondolataimmal. Lófa... khm... akkor írok majd röviden egy ilyen kiváló sorozatról, ha döglött varjak fognak kopácsolni a kacsalábon forgó kastélyom legmagasabb tornyán elhelyezett vakablak üvegén.
Ez volt az első beírásom azután, hogy kiderült: az új sorozat a Birodalom érájában fog játszódni. Én a kezdetek óta reménykedtem és a bejelentés után nagyon örültem, hogy ezt a korszakot kapjuk meg, mert az ep1-2-3-mal ellentétben az ep4-5-6 magáról a világról alig árult el valamit, ráadásul ’99-től 2013-ig szinte folyamatosan a Köztársaság volt a porondon mozgóképen. Szegény Birodalom harminc éves léte ellenére is iszonyú hátrányba került.
S bár a fentiekből a Rebels nem sokat váltott be – hiába, akkor még csak azt tudtuk, hogy ez lesz, a részletek tekintetében csak találgathattunk –, lelkesedésemet, reményemimet és optimizmusomat a Rebels meghálálta az első évaddal.
Eleve, már az, hogy mindent megváltoztattak, ami nem tetszett a The Clone Warsban (baltával faragott karakterek, kevésbé összefüggő sztorik) nagy plusz pont, de az, hogy mindent megtartottak, ami abban jó volt, és rengeteg újdonsággal is szolgáltak, az már a kulimázos hab a tortán. Személy szerint igazándiból egyetlen egy negatívumot tudnék mondani, már azon kívül, hogy még mindig várni kell a 2. évadra – bár ez szerintem számos emberi jogot tipor a sárba, és a Genfi egyezményben foglaltakkal is ütközik, meg úgy alapból, a törvények tiltják az emberkínzást. De visszatérve arra az egy iszonyú komoly, már-már megbocsáthatatlan hibára: szerintem gázuk néznek ki a wookiee-k a Spark of the Rebellionban. Eget rengető, mi?
Na, akkor most, hogy kiveséztem a negatívumok hosszú sorát, jöjjenek a pozitívumok. Fő elvárásom volt a sorozattal kapcsolatban: lássunk már bele annak a nyüves Birodalomnak a működésébe. A Köztársaság működését egy epizód alatt Lucas úgy bemutatta, hogy aztán a következő két részben azzal már nem is kellett foglalkoznia. A Birodalom működéséről a Rebels premierje előtt egy nappal sem tudtunk többet, mint amennyit 1977-ben elmondtak. A vezér az Uralkodó, és vannak tartományi kormányzók. Király! És? Igaz, sok mindent elképzelhettünk a Köztársaság megismerése után, hiszen a Birodalom arra épült rá, de rengeteg kérdés lógott a mai napig a levegőben. Köztük a legfőbb kérdés: miért is van a lázadás? Mert az ep4-5-6-ban az Alderaan felrobbantásán, valamint Owenék és a Jawák (utóbbiakért ráadásul nem valószínű, hogy sokan hullatunk könnyeket) meggyilkolásán kívül igazán semmit sem mutatnak, ami azt bizonyítaná, hogy a Birodalomban baromi rossz az élet.
És ezt annak köszönhetjük, hogy az ep4-5-6 végig Luke-ot, Hant és Leiát követi, márpedig ők túlnyomó részt katonai bázisokon töltik akció dús napjaikat. A katonai bázisokon meg legfeljebb a katonák életébe pillanthatunk bele, a civilekébe nem. Amikor meg mégis kitérőt tettünk, hová mentünk? A Mos Eisley, ami nagyjából semmiben sem különbözik Mos Espától, se a Köztársaság, se a Birodalom nincs rá befolyással. Jabba palotája, no comment. Bespin, ami egy csempésztanya. Endor… ragozzam? A Lars farm és a Cantina az egyetlen, ami apró betekintést nyújt, bár utóbbi is kicsit extrém, előbbi meg nem tart igazán sokáig. De ezeket leszámítva nincsen az ep4-5-6-ban olyan momentum, mint mondjuk Dexter étterme, a coruscanti forgalom, a coruscanti bár, a fogatverseny, a különféle lakhelyek, a buszok, a taxik, stb. Szóval nincsenek benne a hétköznapi elemek, amik erősítik, hogy lehet ebben a Galaxisban élni, és bemutatják, hogy hogyan lehet élni az adott korszakban.
Szóval a Rebelstől erőteljesen elvártam, hogy bemutassa, mégis miért van ok a lázadásra. Mert se Luke, se Han, Leia meg aztán szerintem főleg nem élt elnyomásban. Na jó, Owen talán elnyomta kicsit Luke-ot, de azért meg ne a Birodalmat hibáztassuk. Szóval, a Birodalom azért volt rossz, mert azt mondták, de a Rebels végre ezt be is mutatja.
Már a Spark of the Rebellion parádésan nyitott ez ügyben, sőt, igazándiból, már az Entanglement című miniepizód is adott ebből ízelítőt. A birodalmi tisztek az utcán alázzák az egyszerű embereket, mondvacsinált okokkal tartóztatják le őket, csak mert nem tetszik nekik a járókelő képe. Akiknek a földjére szemet vetettek, annak felkínálnak jelentéktelen összeget, és ha nem fogadja el, hát tankkal lakoltatják ki – ahogy ezt láthattuk a Fighter Flightban. És hová mehet eztán szerencsétlen? Tarkintownba, a nyomornegyedbe, ahol legalább esélye van éhen halni. De említhetném ugye a lassatok kiirtását, a Szenátus által betiltott, de illegálisan csak azért is beszerzett distruptorokat, a Birodalom napján E-11-es sugárvetővel a hátukban ünneplő embereket, vagy azt a töménytelen propagandát, ami több részben is ránk köszönt – az olyan átverésekről már nem is beszélve, mint amilyet az a patkány Trayvis képviselt.
Szóval a Rebels végre megmutatta, miért rossz a Birodalom. Nem ment bele a témába mélyebben, tény, sőt, valószínűleg sokan nem is így képzelték, de pont ez a jó. Mert egy olyan Birodalmat mutattak be, ami működhet. A Birodalom olyan, mint az uralkodója, Palpatine. Mézes-mázas külcsínnel vonja be a trágyát, és a távoli emberek emiatt azt hiszik, hogy az torta, csak a tűzközelben állók érzik a bűzt. Az olyan központi világokban, mint Coruscant, vagy Alderaan, valószínűleg nagyon happy lehet az élet, miközben a Lothalon épp csak nem döglenek éhen az emberek.
És ha már Lothal. Az első évad egyértelműen az ep4-5-6 karakterközpontú mesélési formáját követi, csak nagyon ritkán láthatunk olyasmit, ami hőseink „látószögén” kívül történik – bár megjegyzem, részenként többször operálnak ezzel az ugrással, mint amennyire Lucas élt vele az ep4-5-6-ban. Még sincs befolyásuk a galaktikus eseményekre, tetteiket valószínűleg nem vitatják a Szenátusban, legfeljebb a mustafari pofára esést a birodalmi főparancsnokságon. És ha mégis elérnek valami nagyobbat, ami több világra is hatással van, mi azt sem láthatjuk igazán. Szóval nincs meg az epikusság (még?), nem járunk minden részben más-más bolygón. Ami viszont azért jó, mert így legalább Tatooine, Naboo és Coruscant után végre megint jobban elmélyülhettünk egy világ életében, ezúttal Lothaléban. Megismerhettünk kisebb-nagyobb városokat, benézhettünk bárokba, lakásokba, láthattunk helyi Jedi Templomot, az akadémiát, az egykori kormányépületet és persze a Birodalom gigantikus létesítményét is. És ez remek, hogy egy újabb bolygó csatlakozott a fenti listához, mert ez is erősíti azt ami nagy erőssége a Star Warsnak: elhiteti, hogy a Galaxisban lehet élni.
Persze azért nem lenne csillagok háborúja a Star Wars, ha nem lennének benne egyéb világok, így végre képernyőre került a sokat emlegetett Kessel, nosztalgiáztunk egyet egy klón háborús erődben, kitörtünk a Stygeon Prime börtönéből, megcsodálhattuk a Geral raktárnegyedét, és egy rövid időre még Mustafar mellé is visszatértünk. Nem sok, de éppen elég arra, hogy emlékeztessenek minket: azért még mindig egy Galaxis a játszóterünk. És azért ezek a bolygók izgalmasabb helyszínek voltak, mint a Hoth, az Endor vagy a Yavin IV.
De kanyarodjunk rá egy huszárvágással inkább arra, ami a Star Wars: Rebels igazi erejét képviseli: a szereplők. Filoniék már a TCW alatt bizonyították, hogy remek karaktereket tudnak írni, elég csak Ahsokára gondolni, vagy arra, milyen szépen továbbfejlesztették Ventresst vagy Darth Mault, akik még csak nem is saját karaktereik voltak. De említhetném Meebur Gascont, Krellt, Pre Vizslát, Cad Bane-t, Hondót, Charm Syndullát, Riyo Chuchit, Satine-t és még sorolhatnám napestig. Mind-mind emlékezetes szereplők, akiket szerettük. Viszont semelyikük sem bontakozhatott ki annyira, mint Ezra, Kanan, Hera, Sabine vagy Zeb, mivel a TCW-ben a sorozat felépítése miatt nem lehettek állandóan jelen. Vagy abban a rövid időben változtak, amíg szerepeltek, vagy konstans azok maradtak, akiket megismertünk.
Így igazán a TCW-ben csak Ahsoka, Ventress és Maul ment át változáson, három olyan karakter, akiknek vagy egyáltalán nem volt filmes kötődésük, vagy a filmes kötődésük a TCW-hez képest a múltba veszett. A Rebels hősei viszont szabadon használhatóak, és Filoniék ezt ki is használták.
Eleve itt van nekünk Ezra, a forrófejű utcagyerek, aki szépen padawanna érett, sőt, már-már vezérré. Vagy Kanan, az elején magában nem bízó bukott padawan a végére Jedi lovag lett. Kettejüknél ez a változás ráadásul úgyszólván fizikálisan is látszódik, hiszen Ezra a Fire Across the Galaxy-ban már párbajozik, ami elég messze van a fénycsúzlijától, míg Kanan immár le tudta győzni azt, aki korábban szó szerint alázta párbajban, meg úgy minden más téren is.
De említhetném azt, hogyan lettek talán a sorozat legjobb barátai Ezra és Zeb. Emlékezzünk csak, milyen goromba volt Zeb Ezrával, hogy hátrahagyta. Most meg együtt vannak jóban-rosszban, bár az esetek többségében inkább rosszban. És ott van velük Sabine is, aki az elején meglehetősen visszahúzódó volt, aztán az Out of Darknessben történtek után egészen megélénkült, láthatóan nyitottabbá vált Ezra felé is, jobban megbízik Heráékban. És hát Hera, a nő, akiről nagyon sokáig azt hittük, hogy támasza Kanannak, afféle másodparancsnok, aztán szép lassan kiderült, hogy fityfenét, ő itt az igazi vezér, a beavatott. Bár hagyja, hogy Kanan vezesse a csapatot, visszagondolva, a csapat az esetek 99%-ban csak akkor ment Kanan után, ha azt előtte Hera is jóváhagyta, vagy Kanan akkor jelölte ki az utat, ha már értekezett Herával.
Az egyetlen, ami furcsa, hogy mintha Hera és Kanan nem merné felvállalni kapcsolatukat a többiek előtt. Érezhetően több van köztük barátságnál, de ezt csak nagyritkán mutatják ki, akkor is inkább szavakban.
Az egyetlen, aki konstans maradt, már a rosszfiúkon túl, az Chopper. Ez a droid változatlanul egy görény. Nekem meggyőződésem, hogy Chopp a klón háborúkban a Szeparatistáknál valami vezető szerepet töltött be. Merthogy ezt a droidot nem a Köztársaságnak szánták, az ziher. Egy droidekának jobb a modora.
A rosszfiúk. A TCW elején kicsit gáz volt, hogy Ventress és Grievous mindig futott, el a harc elől. Ellenfélként egyiket sem lehetett komolyan venni, és nem csak azért, mert tudtuk, se a jó tábornoknak, se Obi-Wannak, se Anakinnak nem eshet bántódása (mondjuk, ha nem ez a két szuperpocok lett volna a főhős, talán a gonoszok is eredményesebben működhettek volna), hanem mert a végén már akárkivel kerültek összetűzésbe, előre borítékolhattuk: veszteni fognak. Persze szerencsére Filoniék is felismerték ezt, így Ventresst tovább fejlesztették, Grievous pedig hatványozottan kisebb szerepet kapott. Az új ellenfelek meg elkezdtek gondot okozni, például Maul szinte mindig elnáspángolta Obi-Want, Krell-lel sem lehetett csak úgy elbírni, Barriss is megizzasztotta Ahsokát, stb.
A Rebelsben ilyen gond a kezdeteknél sincsen, amiben szerintem nagy szerepet játszik a lépcsőzetesség. A rohamosztagosok ugye 1977 óta nevetség tárgyát képezik lövészeti képességeiknek hála, máig nem értem, miért kell ezen unos-untalan fennakadni. Legyünk erősek, a TCW-ben és az ep1-2-3-ban a droidok és a klónok is ugyanilyen bénán lőttek. Főleg a droidok. Ráadásul a rohamosztagosok az ep4-5-6-ban sem lőnek jobban – persze, azt a nosztalgia miatt nem szabad bántani…
Aresko és Grint sem jelentenek kihívást, de aztán jön Kallus, aki már egy fokkal hatékonyabb, mint elődei, és a Spark of the Rebellionban sikerül is csapdába csalnia hőseinket, sőt, egyiküket sikeresen elfogta, majd még a nyomukban is tudott maradni. Aztán jött az igazi fenyegetés, az Inkvizítor, aki elől hőseink végül majdnem mindig futni kényszerültek. Még a Gathering Forcesban is, ahol pedig őt próbálták meg csapdába csalni. Persze a karakterfejlődés azt is jelenti, hogy hőseink túlnőttek rajta, így érkezett a következő gonosz: Tarkin.
Na, kérem, a Rebelsben itt újfent megmutatkozott az az érdem, ami számos alkalommal kiütközött a TCW-nél is. Új adalékot adott egy már ismert szereplőhöz. Tarkin persze könnyű esett volt a maga módján, hiszen már az elődsorozatban továbbfejlesztették a karaktert, de a Köztársaság skatulyájától megszabadult Tarkint most láthattuk először. Ebben a sorozatban azt a Tarkin kormányzót láthattuk szabadon ténykedni, aki szemrebbenés nélkül robbantja majd fel az Alderaant. És a belépője… Ohohohóóóó… Gerincre vágja Tuát, helyre teszi Kallust, csicskájává avanzsálja az Inkvizítort, lefejezteti Areskót és Grintet, elkapja Kanant. Tarkin a Call to Action első félideje alatt erőteljesebb karakter lett, mint Dooku az egész TCW-ben. Persze végül ő is hoppon marad, de még itt sincs vége, mert az utolsó másodpercekben megjelent Darth Vader.
Vader szerepe érdekes lesz a második szezonban. Anakint nagyon jól kibontották az ep1-2-3-ban, a TCW-ben és az ep4-5-6-ban is, ezért pont az lesz érdekes, mit tudnak majd ehhez még hozzáadni. És ez talán az lesz, hogy most láthatjuk majd először teljes körül Sith Nagyúrként ténykedni hosszabb ideig. Ezt a funkcióját csak az ep4-ben és az ep5 elején töltötte be, de aztán elkezdett visszatérni a Jedi. Most viszont még nem tud Luke-ról, most még csak saját démonai léteznek, rabláncra vert sorsa, és az utolsó szerette: Sidious. A Rebels teret nyithat egy merőben új Vadernek, a Sith Nagyúrnak, akit még nem gyötörnek kétségek.
ÉS, ez az első olyan mozgóképes Star Wars alkotás, amiben Darth Vader már úgy jelenik meg, hogy előzménytörténetek egész serege létezik. Vagyis Vader karakterének formálásában az ep4-5-6-tal ellentétben már befolyással van az ep1-2-3 és a TCW is. Ez pedig tovább finomhangolhatja a Star Wars Saga eddigi legfontosabb szereplőjét: Anakin Skywalkert. Meg merem kockáztatni, hogy a Rebels után már Vaderre sem fogunk olyan szemmel tekinteni, mint ahogy most tekintünk.
Amúgy azt is érdemi részének tekintem a sorozatnak, hogy ilyen korán be merték vállalni fontosabb karakter megölését. Furcsa mód, bár a TCW-ben hullottak a szereplők, mint a legyek – Filoniék még viccelődtek is azzal a BD-k extráin, hogy mindig létrehoznak egy jó szereplőt egy epizód kedvéért azért, hogy még abban a részben megölhessék –, a jelentősebb szereplők közül nem igazán hullottak el. Ilyenre példaként talán csak Satine-t és Savage-ot lehetne felhozni. Persze tény, a TCW-ben a legtöbb szereplő sorsa adott volt, viszont akadtak bőséggel olyanok, akikkel el lehetett volna bánni: Ahsoka, Ventress (oké, az esetükben örülök, hogy nem így lett), Maul (vele Sidious azért végezhetett volna a The Lawlessben), Rex, Hondo, Bane. Nem igazán hullottak el, és még Savage és Satine halálára is az ötödik évadig kellett várni. Ezzel szemben Filoniék már most tűzre dobták az Inkvizítort. Az indokaik érthetőek és örülök is, hogy így tettek, mert ez jelzi, hogy bátrak, képesek bokszzsák nélkül tovább mesélni a sztorit. Ez is jelzi, hogy tudják, mit csinálnak.
És akkor a vége felé essen szó Ahsoka Tanóról. Eléggé kézenfekvő volt, hogy ő lesz Fulcrum, hiszen ugye a sorozatban a jelek is rá utaltak, a Rebel Resolve-ban már Ashley Eckstein hanglejtését is simán fel lehetett ismerni, plusz Filoni is jelezte a sorozat indulása előtt, hogy Ahsoka vissza fog térni. Plusz, én még pár hete az onderoni TCW sztori megnézése után (amit pont a Rebel Resolve után abszolváltam), ami ugye Filoni szerint a lázadás előzménye, még biztosabbra vettem, hogy onnan fog kikerülni valaki, mint Fulcrum, pláne, hogy gyanúsan összecsengtek egyes mondatok. Ennek ellenére adtam egy jelentéktelen százaléknyi esélyt Luxnak és egy leheletnyivel több esélyt a meglepetésnek. Szerencsére ez a két elhanyagolható esély nem jött be, és Ahsoka visszatért. Amit magával hozhat, azt meg kétszer ennyi oldalba sem tudnám kiírni magamból, pedig már az ötödik oldalt pötyögöm (még jó, hogy nem ezt írtam az SFportalra ). Az elmúlt tizenegynéhány év története, a jövője története, ismeretei a TCW korszakából, vezéregyénisége, a végzete. Tudom, hogy vannak, akik szerint nem lesz főszereplő, én is hajlok arra, hogy nem fogja ellopni a show-t, ennek ellenére imádkozom, hogy ne csak egy néha feltűnő támogató szereplő legyen. Lépjen ki Fulcrum szerepéből és legyen újra az akció közepébe beugró Ahsoka Tano. Ő már egy rangban van Anakin Skywalkerrel, Obi-Wan Kenobival, Padmé Amidalával, Yodával, Luke Skywalkerrel, Han Solóval és Leia Organával. Már elképzelhetetlen nélküle a Star Wars.
A végén még tőmondatokban: sosem kételkedtem abban, hogy Filoniék tagadni fogják a Rebelsben az ep1-2-3-at vagy a TCW-t, ennek ellenére öröm volt látni minden visszautalást. És szerintem minden ezzel kapcsolatban szkeptikus meggyőzhetett azok mennyisége. Űrhajók, szereplők, zene, volt itt minden. A zene is bejött, bár Kiner lehetett volna kicsit merészebb az önálló, új témákkal kapcsolatban, kicsit sokat merít a filmekből. A látvány szerintem pazar. Végre nem a baltával faragott arcok vannak, és kellően látványos, ahol annak kell lennie, és kellően puritán, ahol meg arra van szükség. Remekül adaptálták a birodalmi érára jellemző formai és színvilágot. Ennek ellenére azért remélem, hogy ellátogatunk majd olyan világokra, mint amilyen Naboo vagy Utapau volt.
Kedvenc epizódot most nagyon nehezemre esne jelölnöm, hiszen rendkívül erős évad áll mögöttünk. A leggyengébb részeknek talán a Droids in Distresst, a Fighter Flightot és az Idiot’s Arrayt ítélném, de nem azért, mert ezek rosszak, hanem mert lazábban kapcsolódnak a nagy egészhez és hiányzott belőlük az, ami kiváltott volna belőlem afféle katartikus élményt. A többiben ez megvolt vagy egy jól megkomponált jelenetben, vagy egy szereplő szintlépésekor, vagy éppen az egész történet miatt.
Inkább megemlítenék pár ilyet: Kanan először aktiválja a kardját. Sohasem volt még ilyen jelentősége a Star Warsban annak, hogy valaki fénykardot kapcsolt be. Obi-Wan Kenobi figyelmeztetése. Ahsoka megjelenése. A lázadó flotta érkezése a Mustafarra. Az Inkvizítor halála. Yoda! Tarkin belépője. Tarkin kiosztja a jutalmat Grintnek és Areskónak. Ezra megszerzi a fénykardkristályt. Ezra először aktiválja fénykardját. Ezra üzenete a Galaxisnak. Luminaráról kiderül, hogy halott. Sabine bízni kezd Herában. Ezra Ereje elszabadul. Darth Vader. Ezra szembesül Trayvis árulásával. A Birodalom napja. Ezra megbocsát Tseebónak. Tseebo beszél Ezrának a szüleiről. Hű… A legjobb pillanatok úgy látom, Ezrához köthetőek.
A legvégén álljon itt egy idézet Darth Sidioustól, ami kicsit új értelmet nyert itt a Rebels első évada során:
„The Jedi are relentless; if they are not all destroyed, it will be civil war without end.”