Na, tegnap mivel zsinorban harmadszor is felmondta a szolgálatot a laptopom (hip-hip-hurrá), jutott időm egy kis filmnézésre, szóval újabb két pótlás.
World War Z: azt hiszem, zombifilmet így a legjobb nézni: egyedül egy kihalt gyártelepen, ahol mindenféle zajok vannak, hála kis házi állatparkunknak. Tökéletes a hangulat, kár, hogy a film ehhez nem tudott igazodni. A film elejei házas és a középtáji Dél-Koreai bázis jelenetet leszámítva a sok fényes nappalos momentum sikeresen varázsolta magát a filmet is élőholttá. Az egész olyan céltalan. Mármint nem a filmbeli események, annak célja világos, hanem maga a film, nem tudja, mi akar lenni. Látványos akciófilm? Zombihorror? Brad Pitt meg nagyjából úgy fest az egész film alatt, mint aki csak azért vállalta el, mert nem volt más dolga, de amúgy semmi kedve ehhez az egész föl-alá szaladgáláshoz. Pedig vannak benne szokatlanul jó, mégis pofonegyszerű ötletek, és a végső megoldás is tetszett. Olyanok húzások ezek, amiket más zombifilmben nem alkalmaznak, ezért halnak meg azokban a szereplők értelmetlenül vagy ostoba módon. Csak az a baj, hogy itt meg más értelmetlen és/vagy ostoba megoldást alkalmaznak, ami gáz egy olyan filmtől, ami pont más zombifilmek hibáit javítja (gúnyolja).
Összességében: szokatlan megoldásai miatt tetszetős, a zombifilmek hibáit okosan orvosló, ám sajnos új hibákat elkövető, más zombifilmek hibáitól sem mentes, egyszer élvezhető alkotás.
Super 8: ez kellemes csalódás volt. Annyiszor hasonlították az E. T.-hez, hogy E. T.-t vártam. Emiatt nem is néztem meg ilyen sokáig, mert őszintén szólva, rühelem az E. T.-t. Aztán itt többen írták, hogy csak arra hasonlít, de nem olyan, ez adta meg a lökést ahhoz, hogy tegnap végül ezt néztem meg, nem a Felhőatlaszt (meg ahogy hallom, ahhoz nem árt a tiszta fej, este nyolckor meg nem feltétlen jellemző az rám, inkább az álmosság). Nos, tényleg hasonlít a hazatelefonáló űrgnóm kalandjaira, de hál' isten csak abban, hogy a '80-as években játszódik egy csapat gyerekkel a középpontban. És ezek a kölykök legalább szimpatikusak (kivéve a piromániás, fogszabályzósat, annak már a film elején kiosztottam volna pár atyai sallert). Kedves, aranyos, látványos film, ami ismét bizonyítja, hogy Abrams tök jól ért az ilyen kalandos cuccokhoz. A legegyszerűbb dolgokat is szórakoztatóvá teszi, a faék egyszerűségű karaktereket is szerethetővé. Úgyhogy a Super 8 igencsak bejött. Egyetlen apróságot kivéve: