Pedig ilyen szempontból úgymond nagyon könnyű dolgunk van, hiszen az internetnek hála ugyanúgy tudunk kapcsolatot tartani. Akikkel sulin kívül nem nagyon beszéltél azokkal valószínűleg most sem fogsz nagyon. Akikkel eddig is jó volt a viszony és sokat beszéltél azokkal érdemes tartani. De néha én is vagyok pár így napig, hogy a fenével sincs kedvem beszélni, szerintem ez normális dolog.
Én se kötődtem nagyon se az általános sulis, sem a gimis osztályomhoz, ők minden hülyeségért képesek voltak piszkálni az embert, én meg ennél érettebb voltam általában. OKJ-s osztályomat viszont imádtam, egyetemi társakkal is nagyon jól társaságok alakultak ki akikkel el lehet járni mindenhova.
Ennyi idősen még ne várd hogy Obi-wan elhív egy kalandra, nem vagy lemadarva semmivel Ezért nem szabad most nagyon bújni a közösségi oldalakat, mert akaratlanul összehasonlítod, hogy másoknak de jobb. Kovács András Péternek van egy nagyon jó mondása, hogy mindenki a saját szintén nyomorog. Hogy nem Miami Beachen töltöd a karantént, attól még érezheted magad jól, hiszen van tető a fejed felett, van meleg víz, fűtés stb. Bármikor letudsz nyomni egy ewok huntot..
Családunkban elég sok probléma volt mindig is. Én felnőttem egy "rendszerben" amiről azt hittem hogy ez így normális, de legbelül már kb. 12 éves korom óta tudtam, hogy ez k*rvára nincsen így. De mivel nem tudtam mit tenni ellene, ezért önkéntelenül is az volt a megoldás, hogy szépen elnyomtam magamban mindent. Depresszióval gimis korom óta küzdöttem folyamatosan, csak ezt sose vallottam be magamnak, úgy voltam vele mint bármi mással és elnyomtam szépen magamban. Mikor lehetőségem volt rá direkt elköltöztem Budapestre munkára hivatkozva, hogy minél messzebb legyek a családtól. Belevetettem magam a munkába (ezért is tűntem el 1-2 évre a fórumról), csak hogy eltereljem a gondokat magamtól. De addigra már kb. mindegy volt, mert az elmúlt 10 év sulis bullyingjai, meg az otthoni folyamatos f*szágok annyira felgyűltek bennem, hogy már az öngyilkosságot fontolgattam. Nem tudom másképpen leírni, de mintha két világ csapott volna össze a fejemben. Az egyik oldalon a maradék józan eszem, a másikon pedig a sötét és mély depresszió. Nagyon sokáig az utóbbi volt a domináns, és mikor már fizikailag voltam rosszul akkor döntöttem el, hogy segítséget kérek mielőtt tönkre megyek teljesen. 2 évig jártam pszcihológushoz heti szinten mire azt lehetett mondani, hogy viszonylag helyrejöttem. De azóta is generalizált szorongásom van, csak nem napi szinten vagyok rosszul hanem "csak" néhány havonta.