-Hé! Óvatosabban! -szisszent fel Niobe az elsősegély helyiségnek otthont adó fülke mélyén, mikor Lynne az egyik alsó hámréteget is érintő horzsolásához nyomta a fertőtlenítő fecskendő tölcsérszerű végét, melyen keresztül a baktériumölő szert ráspriccelte a kényes felületre. -Elnézést. -pislogott fel rá bocsánatkérően a fiatal hapan. -Bactaoldatból sajnos kifogytunk.
-Nos, azt hiszem rendben is vagyunk. -jelentette ki Yve miközben hagyta, hogy Trianna maga ellenőrizze azt a gézkötést melyet maga tekert végig a vállán és a mellkasán, igyekezvén lefedni azt a területet, ahol korábban a Niobe pisztolyából leadott lézersugár megpörkölte a hapan infiltrator vállát. -Nem a legszebb munkám, de ha nem hadonászol a karoddal, akkor a helyén marad.
-Kösz, megteszi. -köszönte meg nem túl hálás arckifejezéssel a munkát Trianna, majd tekintetét sebtében ráfuttatta a kezelőágy másik végében ülő Niobéra aki már éppen lekászálódni igyekezett róla. -Nem is tudom, hogy mikor lőtt meg utoljára az egyik nővérünk.
-Minden el kell kezdeni valahol, nemdebár. -tette hozzá a saját megjegyzését Yve némi csipkelődés célzattal és lezárta az elsősegélydoboz fedelét melybe visszapakolt minden olyan cuccot melyet még fel tudnak a későbbiekben használni. -De most, hogy összefoltoztunk titeket, kinyöghetnétek, hogy mi is legyen a következő lépés.
Trianna mielőtt válaszolt volna, megmozgatta a karját, próbára téve a kötés erejét és a saját fájdalomtűrését. Ugyan a sérülés nem volt komoly, de a sugárnyaláb kinetikus ereje elég volt ahhoz, hogy zúzódást okozzon a kulcs-csontja környékén.
-A megadott találkozási ponthoz megyünk és átvesszük a csomagot bármi is legyen az.
-Remélem tudnak valami jó hírrel szolgálni az otthoniak. -tárta fel a többiek előtt a gondolatát Niobe, immár a saját lábán állva. -Rossz belegondolni, hogy mi is lehet odahaza. A szülőbolygóinkon....
-Nyugalom Niobe. A flottánk erején semmi se üthet lyukat. -próbálta őt vigasztalni Lynne, több-kevesebb sikerrel. A tenyérnyi gyengélkedőre mégis komor hangulat vetült.
-Meglátjuk mit mondanak. -sóhajtott fel végül Trianna, maga is hátrahagyva az ágy sarkát. Sántikálva botorkált tovább. -Most azonban azt hiszem ránk férne némi alvás.
-Igazad van. -csatlakozott hozzá Yve is. -Megyek, beállítom a komputert, hogy riasszon ha elértük a célkoordinátákat. A birodalmiakat remélhetőleg sikerült leráznunk.
-És Bone? -kérdezte Lynne a többiek után vonulva, utolsóként hagyva el a gyengélkedőt. -Vele mi lesz?
-Valószínűleg a Birodalmiak megtették azt amire nekünk nem volt lehetőségünk. -jegyezte meg Trianna komoran, visszapillantva a válla felett. -De viszont valami azt súgja -futottak össze a ráncok a homlokán-, hogy fogunk mi még találkozni vele.
-Nem ezt vártam tőled Bone, mikor menedéket adtam az üldözőid elől. -Kyeteera fagyos szempárja a kékesen derengő energiabéklyóban mozdulatlanságra ítélt hapan renegátra szegeződött. Hosszú percek után hangzottak el ezek a megvetést sugalló szavak, mikor a rys-i klánfő párszor körbejárta a hajópadló fölött lebegő hadvezérét. A teremben -mely valaha raktár lehetett-, csak ők ketten tartózkodtak.
-Változnak az idők. -nyögte ki megerőltetve a hangszálait. Pethy Bone kínoktól elgyötört ábrázatán a szenny nemezszerű maszkot vont az arcélei köré. Az izzadság és a saját vére összekeveredett Quara City hamvaival mely még a tüdejének legapróbb zugába is befészkelte magát.
-Változnak. -ismételte meg fáradt hangon a szót Kyeteera, elvonva egy pillanatra a figyelmét a széttárt végtagokkal fogságban tartott Boneról. -De én...-pillantott fel ismét, hevesebbé téve a hangját-, de én mindvégig ugyanúgy tiszteltelek téged! És erre mit kapok!? -remegtek meg ajaktalan szájszélei. -Megmondom én. Árulást! Elárult az akiben megbíztam, akire rábíztam a hadseregem vezetését! Orwell, Quara. Mondanak ezek a nevek neked valamit? Hát persze, hogy nem. Hogy is mondhatnának ezek után. Nekem és az embereknek az otthonaink voltak! És nézd mi lett belőlük. -elfordult a levegőben függő nőtől, de akármerre is fordult, mindig csak azokat a képeket látta, melyekben forró lángnyelvek mardosták ezeknek a bolygóknak a felszínét.
-Befogadtalak. -suttogta az üres hajófal felé.
-Rossz embert hibáztatsz ha az összes fájdalmadra engem akarsz felelőssé tenni. -szólalt meg rekedtes hangján Pethy Bone a háta mögött.
-Ki mást hibáztathatnék? -tette fel sokkal inkább magának intézve a keserű kérdést mintsem a hapan renegátnak.
-Például azokat akiket üldöztem. -felelte a fejét megtartva, mely le-lebicsaklott a mellkasára a kimerültségtől. -Ők a te igazi ellenségeid. Ők azok akik a birodalmiakat ránk szabadították.
Kyeteera megfordult, hogy aztán pár lépéssel közelebb kerüljön Bonehoz.
-Hapanok. A véreid. De az irántuk érzett gyűlöleted majdnem a végzetünkbe került. Rossz döntést hoztál. Abban a helyzetben a Birodalom volt a mi fő ellenségünk.
-Tévedsz. -köhögött fel ahogy a kiszáradás még jobban megnehezítette a lélegzetvételeit. -A hapan Infiltratoroknál fenyegetőbb ellenség nincs a galaxisban. Őket nem lehet megfékezni. Nem lehet eltántorítani a céljaiktól, se megfélemlíteni. Küzdenek az életük végéig, küzdenek az Erenedáért.
Kyeteera résnyire szűkült szemekkel hallgatta Bonet mintha csak felmérni igyekezne a szavai mögött meghúzódó tartalmiságot.
-Ha kell háborúkat robbantanak ki, ha kell pedig befejeznek. -folytatta Bone egyre erőtlenebbül. -Csak egyvalami állíthatja meg őket.
-Ostobaságokat beszélsz. -sziszegte Kyeteera. -Nincs az a hatalom a galaxisban melyet ne lehetne befolyásolni.
Pethy Bone felnevetett. És ehhez minden megmaradt erejére szüksége volt.
-Hát akkor csak rajta, próbáld meg. Mert te aztán ismered őket.
Kyeteera sarkon pördült és a kijárat felé vette az irányt. Részéről befejezettnek tekintett egy olyan beszélgetést melyben a másik félnek totálisan elment az esze, sőt mi több, még sértegeti is. Majd később, igen, később még folytatni fogja. Addig amíg Bone nem fog térden állva a saját életéért könyörögni. Utána pedig....Utána....
Az ajtó nyikorogva csúszott félre az útjából. Háta mögött, a teremben még visszhangot vert a hapan renegát torz nevetése. A rys-i klánfő, odafordult a folyosón várakozó embereihez.
-Hagyjátok még egy órát lógni, aztán oldozzátok ki és lássátok el. Sorsáról majd később döntök. Egyelőre ennyi. Porgge!
-Igen, asszonyom? -sietett rögvest elé a folyosó távolabbi végéből a megszólított fickó.
-Vedd az irányt Tripoca City felé. Van ott pár ismerősöm akik tartoznak nekem még jó néhány szívességgel.
-Meglesz asszonyom. Tripoca City. Értettem.