Res Rigel, Premsus Citytől nyugatra....
-Erre, erre! Már nincs sok hátra a Hyeraig. -integetett a karjával az élen haladó Gillen, miközben a másikban egy elektromos fáklyát tartott. A hegy mélyén kanyargó folyosóban nyirkos sötétség honolt, azonban jó pár méterenként sikerült felfedezni a civilizáció nyomait, jelezvén, ezt a járatot sűrűn látogatják az itt élő emberek. Szellőzőkürtők, karbantartófülkék vagy pedig egyszerű raktárak nyíltak a főjáratból. Léte pedig nem más miatt volt számottevő, mint hogy egy külső landolóplatformot kötött össze a várossal. Ilyen landolóterületre pedig szükség volt, mert Premsus Cityben csak kisebb járőrhajóknak, felső-felhőkategóriás T-16-osoknak volt hely a dokkoláshoz.
-Hyera? -vonta felé az egyik szemöldökét Ramoos, aki közvetlenül a myntoi ellenállók parancsnoka mögött érkezett.
-Úgy ám, barátom! -húzta büszkén félmosolyra a fáklya fényudvarában a szája szegletét. Csupán ennyire volt képes, köszönhetően az arcát elcsúfító seb jelenlétének, mely keresztülhaladt néhány mimikai idegpályán. -Res Atyánk egyik lányáról neveztem el. Gyönyörű teremtés de nem ajánlatos ujjat húzni vele.
-Nos, ha még csak a felét is tudja mint a névrokona a gizmerkhi csatában, akkor.....
-Megnyugodhatsz ezredes. A kicsike még soha nem hagyott cserben. -kacsintott egyet, majd nyújtogatni kezdte a nyakát egy jobb kanyar után. -Meg is érkeztünk. Ott a platform.
Elől egy világos félkörív vált láthatóvá. A járat egyfajta belső hangárféleségbe torkollott, ahol a csoportnak már jutott elég hely arra, hogy akár többen is egymás mellé érkezzenek. Itt a falakon már egészen másfajta mesterséges világítótestek sorakoztak, mint mögöttük a hegy mélyén. A falakon csövek és vezetékek rendezett káoszban csavarodtak a padlón, át a falakon fel egészen a mennyezetig. Néhány állvány is helyet kapott, melyeken a legkülönbözőbb méretű ládák, dobozok sorakoztak. Mindazonáltal a hely híján volt a zsúfoltságnak, főleg a kiszolgálószemélyzet részéről. Lerítt, hogy ez itt csak egy alkalmi színtere a rigeli szabadcsapatok titkos telepeinek.
Gillen rögtön megnyújtotta a lépteit, hogy aztán váltson pár szót a szabad ég alatt álló hajó felől érkező emberrel, aki Ramoos szerint vagy a hajó kapitánya lehetett, vagy valamelyik fontos asszisztense a parancsnoknak. Az előbbi vált valóvá. Gillen pár másodperc után ugyanis visszatért hozzájuk és tájékoztatta őket.
-Pallarn kapitány felkészítette a Hyerat az indulásra. Jöjjenek! Lesz hely mindannyiuknak.
Átvágtak a hangáron, miközben körülöttük a technikusok üzemanyagcsöveket és energiavezetékeket tekertek vissza a feltöltők köré, vagy egész egyszerűen csak félreseperték őket. Érződött, hogy mindenki a gyors felszállást szorgalmazta.
Pallarn kapitány -aki menet közben bemutatkozás gyanánt biccentett a fejével a csoport tagjai felé- a leszállórámpához sürgette őket, ahol egy koréliai korvett árválkodott, egymaga betöltve a sziklafal oldalába vájt platformot. Mindannyian felsiettek a rámpán és máris a hajó központi része felé lettek terelve a legénység néhány tagjának a közreműködésével. Pallarn kapitány és Gillen parancsnok magukra hagyta Ramoosékat akik egy közepesen tágas, világos falú teremben kötöttek ki. Volt itt jó pár gyorsulási szék, melyeket gyorsan megtöltöttek, mert a belső hírközlőn keresztül erre általános figyelmeztetés utasított mindenkit. Nem volt kétséges, ez meredek startolásnak fog ígérkezni mindannyiuk számára.
-Remélem Clemer és Ryta jól van. -jegyezte meg Myrne a bátyára pillantva, miközben a lábuk alatt folyamatos remegés lett úrrá a hajón.
-Bízzunk benne. Tudják, hogy mit csinálnak. -felelte amaz, miközben a pillantásával nyugtázta az ülése karfáján felvillanó zöld fényt. A gravitációs kompenzálók bekapcsoltak.
-Hát én minden esetre szívesen maradtam volna, hogy ellássam néhány birodalminak a baját. -morogta az orra alatt Slave, Myrne másik oldalán, mire a párja epésen megjegyezte:
-No persze, ilyen sebbel a hátadon nem sokra mennének veled. Nekem úgy tűnik, hogy már a felszállás megrázkódtatásait se bírod.
-Kutya bajom. Csak érzékeny talán némileg a seb. -sziszegett fel, főleg mikor az ülés támláiba helyezett sugárzók szinte odaszippantották minden sejtjét az üléshez.
Ramoos elmosolyodott húga szavain, aki dacosan emelte fel pisze orrát és szemmel láthatóan élvezte, hogy a férjét kioszthatta. Persze tudta jól, hogy ez nem több mint a felgyülemlett feszültség levezetésére tett kísérlet. Jobb is ha csipkelődnek, mintsem hagynák eluralkodni magukon az aggódást és a tétlen magatehetetlenség érzéseit. Mert akár tetszett, akár nem, saját magát ez gyötörte. Azóta, hogy búcsút intett Clemeréknek. Szíve szerint a sógorával értett volna egyet, de rá kellett már időben jönnie, hogy amit most tesznek, azzal jóval többet érhetnek el, ha életben akarnak maradni a bosszúig.
A remegés ezalatt rázkódásig fokozódott, majd egy kis időre -míg a hajó kiegyenlítője nem reagálta le a hirtelen gyorsulást-, a gyomruk a torkuknak nyomódott.
Res Rigel, Premsus Citytől délre....
-Csak óvatosan vele, megértették?
-Nyugodjon meg százados. Megteszünk mindent, hogy minél előbb a bázison legyen és a megfelelő kezelésben részesüljön.
-Azt ajánlom is. -vetettem még oda a vontatójárműre felpattanó katonának, miközben társa -egy szanitéc-, gondoskodott arról, hogy a bactainfúzió, melyet Wolfienak bekötött, a helyén is maradjon.
-Kitartás, kislány. -vakargattam meg Wolfie füle tövét, mely alól bánatosan pislogott vissza rám. A lámpa fényében már egyáltalán nem csillogott az orrvége, mely azt jelezte, hogy igen rossz bőrben van.
-Megmentette az életem. -jött oda Zim is, hálásan tekintve a lebegő tehervontató platformjára fektetett megmentőjére. A klón nem engedte, hogy őt ellássák a hágóba érkező Marsson őrnagy emberei, inkább tűrte tovább a fájdalmat. Úgy fogalmazott, hogy egy jó katona idő előtt nem vonul vissza a sáncok mögé a sebeit nyalogatni.
A terepsikló elindult, nyomába az energiakapoccsal rögzített platformmal. Még néhány jármű csatlakozott hozzájuk, melyek további sebesülteket, illetve Firkász holttestét vitték magukkal. Fényszóróik néhány másodperc elteltével már bele is vesztek a távolba.
-Százados?
Megfordultam az ismerős hang hallatán. Az őrnagy bukkant fel, oldalán Manquaddal.
-Készen áll a feladat folytatására?
-Igen, uram. -bólintottam, majd visszahúztam a fejemre a sisakomat.
-Úgy értesültem, Kolder hadnagytól, hogy észlelték az ellenállókat.
-A közelben vannak, uram. -vezettem el a tekintettem a közvetlenül mellettünk nyíló szűk ösvényre.
-Sajnos éjszaka kevés lenne az esélyünk. -pillantott szét a hágón. Sok helyen antigrav járművek parkoltak, velük lettünk megerősítve. Ugyan nem voltak komoly erőpotenciáljaink, de a fedélzeti fegyvereik a legtöbb két lábon közeledő ellenfélre halálosak voltak.
-Osztom a nézetét őrnagy, de tartok tőle itt igen komoly kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. A várost pedig még meg sem találtuk.
-A Chaser folyamatosan tapogatja le a felszínt százados. Bármely pillanatban küldhetik a pontos koordinátákat és akkor már tudjuk, hogy hová kell lecsapni.
-Engedelmével, ez engem cseppet sem nyugtat meg. Ismeretlen területen járunk, ismeretlen számú ellenséggel szemben, plusz itt vannak azok a fenevadak is melyek percek alatt kicsinálták az egyik szakaszunkat.
-És miért is kéne, hogy ez minket megnyugtasson? -csapott rá a karabélyára Zim. -Felderítők volnánk, nemde bár. A mi dolgunk, hogy ezeknek utánajárjunk.
Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak el a sisakom alatt. Marsson hangjából is valami hasonló szűrődhetett ki.
-Ez a beszéd hadnagy. Madness százados!
-Uram!
-Gondoskodjon róla, hogy jusson elég őrszem a megfelelő helyekre. Így vagy úgy de néhány emberrel folytatják a Delta 3-as szektor átfésülését. Szükségünk lesz egy átjáróra, melyen keresztül a járművekkel megközelíthetjük a fészküket.
-Értettem, uram.
-Különválnak.
-Mi?!
-Nézd csak! -nyújtotta oda a makrótávcsövét Guttrav tábornok a sziklaoldalban képződött hasadék peremén át lefelé pislogó Clemernek. Ő aztán átvette az eszközt és az általa megjelenített zöldes -éjszakai üzemmódban használatos- képre fókuszált. Alattuk valóban különváltak a birodalmi rohamosztagosok, úgy ahogy azt a veterán rigeli közölte vele, de ez egyben homlokráncolásra késztette.
-Két szakasz hagyja el a hágót, egy maradt. Nem egészen így képzeltem el az egészet. Jobb lett volna egyszerre az összesen rajtaütni.
-Nos, hajnalig tuti nem várhatunk. -fűzte hozzá Guttrav, távolabb csúszva a peremtől. Most már nem kellett hason feküdniük, félig ülő helyzetbe tornázták magukat.
-Még szerencse, hogy a rossz oldaláról közelítették meg a várost és a külső leszállóplatformtól is távol vannak.
Éppen ahogy kimondta az utolsó szót, nyomban fojtott mennydörgő robaj támadt. Egyenesen velük szemben, a hegycsúcsok magasságában kivilágosodott az égbolt. Fehér, ragyogó fény szakadt el a csipkézett ormoktól és lőtt ki az ég felé.
-Ezek ők lesznek! Sikerült nekik Clemer! -örvendezett az öreg, megrázva a vállait.
-Ssshhh, csak halkan. -intette meg, lefelé mutatva, jelezvén nincsenek egyedül.
Guttrav leplezetlenül elszégyellte magát, de aztán mint ha mi sem történt volna, intett a karjával.
-Ideje csatlakoznunk a többiekhez. Eszeljünk ki valami tervet. Elvégre nem hagyhatjuk csak úgy lófrálni ezeket a császári pribékeket.
Clemer helyeslően hümmögött, miközben felszegett állal nézett a távolodó űrhajó irányába. Az ionhajtóművek jócskán túlragyogták a csillagokat, tejfehér fátyol hintve szét az égbolton.
-Sok sikert barátom. -dünnyögte az ég felé, amit Gittrav rosszul érthetett, mert felfelé kapaszkodva a hegycsúcs felé, visszafordult és kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét.
-Mondtál valamit?
-Semmit. Nem lényeges. -legyintett amaz, jóhiszemű vigyorral az ajkain, miközben maga is hátrahagyta a megfigyelő posztot.
-Ühüm.