Oldfighter

Meg hétpróbás.

Hát amelyik ott térdepel azon az ízén.

Rajtunk?

Eh, nem rossz moci. Faintosan áramvonalas, ahol kell csilivili és tökéletes letisztultság jellemzi a kasztnit.

Lehet, hogy Jake ettől borult ki és most valahol búsul?

Áh, szerintem a nettó harminc kilós alkatoddal neked fájna jobban.

Aham és ezzel simán meg lehet nevezni a Bambi csillagjegyet.

Én meg magamat szoktam sűrűn levénf*szozni. Már gondolkodtam rajta modorosabb napjaimon, hogy lekeverek magamnak egyet ilyenkor. Te tartok tőle, hogy ebből harag lenne.

Hát akkor Jake bizony kiábrándult a filmből. ....vagy megunta a cukkolásainkat. Hú, pedig kapni fog még, főleg ahogy közeledik a mozipremier.

Ez szerintem nem volt még, mert frissiben volt felrakva a videomegosztóra. De bocs ha tévednék. A naplemente ezen fokozásával szerintem kicsit közelebb akarták hozni azon jelenet hátterét amikor a Falcon visszafordul Luke-ért. Ha jól emlékszem ott már elégé uralkodó volt az alkonyat.

No azoknak még a vicc poénját is magyarázni kell, amit már ugyanolyan szánalmas megtenni, mint megmagyarázni egy ilyen jókívánságot ami azért valljuk be, értő közönség körében helyén tud kezelni mindenki.

Skaccok, Jake eltunyult, vagy komolyan abbamaradt az Avatar istenítése?

Ugyanarra a csillagkonstellációra hívják fel a figyelmet. Értsd, a csillagos háttér pofoneccerű.

Hát nagyon kíváncsi vagyok a jellemére. A képregényben fiatal korukban egész jól kijöttek egymással Walterrel. Hatalmas lenne ha most, mint vetélytársak elkezdenének civakodni.

A szokásos ráncfelvarrás. http://img131.imageshack.us/img131/1458/3w...ocomparison.jpg

Érdekes összevetés még a New Hope revisitedből.

Khm, khm. William Bell az utolsó epizódban fel fog tűnni. Íme a szimpatikus fotó róla. http://thetvaddict.com/wp-content/uploads/...imoy_fringe.jpg

Érdekes kis cikk. http://www.hazi-mozi.hu/cikkshow.php?cid=1612&aid=1

Nem a legjobb minőség sajnos, de a hangulatra nem lehet panasz.

Hapan Konzorcium, Hapes szektor, déli régiók határövezete.... Lyna Meyner őrmester elsőként vetette át magát az álmennyezet fölötti szellőzőjárat kilazított rácsozatán és elsőként mártotta tövig a vibrokését a legközelebbi rohamosztagos oldalsó mellpáncélillesztékének ujjnyi résébe, egyenesen a katona hóna alatt juttatva el a tőr végét a szívéig. Fél pillanattal később pedig a másik kezében tartott lézerpisztollyal, vörös energianyalábot pumpált az ellenség másik katonájának szeme közé. A meglepettség ereje jó szolgálatot tett neki és a feje fölött soron érkező, hapan társainak, akik vad csatakiáltások özönében folytatták a vérengzés cseppet sem esztétikus kivitelezéseit. A birodalmi rohamosztagosok mindenre számítottak csak arra nem, hogy egyenesen a nyakukba zuhannak a hapanok. Az első pár másodpercben négyen-öten rogytak össze, hol hörögve, hol pedig felsikoltván. A zűrzavar kellős közepén káosz és ózonfüst terjedt szét, minél aggasztóbb sorsot szánva a fehér páncélosok jövőjére. Az őket néhány lépésről figyelő századparancsnok a pillanatnyi döbbenet után a vállához kapta a sugárvetőjét. Ugyanígy tett az őrmestere is. Mögöttük az Árnyék század közlegénye iszkolásba kezdett, visszafelé a folyosón. Egy percre se gondolta, hogy itt marad, elvégre fontos üzenetet kell továbbítania Appo parancsnoknak. De túl messzire nem jutott. Sugárnyaláb járta át a testét és a lövedék ereje jókorát taszított rajta. Rémült tekintetének utolsó pillantásával még a karnyújtásnyira lévő keresztfolyosóra sandított. Pedig milyen közel járt már hozzá -futott át még a gondolat az elméjén. Már halott volt mikor hangos csattanással végigvágódott a padlón, elsöpörve a korábbi tűzharc maradványait. -Fenébe is! -sziszegte a százados, amikor alig néhány centire zúgott el a válla mellett az a sugárnyaláb mely végzett a közlegénnyel. -Fedezékbe őrmester! Mind az osztagvezetője, mind pedig saját maga, a falakból kiforduló borítólemezek mögé simultak, nem sokat törődve azok forróságával és javarészt cseppfolyósodó állagával. Hiába állították őket össze a legtűzállóbb kompozitokból és fémekből, ennyi energiának mely most körülöttük cikázott, képtelenek voltak ellenállni. A sugárvetőik kékes ragyogással felvillantak. Három hapant sikerült leszedniük akik vehemensen tizedelték a századot. Bőrszíjjakkal átfogott védőmellényeik nem bírták el a birodalmi fegyverek tűzerejét. Túl közelről kellett volna hárítaniuk a lövedékeket és túl közvetlenek voltak ahhoz, hogy esélyt adtak volna a viselőiknek. Az égett hússzag már az elviselhetetlenség határa fölé emelkedett és ezt már a rohamosztagosok sisakjai se tudták elnyelni, hiába rendelkeztek a legmodernebb légszűrőkkel. Meyner őrmester akkor fordított több figyelmet a folyosó távolabbi végéből lövöldöző alakokra amikor két gyors pörgéssel, ugyanazon mozdulattal átvágta a következő áldozatának térdkalácsait majd a torkát. Vibropengéje a maximális rezgésszámon zümmögött és jelentős mennyiségű vér rakódott már le a felszínén. Ezen a fokozaton már a plasztoid páncél sem tudott ellenállni neki. Kék energiadárdák süvítettek el a hapan nő feje mellett és ez arra késztette, hogy elvonatkoztassa a figyelmét a leendő áldozatairól akik már összeszedték magukat annyira, hogy a néhány méterrel arrébb húzódó árkádok és a folyosókon tárolt ládák mögött fedezékeket találva felvegyék a küzdelmet ellenük. Természetesen az őrmestert nem kellett meggyőzni afelől, hogy ezzel előbb-utóbb ne lett volna tisztában. Ő nem a győzelemre hajtott és még csak nem is a túlélésre. Ezt már akkor tudta amikor Henh százados füstölgő tetemét a háta mögött hagyta az osztaga megmaradt tagjaival és egy hirtelen ötlettől vezérelve a szellőzőjáratokba utasította őket. Meglepetést akart okozni a birodalmiaknak, de akkorát, hogy azzal jelentősen le tudja őket fékezni mielőtt még eljuthattak volna a hadműveleti teremig. A halál így neki nem megváltás lesz, hanem jutalom. Jutalom a tetteiért; az Erenedáért és a népének tett szolgálataiért. Amint észrevette a feléje vadul tüzelő alakokat és a mellette elhulló társait, lendült is előre. Kétrét görnyedve, alacsonyra hajolva -le a tűzvonal alá-, cikk-cakkban közelítette meg a társait megtizedelő párost. Újabb sugárnyalábok villantak el mellette és már majdnem megúszta amikor két lépésnyire a céljától égő fájdalom vegyült a combjába. Az egyik kék lövedék mégiscsak eltalálta. De szerencsére csak súrolta és csupán kis felületen párologtatta el a combjáról a húst a ruhájával együtt. Mégis, a lendülete megbicsaklott és ez elegendő volt ahhoz, hogy elvétse az első szúrását. A két rohamosztagos közé érkezett és új taktikához folyamodva, egy bukfenccel a hátuk mögé penderült. Elszánt hidegvérrel emelte a tekintetét a rohamosztagosokra, akik közül az egyikük, jól felismerhető paudronnal büszkélkedhetett. De Meyner túl távol volt tőle, távol ahhoz, hogy a második támadását rá pazarolja, pedig egy magas rangú ellenfélt legyűrni igazi elismerést vont volna maga után. De per pillanat nem engedhetett a büszkeségének és figyelmét a tőle jobbra lévő alakra koncentrálta. Neki egy jóval alacsonyabb rangjelzés díszelgett a felkarján, megegyező státuszút azzal mint amit ő maga is viselt a védőmellénye vállrészén. Lézerpisztolyát célzásra emelte, egyenesen a sötét szemüregekre, de nem maradt ideje meghúzni a ravaszt. A birodalmi őrmester felocsúdott a meglepettségéből és egyetlen jól irányzott karlendítéssel kiütötte a hapan nő kezéből a fegyvert. A pisztoly nekicsattant a folyosó falának, majd zörögve bukdácsolt tovább a padlón. De mielőtt még megállt volna, Meyner fogást váltott a a vibrokésén és a rohamosztagos katona sugárkarabélya alatt, a gyomra felé döfött vele abban a hitben, hogy ezen a ponton volt per pillanat legsebezhetőbb az ellenfele. A kioltott életek árán, vértől ragacsos penge azonban sose érte el áldozatát. A Hurrikán század parancsnoka, némi levegővételhez jutva, kihasználta, hogy a hapan katona figyelme nem őrá összpontosul, így, elszántságától és a túlélésében vetett hitétől vezérelve, a rohamkarabélyának torkolatát volt ideje néhány foknyival elfordítani. A koromfoltos csővég öleléséből ragyogó kék plazmasugár tört ki és repült tovább egyenesen a célpontja felé. Lyna Meyner őrmester halála gyors volt és a csata hevétől talán túlságosan is véres. A plasztoid páncélos ősmesterre apró csont- és szövetdarabkák záporoztak melyen túl a hapan katona utolsó gondolatai, az agyának maradványaival együtt őt terítette be. Embertelen közönnyel szabadította meg kesztyűs kezével magát a véres cafatoktól, miközben sisakrostélya takarásában hálásan pillantott a felettesére. -Jövök eggyel önnek, uram. A százados intett a fejével a kereszteződés felé ahol kíméletlenül folyt tovább az öldöklő tűzpárbaj. Még koránt sem zárhatták le ennyivel. -Nyomás őrmester! Sok dolgunk van még. Jylett Esher őrnagy a védőszemüvege mögül ugrásra készen leste a folyosó távoli végét, óvatosan, mert olykor-olykor kék energiadárdák vágtattak el mellette. Ha nem itt töltötte volna életének utolsó két évét aktív szolgálatban akkor most igencsak nagy bajban lenne, ha meg kellene határoznia a folyosószakasz pontos hosszát. Ebben a gomolygó füstben bárhol lehetett a járat vége. Két méterre vagy akár húszra is. Ha a szemére hagyatkozott volna, sose lenne képes figyelemmel tartania a szakaszajtót ripityára robbantó ellenség pontos helyzetét. De a nagy erejű és stabil talpazatra állított lézerágyú infrakeresője jó szolgálatot tett. A vörös kijelzőn olykor fehér foltok tűntek fel, jól felismerhető kontúrokkal. Odabiccentett az ágyú kezelőjének. -Gyerünk tizedes, folytassa! Most már az se érdekel, ha rájuk bomlasztja az egész folyosót. Beszorítottuk őket, semmi kétség. Most vagy soha! A fegyverből párolgó hőtől csurom vizes hapan, újra ráfonta az ujjait az elsütőbillentyűkre. Az elektronika végzet a feltöltéssel és teljes tűzerőt garantált a kezelőnek. Azonban mielőtt még vicsorogva lenyomhatta volna a ravaszt, egy zavarba ejtő sistergő hang támadt mögötte. Jobban mondva az egész maroknyi hapan védő mögött. Esher őrnagy lassan megfordult, mintha csak béklyóban tartották volna eddig a figyelmét. Persze ez csak egy rövid esetlenség volt tőle, mert a következő másodpercben már a kézifegyverével együtt ugrott talpra a fedezéke tövéből ahol eddig gubbasztott. A többiek is a hang irányába fordították a tekintetük, de elégé tanácstalannak bizonyultak. A füst nagyobb része eljutott abba az irányba is amit ők védtek és ahonnét az a furcsa hang áradt. A sima védőszemüveggel csupán a csípő füsttől védhették magukat, nem volt mindegyiküknél olyan modern képszűrű berendezés mint amivel a lézerágyú fel volt vértezve. A tapasztalatukra és a leleményességükre kellett hagyatkozniuk. -Áttörtek volna valahol? -kérdezte az egyik közlegény, az őrnagy mellé lépve és egyszerre vezetve a pillantását vele együtt a mennyezet felé melyet itt egy betonfödém alkotott. Látni ugyan nem láttak belőle sokat, de hallhatóan az a sistergés csakis onnan fakadhatott, már ha a visszhang nem űzött belőlük csúfos tréfát. -Az lehetetlen! -rázta meg a fejét. -Felettünk nincs semmiféle lejáró. Ezt a betonréteget áttörni pedig kész lehetetlenség anélkül, hogy......-szavai elakadtak. Mennydörgő csattanás hasított a furcsamód sistergő lövedékektől mentesült közegbe. Valami nem sokkal arrébb a padlóra zuhant, méghozzá valami elég súlyos és méretes ahhoz, hogy a csizmáik talpán keresztül a gyomrukban is megérezhessék a remegést. Szinte egyszerre emelték tüzelési pozícióba a sugárvetőiket. Tekintetük fehér testpáncélos alakokra vadászott. Mást nem igazán volt esélyük várni ezek után. A saját embereik tuti más módot választottak volna ha esetlegesen erősítést küldenének. Valami felragyogott a távolban. Valami, aminek volt annyi ereje ahhoz, hogy átjárja a sűrű füstréteget és bizonyságot adjon ahhoz a felismeréshez, hogy mesterségesen gerjesztették, méghozzá valamilyen energiafegyverből. De nem sugárkarabély volt a ?bűnős?. Erre rögtön fény derült még a hapanok számára is. A sugárvető lövedékek rendszerint nem egy helyben lebegtek, ellentétben azzal amit ők tapasztaltak. Még a lélegzetüket is visszafogták, annyira lefoglalta őket a furcsa jelenség. És ekkor valami másra is felfigyelhettek. A távolból, nehéz hidraulikus gépekre emlékeztető süvítő hang jutott el hozzájuk. A hang egyszerre volt egyenletes és nyomasztó. Az utóbbit főleg a zsigereikben érezték. Abban az állapotukban ahová a harcok eljuttatták őket, egy ilyen ismeretlen jelenség csak ezt válthatta ki belőlük. A totális bizonytalanságot. -Mi a....? -adott volna hangot a döbbenetének a közlegény amikor hirtelen a kezeiből kihullott a fegyver és a torkához kapott. Esher őrnagy elképedve nézett a katonájára aki a következő pillanatban hörögve, levegőért kapkodva, elemelkedett a talajról. A hapan tiszt nem vette észre az egyre közeledő vörös fénysugarat, és a nyomában járó süvöltő hanggal se foglalkozott. Csak a közlegény vergődését leste, teljes áhítattal. -Nem, nem.....ez kész őrültség. Ilyen nincs! -botorkálva, fejét rázva hátrált néhány lépést és csak ezután fordult újfent a közeledő jelenség felé, melyhez immár sötét korvonalak társultak. Hatalmas alak vált ki a szürke fellegekből; magassága majd két méter és groteszk maszk takarta az arcát, testét pedig ugyanolyan fekete vértezet. Fekete kesztyűvel borított bal kezét kinyújtva tartotta, olyan pózban mintha csak egy poharat fogott volna benne, míg a másikban, lazán himbálva, egy hengeres testet hordozott, mely forrást biztosított a vörös fénysugárnak. -Őrnagy.....őrnagy....-zihálta rémületében az egyik, falhoz tapadt katona. -Most mihez kezdjünk? Darth Vader, a Sith Sötét Nagyúra nem sok választási lehetőséget adott a válaszra. Ujjai csak alig rezdültek meg és az Erő segítségével béklyóban tartott hapan közlegény torka összeroppant, míg fénykardjának egyetlen suhintásával kettészelte az őrnagy totálisan lemerevedett testét. Ezek után a többiek felé fordult. Appo parancsnok -aki az Árnyék század megmaradt embereivel együtt jóval arrébb húzta meg magát-, csupán annyit érzékelt, hogy valahol a messzeségben, fénykéve járja át a levegőt uraló füstréteget és ennek árnyékában rémült sikolyok emelkedtek a magasba. Csendesen nézett össze a társaival; tudták, az erősítés megérkezett, méghozzá egyetlen alakban.

Gondolkodtam azon, hogy most így újra elővéve őket, egy egészé alkotom őket, de ezt elvetettem. Valahogy érdekesebb így, szétszabdalva. Remélem, hogy a következő is tetszeni fog. Másrészről meg, mars olvasni a szerepjátékos írásokat is.

Köszi szépen a kritikát. A sztorit 2005-ben írtam. És igen, jól fogalmaztad meg valóban amolyan átfedőféleségként írtam így őket, ugye egy még hátravan Lehetne mondani, hogy kiegészítések is egyben, de ebbe most nem mennék bele. Mindig is utáltam az elemzéseket. Ahogy esett, úgy puffant.

Érdekesnek tűnik, két-három éve láttam hasonló rövidfilmet a youtube-on. A G.I. Joe is vérbeli akcióorgiának ígérkezik, bár néhány effekt...khm...elégé gagyi. Quaid azonban jó pont.

http://filmdroid.blog.hu/2009/04/30/star_w...hetvege_kozeleg

Nem. Én arra gondolok, hogy mindenki vágja ennek a valódi gondolatát. De ha esetleg egy mimóza lelkű embert érne eme megszólítás, akkor az magára vessen.