A Kezdet.
(Harmadik felvonás)
I.
-Hol? Merre?
-Jöjjön fiatalember! A folyosó végén jobbra!
Vyyn már zihálva vette a levegőt. A tüdeje helyén már csak egy égő kohót érzett ami ki akart szakadni a bordái közül. Tekintette vadul rohant végig a számozott ajtókon és a feltüntettet jelzéseken, ahol kellett elkanyarodott, aztán hirtelen megérkezett.
Asden Meldon még épp idejében ragadta meg a vállát, máskülönben félő volt, hogy ott helyben összeesik a kimerültségtől.
-Nézd fiam! -A férfi egy terjedelmes ablak felé mutatott mely mögött néhány fehér köpenyes ember és néhány segéddroid állt körbe egy speciális ágyat. Hirtelen az egyikük feléjük pillantott majd egy alacsony középkorú nő jelent meg az üvegfal melletti ajtóban.
-Gondolom magát várta annyira! -nézett kíváncsi szemekkel Vyynre.
Asden enyhén megtaszította a hátát.
-Menj....menj fiam!
Vyyn reszkető térdekkel lépett be a túlsó helyiségbe. Azon nyomban egy köpenyt adtak rá.
-Jöjjön...jöjjön..-sürgette a nő és az ágy felé terelte a férfit.
Vyyn Oldfighter egy mély lélegzett után, néhány tétova lépést engedélyezett magának. Csak most vette észre, hogy immár hangokat is hall. A háta mögé került üvegfal úgy tűnik elrejtett minden hangot ami ebből a szobából kiszűrődhetett volna.
-Rendben....már látom.
-Adjon egy másikat!
-Csak nyugalom. Mindjárt.....meg is van...
A férfi már elég közel járt, hogy némelyik fehér köpenyes alak válla fölött átláthasson. Ysa Meldon ekkor vette őt észre a fekvőhely túlsó végéből.
-Végre! Csak hogy itt vagy.
Néhány ember félreállt az útból. Maia Meldon az ágyról megemelkedve azon nyomban megragadta Vyyn karját. Szorítása felért egy hidraulikus satuéval.
-Hol voltál eddig? -nyögte a fájdalomtól eltorzult hangon.
-Nyugalom asszonyom! -szólalt meg az ágy végén álló alak. -Most pedig nyomjon!
Vyyn úgy érezte mindjárt pozdorjává omlik össze a felkarja.
-Fiam, az ég szerelmére ne bambulj ott! Nyugtasd meg a feleséged! -Ysa hangja csak nagyon lassan jutott el Vyyn tudatáig. Talán most jött el a pillanat, hogy fel is fogja, hogy hol is van egyáltalán. Bár kissé zavartan de azért együtt érzően húzódott közelebb az ágyhoz.
Az orvosok és nővérek immár teljes egészében a szülőágy túlfelén ügyködtek. Vyyn megigazított néhány hajtincset felesége izzadságtól gyöngyöző homlokán, majd kézbe vette annak tenyerét.
-Szeretlek. -súgta oda neki gyengéden.
Maia hatalmasat kiáltva rándult össze.
-Nagyszerű! -nézett fel a szülész. -Már kint van a feje. Így tovább! Ez az első gyermekük?
-Igen doktor úr. -felelte Vyyn megbicsakló hangon, mire Maia közbevágott, kínoktól elgyötörten.
-És az utolsó is! Ááááá....!
Vyyn, állandósult zavarában mosolygós szemekkel pillantott le felesége arcára.
-Gyerünk Maia, mélyeket lélegezz!
Hirtelen úgy érezte, hogy az ujjai megreccsenek felesége tenyerében.
-Cseréljünk. -sziszegte Maia a koncentrálás közepén.
Hirtelen egy éles hang hasított a szakszavak és a gépek monoton duruzsolása közé.
Maia teste hirtelen elernyedt és a boldogság felemelő érzése járta át az arcának minden egyes rezdülését, hihetetlen mód eltüntetve a fájdalmas grimaszok legkisebb vonásait is..
Vyyn Oldfighter megszédült. A felesége hál' isten átölelte mielőtt férje engedett volna a padló csábításának és magához húzva egy csókot adott neki.
A szülészorvos ekkor lépett hozzájuk. Karjai közt bebugyolálva egyre közelebb került hozzájuk az éles hang kibocsájtja.
-Gratulálok. Egészséges kislányuk született.
Ysa azon nyomban sírva fakadt és egy kendővel törülgette a szemét míg Maia a kis test felé emelte a karjait. Vyyn a boldogság könnyein keresztül ekkor viszonozta a csókot.
-Lyana! Lyana! Kicsim, merre vagy? -Maia a csípőjére tette a tenyerét és a lánya szobája felé tekintgetett. -Apád már vár ránk odakint.
-Mindjáááárt! -hallatszott az öt évesekre jellemző magas vékony hang a szobából.
Az anyja idegesen csettintett a nyelvével majd még egy futó ellenőrzést tartott a konyhában hagyott maradék táskákon. Remélte, hogy nem hagyott ki semmit és végre úthoz kellhetnek a szüleihez. Vyyn meg már biztos türelmetlenül vár a siklóban. -gondolta magában és kinézett az előtér ablakán keresztül. Férje az utolsó csomagokat pakolta be a sikló rakterébe miközben a ház felé pillantott egyszer-kétszer.
-Anya, ezt nem tudom megkötniiii! -Lyana lépett oda mellé és a magasba nyújtotta az egyik színes hajszalagot. Anyja felemelte őt az egyik székre.
-Na nézzük csak...-átvette a szalagot majd Lyana hosszú hajfürtjeinek rendezésébe kezdett.
-Ugye a nagypapa majd elvisz szőlőt szedni?
-Nem tudom édesem. Ha jó leszel biztos elmentek majd kirándulni a mamával.
-Apu is jön?
-Ő sajnos nem de én igen. -Maia óvatosan megkötötte a szalagot majd egy puszit adott a lánya feje búbjára. -Most pedig segíts nekem! Fogd meg ezt...-egy könnyű táskát adott oda a lányának míg ő saját maga a másik hármat nyalábolta át.
-Ugye apu sokat dolgozik? -kérdezte oly hirtelen és komolyan Lyana, hogy Maia szinte megrémült. Jól tudta, hogy Lyana más mint a többi gyerek. Sokkal komolyabb mint a vele egykorúak. De most igencsak meglepődött.
-Igen kicsim. Apa igen elfoglalt.
-Látod fiam ez itt a baj! Némelyik szenátor befogja a fülét-száját ahelyett, hogy cselekedjen. -Asden Meldon kicsepegtette a maradék bort az üvegből és Vyyn felé nyújtotta az egyik megtelt poharat. -De azért húsz év alatt sok minden változott. És csak egyre többen leszünk.
Vyyn csakúgy mint apósa elmosolyodott a szavak mögött rejlő mondanivalón. Hányszor de hányszor hallotta már ezeket.
-A Lázadók immár egyre szervezettebbek. -folytatta néhány korty után az idősebbik férfi. -És ehhez köszönet illeti az alkirályt.
-Bail Organa valóban nagyot sokat tett az ügyért. Ha jól tudom már a kezdetektől szervezte az ellenállást.....a te segítségeddel együtt.
-Úgy van. -bólintott rá Ashden. -És mindezt úgy csináltuk, hogy Palpatine nehogy gyanút fogjon.
-A tábornok reméli, hogy az újabb akció sikeres lesz és végre csapást mérhetnek az egységei a Birodalomra.
-Úgy halottam te is nemsokára megkapod az új kinevezésedet fiam.
Vyyn félszegen elmosolyodott.
-A Felszíni Gyalogság egyik századához kerülök. Három nap múlva már valahol úton leszek valamely külső rendszer felé. Még magam sem tudom, hogy hová vezényelnek.
Asden gondterhelten ráncolta össze homlokát.
-Azt hittem maradtok még néhány napot...
-Holnap legkésőbb indulnunk kell.
Asden felsóhajtott, megtámaszkodott a térdein majd felemelkedett a foteljából.
-Azt hiszem ideje odatenni a húst. Az asszonynép nemsokára visszatér.
Vyyn letette a poharát az asztalra.
-Segítek.
-................és képzeld apa, voltak ott haaataaalmas csordák is.
Vyyn nevetve figyelte ahogy lánya kitárta karjait és egy kört rajzolt le a levegőbe maga elé.
-És jól érezted magad?
-Aha. -Lyana heves bólogatásokba kezdett.
Maia félrerakott néhány eszközt a konyhaasztalon míg Ysa morcosan követte a férjét aki valószínűsíthetően menekülőre fogta a dolgot az első dorgáló szavaknál. Mindezt valami oda nem illő fűszer okozta amit állítólag nem kellett volna rászórnia a hússzeletekre.
Maia mosolyogva tartotta szemmel az eseményeket.
-Hát meg kell vallani apa nem egy nagy konyhaművész.
-Pedig ha láttad volna milyen elhivatottsággal magyarázott a különböző sütési módszerekről! Nekem minden esetre profinak tűnt.
Mindketten jót nevettek miközben valahonnan az előszoba felől Ysa további dorgáló hangjai hallatszottak.
-És megbeszéltétek a dolgot? -kérdezte kisvártatva Maia, miközben elrendezte a maradék hússzeleteket egy sütőtálon.
Vyyn szorosan a háta mögé állt, átölelte a derekát majd gyengéden megcsókolta a felesége nyakát.
-Szóltam neki, hogy holnap sajnos mennünk kell, de úgy tűnik nem akarja felfogni a dolgokat.
-Szerintem tényleg maradhatnánk még néhány napot. Lyanának is jót tesz a friss vidéki levegő...
Vyyn egy újabb csókot lehelt Maia nyakszirtjére.
-Tudod, hogy nem lehet. A behajózási parancs egy időpontra szól.
-Tudom. -suttogta szomorúan a felesége.
Odakintről eközben felcsendült Lyana hangja is amint kacarászva segített nagyanyjának sarokba szorítani a nagyapját.
-Azaz kis szívem! Ki ne enged onnan azt az öreg semmirekellőt!
Maia és Vyyn immár csak mosolygott a dolgon.
II.
-Őrmester! A transzport belépett a hipertérbe.
-Köszönöm Cas.
Vyyn Oldfighter félretette az adattáblát majd állát megdörzsölve egy másik kezelőpult elé lépett. A Lázadók maroknyi csapatának egyik bázisán teljesített éppen ügyelő szolgálatot. Egy elhagyatott halodó világ forró bolygóján. De itt a föld alatt ebből jelenleg mit sem tapasztalt. A falakban cirkuláló hűtővíz az elviselhető hőfokon tartotta a benti levegőt.
-Hogy állunk a szenzorokkal? -kérdezte a pult előtt álló technikust.
-Kész káosz uram, én mondom. Majd egy tucat érzékelő van odakint de csak öt küld vissza értékelhető adatokat. Biztos a csillag sugárzása teszi őrmester.
-Hát minden esetre nem egy feltűnő helyen vagyunk. Nincs az a bolond aki errefelé vetemedne.
A technikus elhúzta a száját. Részéről befejezettnek tekintette a jelentést. Vyyn magára hagyta és egy vizes palack után nyúlt. Legszívesebben a néhai apósa valamelyik hűs borát kortyolgatta volna de most megelégedett a sima vízzel is. Éppen amikor az utolsó cseppet is megitta Cas fordult felé.
-Uram. Az egyik rádiófrekvencián üzenet jön be.
Vyyn ezzel szemben az előző technikushoz fordult. Amaz megnyomot néhány gombot a műszerfalon. Egy kis képernyő vibrált fel előtte.
-A hármas szenzor bejelzett uram. Kis gépnek tűnik.
Vyyn bólintott Casnek.
A falakon logó hangszórókból sercegés mart bele az irányítóteremben uralkodó félhomályba.
-......ismétlem az azonosító jelünk AA-748. A közelítési vektorunk 5-89-31.
-Bemérve! -biccentet a technikus.
Cas a beépített mikrofonhoz hajolt.
-AA-748. Haladjon a jelenlegi vektorán. 5-89-08-nál megkapja a leszállójelzést!
-Értettem.
Cas bontotta a vonalat majd Vyyn felé pillantott.
-Úgy tűnik a családja megérkezett őrmester.
-Mióta....mióta fekszem így? -Vyyn száraz torkára nehezen jöttek elő a szavak.
-Majd három hónapig tartották mélyálomban. -jött egy hang a szoba túlsó vége felől.
Mióta sikerült a szemhéjait kinyitnia a világ egy fényárnak tűnt Vyyn szemében. Mintha mindenhonnan ragyogó fehér fény áradt volna. Nem látta pontosan az alakot de már korábban megérezte a jelenlétét.
-Az orvosok azt mondják helyrejön. -folytatta miközben közelebb lépett. Egy egyenruhát viselő férfi volt az. Beszéde határozott de együtt érző volt. -Sajnálom ami a családjával történt.
Vyyn erőlködve húzta magát följebb; próbált felülni. Egy asszisztens rögtön állított valamit az ágy oldalán mire a fejrész enyhén megemelkedett.
-Bár folyamatosan kapja a nyugtatókat azért lehetőleg ne zaklassa fel! -hallotta Vyyn az asszisztenst amint odasúgta az alaknak, majd távozott a kórteremből.
Az egyenruhás ezek után egy széket húzott az ágy mellé majd leült.
Vyyn most ismerte fel, hogy ki a látogatója.
-Rieekan tábornok.
Amaz hallgatólagosan bólintott.
-Szerencséje volt fiam, hogy a cirkálója ki tudott menekülni a rendszerből. Alig maradt valaki aki túlélte a csapást.
Vyyn fanyarul elhúzta a száját, de úgy döntött nem szól semmit. Gondolatai valahogy az utolsó képeket próbálták előhozni az emlékeiből...A bombázásról...Maiaról...A lányáról....a szanitécek erős szorításáról....a testébe hatoló tűk csípő érzéséről...a kétségbeesés szívbemarkoló fájdalmáról.
Mintha tegnap történtek volna.
-Hol vagyok most?
-Egy kórház fregatton. Éppen a Peremvidék határán járunk.
Vyyn megnyalta az ajkait. Balra pillantva egy tasakot vett észre melyből egy rugalmas szívószál nyúlt előre. Próbált lassan inni de az agya egyre csak azt üzente neki, hogy inkább habzsoljon.
Néma percek következtek.
-Bár tudom, hogy a családja elvesztése felett nem könnyű megbékélnie, de.....jobb ha tudja, hogy a szakasza....-Rieekan nagyot nyelt és félrefordította a fejét majd hirtelen felállt. Vyyn még időben nyúlt utána.
-Mi történt velük tábornok?
Rieekan lassan fordult vissza majd végigsimított az arcán mintha csak azt a fájdalmat próbálta volna letörülni a képéről melyet Vyyn érezhet és érezni fog még egy jó darabig. Talán örökké.
-Elestek.
A tábornok a kijárat felé indult.
Vyyn visszahanyatlott az ágyra majd behunyva a szemeit, egyből mint valami diafilm, lepergett előtte az összes katona arca....az összesé akikért felelősséget vállalt. Aztán egyszer csak elnyomta őt az álom.
-Üdv!
Vyyn Oldfighter fáradtan tekintett fel az ágy széléről. Egy szikár, karakteres ábrázatú alak állt meg az ajtóban. A gyalogság szürkés-zöld kimenő egyenruháját viselte. Túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy megszólaljon vagy csak hogy intsen a férfinak, hogy jöjjön beljebb. Ehelyett inkább felhúzta a lábait és bebújt a takaró alá.
-Kyle Wert.
A férfi a következő pillanatban már ott állt az ágy mellett.
Vyyn megfogta a férfi felé nyújtott kezét és megrázta.
-Szóval te vagy az a tizedes akit említettek...
-Nos, ha sok rosszat hallott uram akkor igen. -furcsamód jól állt a csibészes mosoly a férfinek bár az arcát behálózó ráncok alaposan eltorzították annak ívét. A megpróbáltatások ráncai...-gondolta Vyyn ahogy alaposan szemrevételezte.
-Hagyd ezt az uramozást! A volt szakaszvezetőmtől se vártam el, hát így tőled se fogom.
Kyle Wert zavartan biccentet.
-Koréliai vagy, nemdebár?-kérdezte Vyyn miközben egy székre mutatott az ágy mellett.
-Igen. Ott születtem.
-Szívós és erős nép a tiétek.
Kyle végignézett a fekvő Vyyn-en.
-Gondolom megvolt a mai adag?
-Hogy?
-A rehabilitáció. Egyszer engem is alaposan megkínoztak.
Vyyn elmosolyodott azon ahogy a tizedes levetkőzte a gátlásait. A koréliaiakról amúgy azt vallották, hogy mindegyikük egy saját személyiség, bár közös vonások megtalálhatóak mindegyikükben. És ez a leleményesség. Kyle Wert pedig leleményes volt. Elvetett minden hagyományt amit betanítottak neki a kiképzésen. Úgy döntött tovább folytatja a közvetlen hangnemet. Vyyn amúgy se szerette a "szigorú" embereket.
-Én már hat hete viselem a megpróbáltatásokat. -Vyyn nyögött egy nagyot ahogy fáradt lábait kinyújtotta. -Azt mondják még két hét és kiengednek.
Kyle az ágy melletti asztalkára pillantott. A sok apróság között egy fénykép állt. Szomorúan hajtotta el onnan a fejét. Pontosan tudta, hogy kik állnak rajta és, hogy mit nem szabad megemlítenie az őrmestere előtt. Mély levegőt vett majd felállt a helyéről.
-Azt hiszem ideje indulnom. A tábornok egy újabb bolygót akar átvizsgáltatni. Yavin óta ez már a negyedik.
-Hát amit elmondott nekem Rieekan, az nem túl biztató. A Birodalom valahogy mindig a nyomunkra bukkan. De azért kösz, hogy benéztél. Amúgy milyen az új szakaszom?
-Remek srácok u.....
-Szólíts őrmesternek vagy egyszerűen Vyyn-nek.
-Nos, ők a legjobbak. -egy valamelyest szélesebb mosoly futott keresztül a tekintetén. -Vyyn.....örülök, hogy megismerkedtünk.
Vyyn Oldfighter egy hanyag tisztelgést intett a távozó tizedes felé. Valahogy, túl fáradt volt ahhoz, hogy komolyan vegye magát. Pedig hamarosan ott fog állni az új egysége élén...
Átkozott fájdalom! -sziszegte a lábai felé, majd engedett az álom kérlelhetetlen ölelésének.
III.
-A vadászok induljanak a Halálcsillag központi reaktora ellen! Az elhárítópajzsot leromboltuk. Ismétlem. Az elhárítópajzsot leromboltuk! -hallatszott Ackbar admirális igen távolinak tűnő hangja a háborús csatornából, melyet Lando Carlissiané követett, akinek talán tisztábban ki lehetett venni a szavait a háttérben fortyogó statikus zörejekből amiket a birodalmi zavaróadók generáltak nagyobbrészt.
-Értettem. Úton vagyunk. Vörös kötelék! Arany kötelék! Kék szakasz! Minden vadász utánam!
Vyyn Oldfighter áttekintett a csatatéren, az elhárítóütegek villanásain, a sodródó roncsdarabokon, a vízpermetté váló szerves anyagfelhőkön, hogy szemtanúja legyen amint a csillagromboló flotta túlfelén, a Felkelők Szövetségének maroknyi egysége leválik a gigantikus hadihajók pályavektorától, hogy aztán az Endor zöld világa fölött lebegő sötétszürke golyóbisként terpeszkedő Halálcsillag felszíne felé zuhanjon.
-Ragadozók. Tartjuk magunkat és elvonunk tőlük annyi vadászt amennyit csak tudunk. -sercegett fel egy érzékelhető kattanás után Vyyn századparancsnokának a hangja. Nem sok pilóta hallhatta eme parancsot. A panorámát betöltő birodalmi flotta kegyetlenül megtizedelte az ő szárnyukat. Túl távol voltak a fő erőktől, hogy némileg a cirkálóik tűzerejére támaszkodhattak volna. Így be kellett érniük a saját és gépeik tudásával.
Pontosabban, Vyyn részéről a megmaradt vadászának képességével. R3-sa kiégve gubbasztott a foglalatában, stabilizátorai nagyjából a könyörületesség határán, gravikompenzátora pedig alig fél perccel ezelőtt adta meg magát, amikor jobbról akkora energiamennyiség csapódott a gépébe, mely még a pajzsokat is a nulla energiaszintre redukálta. Mindezek ellenére Vyyn még bizakodott. Leginkább a gyors halálban. Utálta volna ha ilyen körülmények közt, minden, a pilótafülkét ellátó oxigéntartályon múlt volna. Alant éppen egy csillagromboló tűnt fel, átlebegve egy fél kilométer széles sötét koromfelhőn. A hadihajó ikerpajzsgenerátorai több emelet magas lángokat lövelltek a magasba, tudatva a környezetével, hogy tökéletesen védtelenné vált. Lágalábbis a nagyobb energiájú fegyverekkel szemben. Vyyn nem sokat gondolkodhatott. Ha dönteni akart magáról és a csillagromboló sorsáról, akkor.....
-Most, vagy soha. -dünnyögte magában és kiemelte a gépét a századparancsnokának fara mögül. Vetett egy pillantást a műszerfalára biggyesztett fotóra melyen hárman, Maia, Lyana és ő vigyorogtak Asden holokamerája felé. Szerette volna még felidézni az utolsó boldog együttlétek óráit, de tudta nincs sok ideje ha a végzetével a legnagyobb veszteséget akarja okozni a birodalmi hadihajóban. Vadászgépe már alig volt irányítható és az ellenség is kiszúrta az ő manőverét. Vörös energiazápor vette őt körbe.
-Ragadozó Ötös. Hall engem? -a századparancsnoknak is feltűnt a válságos helyzete. -Mi a fenét művel?
Vyyn megnyalta az ajkait, tekintetét le nem véve a csillagromboló irányítótornyáról mely felé meredeken zuhant. Kezében vadul remegett a botkormány. A kiegyenlítés hiánya miatt, a teste az Endor gravitációjának engedelmeskedett. A rögzítópántok megfeszültek a mellkasa előtt.
Nem felelt.
-Ragadozó Ötös....
Egy mozdulattal elhallgattatta a komot.
A csillagromboló dárdahegyforma törzse immár teljesen betöltötte előtte a teret. A felszínén már jól láthatta a panelek rögzítőforrasztásainak egyenlettelenségeit is.
Maximális tolóerőre állította az ionhajtóműveit és lehunyta a szemeit.
Csak most vallotta be magának, hogy erre várt azóta, hogy elvesztette a családját. Erre és nem másra. Mennyi de mennyi álmatlan éjszaka, hány és hány magányoságtól reszkető óra......Végre. Végre, mindezeknek vége.
A nabooi naplemente páratlan élményt nyújtott mindazoknak akik a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodtak. Az aranysárga nap a horizonthoz közeledve lassan narancsszín ragyogást öltött, majd vöröset, megfestve színével az ég alján mélán tovaúszó felhőket.
Vyyn Oldfighter tekintette csendesen követte az alkonyat órát, ott gubbasztva a temető egyik dombján, két jelképes sír között. Most találta elérkezetnek azt az időt, amikor a megfelelő helyen, a megfelelő időben tartózkodhat ahhoz, hogy több mint harminc év távlatából alaposan átértékelte mindazt ami akkor történt...ott, az Endor felett, egy olyan pillanatban amit már ezerszer megbánt. Ha bajtársai nem kapták volna őt el a vonósugaraikkal, akkor kimaradt volna abból a páratlan élményből, hogy új életet kezdjen, egy új család meghatározó tagjaként. Egy olyan családé, melynek résztvevői egyidősé lettek a legendával melyet a jövő nemzedékei csak így jellemeztek, felidézve egy híres szenátornő szavait:
"A lehető legrosszabb helyen, a lehető legrosszabbkor éltek. Nem csoda, ha hőssé lettek."
***
