Tuaran-rendszer....
Moryn először csak lopva pillantott át a válla fölött, figyelmét lekötötték a műszerfalon villogó műszerek visszajelzései és kiírásai, melyek megszaporodtak, ahogy fokozatosan töltötte be a pilótafülke kakofóniáján túl, az űr fagyos mélységét, Tuaran gázgolyóbisa, majd magának a Tuaran II.-nek a szilárd felszínű görbülete. Csupán egy biccentést küldött az érkező Cypher felé, aki egy halk nyögéssel huppant bele a másodpilóta ülésbe.
-Mi a helyzet ott hátul? -kérdezte Moryn két pillanattal később, miközben átváltott néhány kapcsolót maga előtt, stabilizálva a hajó rendszereit. A hold gravitációs tere kezdett egyre nagyobb befolyással bírni.
-Amennyire kivettem a barátaink beszélgetéséből, éppen a terveken csiszolgatnak.
-Hm. Remek. -mondta diplomatikusan. Gondolatai per pillanat teljesen máshol cikáztak, arckifejezése is gondterheltségről árulkodtak. Talán többről is mint amennyit a tuarani út indokolhatna
-Talán jobb alaposabbnak lennünk, minthogy kihagyjunk valamit a számításokból. -tette hozzá, csak azért, hogy ne éreztesse, hogy nem törődne a jelenlegi küldetéssel.
-Képzeld -mosolyodott el hetykén az idősebb csempész-, ezek azt találták ki, hogy Carina és Enned egy párt alkossanak, mikor megjelennek azon a.....ízén, aukcióféleségen. Gondoltad volna ezt, hogy bármelyikük is belemegy ebbe?
-Nem igazán. -felelte szűkszavúan Moryn, a még mindig jelentős elfoglaltságainak közepette. Előttük, egyre jobban kirajzolódott a hold hegyláncoktól és erdőségektől szabdalt felszíne, melyet hatalmas ködfoltok szigetei tarkítottak. A jelenlegi évszak az igen hűvös, párás időszaknak kedvezett.
-Hát én sem. -merengett maga elé a társa. -Bár mondjuk valahol azt hallottam, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
-Tényleg? -kérdezte tetetett érdeklődéssel.
-Ühüm. -Cypher vidám közvetlenséggel, bökte meg Moryn karját ezek után. -Talán egyszer majd te és Calrissian lánya is hasonlóra fogtok vállalkozni.
-Mi?! Hogy?! -kapta oda a fejét amaz, teljességgel elszakadva az egyre gyorsabb ütembe növekvő hold látványától. -Én és ő?! Ugyan.
Cypher, a társa zavarba esésétől kacagva a térdeire csapott, majd barátilag jó erősen megszorongatta annak felé eső vállát.
-Fiatal barátom, le sem tagadhatnád, hogy te bizony....
-Hé -emelte fel a mutatóujját-, ezt most hagyjuk, rendben! Erre most nincs idő. Másrészről meg mi van abban ha kedvelem? De neki is megvannak a saját emberei és....
-Hát persze barátom, persze. -pillantott rá őszinte mosollyal. -De azt senki se mondta, hogy életed végéig egy ilyen öreg ember mellett láncold le magad.
-Javíthatatlan vagy. -rázta meg a fejét. -És ajánlom, hogy verd ki ezt az ostobaságot a fejedből. Apám helyet apám vagy. Szóval ne akarj megszabadulni tőlem.
-Nos, bóknak ez se rossz, csak rossz felé osztogatod. -mondta elkomorulva, kifelé vezetve a tekintetét. Tuaran II derengő légköre már karnyújtásnyira volt tőlük. -Egy apa már régen kieresztette volna a madárkát a fészekből.
Visszafordult Moryn felé, de csak azért, hogy láthassa miként csóvája lemondóan az a fejét.
-A Teremtőre, lassan kezdesz idegesítő lenni, tudod.
-Fogadd el amit a sors nyújtott neked, barátom. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy boldog legyél valaki mellett.
-Jó, majd ha totál értelmetlennek találom a csillagok közti fuvarozást, becsöngetek hozzá és...
-Noh, hadd segítsek inkább. -pillantott le a műszerekre, témát váltva, kedvtelenül fogadva Moryn szarkasztikus kinyilatkoztatását. Tudta mást úgyse várhat most tőle, de nem akart se további vitába szállni vele, se elfogadni a mostani szavait.
-Ez remek ötlet. Hamarosan megkezdjük a leszállást. A főváros űrkikötőjéből már megküldték az engedélyeket, de sok az érdeklődő a holnapi eseményre. Lehet, hogy meg fognak várakoztatni.
-Rendben, úgyse akarunk feltűnősködni. -vonta meg hetykén a vállait, majd egy fél pillanattal később egy kacsintást mellékelve hozzátette: -Egyelőre.
-Rendben, akkor vegyük át még egyszer. -terelte magára sokadszorra is a figyelmet Enned, aki többedmagával ülte, vagy éppen állta körül az Ezeréves Sólyom társalgójának képzeletbeli középpontját. Egyvalamiben azonban különbözött tőlük. Származása ellenére mentesítette magát a többi turáni öltözetétől, mely inkább idézte egy hadjáratban való részvétel lehetőségét. Elegáns öltözete úgy állt rajta mintha egyenesen rá öntötték volna. Teljességgel szokatlanul festett a teherhajó egyhangú szürke fémfalai között.
-De hol van Thorbjörn? -nézett keresztül a készülődő turáni harcosokon, lábujjhegyre emelkedve. Nem mintha alapból ne lett volna feltűnő a hapan férfi, aki rendszerint minimum fél fejjel mindig kiemelkedett a többiek közül. Most azonban úgy tűnt, se híre, se hamva nem volt.
-Már jön is! -kiáltott be a hajó hátsó részei felé kanyarodó folyosó felől Carina, akin szintúgy egy elegáns vonalvezetésű ruha lengedezett, sűrűn magára vonva a férfiak leplezett pillantását.
Nehéz lett volna rácáfolni a nő szavaira, ugyanis egy pillanattal később már mindannyiuk tapasztalhatta a nagydarab hapan férfi öles lépteinek dobogását ami érezhető rezgéseket váltott ki a hajó padlólemezein keresztül. Sőt mi több, mielőtt teljes egészében is feltűnt volna, erős, elégedetlenségének teret adó morgolódását is meghallhatták. És eme elégedetlenségére okot adó magyarázatot saját maga szolgáltatta, mikor megállt a bejárat mellett húzódó kontrollpanel előtt és borús hangulatban végignézett saját magán, illetve azon a felöltőn mely úgy feszült rajta, mintha egyenesen egy második bőrréteg fedné a hatalmas testét.
-Érzésem szerint változtatnunk kéne a terveinken.
-Ugyan. -lépett rögtön hozzá Carina kedvesen csilingelő hangján, ahogy az csak tőle kitellett. Ám nehéz lett volna a többiek meredt, némileg sajnálkozó tekintetét kimagyarázni, már ha erre valóban szükség lett volna. -Nagyszerűen áll magán a ruha Thorbjörn. Ugye, fiúk?......UGYE?!
-Öööö, hát persze, persze. N-nincs is vele semmi gond.....-vált hirtelen a többiek szónokává Enned, aki csak egy rövid időre vakarta meg a tarkóját, tehetetlenségében. Látszott, hogy a többi turáni nem egészen osztja ezt az álláspontot, legalábbis nem ilyen tessék-lássék határozottsággal, mindazonáltal magukon érezvén Carina tüzes pillantását, rögtön bólogatásokba bocsájtkoztak.
Thorbjörnt azonban nem lehetett becsapni.
-Kedves Carina, hát nem látja? Ez a ruha legalább két számmal kisebb mint amit viselni szoktam. És a szabása......
Carina, mielőtt bővebben is reagált volna a férfi aggályaira, megköszörülte a torkát. A turániak eközben egymás közt való pusmogásukkal igyekeztek véleményezni a látottakat.
-Nos, itt-ott talán kicsit szűknek tűnik....
-Itt-ott?! Mindenhol! -képedt el a hapan, de úgy tűnt, Carinát nem sikerült kibillentenie a békés, megnyugvást sugalló hanghordozásából, mellyel őt illette.
-Ez úgy mond kiemeli az előnyeit, tudja? -halovány mosollyal simított végig a felöltő egyes részein, miközben Thorbjörn megfordult a képzeletbeli tengelye körül.
-Előnyeimet? -kérdezett vissza. -Azt mondja, hogy vannak előnyeim, he?
-Nos, a vállai akár a tantaluusi bölényé.....
-Tényleg? -kerekedett el csodálkozásra Thorbjörn tekintete.
-Karjai, akár a mantalai gigásznak.
-Khm. -lépett hirtelen közéjük Enned, mielőtt még Carina és Thorbjörn belefeledkezhettek volna ama bizonyos előnyök terjedelmes felsorolásába. -Talán ideje lenne folytatnunk az eligazítást. Hamarosan megérkezünk és nem hinném, hogy odalent alkalmunk lenne átvenni a terveket.
-Valóban, valóban. -helyeselt a hapan zavartan, miközben lesöpört a ruhájáról pár szöszmöszt. -Folytassa csak Enned barátom. Hallgatjuk.
A turáni kipillantott Carinára, aki erre előkelőséget szimulálva megemelte lágyan ívelő állát így várva a folytatást. Enned elnyomott magában egy mosolyt majd visszafordult a többiek felé.
-Tehát uraim, mint azt már hallottuk valamennyien, egy holnapi nap folyamán kezdődő aukcióra jelentkeztünk be, komoly érdeklődőként feltüntetve magunkat. -egy előzékeny kézmozdulattal rámutatott Carinára, majd Thorbjörnre. -Nejem és édesapja, a legendás Fernus dinasztia tagjai, illetve jómagam részvételével fogunk megjelenni eme aukció alkalmából. Célunk, hogy a többieket fedezzük.
A turáni harcosokra tekintet.
-Toluc és a többiek dolga lesz behatolni a rendezvény ideje alatt a raktárba. Az aukciónak helyt adó Múzeum tervrajzait már ismerjük, hála Calrissian kapitány hajójának érzékelőinek, illetve a helyi híradások pontos ismeretének, melyeket sikeresen rögzítettünk. Az akció időpontját a rendezvény első éjszakájának tartamára időzítjük. Az esetlegesen felmerülő akadályok feltűnésekor, a rá következő éjszaka. De ennél több nem fér bele a terveinkbe. Ha minden jól megy, akkor már az első nap sikerül kiiktatnom a biztonsági rendszereket, hogy a többiek bejuthassanak. -egy adatchipet emelt fel a közeli kisasztal lapjáról. -Ez tárolja a szükséges kódokat. Egy ilyen lesz nálam, egy pedig Carinánál a biztonság kedvéért.
-És ha mindketten lebuknak? -fonta össze a karjait a mellkasa előtt Toluc, összevont szemöldökkel pillantva le a kis eszközre.
-Akkor jöttök ti és a játékszereitek. -csapott rá óvatosan az egyik csurig megtöltött tegezre, melybe ugyan zsúfoltan, de rendezetten sorakoztak a plazmaíjvesszők. -De ekkor gyorsnak kell lennetek.
-Tudjuk. Az épület alatt húzódó csatornahálózat minden egyes kanyarulata itt van, jó helyen. -kopogtatta meg a halántékát.
-Rendben. -bólintott Enned a zárszóra felkészülve. -Ti akkor a közeli erdőben fogtok várakozni a jeleinkre. Kiosztásra kerültek már az adó-vevők? -fordult körbe látszólag keresvén az illetékest, mihelyst Golak vált ki a társai közül és nyújtotta egyenként mindegyikük felé a kommunikációs eszközöket.
-Remek. -nyugtázta az eseményt Enned, majd összecsapta a tenyereit. -Vágjunk bele uraim!
-Khm...
-És persze hölgyem. -fordult nyájasan Carina felé. -Akarom mondani hites kedvesem.
Thorbjörn mélyről fakadó hahotázása tett végül pontot az előkészületeknek, aki lelkesen, atyaian ölelte át a fiatalokat, mielőtt Carina a körmeit húzta volna végig Enned udvariasan felajánlott karján.
-Jó napot! -mosolygott bűbájosan Carina az egyik őrre ugyanazon nap estéjén, mikor megérkeztek a holdra és kibéreltek két lakosztályt a főváros egyik elegáns szállodájában mely megtelt a műkincsérdeklődők tömegével. -Az igazgatóhoz jöttünk. -domborította ki a ruha vonalvezetését néhány zavarbaejtő pislogást kiváltva mind az őr, mind pedig Enned és a hapan „örömapa” felől, majd hozzá tette. -Tudja...khm üzleti ügyben.
Az őr bólintott, mely jelenthette azt, hogy érti, hozzá van szokva az efféle pénzeszsákokhoz vagy pedig, tudja, hogy főnökének kétes régiség üzletei vannak.
-Bemehetnek! -vigyorgott a régésznőre, majd alaposan szemügyre vette, amint amaz belépdelt az ajtón. Thornbjörn és Enned egy-egy gonosz pillantással jutalmazták a strázsálót, majd lopva ők is szemügyre vették az előttük járó hölgyet.
-Eddig fel se tűnt, hogy ennyire jól néz ki! -súgta Enned a hapan férfinak.
-Nekem mondja! -szorongott amaz a pár számmal kisebb öltözetében.
Beléptek a hatalmas irodába. A berendezés sugallta tulajdonosa gazdagságát, valószínűleg egy-két darabon, magának a Császárnak is megakadt volna a szeme. A padlót borító márvány és aprólékos mozaik kombinációja vagy kétezer éves lehetett. Az ablakokat drága és súlyos függönyök takarták, melyek óvták a helységet és kincseit az óvatlan pillantásoktól. A falakon drága festmények lógtak.
-Nem hiszem el! -suttogta Carina, aki a meglepettségtől mozdulatlanul bámulta az egyik fal nagyságú festményt.
-Én sem!! -suttogta vissza Thorbjörn, akinek ha itt lett volna a lapos üvege biztos hatalmasat húzott volna belőle. –Menjünk tovább! -támogatta a lányt.
-Ezeket a képeket vagy hetven éve ellopták, azóta is keresik! Csak az egyiküket adta le ez a gané!
-Miért kié voltak ezek a képek? -érdeklődött Enned suttogva, majd somolyogva hozzátette,- cukorfalatom. -Carina néhány mély lélegzet után úgy határozott, hogy ha retiküljével agyon veri az egyre pofátlanabb turánit, egy, semmi haszna nem lesz belőle, kettő esetleg beszennyezi az értékes képeket, három, társai tán bosszút állnak érte, így nyugalmat erőltetve magára, röviden és tömören felvilágosította álférjét.
-Anno a köztársaság idején, az egyik federáció vezére, bizonyos Istler, Kesselre küldetett pár gazdag neki nem szimpatikus kereskedő dinasztiát. Vagyonukat pedig elkobozta. Ezek azok. Természetesen azóta a képek nem kerültek elő és ő maga is felszívódott mikor már nehézé vált minden felügyelőszervet lefizetnie.
-Minden világos! –bólogatott a turáni. -Ez az ipse, vajon Palpatine példaképe lehetett?
-Ha nem is az, mindenképp inspirálta! -vágta rá Thorbjörn, aki még mindig nem tudta túltenni magát, azon, hogy származása miatt nem szívesen látott vendég a Galaktikus Birodalom bizonyos berkeiben. Ahogy haladtak egyre beljebb a szerényen, csak irodának nevezett teremben, elhaladtak számos eltűnt vagy még meg nem lelt műtárgy előtt. Némelyik láttán Carinát az agyvérzés kerülgette, és halkan azt kérdezgette társaitól, hogy „hogy lehet ilyen pofátlan valaki”, ám feleletet nem kapott.
Eközben Toluc és a többi turáni lassan haladtak előre a múzeum alatti csatornában, hogy alaposan felderítsék a holnapi akcióhoz a területet. A hely diszkrét nyirkossága és az ismeretlen csúszómászók halk plattyanása, amint valaki rájuk lépett, hátborzongatóvá tette az egész járatrendszert. Lépéseik nyomán tompán visszhangoztak a falak, a plazmavesszők máskor halk zörgése, hangosnak tetszett. Eme zörejeken kívül a beszéd hiánya és a fegyelmezettség kísérte útjukat. Óvatosnak kellett lenniük ha nem akartak lebukni.
A bemutatkozás színpadias volt és alapos. A prímet Thorbjörn vitte aki talán még magának is elhitte, hogy ő egy Fernus örökös, név szerint Gróf Gilber Fernus és hihetetlenül megtiszteltetve érzi magát, hogy személyesen egy olyan műkincskedvelővel találkozhat mint az igazgató aki szintúgy álnéven mutatkozott be, elhallgatva valódi énjében rejtőző kegyetlenséget mellyel embereket keserített meg és taszított rabszolgaságba. Carina volt az aki egyedülikén izgult, igyekezvén palástolni a lelkében tomboló vihart amit ez az ember kiváltott belőle, nem különösebben beszámítva azt a tényt, hogy egyszer még a segítségét is kikérték a nyomozók és hiába adott bőséggel információt Istlerről, sose sikerült a nyomára akadni, egészen eddig a pillanatig. Enned jóformán nem is palástolta, hogy számára nem különösebben jelentenek értéket a látott tárgyak, játszotta a gazdag családba beházasodott kissé infantilis embert mint akit csak a szíve vezérrel és nem az aki jóformán minden pislogásával kreditmilliókat lát a kedvese helyén. Valahogy mégis amikor rá került a sor, Istler, vagyis mostani nevén Polin igazgató, hamiskás mosollyal mérte végig, jóformán addig rázva a kezét mígnem Enned nemes egyszerűséggel kirántotta az ujjai közül a sajátját.
-Nos -kezdett bele hamiskás mosollyal az igazgató-, mindig öröm nemesi családok leszármazottjaival találkozni, főleg ilyen alkalom gyanánt, mint a holnap kezdődő aukció. Bár meg kell valljam -folytatta az orrtövét megvakarva- a Fernus család számomra nem tűnik ismerős névnek.
-Ó, csak ne zavartassa magát emiatt. -szólalt meg derűs ábrázattal Thorbjörn, vigyázva, ki ne billenjen a szerepköréből, melyet láthatóan egyre jobban élvezett, Carina és Enned legnagyobb megdöbbenésére. -Az én nagyapám idejében szinte ki se mozdult a család az otthonából és ezzel a szokással még mára se hagyott fel. Leszámítva persze eme jeles alkalmat.
-Otthon. -ismételte meg az igazgató megemelve az állát. -Egész pontosan hol is van az? Tudja sok helyen jártam már a galaxisba, sok családnál megfordultam a gyűjtőszenvedélyem hajnalán....
-A fosztogatásaid folyamán. -egészítette ki magában Carina a férfi szavait.
-.......de a Fernus családra -csóválta meg a fejét sajnálkozóan- megbocsájtson, nem emlékszem.
-Öhm, nos...-köszörülte meg a torkát Thorbjörn, kinézve Carinára aki idegességében beharapta az alsó ajkát-, mi a galaxis északi kvadránsából származunk, egy olyan régi emberi településről, mellyel ha jól tudom Tuaran is büszkélkedhet.
-Helyes meglátás gróf úr. -mondta, miközben eltekintett a titkára felé, aki egy oldalsó, mívesen faragott fajtónál várakozott ahonnét öt perce még együtt érkeztek meg, fogadva a vendégeket. -Tuaran egy régi emberi bányásztelepülésből fejlődött odáig, hogy mára olyan rendezvényeknek is helyet adhat mint ez az aukció. De gondolom -érintette össze a tenyereit, óvatlanul jelezve kapzsi hajlamát-, nem a bájcsevej miatt vannak itt, hanem azért, hogy a holnapi aukció előtt felmérjék a mi kis kincseinket.
Thorbjörn egy főhajtást eszközölt, ezzel jutalmazva az igazgatót a gyors észjárása miatt, de legfőképp azért, hogy elhessegesse a kíváncsiságát a lakhelyüket illetően.
-Meg kell valljam, hogy mind jómagam, mind pedig a lányom, alig várjuk, hogy szembesülhessünk az aukció tárgyaival. A holoképek a prospektusban ugyan csábítóak, de tapasztalataim szerint a felét se adják vissza a valójuknak.
-Nos, akkor ha óhajtják, személyesen vezetem önöket körbe az előkészítő termünkön. -tárta ki a karját arra, merre a titkára alig fél perccel eltűnt az ajtó szárnyai mögött.
Enned nagyokat ásítozva figyelte az ékszereket, régi fegyvereket és kevélyen lépkedő tulajdonosukat, no meg a többi jelenlévőt.
-Ezek az eredetiek? -súgta oda Carinának.
-Igen, meggyőződtem róla! -felelt a kacér ruhába öltözött régésznő. Kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. Az igazgató negédesen vigyorgott rá, majd néhány félreérthetetlen mondatot súgott neki. Persze nem először. Még szerencse, hogy a hapan társuk rendre elterelte róla a figyelmét és néhány műkincs előtt megállva annak múltjáról érdeklődött, közbevetve néhány teljességgel más témát mellyel rendszerint a gazdagok szórakoztatják egymást. Egy utóbbi ugyan nehezebben ment, de Thorbjörnnek voltak emlékei olyan gazdag megbízók mindennapjairól akik felkérték őt, hogy házaikat, lakásaikat, kertjeiket díszítse fel a szobraival.
-Már régebben se kedveltem ezt az embert, de most meg tudnám fojtani víz nélkül is! -sutyorogta a turáninak méltatlankodva, a szeme sarkából követve a két férfi közt zajló beszélgetést.
-Teljesen átérzem a helyzetét! -válaszolt Enned pofátlanul vigyorogva.
-Ha még egyszer megpaskolja a hátsómat, akkor kibelezem avval a míves kardjukkal! -Enned vigyora lassan körbe érte a fejét. -Hallja, ez magára is vonatkozik, tuskó!
-No de, drága asszonykám…..-Enned elharapta a csipkelődés fonatát, mikor hátulról utolérték őket. Gyorsan átölelte a feszengő Carinát és mint egy boldog pár, ki-ki a maga módján vigyorgott, kendőzetlenül árasztva magukból az örömüket mely egyaránt szólt egymásnak és magának az igazgatónak mint vendéglátójuknak. Bár az őszinte kinyilatkozástól azért olyan messze jártak mint Tatuin a birodalmi fővárostól. Thorbjörn, mielőtt még az igazgató éreztetni kezdte volna a gyanakvását, gyorsan átölelte a fiatalokat, épp egy mellettük álló hatalmas szoborra felpillantva.
-Drága kislányom, ha ezt anyád is láthatná.....!
Carina követve „fogadott apja” tekintetét ő is elmerengett a fekete márványból faragott, majd fényesre csiszolt filigrán óriáson aki egy dárdaszerű fegyvert tartott el magától, miközben az ellenkező irányba fordította a tekintetét. Vállalva a színészkedéssel járó megpróbáltatásokat, felsóhajtott és Thorbjörn mellkasára hajtotta a fejét.
-Bárcsak köztünk lenne még. Liretti művei mindig lenyűgözték.
-Khm...nos -lépett oda melléjük az igazgató, miközben a hátuk mögött, két üvegfalú szekrény közt, kinyílt egy álcaajtó és a sejtelmes árnyékában mozgolódás támadt-, meglehet, hogy máris az újdonsült tulajdonosainak gratulálhatok......hacsak.....
Elhallgatása magára vonta hármójuk figyelmét, de mikor felé fordultak, tekintetüket máris magára vonta azon alakok feltűnése akik a fehér testpáncéljaikban, az időközben eltűnt titkár felvezetésével felsorakoztak pár lépéssel mögöttük, felemelt karabélyaikkal.
-....hacsak nem kéne ezekkel az urakkal tartaniuk. -fejezte be egy nyájas mosoly kíséretével.
