Asszem én is betenném az egyik novellámat. Mint korábban már itt is említettem, néhányan a szerepjátékos írói körből előhozakodtunk olyannal, hogy bizonyos kitételek, illetve meghatározott szabályok mellett, pár oldalas írásokat hozzunk össze, immár mellőzve az Star Wars ihlette írásokat. Így született meg eme darab is a tavalyi év folyamán.
Címet sajna még nem találtam ki neki.
Moapa Walley, Nevada.
-Nem. Ezt ne.....őt ne....
A nő ujjai még egyszer belevesztek a szőke hajfürtökbe melyeket a szél újra és újra a sápadt arc elé vetett, és melyen már vastag rétegben megszáradt az alvadt vér, de amikor az ujjak érintésétől lepattogzottak a megfeketedett vérdarabkák, nedvező, halványvörös vércsíkok kerültek a helyükre. A nő szeméből patakozó könnyek itt-ott elkenték a homlokrészt befedő sikamlós vérfoltokat, majd sebesen lecsusszanva a halántékon és a lágy ívű nyakszirten visszafolydogáltak oda ahonnét bugyborékolva a felszínre kerültek.
-Őt ne Istenem! Őt ne.....-motyogta a nő leküzdve az ajkai remegését, de hangja túl halk és érthetetlen volt ahhoz, hogy rajta kívül bárki is meghallhassa. Előtte egy férfi guggolt fekete nadrágban meg fehér ingben, mellette egy narancsszín táska feküdt, nyitott cipzárján át különféle kötszerek csomagolóanyagait tárva fel.
A nő persze tudta, hogy most már késő. Késő bármit is tenni. A seb túl mély volt és egyben végzetes. De a tudata még mindig tiltakozni akart.
-Kérem asszonyom, engedje el. -suttogta a férfi halkan, de kellő határozottsággal, már-már a könyörgés széle felé sodródva.
Egy másik, egy ismerős alak ereszkedett le közéjük.
-Mrs. Barnes, engedje el őt. Doktor Bale meg szeretné nézni őt is és magát is. -a hang kedvesnek tűnt.
-Nem. -rázta meg határozottan a fejét a nő miközben kócos és nedves hajtincsei az arcát és a vállait csapdosta. Mégjobban összegömbölyödött. -Neeeeem!
-Asszonyom....-nyújtotta a kezét előre a mentős. A másik -aki talpig fekete rendőri egyenruhát és széles karimájú kalapot viselt- óvatosan megérintette a nő felkarját.
A nő lassan elemelte a rongydarabot a kitüremkedő nyaki artériáról. Teste görcsös rángatózásba kezdett amikor a ragacsos ruhadarab alól nem spriccelt fel többé az ütőér. A nő hasztalan fordította el tekintetét, miközben folyamatosan zokogott. Karja a teste mellé hullott, bele az iszamós vértócsába mely a földön kuporgó alakját és a csípője mellett heverő pisztolyt körbevonta. A vörös felszín fodrozódásba kezdett, majd hullámaival megérintette a nő térdét, végigsimította a combját....végül amikor csak egy apró rezgésé csillapodott akkor óvatosan hozzásimult az ölében fekvő kislány mezítelen bokájához.
A szétspriccelt vértől elvörösödött ruha szinte odaragadt a kis mellkashoz, Dick Gerald seriff ujjai ugyanis pergamenszerű anyagot tapintottak. A mentős segítségével lassan kihúzták a nő ölelő karjaiból a kis testet és a összezúzott berendezési tárgyak közé fektették ahol már várt rá egy hordágy.
-Jöjjön asszonyom, magát is megnézetjük. -fordult vissza a még mindig zokogó és remegő nő felé a férfi. Könyökét kapaszkodónak kínálva, együtt érző pillantást mért a szétázott ruhájú nőre, majd néhány félig kiürült műanyag ásványvizes palackot odébrúgott, hogy nehogy megbotoljon a láthatóan gyenge lábakon felemelkedő nő. A nő tekintette, egyre jobban felfelé kúszott és nyilvánvalóan vizslatni kezdte a környezetét. Alant, mellette a kislányra fehér takarót fektetek mely tetőtől talpig belepte a kis testét. A nő elvonta a figyelmét a hordágyat megemelő férfiakról és magától a szomorú arckifejezést váltó doktorról, sőt magától az aggodalmas pillantásokat rámérő Gerald seriffről is.
Mrs. Barnes....Mrs. Katie Barnes rendőrkapitány.... egyenesen előrefelé meredt. Túl az összetört üvegablakokon, túl a vegyesboltot ért támadás áldozatainak letakart testein, túl a fel-felkavargó porfellegeken melyet a sivatag felől hozott a nyári szél....
A villogó kék és piros fénykévék még a délutáni tűző napsütés ellenére is színlenyomatot hagytak Brett Duke kéjes vigyorától eltorzult ábrázatán. A húszas évei végén járó férfi még akkor sem veszített a vigyorából amikor két fekete öltönyös fickó mellé lépett és a háta mögött megbilincselt kezeit megragadván egy sötét színű furgon felé terelték.
FBI ügynökök-villant át a kapitány agyán a felismerés.
Katie Barnes lehajolt a fegyverért. A pisztoly vértől ragacsos markolata a sikamlós tenyerébe simult. A seriff előtte haladt, hasztalan leselkedőket és biztosító vagy éppen helyszínelő rendőröket elhajtva az útjukból. Kifelé tartottak a pokoli helyszíné váló vegyesbolt összezúzott polcain keresztül. A talpuk alatt szilánkok roppantak vagy pedig csomagolópapírok zizegtek...elhallgattatva a pisztoly felől felemelkedő apró kattanást.
Katie Barnes le sem vette a szemét Duke hátáról akit egyre messzebb vezettek a rendőrautóktól. A sivatag háttere előtt álló furgon oldalához tartottak.
Még két legfeljebb három pillanat és Brett Duke megússza a végzetét. Azt amit Mrs. Katie Barnes szánt neki.
Moapa Walley, Nevada. Egy órával korábban.
-...Itt továbbra is a KBHQ rádióadó az FM 104,7-es hullámhosszon. A mikrofonnál Ed Harris és a hírek előtt jöjjön egy igazi csemege. Ez pedig nem más mint Johnny Cash-től a Walk the Line.
A pultos felnézett a szétterített újságjából, majd egy hanyag mozdulattal a rádió sávválasztógombja felé nyúlt. A pult túloldalán, -egy újságosállvány mellől- rögvest rekedtes hang emelkedett fel.
-Visszed onnan a kezed Tim!
-Ugyan már Mr. Hoovert! Csak nem gondolja, hogy ennek a fickónak még helye van ebben a mai...
-Veszed halkabbra a szád kisfiam! -csoszogott előrébb Jack Hoovert a kockás ingében és a kopottas farmerjében. Ezüstszín keretes szemüvegét feljebb tolta az orráról, miközben a kezében szorongatott sörösdoboz hozzákoccant a fémkerethez.
-Te még meg sem voltál amikor Mr. Cash világhírű lett. Úgyhogy több tiszteletet annak az embernek fiacskám.
A pultos rosszallóan, -mindazonáltal beletörődve a dolgokba- megrázta hosszú sötét haját melyet az izzadság már a tarkójához tapasztott. A állandóan forgó ventilátor a pult végében mit sem ért a tomboló hőségben.
Izzadt tenyerét beletörülte a fekete trikójának elülső részébe melyen valami groteszk koponya vicsorgott, fölötte meg narancsszín betűkkel egy metálbanda logója díszelgett. Kárpótlásul egy chipses zacskót bontott fel magának.
-Hé Tony! Hallod ezt? -lengette meg a sétabotját a kisöreg a rádió felé és hátrapillantott oda ahol egy vele azonos korosztályban tartózkodó, valamelyest nála alacsonyabb férfi kotorászott a színes magazinok között, miközben az ő tenyerében is ott díszelgett egy ugyanolyan sörösdoboz mint Jack Hoovert markában.
Antony Freser hümmögött egyet, de tekintetét le nem vette volna a kezében lévő horgászmagazinról.
-Casht, te vénség! -kopogtatta meg a botja végével a járólap egyik négyzetét, majd amint észrevette, hogy mit nézz annyira a barátja rögvest érdeklődővé vált a komor arckifejezése. -Mutasd, mi ez?
-Csak lassan Jack! -szólalt meg a hasonló öltözéket viselő férfi, leszámítva azt apró eltérést, hogy ameddig a barátja bőrcsizmát viselt addig ő egy térdig érő gumicsizmában álldogált.
A szemüveges fickó lassan mellésomfordált majd kissé hunyorogva belelesett a magazinba.
-Láttod ezt? -bökött rá a remegő ujjával egy féloldalas képre. -Ez egy teleszkópos bot.
-Ugyan már! Csak nem ilyen mihaszna vacakot akarsz magadnak? -nézett rá hitetlenkedve a másik, teljesen hidegen hagyva azt a tényt, hogy a barátja szemcsillogása hirtelen a semmivé foszlott. -Te még rendes bottal sem fogtál semmit se ami nagyobb lett volna mint ez a sörösdoboz?
Freser összecsapta az újságot majd morogva visszatette a többi közé.
-Szájhős! Azt hiszed te fogtál is nagyobbat egyszer is? -botorkált el mellette, majd kutató pillantását a párhuzamosan futó polcsorok közé vetette.
-Sue! Merre vagy már? Ideje elindulnunk!
Válasz ugyan nem jött, de a férfi tekintetét azonban egy kintről jövő motorhang magára vonta.
-Félre állnál az utamból!? -förmedt rá Jack Hoovertre aki kaján vigyorral itta ki a maradék sörét a dobozból. -Olyan kövér vagy, hogy mire megkerülnélek beesteledik. A halak pedig nem várnak.
A kis vegyesbolt ajtaja ebben a pillanatban kitárult és egy rendőri egyenruhás nőt engedett keresztül a kis előtéren.
-Üdv fiúk! -csendült fel a lelkes hang amint vele együtt a széles mosoly a két öregre vetült.
-Áh, Katie drágám! -tett egy pár lépést előrébb a gumicsizmás.
-Mr. Freser csak nem megint horgászni indul? -nézett rajta végig a nő aki időközben pár szót mondott a pultosnak.
-He-he a sok víz már rozsdát mart a végtagjaiba. -bökött előrefelé Jack Hoovert, mire Freser visszafordult.
-Kárörvendő zsémbes öregember. Azt hiszed te talán jobb bőrben vagy?
Katie elmosolyodott.
-Csak nem megint marják egymást Mr. Hoovert? Vagy netalán csak nem Walter Matthaut és Jack Lemmont néztek tegnap este?
-Két neveletlen kölyök, én mondom drágám! -csattant fel egy határozott női hang miközben a hozzá tartozó alacsony gömbölyded test kikacsázott két polcsor közül.
-Helló Mrs. Freser!
-Üdv Katie drágám. -A göndör hajú nő felemelte kosarát a pultra, majd a sörözgető férfiakra pillantott. -Majd megkérem Katie-t , hogy eresszen egy-egy golyót az ülepetekbe, hogy egy kicsit lecsillapodjatok!
Cinkos mosollyal a rendőrnőre sandított. Amaz azonban elfordult a két jómadártól és elkezdte az aprót kiszámolni a tenyerén.
-Idejét se tudom már, hogy mikor húztam meg a ravaszt. Azt hiszem a lőtéren kívül még egyszer se kellett használnom.
Katie a pultos tenyerébe szórta a pénzt és átvette a két fánkot meg a pohár kávét.
-Hát drágám errefelé csak az én apám idejében volt nagyobb összezördülés. Akkor amikor az indiánrezervátumban....
-Na tessék, nem elég, hogy Jack föltart, még te is leállsz itt pletykázni. -topogott oda Antony Freser és remegő kezeivel segített Tim-nek belepakolni a papírzacskókba a vásárolt árukat.
-Jaj te öreg, hogy a rosebb egyen meg! Már nem is tudom az idejét, hogy mikor beszéltem Katie-vel.
-Ugyan Mrs. Freser szerintem lesz rá még alkalom, hogy kibeszéljük a két jómadarat. -mosolyodott el a Katie Barnes. -Ugye Mr. Freser az a kezében nem éppen egy sörösdoboz? -nézett rá a kisöregre aki mintha attól tartana, hogy kirántanák a markából az ezüstösen csillogó fémdobozt, rögvest a mellkasához szorította. Végül is nem ő, hanem a mögötte álló és lassan vihogásba kezdő Mr. Hoovert válaszolt.
-Amióta a doki megvizsgálta és megrémítette azóta csak ökörvizeletet iszik.
Antony Fraser hirtelen megpördült ami nem kis teljesítmény volt már az ő korára nézve. Tekintetébe furcsa fény villant.
-Ugyanazt a szart iszod te is kókadtkám!
-Jaj teremtőm, mint két kisiskolás! -emelte fel a tekintetét a rendőrnőre a felesége. Amaz csilingelő hangon felkacagott.
-Emlékszem amikor még a kosármeccseimre eljöttek. Ott veszekedtek, hogy ki is adja át előbb a gratulációját amikor megnyertük a helyi bajnokságot.
-Ez a vén kujon...-bökdöste ujját Antony Freser Jack Hoovert felé-...kétszer is sorba állt, hogy megcsókold azt a borzasztó képét.
-Óhó, ezt csak azért mondod, mert ott evett utána az irigység, hogy te lemaradtál.
Míg a két kisöreg kissé arébbcsoszogott, hogy ezt a nézetkülönbséget maguk közt megvitassák addig Mrs. Freser hitetlenkedve megcsóválta a fejét.
-Láttod drágám, ezekkel a férfiakkal csak baj van.
Katie Barnes lenézett a gyűrűsujjára.
-Hát nem könnyű velük, de hál isten Dean idomítható.
-Aranyom azt az embert becsüld meg! Kitartott melletted amikor az a szörnyűség...-Susan Freser arca egy pillanatra elkomorult, majd békés megnyugvást sugalmazó mosolyt varázsolt az arcára. Gyengéden megsimogatta a rendőrnő karját.
-Nektek még nem késő, hogy újra gyereketek legyen. Lásd drága megboldogult édesanyád négy gyereknek adott életet.
Katie Barnes merengő arckifejezése óvatos derűt kezdett sugározni.
-Ez az kedvesem! Te világéletedben optimistán álltál a dolgokhoz.
-Köszönöm Susan. -mosolygott rá az idős asszonyra, majd a kijárat felé sandított. -Lassan mennem kell.
-....és ne felejtsék! Esernyőre továbbra sem lesz szükségük. Moapa Walleyban még pár napig tartani fogja magát a hőség. Ed Harrist hallották kedves hallgatóink, az FM 104,7-es hullámhosszon. Hamarosan jön Deese Dylon, de addig is szóljon egy újabb remekmű, mégpedig Chris Rea és a Road to Hell.
-Nekünk is indulnunk kell, bár sosem értettem mi jót talál az öreg abban ha egész délután a tó partján ücsörög. -jelentette ki a vállát megrándítván, majd a férje után pillantott. -Tony ideje indulnunk!
-Hogy, mi?!- nézett hátra Mr. Freser zavartan. Annyira belemerült a Jack Hooverttel való zsörtölődésébe, hogy feleségének egy pillanatra úgy tűnt, hogy már azt se tudja, hogy éppen a tavakhoz indultak e vagy pedig onnan tartottak e visszafelé.
-Jaj öreg, az előbb még te voltál úgy oda a nagy horgászatért!
-Jó, jó. Jól van már Sue. Megyek...megyek már. -Antony Freser intésre emelte a karját. -Na minden jót te naplopó!
-Végre eltűnsz a szemem elől te holdkóros! -dörmögte oda neki Jack Hoovert, majd felhajtotta a maradék alkoholmentes sörét.
-Viszlát Tim! Mrs. Barnes örülök hogy láthattam. -szólt még hátra kifelé menet.
-Üdv Mr. Freser! -motyogta a pultos felpillantván az újságjából.
-Üdv Tony! -tette hozzá Katie, majd ő is elköszönt a pultostól meg Jack Hoovertől és megindult a kijárat felé. Előtte pár lépésnyire még Mrs. Freser és a férje visszafordultak, ahogy elhaladtak a benzinkút piros töltőállványai között, aztán egyszer csak valami barna folt vágott keresztül Katie Barnes látóterén. A külső üvegajtó épp akkor nyílt szét előtte amikor az a barna valami egyenesen belevágódott az ő autójába magával sodorván az idős asszony és férjének sziluettjét.
Talán egy fél perc vagy évszázad után egy majd negyed évszázados Buicknak a kontúrjait fedezte fel a lassan leülepedő porfellegeken keresztül. De más is volt ott. A földön tucatnyi apró fém és műanyag darabka hintette be a két autó környékét. Katie-nek túl ismerős dolgok. Fél perccel ezelőtt még Susan Freser kosarában látta őket.
-Jeszusom! -emelte az arca elé a tenyerét melyből már hiányoztak a fánkok és a pohár kávé. Azok most pár lépéssel mögötte hevertek az üzlet bejárata előtt.
-Mrs. Freser? Tony?! -kiáltotta el magát, majd tétován hol előre, hol pedig maga mögé pillantott.
-Tim! Hívd a 911-et! -üvöltötte végül vissza az üzletbe, majd bizonytalan léptekkel megindult a füstölgő roncsok felé. Ekkor a távolból mintha szirénák hangját vélte volna felfedezni. Ilyen gyorsan? -röppent át a gondolat a fején, de túl sok ideje nem maradt. A barna Buicknak felpattant a két ajtaja.
Moapa Walley, Nevada. Egy órával később.
Brett Duke nem nem tett semmiféle ellenvetést se amikor az egyik fekete öltönyös ügynök lehajtotta a fejét és úgy ültette be az amúgy elég tágas belmagasságú furgonba. A mozdulat egy régi bevett szokás része volt, már-már tudat alatt művelték a törvényőrök. Azonban Duke hiába tartotta magát az együttműködéshez, mozdulata hirtelen elakadt. Jobb felől, amerről jöttek megpillantott valamit. Egyenesen egy pisztoly torkolatával nézet farkasszemet. De nem csak ő, hanem már a mellette lévő ügynökök is az új jövevény felé fordultak. A zakóik szárnyai meglibbentek ahogy a hónaljuk felé lendítették a karjukat.
-Most véged te rohadék! -vicsorogta a közeledő pisztolyhoz tartozó nő kinek fizimiskáját a rászáradt vérfoltok igen hátborzongatóvá tették.
-Álljon meg! -ordította el magát az egyik sötét öltönyös és máris a markába csúsztatta a fegyverét. -Azt mondtam álljon meg!
De Katie Barnes mit sem törődött vele. Nem törődött a háta mögött felkiáltó Gerald seriffel sem.
-Kapitány, álljon meg! Ne lőjenek! Neeeee....!
Meg sem torpant.
Határozott és ruganyos léptei jó fizikumról árulkodtak, de Brett Dukenak felrémlett, hogy korábban mennyire szánalmasnak találta a nőt. A rendőrnőt aki egyszer már ráfogta a fegyverét. Csakhát akkor ő megúszta.
És ekkor felizzott a pisztolytorkolat. Az ügynökök kiáltásait pedig a folyamatos dörrenések ezernyi szilánkra robbantották.
Moapa Walley, Nevada. Egy órával korábban.
Katie Barnes ledöbbent. Alig öt lépésnyire a Buick mögött.
Hárman szálltak ki a gőzölgő roncsból, kettőnél fegyver volt, de a harmadik......a harmadik utas egy kislány volt.
A két magasabbik és a kislánynál jóval idősebb alakok kétrét görnyedve távolodtak el a kocsitól. Bár az autó igen súlyos állapotban volt a sajátjáéval együtt, de ettől függetlenül robbanástól nem kellett tartani. Mindenesetre Katie jól látta, hogy minimum még ketten a kocsiban ragadtak.
-Anyaaaaa....anyuuuuu! -sipákolta a kislány amint a kezét fogó szőke hajfürtös figura arrébb vonszolta.
-Kuss legyen! -rivallt rá olyan hangon a középmagas férfi, hogy Katie ledermedt. Itt valami nagyon nem volt rendjén. De most már nem a kezükben lóbált puskák miatt érezte csak így. Eközben mögötte erőteljes szirénahang ölte meg a további hallgatózást mely egyre csak erősödött. Ez nagyon úgy tűnt, hogy az autó utasainak is feltűnt, mert a következő pillanatban egyenesen feléje néztek.
-Mi a kurva...? -szakította félbe a másikkal való vitáját, a kissé idősebbnek kinéző rövid fekete hajú fegyveres ki azon nyomban csípője elé emelte a puskáját. A szőke hol a totálkáros rendőrautóra, hol pedig Katie-re kapta a fejét.
-Baszd meg Brett! Ez jól elkúrtad! Mi a faszért pont egy kibaszott zsaru nyakára....
Katie Barnes rendőrkapitány nem várta meg a kérdés végét, se a választ. Egyenesen a vegyesbolt verandájának oszlopai mögé ugrott. Pont akkor amikor feldörrent az ismétlőpuska morajlása. Vagy száz sörét zúgott el ott ahol még egy pillanattal ezelőtt földbe gyökerezett a lába. A viszonzásra szinte gondolni se mert. Az a kislány....
-Hé! Te húgyagyú!
A hang elvonta a zaklatott gondolatairól a figyelmét. Egyenesen Timre pillantott fel, aki egy vadászengedélytől ?óvott? kétcsövű mordályt lendített fel a lábszárai mellől. A megnevezés egyenesen Katie-n túlra szólt.
A nő szeme tágra nyílt.
-Tim ne! Tú....
De elkéset.
És nem csak ő.
A következő sörétzápor java része ugyan elakadt a vastag betonoszlopban, de a maradék szitát csinált a pultos mellkasából.
A bejáratra és Katie-re is vér spriccelt. Tim élettelen teste majd két métert repült hátra. Egyenesen a remegő lábain álló Jack Hoovert elé akinél a kíváncsiság úgy tűnt erősebbnek bizonyult a félelemnél. Elhűlve nézett ki az üvegajtó mögül.
-Vissza! -ordított rá a nő és kikukucskált a fedezéke mögül. Az akit Brett-nek hívott a másik, most újabb töltényt tolt be a csőbe. Eközben a túloldalról porfelleg támadt, de még így is kivehető volt a szirénázó rendőrautók körvonalai.
-A picsába! -ordította el magát a kislányt cibáló.
-Befelé Mike!
Katie ugyan már nem látta őket -tekintettel rá, hogy csak egy röpke pillanatot engedélyezett magának a nézelődésre-, de tudta jól, hogy azok hárman a vegyesboltba akarják bevackolni magukat. Katie az emlékeiből felderengő imát kezdett motyogni, már ami hirtelen eszébe jutott az egykori templomba járásainak idejéből. Fegyverét a füle mellé emelte, úgy sziszegte a műútról lekanyarodó rendőrautók felé.
-Gyertek már! Gyertek már!...
-Megvagy a kurva anyád! -Katie göndör hajfürtjeibe ujjak kapaszkodtak és erőteljesen elrántották őt az oszloptól. -Te mocskos rendőrszajha!
Hirtelen bevillant elé a fekete hajú férfi amint megemelte a rúgkapáló kislányt.
-Gyere csak csöppségem!
-Neeeee...! -sikította a kislány, de hasztalanul.
Katie Barnes egy pillanattal később már a padlón csúszott végig, miközben a pisztolyát valahol elvesztette, de az is lehet, hogy az a Brett nevezetű ürge kitépte a kezéből. Ő nem emlékezet arra a pillanatra. Ő csak arra koncentrált, hogy a kislánynak semmi bántódása ne essen és remélhetőleg a megérkező rendőrök mihamarább a segítségére siessenek. De most, ahogy felsőteste nekivágódott egy rakás vizes palacknak, csak most döbbent rá, hogy jómaga is túsz lett a fegyveresek kezében.
-Most mi a szart csináljunk? -hallotta meg a sötét hajúnak a hangját, kinek szorításából a hét év körüli forma kislány könyörgő tekintettel meredt Katie felé.
Katie Barnes átázott a megrepedt műanyag palackok özönétől, de egy gyors szemrevételezés után megállapította, hogy komolyabb baja nem történt. De ahogy aztán feljebb emelte a tekintetét rögvest fájdalom mart bele a mellkasába. Jack Hoovert ott feküdt tőle nem messze. Széttárt karokkal és lábakkal épp egy feldőlt polc tetején feküdt mozdulatlanul. Innen nehéz volt megállapítani, hogy él e még egyáltalán, bár Katie nem látott rajta sérülést. Főleg nem egy olyat ami lőfegyvertől származhatott volna.
-Kedves hallgatóink. Műsorunkat megszakítjuk. Hírügynökségi jelentések szerint a Las Vagasban történt rablás tettesei feltehetőleg Clark megye felé vették az irányt. A rendőrségi tájékoztatás szerint a három fegyveres férfi menekülésük során egy nőt ejtettek foglyul a kislányával együtt. Kérjük....
-Kuss legyen! -csattant fel Brett hangja és a következő másodpercben máris fémkonffetiesőt varázsolt a rádióból, nameg a fél pultból. A kislány felsikoltott.
-Neked is!
A kicsi összerezzent és bevizelt.
-Azt a rohadt kurva életbe! -tolta el magától a csípőéig érő testet a szőke hajú. Brett undorodva pillantott le az apró szandálok közt összegyűlt sárgás folyadékra.
-Hagyd őt békén! -csattant fel egy hang.... mégpedig Katie Barnes határozott hangja. A nő feltápászkodott és ahogy megtámasztotta magát a padlón észrevette a fegyverét. Egy csomagolópapír alól villant ki a fekete sziluettje. Talán fél méternyire volt tőle. Eszerint csak kicsúszott a kezéből.
-Mondtál valamit szajha? -rontott rá a fekete hajú aki a következő pillanatban máris egy hatalmas pofont kevert le a nőnek. Katie keresztülrepült a levegőben.
Pont oda érkezett ahol a pisztolya feküdt. Úgy ahogy azt eltervezte.
-Brett a kurva életbe! Ő az egyetlen túszunk aki miatt a rendőrök még...
-Pofa be Mike! -Brett Duke szétterpesztett lábakkal állt meg a nő mögött aki a hasára érkezett a földet érést követően. Egy határozott mozdulattal felhúzta az ismétlőpuskáját.
És ekkor a térdein remegő kislány odafutott elé....
-Neeeee!!!!
Katie Barnes ekkor biztosította ki a fegyverét...
A kislány két apró tenyere megragadta a mordály meleg csövét és eltolta a férfi elől.
Katie Barnes rendőrkapitány abban a hitében, hogyha a túszejtők vezéralakját kilövi akkor pontot tehet ennek az egész ügy végére, arcát dühödt grimaszba torzította és hanyatfordulván célzásra emelte a pisztolyát és hidegvérrel meghúzta a ravaszt.
Moapa Walley, Clark megyei halottasház, Nevada. Három órával később.
A két férfi még vetett egy pillantást a hűtőkamrák előtt lévő letakart testekre, majd bólintottak az egyik fehérköpenyes orvosnak. A tálcák fémes hang kíséretében csusszantak be a sötét fagyos üregbe.
-Tíz halott. -motyogta az orra alatt Gerald seriff amint fejét megrázva csípőre tette a kezét, jelezvén a ki nem mondott bizonytalanságát az eseményekkel kapcsolatosan.
Berett ügynök a kijárat felé fordult.
-Odakint már vár ránk a sajtó. Ugye tudja, hogy mit kell mondania?
A seriff hallgatag bólintott. Hogyne tudná. Hiszen a hazugság olyan tudvalévő dolog.
Moapa Walley, Clark megyei kórház, Nevada. Hat órával később.
Jack Hoovert fejét széles gézszalag fedte be, alkalmi turbánt helyezve így az üstökére. Szeme résnyire szűkült ahogy túl az ágya lábánál, a falon logó tévékészülék villogó négyzetét figyelte. A helyi hírcsatorna precízen elegáns tudósítója éppen azon töltőállomás kontúrja előtt emelte a szájához a mikrofont, mely a férfi számára ismeretlen helyszínnek bizonyult, pedig mint ahogy mondták a benzinkút és a hozzá tartozó vegyesbolt ott fekszik az ő szülőhelyétől nem is oly messze. Ez a tény most kissé zavarta, hogy ő hogyhogy nem emlékszik rá. Persze arra sem emlékszik, hogy hogyan került ide. Szóval az elvárásai itt be is fejeződtek. A tudatlanság most olyan kényelmesnek bizonyult mint maga az ágy.
Éppen egy meggyilkolt rendőrnő képét biggyesztették ki a képernyő felső sarkára akit egy szökött rabló lőtt agyon egy üldözés közepette. Mint a következő másodpercben kiderült a nőt posztumusz kitüntetésre ítélték, ugyanúgy mint a lövöldözésben elesett FBI ügynököket is. Pár fénykép még bevillant a képernyőre akik szintúgy áldozatai voltak az egész ügynek.....és ezek főleg a helyi lakosság köréből kerültek ki. A kommentátor legalábbis ehhez tartotta magát.
-...Mint azt egy nem hivatalos forrásból megtudtuk az eseményeknek volt egy túlélője is...
