Egy kis szerelmes vers:
Egy hónap története
Neked
Tollat ragadtam, egy hónap után
Kezembe veszem a lírát, kicsit sután
Muszáj volt, nem tehettem mást,
Nem agyam, ösztöneim vezetik az írást.
Lassan formálom a szavakat, pontosan,
Hibátlanul, talán kissé laposan.
Keresem a témát, holott mindvégig tudtam,
Miről fogok írni, ha e papíron elindul tollam.
Tiltott voltál, emlékszel? Édes, mint az alma,
Tilos voltál nem régen, jól emlékszem arra.
Ha csak rád néztem, vagy netán gondoltam,
Majd elbujdokoltam bűntudatomban.
Szenvedtem? szenvedtem, de nem számított többé,
Ha így kell vezekelnem, gondoltam, szenvedek örökké.
Szenvedtem, de ugyanakkor boldog is voltam,
Mert ott álltál mellettem, szilárdan, boldogan.
Szenvedtél? szenvedtél, a végén már, jól tudom,
S én tanakodtam, jót tesz-e, ha a fejem homokba dugom.
Mardosott a harag, égetett a bűn,
Pörögve tapostam megannyi forró tűn.
Szenvedtél, a hullámok felcsaptak az egekig,
Lecsapódtak partomon, s én nyúltam a kezedig,
Próbáltam kapaszkodót nyújtani, de hiába
Messze voltam tőled, egy másik, távoli világban.
De most Itt vagyok, előtted? melletted,
Itt vagyok, csak azért, hogy itt legyek melletted.
Hogy fogjam a kezed, hogy támasszalak,
Hogy szemedbe nézzek, hogy megnyugtassalak.
És én próbálok, próbálok szemedbe nézni,
De oly nehéz, hogy nem tilos, végre felfogni.
Bocsásd meg gyávaságom, de én még mindig félek,
Nyugtass meg, bár álom ez, azért fel nem ébredek.
Donát