Donát összes hozzászólása
-
Teaser trailer
Tessék már visszaolvasni, pár hsz-szel korábban tettem be.
-
1x07 - Empire Day
Anakint azért nem venném ide, mert a Jediknek a fénykorukban sokkal könnyebb volt a kristályhoz jutni, Vader gond nélkül összerakhatott egyet vagy akár kettőt is Sithsége alatt, (hiszen a Birodalom idején gond nélkül hozzáférhetett bármihez) de én nem csodálkoznék, ha a Birodalom idején a stratégiai kristályszerző helyeket hét lakat alatt őriznék. Luke pedig - bár ez EU, sőt már az sem - szerintem Krayt sárkány gyöngyből készítette a sajátját, ami speckó eset, hiszen a Tatuinon házhoz jött, vélhetően Ben Kenobi feljegyzései alapján (kivágott jelenet alapján ötletelés). Persze az is lehet, hogy nem. De a lényeg, hogy amikor épp felkopóban van az álluk, és a Birodalom egyre nagyobb erőkkel nyomoz utánuk, akkor aligha olyan könnyű fénykardot összeeszkábálni, mint ahogy az a te írásod alapján tűnhetne egy külső szemlélődőnek. Ha én lennék Palpatine, a kristályokra különösképp figyelnék, hiszen esélyes, hogy Jedi jelöltek megkörnyékezik. Emellett a csóróság nagy úr, tehát arra is gondot kell fordítaniuk, hogy pénzt szerezzenek, miközben missziókat is kapnak, tehát egyáltalán nem lenne olyan könnyű Ezrának összehozni egy fénykardot. Ráadásul nem véletlen, hogy anno komoly próbatételnek számított az első fénykard összerakása. Felelősséggel jár. És Ezra szerintem még egyáltalán nem készült fel arra, hogy egy ilyen veszélyes fegyvert birtokoljon és használjon, pláne, hogy a Birodalomban ezerszer nagyobb jelentősége van, ha valaki előhúz egy fénykardot az övéből, mint anno a Köztársaság idején. Ezra egyből közellenséggé válna, (persze az Inkvizítornál rosszabb csak kétféleképpen jöhetne). Ez mondjuk akkor lehet majd fontos, ha egy olyan helyen akcióznak, ahol nem ismerik őket, és egy meggondolatlanul előrántott fénykard pl. villámgyorsan megduplázhatja a mozgósított Birodalmi erőket, ezáltal veszélyeztetheti a küldetést. Ezzel együtt is elismerem persze, hogy az Inkvizítor komoly fenyegetés, és emiatt Ezrának szüksége lenne egy fénykardra, de sokkal valószínűbbnek látom jelenleg, hogy a történet olyan irányt vesz majd, hogy Ezra talál/kap egy fénykardot, minthogy készít egyet, mert ez finoman szólva is macerásnak tűnik jelen helyzetben.
- Sport
-
Teaser trailer
Hát én is jobban örülnék 88 másodpercnyi új anyagnak... de egy ilyen fajtának is meglenne a hangulata...
-
Teaser trailer
Nem, ha lesz benne a korábbi részekből is anyag. Az EpIII teaser 108 mp volt, és az első 31 másodpercben a régi részekből volt felvezető. http://www.youtube.com/watch?v=bKZMI5tYq3s
-
A Rebels animációs sorozat
Ezt emlékeim szerint Kanan a Breaking Ranksben ki is mondja.
-
Teaser trailer
Szombaton 2:30-kor indulok Bécsbe... remélem addigra lesz valami.
-
1x07 - Empire Day
Igaz, kicsit erősen fogalmaztam. A lényeg, hogy bármit mutat is be a Rebels ezzel kapcsolatban, az lesz a mérvadó a jövőben. Nekem beleférne az idegenekkel való együttműködés és a "rasszizmus" is.
-
A spin-off filmekről, általában
Miért akarnának egy spinoffot oda, ahová a Rebels is lehet, hogy eljut idővel? Kár lenne a saját lehetőségeiket szűkíteni szerintem.
-
EPV elemzés
Hát nekem jó néhányszor meg kellett néznem a jelenetet, mire leesett, hogy a páncélban Luke feje van.
-
1x07 - Empire Day
Ez csak az EU baromsága volt, és nemcsak a Disney-nél, de a Lucasfilm érában sem volt igazi kánon. Szóval ebből kár kiindulni.
-
Teaser trailer
A sequeal heater az olyasféle ember, aki begyújt a hatereknek?
-
Star Wars viccek
Menj el a Dagobah bolygóra. Ott vár rád a tanítómestered, Yoda!
-
Ahsoka Tano
Rendben, ha a Solo név sem sugall semmit, én nyugodtan alszok.
-
Vélemények és javaslatok
Csak nekem hoz folyamatosan SQL hibát az oldal hozzászóláskor?
-
Ahsoka Tano
Úgy értettem, hogy Solo karakterénél fogva magának való, és egy bőgő szőrgombóc ide vagy oda, ezt azért nehéz lenne elvitatni.
-
Ahsoka Tano
Na, mát kezdtem aggódni, hogy csak én érzem ezt.
-
Ahsoka Tano
De ezek in-universe nevek. Skywalker valóban égenjáró, Solo valóban szóló. De az 5. generáció univerumon kívüli kiszólás, ezért ez az értelmezés szerintem erőltetett. Ennyi erővel tényleg lehet, hogy a kitalálónak épp 5 éves volt a gyereke, vagy 5 éve vannak együtt a barátnőjével, vagy akármi.
-
1x07 - Empire Day
Ha a legeslegvégén lévő Luke-ról beszélünk, akkor egyetértek. Sem ő, sem Kanan nem alkalmas még mesternek, kb. ugyanakkora mértékben.
-
Ahsoka Tano
Nem akarom ledegradálni az alkotói folyamatot, de az öt jelenthet mást is, pl. hogy aki kitalálta, annak épp öt éves a gyereke, stb. Bármi ihlethette a nevet, persze jól hangzik, hogy 5. generációs tanítvány, akinek ez tetszik fogadja el, de szerintem ez van annyira erőltetett magyarázat, hogy ilyen alapon bármi más is lehet.
-
EPVII spoileres topic
Egyetértek.
-
Teaser trailer
Nem kell előre parázni gyerekek.
-
1x07 - Empire Day
Ebben igazad van, szellemként taníthatná. Más kérdés, hogy eddig csak Qui-Gonntól láttunk ilyen szellemtanításokat, és pl. Ben sem erősködött, hogy képezze Luke-ot 3 évig, (persze a hangjával lehet, hogy okította), szóval mintha a szellemek ódzkodnának Luke képzésétől, de tegyük fel, hogy az EpVI után megtették, ahogy megtehették volna, ha akarják Yoda halála után. A mikor kérdés szerintem azért jogos, mert az EpV végén Yoda erőnek erejével visszatartja Luke-ot a menéstől. Egyértelműen mondja: be kell fejeznie, amit tanult. Ergo a képzése még nem volt teljes, és mi most az EpV-ös Luke-ról beszélünk.
- Filmek
-
Ahsoka Tano
Nem, de ezek konkrétabb utalások, minthogy "öt".