Donát összes hozzászólása
- Versek
- Sorozatok
- Sorozatok
- Filmek
- Sorozatok
- Filmek
-
Filmek
Én is így gondoltam, viszont Dzséjt alább szépen kifejtette, hogy miért tévedtem, mikor azt hittem, hogy emiatt Abramsnek (illetve a forgatókönyvet íróknak) könnyebb dolga lesz az EpVII esetében. Én most indulok, már nagyon kíváncis vagyok rá! Ez igaz, csak más típusú kihívás előtt állnak a forgatókönyvírók, és persze maga Abrams is. Az általad említett sorozatokba szívesen belenéznék valamikor. Milyen sorrendben érdemes belenyitni a Star Trekbe? A sorozatok olyan Babylon V feelingűek? Csak mert azt néztem, és tetszett (bár még sokkal fiatalabb voltam).
- Egyéb fontos
-
Filmek
Nekem egy olyan kérdésem lenne Dzséjt, hogy az ST-nél volt valaha is egy olyan pont a Franchise életében, hogy "Na most így kerek minden, tökéletes, ne nyúljunk hozzá"? Mert ha volt, akkor aki akkor hozzányúlt, annak a szerepét lehetne a mostani Abramshez viszonyítani szerintem. Mert oké, hogy prequel-sequel-reboot, stb. lett a 2009-es, és egyedi módon bolygatta meg a Franchise-t, de akkor szerintem a legkevesebbek tekintettek a Star Trek univerzumra úgy, mint egy tökéletes, kerek, lezárt egész. Az SW-nél viszont most ez van, ezért van szerintem százszorta nehezebb dolga az SW-s esetében most Abramsnek.
- Filmek
- Amatőr írók
- Sport
-
Egyéb fontos
Huhúúú!!! Remélem segített az a néhány mondat, amit lefordítottam.
-
Sport
A hét végi Nemzeti Sportban pont erről volt egy interjú Jack Villeneuve-vel. Pont ezt mondta. Mára már az F1 kicsit műanyag lett, felszínes, könnyen emészthető, idomulva a mai világ elvárásaihoz. Régen valóban kevesebb volt az előzés, esetenként végig totojgás ment, viszont most hiába van sok előzés, mindegyik tök sima - ez sem jó. Egyet kell értsek Wilde-dal, noha amíg a világ világ, nézni fogom a Forma1-et.
-
Amatőr írók
Egy szerelmes pár Hajdú-Bihar megyében.
-
Amatőr írók
Igaz történet alapján Hirtelen megfordult a szél. Először talán csak az érzékek játékának tűnt, csalfa gondolatnak, ám de néhány pillanattal később biztosan éreztem, hogy immáron délnyugatról fúj. "Új szelek járnak" - gondoltam szórakozottan, de az agyamon gyorsan végigcikázó gondolatot hamar betemették újabbak. Így álltunk ott mi ketten, a néhány perc óta ránk köszöntött némaság egyszerű birodalmában. A könnycseppek, amik legördülhettek, már legördültek. A szavak, melyek elhangozhattak, elhangoztak. Az érintés korábban lúdbőröző élménye többé nem volt más, mint görcsös ragaszkodás, kapaszkodás valamibe, ami korábban élt, velünk együtt lélegzett. Az elszáradó fa elszánt ragaszkodása az egykoron őt tápláló humuszhoz. Lecsuktam a szemem. Éreztem, ahogy az élénkülő hideg szél felborzolja karomon a szőrt, és reszketésre bír. Nem fáztam, csupán féltem. Jobban, mint valaha életemben. A szakadék szélén táncoltam, alattam az ordító mélység, félelmetes szakadék, ahová beesni egyszerre jelentene fájdalmat, és megoldást. Jelenleg csak a fájdalmat érzem, a megoldást még nem. Megrendült a hitem: azt hittem, az axiómák, amelyekhez szentül ragaszkodtam valaha, sosem vesztik érvényüket. Az ideologista elvek, melyek életem ütemesen sodró folyamának medrét vájták, sosem szűnnek meg létezni. Ebből a hitből táplálkoztam! Ez volt a homok, mely később szilárd ámde átlátszó üveg pajzsként vert vissza mindent, amit tagadtam, s engedte át mindazt, amiben hittem. S most azt mondjátok az üvegpajzsom nem is homokból készült? Ott állt ő is: nem láttam, mert a szememet még mindig csukva tartottam, de éreztem, hogy a beton sáv mellett zöldellő fűszálak között egy másik, élő-lélegző teremtmény szorítja a kezem. Némán álltunk ott, csak mi ketten, s engedtük, hogy az erősödő szél átjárja a testünk. A lelkünk. Mert belül még ennél is vadabb vihar tombolt, letarolt házaktól kezdve pajtákon át minden fát és erdőt: s az üres pusztaságot, mely utána maradt, többé semmi sem népesítheti be. Most legalábbis így érzem. Dudaszót halottam, és kinyitottam szemem. Talán túl későn, így utólag, azt hiszem. A könnycseppek, amik legördülhettek, már legördültek. A szavak, melyek elhangozhattak, elhangoztak. De ha egy pillanattal korábban eszmélek, talán meglátom a szemében azt az őrült fényt, ami azóta is minden éjjel, s ha lehunyom a szemem, kísért. Talán elhúzom és szorosabban fogom, talán karomba zárom és nem eresztem, még akkor sem, ha az egykor oly' részegítő érzés már kihunyt. De elkéstem. A szél felborzolta hajunkat, s ő pedig elengedve a kezem: ugrott. A szél hátán repült, s a szemében mindvégig a legmélyebb fájdalom ült, amit valaha láttam. Aztán a vonat fülsértő fékezéssel elsüvített mellettem. Az Ő élete véget ért. S akkor, abban a pillanatban, úgy hiszem, az enyém is.
-
Versek
Már magam sem tudhatom, hogy dermesztő hideg netán izzasztó hőség Mar belülről, S szállta meg Örökké lázadó tudatom, De azt füledbe suttogom, Hogy testemben Táncra kélt egy rideg, eleddig még ismeretlen, Szenvedélyes ideg. Még magad sem hiszed, De egy alattomos ördög Közénk állt, s akár egy Mély sötét börtön: Ketrecbe zárt, Egy halom Unalomra hányt, Egyszínű Selejt közé, Eltemetve az értelem Dohos szikrája mögé, Ám ígérem, nem leszek Az elmém rabja örökké! Minden készen áll, Az állhatatos Hinta-palinta Egyre csak Ingázik sebesen, Mint iránytű pörög, Delejesen: Most mennél, majd maradnál, Végső soron úgyis Magamra hagynál: Csak azért, hogy Az örökös kétely Gyötrő gyűrűjében A csalódott szavak Észvesztő vermében Ragadj, Onnan majd a pokol Tornácára táncolj Forróságából alázuhanj és lángolj: Csakis Te, Magad.
-
Videjó játékok
Anno én is szívtam az eredeti játékok közül a Fifa-val, viszont szerintem ne az 576-ot hívogassa a srác (azok nem tudnak szinte semmit a konfig adatokon kívül), hanem: 1) support 2) ha a játéknak van hivatalos fóruma A supportot én mindig nagyon segítőkésznek találtam (ea sports), felhívtam őket, és nem egy, hanem több megoldáson vezettek keresztül, addig, amíg meg nem oldódott a gond (volt, hogy csak a Win újra rakás oldotta volna meg). A fórumon nehezebb infót találni, de nem lehetetlen, ott általában ha valaki rájön a megoldásra, az beírja, le lehet csekkolni. Egy példán keresztül szeretném érzékeltetni a véleményem: Számítógépes játékot gyártani szerintem olyan, mintha egy vasalót gyártanál egy olyan világban, ahol a legtöbb embernek eltérő a konnektora. Nem sokkal, csak egy picivel, de épp ezért a gyártónak lehetőleg olyan verzióval kell előrukkolnia, aminek a villásdugója adott kritériumokon belül (legyen mindenkié 230-as, négyzet alakú, két lyukú - konfig adatok) mindegyikbe belemegy. Na most ha valakinek a konnektorának a széle eldeformálódott, és emiatt nem kompatibilis a kettő, noha a konfig adatok stimmelnek - ott nagyon nehéz hibást azonosítani, szerintem egyikük sem az. A gond ott kezdődik, ha az említett probléma a vásárlók jelentős részénél előfordul. Akkor már valószínűleg a tervező a hibás, és köteles megoldást találni a problémára. De ha 1000-ből 1 ember szenved, arra sajnos azt kell mondani, hogy statisztikailag is valószínű, hogy megtörténik. Semmi sem tökéletes ugyebár.
-
Egyéb fontos
Sok boldog születésnapot kívánok én is!
-
Könyvek és képregények
Én is csak ajánlani tudom!
-
Filmek
- Egyéb fontos
Nyugalom fiúk. Én megértem Ody álláspontját, szerintem is írjunk már ki legalább annyit, hogy Boldog szülinapot! A boldogat, az mi? Boldog Ferenc Ferdinánd napot? A köszöntés célját azért csak illik odaírni, legalábbis szerintem.- Filmek
- Filmek
- Egyéb fontos
Sok sikert nektek! Nem elrettentés gyanánt, de csak az államvizsgámra tanultam annyit, mint az emelt töri érettségimre (írásbelire, szóbelire külön-külön.) Szerencsére jól sikerült, asszem összességében 89% lett, az is a szemét szóbelis vizsgáztató tanár miatt, aki a rivális gimiből jött, és az élő fába is belekötött (amúgy 95% lett az írásbelim). - Egyéb fontos