Donát összes hozzászólása
-
Star Wars járművek, gépek és droidok
Köszi ezt a sok-sok feltöltést.
-
A Jedi Tanács
Szerintem Krellre gondolt.
-
Szabályzat és jelentkezés (Vérfarkasok Éjszakája)
Élőben ez úgy működik, hogy az érvelést lehet mozgolódásra, vagy egyéb neszekre alapozni, mert a gyilkosnak éjszaka szó szerint rá kell mutatnia az áldozatára. Ha két Sith van, az egyébként még jobbá teszi a Jedi szerepét, mert ha egyszerre küldik el az ő nevét, akkor a két gyilkolás kioltja egymást, mert megzavarják egymást a munkában.
-
Egyéb fontos
Hétvégén lent leszek a Balatonon. Addig is vigyázzatok magatokra!
-
Szabályzat és jelentkezés (Vérfarkasok Éjszakája)
Igazából az a jó, mikor két gyilkos van. Pl. ha összejön 7-8 ember, akkor mi össze szoktunk állítani egy paklit 2 gyilkossal, 1 kapitánnyal = Jedi és 5-6 polgárral, azaz szándékosan több lapot rakunk a pakliba, mint ahányan vagyunk, így az is kérdéses, hogy van-e Jedi, van-e gyilkos, és ha van, akkor 2 van-e, vagy csak egy. Ez azért is kivételesen jól működik, mert ebben a rendszerben a gyilkosok nem ismerik egymást, és ha ugyanarra mutatnak, akkor az illető nem hal meg, ha magukra mutatnak, akkor bevédik magukat, ha ne adj isten a másik pont őket akarta volna kinyírni.
-
Szabályzat és jelentkezés (Vérfarkasok Éjszakája)
Nekem tetszik, bár leírnám, hogy mi hogy szoktuk élőben játszani. Tegyük fel, van 7 ember, aki játszik. 4 sima polgár (pl. coruscanti) 1 Sith 1 Jedi 1 játékmester Elérkezik az éjszaka. A játékmester korábban már elmondja mindenkinek a saját szerepét, de csak a sajátját, azaz hogy ki a Sith, ki a Jedi, ki az egyszerű polgár. A Jedi rákérdezhet egyik játékostársára, hogy Sith-e, a játékmester pedig elmondja neki az igazat. Minden körben egy jelöltre mutathat rá. A Sith pedig elküldhet egy nevet, amely név tulajdonosa a következő nappaltól halottnak számít. Nappal a játékosok érvelhetnek (Polgárok, Jedik, Sith-ek), hogy kit kívánnak megvádolni azzal, hogy Sith. Ha nincs aktivitás, nincs vádolás sem, de ez esetben a Sith büntetlenül folytathatja a gyilkolást éjszaka, hiszen a polgárok meg sem próbálták felderíteni a kilétét. Természetesen megszólalhat nap közben a Jedi is, csakhogy ha a Jedi felfedi magát, akkor jó esély van rá, hogy következő napra meghal, hiszen a Sith először nyilván a legveszélyesebb ellenfelével akar leszámolni. Ezen kívül bárki bárkinek kiadhatja magát. A polgár mondhatja magáról, hogy Jedi (hogy megnyerjen egy parttalannak tűnő vitát arról, hogy a vádlottja tényleg Sith), de a Jedi is kiadhatja magát Polgárnak, vagy a Sith Jedinek, hogy elterelje magáról a gyanút. Az én javaslatom a következő lenne: 1.) A játékmester sorsol, minden játékra jelentkezőnek elküldi PM-ben a szerepét. 21:00 és 24:00 között várja a) Jedi PM-ét, amiben a Jedi rákérdez valamely játékostársára. b) a Sith PM-ét, amelyben megnevez valakit, akit meg akar ölni. Értelemszerűen, ha nem jön PM, nem történik meg az adott esemény. 2.) Reggel 8-ig a játékmester elküldi a választ a Jedinek, és beírja a fórumba, hogy ki halt meg. Reggel 8 és este 6 között beszélgetnek a játékosok arról, hogy ki lehet a Sith. Este 6-tól mindenki elküldi PM-ben a szavazatát arra, aki szerinte Sith, majd a játékmester lehetőség szerint 9-ig kihirdeti, hogy ki halt meg (döntetlen esetén az hal meg, aki korábban szedte össze az említett mennyiségű szavazatot). 3.) Ezt követően újrakezdődik az egész, addig, amíg a Sith meg nem hal, vagy nyer. (Rajta kívül már csak egy ember marad).
- Kantin
-
A Rebels animációs sorozat
Érdekes mód én nem zárkóznék el előle. Az ő karaktere még kimondottan színvonalasnak mondható a sok EU-s szereplő közül.
- Egyéb fontos
- Filmek
- Sport
-
Avatarok, smiley-k
Avatar frissítve.
-
Obi-Wan vs Anakin
Egyszerűen nem tudok dönteni. EpII... EpIII... EpII... EpIII.
-
A Rebels animációs sorozat
Sejtettem, csak arra céloztam, hogyha az Leia, akkor eléggé rosszul sikerült.
-
Obi-Wan vs Anakin
Elképesztő mennyire erős ez a jelenet (a konfrontáció előttre gondolok közvetlenül). Még mindig beleborsódzik a hátam, minden rendben van benne: a szövegek, a zene, a színészi alakítások, minden. CSÚCS! http://www.youtube.com/watch?v=MaH8ChvupQk
- Sorozatok
-
A Rebels animációs sorozat
Padmé mit keres a sorozatban? Ha pedig az ott Leia, akkor nem a legjobban sikerült...
- Sorozatok
- A Rebels animációs sorozat
-
A Rebels animációs sorozat
Az attól függ. A TCW darkosnak számít? Voltak benne egyértelműen könnyed, játékos részek, voltak elgondolkodtatók is, és bizony voltak olyan részek, amelyek egyértelműen a sötét kategóriába esnek. Ha a Rebels tudja hozni ezt a fajta sokszínűséget, és eltalálja a megfelelő arányokat, én elégedett leszek.
- Filmek
- Filmek
- Sorozatok
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Riddick, sok boldog születésnapot!