Ugrás a kommentre

Donát

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    28.299
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    201

Donát összes hozzászólása

  1. Donát

    Egyéb fontos

    Úgy értettem, hogy az adott hozzászólásban fókuszáltál rájuk. Én viszont úgy éreztem, hogy igenis védelmet élvez az ókor, hiszen lehet, hogy az egyiptomiakat legyalulhatják a középkoriak, de a teljes ókortól bizony alaposan elmaradnak a tudományok terén, ami szerintem óriási dolog, hiszen akár építkezhettek volna is elődeikre, bár igaz, hogy sok görög írással nem boldogultak (nem értették a nyelvet).
  2. Donát

    Egyéb fontos

    Bomarr: a reformáció és Amerika felfedezése mellett az angol ipari forradalom előtti polgárháború a harmadik lehetőség. Az pedig rendben van, hogy te az egyiptomiakat pécézted ki, de az Ókorhoz komolyan hozzátettek a görögök is, én pedig az ókort hasonlítottam a középkorhoz. Előbbi magasan többet tett a matematikához, mint az utóbbi, még akkor is, ha az egyiptomiak speciel annyiban nem voltak ebben élen.
  3. Donát

    Egyéb fontos

    A középkor és az újkor között élesen húzódik a feudalizmusból való áttérés a polgárosodás és iparosodás felé, amit nem egy országban követett a demokrácia felé tolódás folyamata. Így például Nagy-Britanniában, vagy előtte Németalföldön (ha jól emlékszem). Igazából az számít, hogy az adott szakértő/könyv/stb. mit tekint ennek a folyamatnak a kiinduló pontjának (szerintem). Vannak, akik mindent Kolumbusz felfedezésétől, ezáltal a nemesfémek beáramlásától eredeztetnek, mások a brit polgárháborút tekintik az új korszak kezdetének.
  4. Donát

    Egyéb fontos

    Én 1492-t tanultam, úgyhogy ehhez tartom magam. Nyilván nem volt egy éles határ, de azért a középkor valljuk be nem a híres matematikai képletek megalkotásáról szólt... ellenben a göröggel. Thálész, Héron, Pitagorasz, csak hogy fejből mondjak hármat.
  5. Donát

    Egyéb fontos

    A középkor 1490-ig tartott, úgyhogy ha a 15. századig nem volt nagyon fejlődés, akkor csak 90 évük volt a középkorból, hogy előrukkoljanak valamivel...
  6. Donát

    Sport

    Akik objektíven értékelik a versenyt, azok számára: Nagyon izgalmas futam volt, lesz min rágódni a futam után is. Kíváncsi leszek Vettel, Barrichello és Schumacher nyilatkozatára is, illetve arra, hogy mi is történt egész pontosan azzal a szerelővel, akit eltalált a gumi. Remélem jól van.
  7. Donát

    Sport

    Inkább Schumacher mit művelt
  8. Donát

    Filmek

    Mint említettem, nálam is valószínűleg az első lesz a kedvenc, ha újranézem.
  9. Donát

    Egyéb fontos

    Sok boldog születésnapot, Ody!
  10. Donát

    Filmek

    Most fejeztem be a Keresztapa trilógiát. Így elsőre a második lett a kedvencem, de valószínűleg csak azért, mert hozzá kellett szoknom a film stílusához. Nemsokára újra nézem az egyet, és biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban fog tetszeni, mint elsőre. Valóban klasszikus.
  11. Donát

    Egyéb fontos

    600 3dl-ért? Még olcsónak is számít az ilyen helyeken. Láttam én már 1000, 1200-ért is, pláne Pesten, úgyhogy csak ne panaszkodj.
  12. Donát

    Egyéb fontos

    Jake: Forrás: Dél-Korea. Nem vennék rá mérget, hogy igaz.
  13. Donát

    Egyéb fontos

    De hol voltál?
  14. Én ezt spoiler kapcsoló mögé tenném! Ha jól tudom ez a 2012-ben érkező "remake" Indiana Jones - Begans! című film első koncept képe...
  15. Azt nem tudom, de Katica helyett a kövi fórumtalin inkább odamenjünk, jó?
  16. Donát

    Az Swsaga a twitteren!

    Nyugi, Ody, szerintem senki se akarja, hogy letöröld ezt a hírt. Csak a twittert beszéltük ki alább
  17. Donát

    Fórumtali

    Szia! Azon ritka kivételek egyike vagy, aki az előbb látott arcokhoz párosítja a később látott kommenteket
  18. Donát

    Sorozatok

    Obi: Meg nem értésből, vagy abból, hogy valaki nem tudja értékelni ezt a stílust. Nincs abban semmi rossz, vannak olyan emberek, akikhez az ilyesmi nem áll közel, és pont.
  19. Donát

    Vicces és kedves dolgok

    Az év legjobb gólöröme! Kötelező mindenkinek!!!
  20. Donát

    Csillagászat, kozmológia, űrkutatás

    Érdekes feltételezés.
  21. Donát

    Sorozatok

    Oldie, nem is vártam mást. A Lost nem a te stílusod
  22. Donát

    Filmek

    Rog Spoiler: Azt nem értem, hogy Mal hogy vihette magával bárhová is Fishert? Ő egy tudatalatti cselekvő. Miért akadályozhatná meg, hogy az ember, akit lelőtt, a váróba kerüljön?
  23. Donát

    Egyéb fontos

    Frenkie, már ne is haragudj, de ha műholdas a Digi, akkor minden vihar idején elmegy a kép. Ezt tanúsítani tudom, nálunk ugyanis ez a helyzet. Ody, egyszerű a képlet. Ha Cegléden van kábel és van Digi, akkor igénybe veheted. Nálunk van ugyan Digi, de nincs kábel, így csak a műholdassal szívhatunk, és a netcsomagjukat sem vehetem igénybe, ilyen egyszerű.
  24. Donát

    Filmek

    Frenkie Spoiler: Pont ez az. Ha Fischer a váróba került, akkor Cobbék hogy követhették le anélkül, hogy meghaltak volna? És ha lekövették, akkor utána mi történt, amikor Cobb meghalt az első szinten? (megfulladt) Szerintem két eset lehetséges. A) Fischer a váróba került, Cobbék azért tudták lekövetni, mert az ő álmai után mentek, és amikor Cobb meghalt az első szinten, nem került át új helyre, mert már alapból a váróban volt. B) Fischer nem a váróba került, hanem máshová, amit nem tudunk, hogy hogy lehet, hiszen meghalt a 3-as szinten. Akkor viszont Cobb akkor került át a váróba, amikor az első szinten meghalt.
  25. Donát

    Filmek

    Rog Spoiler: Ez érdekes... én ott arra gondoltam, hogy felkerül a valóságba, de a nyugtató miatt nem kerülhetett fel. Valóban le kerülhetett ekkor a váróba... de akkor még mindig nem értem, hogy Fisher miért nem a váróba került?!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.