Requiem egy álomért
Maró a gúny,
Ahogy az agyad
Kábító anyag
Véredben izzó
Atomjaira hasad,
Ahogy lefog,
Megkaparint,
Vénádon halkuló
Pulzust tapint;
Magáévá tesz,
Rabszolgájává,
Jövőtlen bűnös
Alattvalójává,
Haldokló-hörgő
Gyűlölt kacaja,
Füledben cseng
Őrjöngő zaja.
Kitörnél, de
Verdeső hullám hegyei
Mi maradt belőled,
Azt is elnyelik;
Kitörnél, de
A móka
Vég nélküli köröket
Róva
Kezdődik elölről,
Újra meg újra;
Kitörnél,
Majd máskor,
Mikor a hullámhegy
Ismét
Talpadon táncol,
Ha majd a fény,
Csalfa remény,
Éj sötétté ég;
Kitörnél, de
Késő,
Mert már csak
Egy út lesz:
A Végső,
Mikor már az ásók
A sírod mellett álló
Néma tömeg
Csendjét
Törik meg;
S fejfádul többé
Más nem marad,
Mint mi éltetett:
A szeretett,
Az imádott,
A kárhozott anyag.