Ma délután egy hirtelen ötlettől vezérelve én is meglestem őrzőéket és rohadt jól szórakoztam.
Történet a helyén, a szereplők (Pacapofa rulez ) bemutatása miatt összetett is, nem túl szájbarágós szóval elégedett voltam vele. A saját és az importált hallgatnivalóval problémám egy szál se volt úgyhogy be is szerzem majd mindkétfélét. A főcím Bob Dylan számával szerintem telitalálat és a többi szám is jól illeszkedik a jelenetébe.
A szereplőkről mindent meg lehet tudni ami fontos, kiderül róluk hogy mit műveltek korábban és fény derül a múltjuk sötét foltjaira ami csak érdekesébbé teszi őket.
A látvány (a zene is) lényegében visszaadja a nyolcvanas éveket, az effektekre pedig nem igazán tudnám azt mondani hogy a kevesebb több lett volna.
Az akciókban (a tűzoltás a kedvencem) és a más formában előforduló durvulás kibírhatónak találtam de abból egy kicsit talán visszább is vehettek volna.
A szövegelést néhol már nehezebben bírtam de szerencsére az esetek nagy részében akadt valami ami visszaterelte a figyelmem. A szemüvegen keresztül mutatott "kamatyolás" az egyik ilyen.
A doki szövegelésekor nem bántam volna ha elterelte volna valami a figyelmem mert a falra tudtam volna mászni jó párszor tőle. A beszédstílusa nagyon nem jött be.
Még a 300-as többszöri szerephez jutása és a szőke gyerek egyik tevéjén látható második Rambo olyan amit így hirtelen ki tudok emelni.
Mindent egybevéve nagyon ütős többször nézős filmnek tartom. Asszem a képregényt is meg fogom ismerni hamarosan mert ahhoz is megjött a kedvem.
Az én Watchmenezésem közben is volt ilyen. Akkor hárman húztak el.