Mindannyiunk közös emlékei - ősi mítoszok a Csillagok háborújában 1. rész

Popkultúránk fontos részét képezi a Csillagok háborúja filmsorozat, melynek komplexitása lehetőséget nyújt arra, hogy különböző elemzések tárgyává tegyük. Gazdagon vizsgálható a látvány- és hangzásvilága, a zenéje vagy a sorozat izgalmas fordulatai is, de a jelen írás a történet egyes motívumainak kevésbé ismert hátterét szeretné bemutatni. A Csillagok háborúja filmbéli motívumainak láncolata ugyanis egy olyan szerkezetet alkot, amelyek mögött egy mélyebb üzenet található. Ez a mögöttes tartalom ott van már az ősi mítoszokban is, ahogy napjainkban a mozivásznon. Miért észrevehetetlenek? Azért, mert az emberiség ősi emlékeivel kódolták őket.

Írásunk alapját George Lucas személyes mentorának, Joseph Campbell mítoszkutatónak a „The hero with a thousand faces” című, 1949-ben megjelent műve adja. A könyv magyarul 2010-ben jelent meg „Az ezerarcú hős” címmel.

Bill Moyers és George Lucas a Skywalker Ranch könyvtárában – kettejük beszélgetése sok részletet tárt fel a Csillagok háborúja mitológiai vonatkozásairól

Háttér

George Lucas saját bevallása szerint korunk mítoszát akarta megalkotni, amely továbbadja az ősi mítoszok kortalan üzenetét. Bill Moyers újságírónak 1998. április 18-án a Time magazinban megjelent interjújában erről ekképpen esett szó:

Lucas céljának pontosabb megértéséhez röviden meg kell ismernünk a mítoszok hátterét.

Önmagában a mítosz egy igen nehezen meghatározható fogalom. A szó jelentése a lényegét is kifejező görög müthosz (elbeszélés, mese, üzenet) szóból származik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a mítoszok istenekről, isteni származású (többnyire) természetfölötti adottságú emberekről és rendkívüli tetteikről szóló elbeszélések.

Fontos szerepe van annak, hogy a mítoszok eredetileg szájhagyomány útján terjedtek, míg az írás feltalálásával le nem jegyezték őket. A jelentősége ennek abban áll, hogy az írás elterjedésével egy gondolkodásmódbeli változás is lezajlott: kialakult egy korábbiaktól eltérő kommunikációs közeg, ahol az írásbeliség határozta meg az emberi gondolkodás a kereteit, azaz a racionális gondolkodást.

A szóbeliség világában minden olyan dolgot, amit meg akartak őrizni, meg kellett jegyezniük. Éppen ezért rájöttek arra, hogy ha egy történetbe ágyazzák a mondanivalót (ami egy esemény vagy egy erkölcsi tanítás is lehetett), azzal megjegyezhetőbbé és érthetőbbé válik az adott üzenet. A régi világban, amikor a mítoszok a hétköznapok részét képezték, az őseink így adták tovább mondanivalóikat az utókornak.

A mai természettudományos gondolkodás, azaz a vallási hiedelmektől mentes magyarázatok, elsőként szintén a görögöknél jelentek meg. Ennek eredményeképpen a görögöknél alakultak ki az első mítoszértelmezések is. Mindez azt mutatja, hogy már ők sem értették igazán az eredeti jelentésüket – hiszen, ha valami egyértelmű vagy köztudott, azt nem kell megmagyarázni. A görögöktől kezdve a napjainkig tart ez a folyamat, melynek nyomán újabb és újabb mítoszértelmezések születtek és születnek ma is.

Az elmondottakból következik, hogy a mítoszok a karácsonyi ajándékcsomagokhoz is hasonlíthatóak. Különösen, ha úgy fogjuk föl őket, hogy a mítoszok is lehetnek ugyanolyan érdekesek, szépek, csillogóak, mint az ajándékok, de a lényegi tartalom a csomagolás alatt található. Így válnak a mítoszok egy mára letűnt kor információhordozóivá, melyek tartalma üresnek tűnnek a racionálisan közelítők számára.

A középkor és a korai újkor idején az új világrészek meghódítása egyúttal a távoli népek mitologikus hagyományainak fölfedezését is jelentette. Mindezek eredményeképpen alkalom nyílt arra, hogy a különböző ősképzeteket, mitikus történeteket összehasonlítsák, és ennek nyomán bizonyos alapvető azonosságokra derült fény. Ezek vizsgálatával az összehasonlító kultúrantropológia foglalkozik, mely ma már igen jelentős eredményeket tud felmutatni: arra a következtetésre jutottak, hogy az ősi vallásos szertartások, mitologikus hagyományok között szoros kapcsolat mutatható ki. Ez azt jelzi, hogy a földrajzi, természeti adottságoktól, társadalmi, civilizációs fejlettségtől függetlenül minden kultúrában ugyanazok vagy legalábbis nagyon hasonló ősképzetek jöttek létre.

A monomítosz-elmlélet

Joseph Campbell (1904 – 1987) amerikai mitológiai szakértő egyetemi tanulmányai során olyan világhírű európai tudósoktól tanult mint Sigmund Freud vagy tanítványa, Carl Gustav Jung. Freud pszichoanalitikus módszere és Jung az emberiség kollektív tudatalattijának a feltételezése nagy hatással volt Campbell gondolkodásmódjára. Későbbi kutatásai nyomán vallotta, hogy vannak olyan mítoszelemek, amelyek minden nép számára érthetőek, és amelyek a történeteikben elő is jönnek.

Joseph Campbell 1982 körül (forrás: Wikipédia)

A campbelli látásmóddal párhuzam húzható az 1950-es években francia nyelvterületen kialakult strukturalista mítoszértelmezéssel is. A strukturalista mítoszkutatás a mítoszt elsősorban nyelvi képződményként vizsgálja. Az irányzat fontos képviselője, a francia Claude Lévi-Strauss (1908–2009) arra a megállapításra jutott, hogy a mítosz jelentése összetettebb, bonyolultabb, mint más nyelvi formáké, és a mítosz az egyén és a közösség, a természet és a kultúra kettősségét igyekszik megérteni és tudatosítani.

A strukturalista megközelítés és ezzel egyidejűleg Campbell is azt vallja, hogy nem az elsődleges tartalmak azok, amelyek egy mű, egy gondolat szempontjából meghatározóak, hanem maga a szerkezet. Valójában a szerkezet hordozza az elsődleges információkat, nem a cselekmény. Ebből következik, hogy nem a tartalomhoz, hanem a szerkezethez kell fordulnunk ahhoz, hogy megértsük egy mítosznak a jelentését. A mögöttes tartalom megértéséhez teljesen más megközelítés szükséges, mint a hagyományos lineáris szövegolvasat. Keresnünk kell bizonyos témákat, hasonlatokat vagy motívumokat, azokat összerendezni, majd ebből kell kihámozni, hogy miről szól az adott mű.

Így érthető Campbellnek az a nézete, hogy a mítoszoknak nagyon határozott szerkezetük van, és ennek a szerkezetnek az elemei jelennek meg az ősi mítoszokban. Összehasonlító kutatásainak eredményeképpen fogalmazza meg elméletét, miszerint csupán egy mítosz van, a monomítosz (egyetlen mítosz), és az összes hőstörténetünk ennek az egy mítosznak a változata. Mindegy, hogy Európában, a Távol-Keleten, Kínában, Indiában vagy Amerikában vizsgálódunk, a hős története strukturális megfeleléseket mutat más kultúrák történeteivel. A hős utazásának van egy minden kultúrában megegyező alakja. Éppen ezért könyvében azt próbálja feltérképezni, hogy mik azok a mitikus elemek, amelyek minden ilyen mítoszban jelen vannak. Így jutott el az egyetlen történet lényegi üzenetéhez: a mítoszokban a hős utazásai, a hős kalandja valójában egy olyan útnak tekinthető, amelynek során a személyiségfejlődés belső eseményeiről esik szó.

Campbell három nagy egységet különböztet meg a monomítosz-elméletében:

Az első rész mindig az indulás, amikor a hős még nem hős, csak azzá lesz, de kap valamiféle üzenetet, indíttatást arra, hogy elinduljon az adott úton.

A második nagy témakör a beavatás története, amikor igazából hőssé válik. Ez azután történik, miután elhagyja azt a világot, amelyhez korábban tartozott, és egy másik, idegen közegben átalakul, transzformálódik. Ekkor a lelke is magasabb szintre kerül spirituális értelemben, és véghez tudja vinni a tettet, amitől hőssé válik. Így győzi le azt is, akit a történetben le kell győznie.

Az utolsó mozzanat a visszatérés. A hős mindig visszatér abba a világba, amiből származott. Campbell szerint ez a három mitikus lépcsőfok, amely minden hős útjában jelen van.

A hős útjának ábrázolása (Forrás: Wikipédia)

A monomítosz a Csillagok háborújában

Napjainkban a mozifilmek mondják el újra és újra azokat a történeteket, amelyeket korábban a szóbeliség világában oly fontos szerepet játszó mítoszok meséltek el. Mindennek eklatáns példája a Csillagok háborúja filmfolyamnak az Egy új remény című epizódja, mely, akár egy zenemű nyitánya, lendületes felütéssel, in medias res kezdődik. A hős útját tekintve azonban mindez csupán a leendő történet prológusa. Ezt követően ismerjük meg a leendő hőst, Luke Skywalkert, és fedezhetjük fel a korábban említett három nagy egységet, melyeket Campbell szerint további, rendszeresen visszatérő motívumokra bonthatunk tovább.

A következő részben ezeket a motívumokat ismertetjük a legendássá vált film megfelelő jeleneteinek felhasználásával.

A cikk szerzője Nagy Andor, az egri Eszterházy Károly Főiskola Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszék tudományos segédmunkatársa

Teljes cikk megtekintése