Ody Mandrell Posted March 10, 2015 Share Posted March 10, 2015 Popkultúránk fontos részét képezi a Csillagok háborúja filmsorozat, melynek komplexitása lehetőséget nyújt arra, hogy különböző elemzések tárgyává tegyük. Gazdagon vizsgálható a látvány- és hangzásvilága, a zenéje vagy a sorozat izgalmas fordulatai is, de a jelen írás a történet egyes motívumainak kevésbé ismert hátterét szeretné bemutatni. A Csillagok háborúja filmbéli motívumainak láncolata ugyanis egy olyan szerkezetet alkot, amelyek mögött egy mélyebb üzenet található. Ez a mögöttes tartalom ott van már az ősi mítoszokban is, ahogy napjainkban a mozivásznon. Miért észrevehetetlenek? Azért, mert az emberiség ősi emlékeivel kódolták őket. Írásunk alapját George Lucas személyes mentorának, Joseph Campbell mítoszkutatónak a âThe hero with a thousand facesâ című, 1949-ben megjelent műve adja. A könyv magyarul 2010-ben jelent meg âAz ezerarcú hősâ címmel. Bill Moyers és George Lucas a Skywalker Ranch könyvtárában – kettejük beszélgetése sok részletet tárt fel a Csillagok háborúja mitológiai vonatkozásairól Háttér George Lucas saját bevallása szerint korunk mítoszát akarta megalkotni, amely továbbadja az ősi mítoszok kortalan üzenetét. Bill Moyers újságírónak 1998. április 18-án a Time magazinban megjelent interjújában erről ekképpen esett szó: MOYERS : Joseph Campbell azt mondta egyszer, hogy minden nagy mítosznak, az ősi történeteknek újjá kell születniük minden generációban. Szerinte ez az, amit ön csinál a Star Wars segítségével. Fogja ezeket a régi történeteket, és elhelyezi a legmodernebb közlési formában, a mozifilmben. Tudatosan tette ezt? Vagy csak egy jó akció-kalandfilmet akart csinálni? LUCAS : A Csillagok háborújával tudatosan kívántam újrateremteni a mítoszokat és a klasszikus mitológiai motívumokat. A mai kor kérdéseinek szolgálatába akartam állítani őket. Minél többet kutattam a témában, annál nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy a mai kérdések ugyanazok, mint amelyek 3000 éve léteztek. Emocionális szempontból nem jutottunk nagyon messzire azóta. Lucas céljának pontosabb megértéséhez röviden meg kell ismernünk a mítoszok hátterét. Önmagában a mítosz egy igen nehezen meghatározható fogalom. A szó jelentése a lényegét is kifejező görög müthosz (elbeszélés, mese, üzenet) szóból származik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a mítoszok istenekről, isteni származású (többnyire) természetfölötti adottságú emberekről és rendkívüli tetteikről szóló elbeszélések. Fontos szerepe van annak, hogy a mítoszok eredetileg szájhagyomány útján terjedtek, míg az írás feltalálásával le nem jegyezték őket. A jelentősége ennek abban áll, hogy az írás elterjedésével egy gondolkodásmódbeli változás is lezajlott: kialakult egy korábbiaktól eltérő kommunikációs közeg, ahol az írásbeliség határozta meg az emberi gondolkodás a kereteit, azaz a racionális gondolkodást. A szóbeliség világában minden olyan dolgot, amit meg akartak őrizni, meg kellett jegyezniük. Éppen ezért rájöttek arra, hogy ha egy történetbe ágyazzák a mondanivalót (ami egy esemény vagy egy erkölcsi tanítás is lehetett), azzal megjegyezhetőbbé és érthetőbbé válik az adott üzenet. A régi világban, amikor a mítoszok a hétköznapok részét képezték, az őseink így adták tovább mondanivalóikat az utókornak. A mai természettudományos gondolkodás, azaz a vallási hiedelmektől mentes magyarázatok, elsőként szintén a görögöknél jelentek meg. Ennek eredményeképpen a görögöknél alakultak ki az első mítoszértelmezések is. Mindez azt mutatja, hogy már ők sem értették igazán az eredeti jelentésüket â hiszen, ha valami egyértelmű vagy köztudott, azt nem kell megmagyarázni. A görögöktől kezdve a napjainkig tart ez a folyamat, melynek nyomán újabb és újabb mítoszértelmezések születtek és születnek ma is. Az elmondottakból következik, hogy a mítoszok a karácsonyi ajándékcsomagokhoz is hasonlíthatóak. Különösen, ha úgy fogjuk föl őket, hogy a mítoszok is lehetnek ugyanolyan érdekesek, szépek, csillogóak, mint az ajándékok, de a lényegi tartalom a csomagolás alatt található. Így válnak a mítoszok egy mára letűnt kor információhordozóivá, melyek tartalma üresnek tűnnek a racionálisan közelítők számára. A középkor és a korai újkor idején az új világrészek meghódítása egyúttal a távoli népek mitologikus hagyományainak fölfedezését is jelentette. Mindezek eredményeképpen alkalom nyílt arra, hogy a különböző ősképzeteket, mitikus történeteket összehasonlítsák, és ennek nyomán bizonyos alapvető azonosságokra derült fény. Ezek vizsgálatával az összehasonlító kultúrantropológia foglalkozik, mely ma már igen jelentős eredményeket tud felmutatni: arra a következtetésre jutottak, hogy az ősi vallásos szertartások, mitologikus hagyományok között szoros kapcsolat mutatható ki. Ez azt jelzi, hogy a földrajzi, természeti adottságoktól, társadalmi, civilizációs fejlettségtől függetlenül minden kultúrában ugyanazok vagy legalábbis nagyon hasonló ősképzetek jöttek létre. A monomítosz-elmlélet Joseph Campbell (1904 – 1987) amerikai mitológiai szakértő egyetemi tanulmányai során olyan világhírű európai tudósoktól tanult mint Sigmund Freud vagy tanítványa, Carl Gustav Jung. Freud pszichoanalitikus módszere és Jung az emberiség kollektív tudatalattijának a feltételezése nagy hatással volt Campbell gondolkodásmódjára. Későbbi kutatásai nyomán vallotta, hogy vannak olyan mítoszelemek, amelyek minden nép számára érthetőek, és amelyek a történeteikben elő is jönnek. Joseph Campbell 1982 körül (forrás: Wikipédia) A campbelli látásmóddal párhuzam húzható az 1950-es években francia nyelvterületen kialakult strukturalista mítoszértelmezéssel is. A strukturalista mítoszkutatás a mítoszt elsősorban nyelvi képződményként vizsgálja. Az irányzat fontos képviselője, a francia Claude Lévi-Strauss (1908â2009) arra a megállapításra jutott, hogy a mítosz jelentése összetettebb, bonyolultabb, mint más nyelvi formáké, és a mítosz az egyén és a közösség, a természet és a kultúra kettősségét igyekszik megérteni és tudatosítani. A strukturalista megközelítés és ezzel egyidejűleg Campbell is azt vallja, hogy nem az elsődleges tartalmak azok, amelyek egy mű, egy gondolat szempontjából meghatározóak, hanem maga a szerkezet. Valójában a szerkezet hordozza az elsődleges információkat, nem a cselekmény. Ebből következik, hogy nem a tartalomhoz, hanem a szerkezethez kell fordulnunk ahhoz, hogy megértsük egy mítosznak a jelentését. A mögöttes tartalom megértéséhez teljesen más megközelítés szükséges, mint a hagyományos lineáris szövegolvasat. Keresnünk kell bizonyos témákat, hasonlatokat vagy motívumokat, azokat összerendezni, majd ebből kell kihámozni, hogy miről szól az adott mű. Így érthető Campbellnek az a nézete, hogy a mítoszoknak nagyon határozott szerkezetük van, és ennek a szerkezetnek az elemei jelennek meg az ősi mítoszokban. Összehasonlító kutatásainak eredményeképpen fogalmazza meg elméletét, miszerint csupán egy mítosz van, a monomítosz (egyetlen mítosz), és az összes hőstörténetünk ennek az egy mítosznak a változata. Mindegy, hogy Európában, a Távol-Keleten, Kínában, Indiában vagy Amerikában vizsgálódunk, a hős története strukturális megfeleléseket mutat más kultúrák történeteivel. A hős utazásának van egy minden kultúrában megegyező alakja. Éppen ezért könyvében azt próbálja feltérképezni, hogy mik azok a mitikus elemek, amelyek minden ilyen mítoszban jelen vannak. Így jutott el az egyetlen történet lényegi üzenetéhez: a mítoszokban a hős utazásai, a hős kalandja valójában egy olyan útnak tekinthető, amelynek során a személyiségfejlődés belső eseményeiről esik szó. Campbell három nagy egységet különböztet meg a monomítosz-elméletében: Az első rész mindig az indulás, amikor a hős még nem hős, csak azzá lesz, de kap valamiféle üzenetet, indíttatást arra, hogy elinduljon az adott úton. A második nagy témakör a beavatás története, amikor igazából hőssé válik. Ez azután történik, miután elhagyja azt a világot, amelyhez korábban tartozott, és egy másik, idegen közegben átalakul, transzformálódik. Ekkor a lelke is magasabb szintre kerül spirituális értelemben, és véghez tudja vinni a tettet, amitől hőssé válik. Így győzi le azt is, akit a történetben le kell győznie. Az utolsó mozzanat a visszatérés. A hős mindig visszatér abba a világba, amiből származott. Campbell szerint ez a három mitikus lépcsőfok, amely minden hős útjában jelen van. A hős útjának ábrázolása (Forrás: Wikipédia) A monomítosz a Csillagok háborújában Napjainkban a mozifilmek mondják el újra és újra azokat a történeteket, amelyeket korábban a szóbeliség világában oly fontos szerepet játszó mítoszok meséltek el. Mindennek eklatáns példája a Csillagok háborúja filmfolyamnak az Egy új remény című epizódja, mely, akár egy zenemű nyitánya, lendületes felütéssel, in medias res kezdődik. A hős útját tekintve azonban mindez csupán a leendő történet prológusa. Ezt követően ismerjük meg a leendő hőst, Luke Skywalkert, és fedezhetjük fel a korábban említett három nagy egységet, melyeket Campbell szerint további, rendszeresen visszatérő motívumokra bonthatunk tovább. A következő részben ezeket a motívumokat ismertetjük a legendássá vált film megfelelő jeleneteinek felhasználásával. A cikk szerzője Nagy Andor, az egri Eszterházy Károly Főiskola Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszék tudományos segédmunkatársa Teljes cikk megtekintése Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts