Ugrás a kommentre

Gondolatok Az ébredő Erő moziplakátjáról


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Mielőtt belekezdünk Az ébredő Erő előzetesének részletesebb elemzésébe, úgy illik, hogy ejtsünk néhány szót a múlt vasárnap nyilvánosságra került poszterről is.

 

star-wars-force-awakens-official-poster-691x1024.jpg

 

A képet nem Drew Struzan készítette, ahogy azt korábban mi is megjósoltuk. A nagy plakátművész 2008-ban lényegében nyugdíjba ment, miután kellően felpaprikázódott az Indiana Jones 4. készítésének menetén: ahelyett, hogy egyedül alkothatott volna a műtermében, heteken keresztül készített naponta többtucatnyi vázlatot (Photoshoppal, egy grafikus társaságában), amiket aztán a stúdió főnökei véleményeztek, és napról napra újabb változtatásokat kértek rajtuk. Ötszáz változat után alakult ki a festmény alapjául szolgáló kompozíció, Drew pedig úgy döntött, ezután már nem való neki ez az egész. Azóta csak baráti megbízásokat vállal. J. J. Abrams és Kathleen Kennedy mindent megtettek, hogy rávegyék Az ébredő Erő poszterének megfestésére, de nem jártak sikerrel, csak egy exkluzív rendezvényposzterben tudtak megállapodni.

 

A moziplakát további sorsa ezután bizonytalanná válik, de nagy valószínűséggel a Disney egyik régi partnere, a BLT Communications volt a készítő, bár az oldalukon egyelőre semmi utalás nincs erre. A cég nem egy sikeres munkát tudhat maga mögött: nekik köszönhető A galaxis őrzői, a Hős Hatos, az Agymanók, a Cinderella és a Hangya kampánya is. A poszter készítését vezénylő art director Bryan Morton volt.

 

A kép nyilvánvalóan marketingszempontok alapján készült plakát, nem pedig a történet finomságait hangsúlyozó alkotás, mint amilyenek Drew Struzan munkái voltak. Ezt bizonyítja, hogy igyekeztek mindenkit rápakolni, aki számít: az új karaktereket (Kylo Ren, Rey, Finn, Poe, BB-8, Maz Kanata, Phasma kapitány és a rohamosztagosok), a régi karaktereket (Han, Leia, Csubakka, R2-D2, C-3PO), és a leginkább klasszikus megjelenésű űrhajókat: X-szárnyúakat, TIE-vadászokat, a Falcont és a csillagrombolókat, mindet a régi dizájnokra leginkább emlékeztető szögben.

 

A színhasználat nagyon erős, azonnal megragadja a nézőt a felső rész határozott vörös-kék ellentéte, amit sárga-narancs és lila színek oldanak fel lefelé haladva. A három főalak Kylo Ren, Rey és Finn – meglepő módon egyikük sem fordul a néző felé, ezzel kicsit gyengítve a nézőt a képbe vonzó hatást. Ezt ellensúlyozza a Rey mellé elhelyezett, lencsecsillogásos nap, mivel ez jelöli ki az elsődleges fókuszt, és adja meg Rey alakjának a vizuális súlyt a nála nagyobb Kylo Renhez képest. Rey Kylo Rennel szinte azonos testtartásban áll, és a fegyvereik is párhuzamosak. Amennyiben az alakok elrendezése mélyebb jelentést hordoz, ez arra utal, hogy a két karakter között fontos kapcsolatra számíthatunk, és hiába van Finn kezében a fénykard, valamilyen szempontból mégis inkább Rey lesz Kylo Ren igazi ellenfele. A vörös fénykard keresztpengéje, fő pengéje és Finn kezében Anakin kék kardja izgalmas ritmust alkotnak, ez a kép legerősebb vizuális eleme.

 

Kylo Ren fénykardjánál van egy kevéssé sikerült szerkesztési megoldás: kicsit furcsa szögben látható Kylo jobb keze is, amint a fénykardot markolja, azonban a kesztyű fekete színei az alkalmazott effektbeállítások miatt átlátszóak, így csak az űr semmijéből kilátszó, feketénél világosabb ujjak láthatóak.

 

Kylo Ren alakjával egy bolygóméretű fegyver képez kontrasztot – de nem biztos, hogy ez az Első Rend Starkiller nevű bázisa, lehet akár az Ellenállás csodafegyvere is. Ez a korai Ralph McQuarrie-dizájnokra hajazó képelem adja a legfontosabb új információt a filmről, és még ez sem árul el sokat a létezésének tényén kívül.

 

mcquarrie-death-star-e1445634657487.jpg

 

Reytől lefele rengeteg alakot látunk, és a kép ettől kissé zsúfolt, de még mindig harmonikus hatást kelt. Csubakkát, az ismét speciális frizurát viselő, idősebb Leiát és Hant látjuk, utóbbit egy korábbi promóciós fotónak megfelelő pózban.

 

han_105-214x300.jpg

 

Han mellett a film elvben harmadik főszereplője, Poe Dameron látható, a szerepéhez képest meglepően kicsi méretben. Őt BB-8, R2-D2 és C-3PO veszi körül, de itt van még Maz Kanata, a kalózvezér is, bár ő olyan kicsi lett, hogy akár le is maradhatott volna a plakátról, észre sem vennénk.

 

A képet alul középen Phasma kapitány és két rohamosztagos zárja, mellettük kétoldalt további rohamosztagosokkal. Utóbbiak némileg feleslegesen szerepelnek a poszteren, mivel hiába mutatnak jól a szűk társaságukban, Phasma környékén, a két oldal űrjeleneteinek köszönhetően a plakát akár nélkülük is stabilan állna.

 

Az új szereplők közül Hux tábornok, a régiek közül pedig egy nagyágyú, Luke Skywalker hiányzik – ez utóbbi talán a legfájóbb pont a rajongóknak. Itt valószínűleg szintén marketingszempontok érvényesültek: Luke-ot meg akarják hagyni a film meglepetésének, ezért nem szerepeltetik semmilyen promóciós anyagban. Ezenkívül az eddigi hírek szerint a Jedi nem fog túl sok játékidőt kapni ebben az epizódban, így lehetséges, hogy egy későbbi epizód plakátjára tartogatják.

 

A képmezőt a sarkakon látható, a középrészek felé feketébe áttűnő vöröses szegély határolja, melyből Kylo Ren feje és a kard oldalpengéjének környezete lóg ki.

 

Bár voltak pletykák arról, hogy a film másik logót kap, ezek nem bizonyultak igaznak: a Star Wars felirat továbbra is fekete alapon, a klasszikus sárga szegéllyel olvasható, és a szavak szendvicsszerűen zárják közre az epizód címét. Nyoma sincs az előzménytrilógia idején bevezetett, epizódszámokat hangsúlyozó írásmódnak.

 

tfa_poster_wide_header_adb92fa0-1024x671.jpeg

 

A plakáthoz előrelátóan készült egy fekvő változat (kattintásra nagyobb méretben is letölthető), ami háttérképként is használható. Ez a hivatalos kép elemeinek széthúzásával készült, így annak kompozíciója jóval gyengébb, mint az enyhe zsúfoltsága ellenére is harmonikus és megkapó színvilágú hivatalos moziplakáté.

 

Összességében megállapíthatjuk, hogy Az ébredő Erő plakátja nem finomkodik, biztos kézzel mutat be minél több karaktert a filmből, de óvakodik a pontosabb hangulati ábrázolástól. Ez épp az ellentéte Struzan viszonylag kevés karaktert használó, a film hangulatát megragadó festményeinek, de a végeredmény ettől függetlenül hatásos és szép.

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.