Obi1 összes hozzászólása
-
Indiana Jones
Nem szép egy nőre kezet emelni.
-
Sorozatok
Félek hogy túl dúrva lesz a Lost további 6 része, szegény szívem még megáll: "A színészek szerint az évad második fele tele lesz akcióval, az események pedig gyorsabban haladnak majd, mint valaha." Az írók is olyanokat nyilatkoznak hogy nagyon büszkék magukra hogy ilyen jó forgatókönyvet tudtak összehozni. Szerencsére azt is megszavazták az ABC-nél hogy 14 részes legyen az évad, így az évadzáró 3 órás lesz.
-
Filmek
Megpróbáltam minnél finomabban megfogalmazni a véleményemet, de nem tudtam mert a film számomra nem több egy tech-demo-nál.Végig olyan érzése van az embernek hogy "jó-jó, gagyin lett megcsinálva, de lásd el nekünk mert amatőrök vagyunk".A másik eléggé idegesítő az volt hogy az istenért se akartak megszólalni, csak mormogtak.Legalább pár szinkronszínészt kereshettek volna, de nem.Az animáció is hagy kivetnivalót maga után. Egyébként a modellezés az egyik hobbim, nem kizárt hogy jobbat tudnék csinálni. Dzséjt: Hát 5-8 éves gyerekek nem igen szoktak fórumokra járni.
-
Filmek
Donát, leszokhatnál már a helyesírási és morális javítgatásokról.És ebben az esetben épp hogy nincs igazad, ha nekem ez a véleményem akkor leírom.Senkinek a lelkébe nem gázoltam most bele, mert megint csak az én személyes véleményemet írtam le.Egy szóval se írtam hogy másnak nem tetszhet. Hát épp ezaz!A Kis Vuk szerinted kuka, ezért már azt a filmet lehet szidni.Nem egy ember van a világon akiknek tetszett a film, főleg a gyerekeknek.De mivel neked nem tetszik ez a film, már nyugodtan rámondhajuk hogy gagyi.Gratulálok. És ha adsz nekem 200 millió forintot akkor olyan rajzfilmet csinálok neked amilyet akarsz, ha nem akkor meg ne hozz fel ilyen közhelyes dolgokat.
-
Egyéb fontos
Anglia szebb és tisztább hely mint gondoltam.Egy oda nem illő szemetet vagy kutyapiszkot se láttam, ellenben Párizzsal.Néhány része a belvárosnak piszkosabb Budapestnél is, a szennyvíz pedig a járda mellet folydogált.Olyan szagok terjengtek a levegőben hogy levegőt venni alig lehetett. Visszatérve Angliára, az emberek kedvesek(főleg az indiaiak), az időjárás borzasztó, a kaja szintén.De ha választhatnék egy percet se maradnék itthon tovább. Enyém a 815-ik hozzászólás.
- Filmek
-
Harry Potter
Én nem tudok a filmektől elvonatkoztatni, emiatt előre elnézést is kérek.Számomra a HP filmek épp hogy nem átlagosak, nagyjából 2,45 kilóméterre vannak az átlag alatt.A Daniel gyereket valahol a Moszkva tér környékéről szedhették össze, színészi tudása épp hogy meghaladja Steven Seagal szaktudását. Az első rész még tetszett, a gyermekfilm kategóriában.De - legfőképp az utolsó részek - történése a Barátok Közt történetvezetésével vetekszik.Epikus sértődések, gigászi féltékenységi jelenetek, átcímkézett szereplők, a drámaiság végtelen skáláját meghaladó momentumok. Ezektől eltekintve lehet hogy a HP könyvek nagyon jók.
-
Egyéb fontos
London akkora város hogy már-már ország nagyságú.
-
Egyéb fontos
Köszi.Kicsit fáradt vagyok, a 20 órás buszozás egy kicsit betett. Visszajönni alig akaródzott, nagyon szép ország ez a London, remélem pár éven belül kitudok költözni.
-
Egyéb fontos
There is a new sheriff in town boys, you all best get used to it.
-
Egyéb fontos
Megmutatom a briteknek hogy milyen az igazán jó pia.
-
Egyéb fontos
Köszi mindenkinek. Az útra viszek egy szilvát, remélem a határon nem néznek csempésznek.Maximum elszórom az árút amint meglátok egy finánc hajót. Sajnos van egy olyan érzésem hogy a 10 ezer lovast nem engedik át a határon.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Engedelmetekkel én 10 napra lelépek. Jöttömre tíz nap múltán számítsatok.Pirkadatkor, észak-nyugat felől.
-
Egyéb fontos
Hát én annyinak adom ki magam amennyit megkövetelnek, csak hát az a kérdés hogy elhiszik-e, és ha nem akkor mit válaszolnak.Valahogy találni kéne egy Hot Fuzz-féle falut, ahol minden 8 éves kissrácot kiszolgálnak.
-
Egyéb fontos
Angliában mennyire szokás 18 éven aluliaknak sört kiadni?
- Sorozatok
- Sorozatok
- Filmek
-
Filmek
Donát: Épp pár napja írtam erről a "szerintem" szóról valamelyik fórumon.Nyílvánvalóan ha valaki állít valamit azt csak a saját véleményére tudja alapozni, erre senkit se figyelmeztetni kétnaponta.Nincs olyan ember a világon aki ezekre a kérdésekre megadná a kizárólagos választ.Szóval teljesen felesleges ilyen apróságokon fennakadni, mert ez csak kötekedés. De ha annyira zavar ez téged, kirakhatod minden mondatom elé a képzeletbeli szerintemet. Dzséjt: Sose hallottál még a híres focistáról, Michael Rodriguez-ről?
-
Filmek
Hát akkor egy John Bond Jovi szinkron rendel. Arra egy pillanatig se gondoltam hogy mivel nekem Craig nem jött Bond-ként, jövőhéten a producerek kopogtatnak az ajtón parancsokra várva.De nem is értem hogy miért kell ilyen megjegyzéseket írni, értelme egyenlő a nullával. Dzséjt: Na jó..Mondjuk azt hogy Craig a lista végén szerepel. ui.: Ki a franc az a Michael Rodriguez?
-
Filmek
Az alakítása kítűnő, és a titkosügynök szerepét is jól hozza.Csak az itt a bibi hogy a karakterében, és magában a filmben semmi James Bondos vonatkozás sincsen.Legyen a címe akkor John Bond, és ne próbálják meg James Bond-ként eladni. Daniel Craig a legutolsó ember a Földön akit megfelelőnek találnék a szerepre, hiába jó színész.
- Filmek
- Filmek
- Filmek