yodinhoo
Fórumtag-
Összes hozzászólás:
270 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
yodinhoo összes hozzászólása
-
Ha jól tudom, a srác azt állította, birtokában van/volt a forgatókönyv. Ehhez képest még egy karakter nevet sem tudott villantani, kérésre sem.
-
Uhh, ha ez lesz a történet (amit kétlek) akkor el kell ismerni, nagyon jól odafigyeltek, hogy ügyesen mellőzzenek minden eredetiséget. Végy egy nagy adag OT-t, adj hozzá egy csipetnyi prequelt, szórd meg pár új szereplővel, aztán lazán keverd fél percig és már tálalható is az Ep7. Most komolyan... ilyen filmet minek csinálnának? Adják ki 3D-ben Az új reményt, aztán kész. Hirtelen ráébrednek az Erőre egymás után. Jesszus. De nem baj majd úgyis gatyába élvezünk a csillagrombolóktól. Ne már. Tuti kamu.
-
Én nem hinném, hogy azon állna vagy bukna a dolog, hogy direkt átértelmezzék az eddigieket. De az úgy már értelmetlen lenne, mert te úgy képzeled el, hogy igenis az Ep6-tal igazából csak még nagyobb terrort szabadítottak a galaxisra? Anélkül is ki kellene rajzolódnia egy gigantikus ívnek a 3 trilógián át, hogy most aztán mindent nagyon felforgatnak és átértelmeznek. Miért is ne derülne ki akkor már az is, hogy Padmé félrek*rt és Luke apja igazából Obi-Wan? Tegyen hozzá, vigye tovább, de ne írja át. Szerintem amúgy nem lesz igazad, de ha igen... akkor azt a verziót is meg fogom szokni, nyilván.
-
mikiwan, szerintem nincs ezen a fórumon olyan ember aki irtózna attól,hogy "visszatérjenek olyan motívumok a vászonra, amelyek miatt anno beleszerettek a SW-ba". De miért jobb az, hogy nem nyertek a lázadók a ROTJ végén, és még 30 évig megy a végeláthatatlan háború, mint az, hogy legyőzték a Birodalmat, de pár 1-2 évtized múlva valaki újjá kezdi szervezni a haderejét? Egyértelmű, hogy mindenki TIE fightereket, rohamosztagosokat akar látni, ezért KELL a birodalom (marketing). De bízom benne, hogy jobbak a forgatókönyvírók annál, minthogy korábbi fontos történéseket fogalmazzanak át.
-
Szerintem a lázadás vezetői birodalmi szenátorok közül kerültek ki, de legalábbis nem az USA emberei voltak. Még egyszer: nem állítom, hogy nincs ráció abban amit mondasz. De míg a Star Wars 6 részes volt, szerintem Lucastól Zéééig mindenki elfogadta, és lezárta a történetet azzal hogy a Birodalom megbukott, győzött Szövetség (ne keverjük most ide az EU-t). Én csak szeretném, hogy baromira ne legyen igazad és, oldják meg ügyesebben, ne színezzék át az OT végkifejletét, és kész.
-
Október 23-án a magyarok Moszkvában döntögettek szobrot, jelentős hadi csapást mértek a Szovjetúnióra, és megölték a vezérkar fő részét? Ez a hasonlítgatás csak akkor állná meg a helyét, ha így történt volna. De tudtommal nem. Ráadásul a Birodalmat belülről buktatták meg nem egy szembenálló másik galaxis. Szerinted mi történt volna, ha Stauffenberg kísérlete sikerül, és megöli a német vezérkart, majd átveszik a hatalmat Berlinben? Ők folytatják tovább, az ő szabályaik szerint. Meg azért ne felejtsük el, hogy a SW egy mese, lényegtelen, hogy a mi történelmünkben mi hogyan történt, Az Ep6 végén a lázadók győztek, annak minden következményével együtt, és pont. Ha már folytatják, ne úgy folytassák, hogy "ja bocs, mégsem úgy volt". Oldják meg ügyesen és kész.
-
Sok igazság van abban, amit írtok, de: az Ep6 végi szobordöntés meg tűzijáték a Birodalom fővárosában nekem azt sugallja, hogy Palpatine és Vader, és az első tisztek nagy részének halála egy SIKERES puccskísérlet volt, azért elég meredek Stauffenberghez hasonlítani. Ergo a haderő, erőforrások nagy része szépen megy az új hatalom kezébe, ami majd azt csinál az államformával meg az elnevezéssel, amit akar. Ez a lázadók részérő, lehetett akár egy bábfigura is kezdetben aki szépen lassan leépíti a birodalmat. Nem értem miért olyan egyértelmű, hogy a teljes flotta hű marad a : kihez is? Olyan mintha abban a percben amikor Palpatine kikiáltotta a birodalmat, a köztársaság hadereje megmaradt volna "köztársaság"-nak, és azonnal szembehelyezkedett volna az új rendszerrel. Szerintem lehetett akármekkora hadereje a Birodalomnak, a nagy részét szépen megörökölte az utód, aki sikere puccs során jutott hatalomra, legyen az új vezető Leia, Mon Motmha, akárki. Ez magyarázatot is ad egy korábbi kémjelentésre: Han, mint egy csillagromboló kapitánya. Persze biztos voltak rendszerek, akik hűek akartak maradni az eszméhez, de ez inkább eredményezhetett egy kezdődő szeparatista-köztársaság szintű konfliktust (ami aztán évtizedek alatt kinőheti magát), mint egy maréknyi lázadó flotta meg egy fejetlen kakas birodalmi hadsereg küzdelmét.
-
Viszont az Ep6 végén lévő szobordöntés, ünneplés galaxis szerte azt sugallja, hogy a Birodalom megbukott. És ne találják ki, hogy ez csak látszat volt, mert az meg az OT finálé megerőszakolása. Igenis a Birodalom megbukott, ugyanakkor, ahogy lejjebb többen kifejtették, simán belefér az, hogy a méretek + katonai ereje miatt fennmaradt egy Köztársaság - Birodalomhoz hű csoport konfliktus. Így is elég necces, hogy 30 év alatt is még ennyire erősek. De hogy Luke ebben a helyzetben direkt elbujdosna? Uhhh... Áldom az eget, hogy kamu az egész. Ugyanakkor annak örülnék, ha kiderülne, hogy az Ep6 után szinte teljesen szétesett a Birodalom, volt vagy 20 évnyi béke, aztán valaki elkezdte újraszervezni, és az Ep 7 idejére már valós, és egyre erősödő fenyegetést jelentenek, amit a Sith-ek új felbukkanása tesz még veszélyesebbé.Ebbe belepasszol az is, hogy a békeidőzak végén Luke-kal történt valami, és mondjuk fogságba került.
-
Hm, szerintem én vagyok az egyetlen, de ez a kémjelentés nekem nagyrészt nem tetszik. A semmiből előkerülő Sith nagyúr, aki pont kikerülte a kettő szabályát? Elég erőltetett, és mi van akkor az egyensúllyal, ha ő végig ott volt, miért volt csendben a Birodalom éveiben, és nem tetszik, hogy Palpatine-ból bábot csinálnának általa. Driver mint erőérzékeny pilóta, aki hirtelen begurul, és összetákol magának egy rozoga fénykardot... Hát nem is tudom, nem mondanám, hogy valami félelmetes és tekintélyparancsoló karaternek hangzik. Másrészt egy rendes fénykardot nem tud összetákolni, de arra futja a tudásából, hogy egy keresztvassal azért ellássa, mert az jól néz ki? Fura. És kicsit nekem sok a félig cyborg karakter, akik önjelölten gonoszkodnak. Sydow akár Dooku rokona is lehet, régebben volt valami ilyen kémjelentés, hogy Dooku valamelyik rokona benne lesz. De miért csövezik ráadásul a Köztársaság első emberének lányűval egy kietlen sivatagbolygón? Elsőre elég hiteltelenül hangzik, bár ezt viszonylag könnyen meg tudják majd magyarázni. Luke elbújik a háború elől és hagyja évtizedeken át, hogy Brienne legyilkolja az erőérzékenyeket... Nem hangzik túl jól ez sem, közben ő meg tanítgat. Vagy nem. És a legnagyobb kérdőjel számomra: miért minden most történik egyszerre, 30 évig csak az állóvízben topogtak? Most meg mindenki rájön, hogy gonosz, erőérzékeny, szuperfegyver kell, mindenki meg akar keresni mindenkit, stb. Nekem ez az egész kicsit rajongói spekulációnk tűnik, aztán ki tudja. Ezek még mindig csak mozaikdarabkák, ha igazak is, egy egész részeként az egész elsülhet így is- úgy is.
-
Szerintem sokkal egyszerűbb lesz a képlet, a gyűjtő, a sith ereklyék gyűjtése közben akad rá/ébreszti fel az ősi sithet, aki lehet hogy meg se halt soha igazából, lehet, hogy segítség nélkül nem tudott visszatérni. Szerintem Plagueis lesz a befutó, elvileg ő volt az első, akiről tudjuk, hogy ilyen hatalom birtokába jutott. Úgy tűnik, Andy Serkis lesz a hangja, ami arra utalhat, hogy nem fog megjelenni fizikai valójában.
-
vagy: there has been an awakening Újra meghallgatva, már szinte biztos vagyok benne. Vajon ez kire utal? Luke visszatérésére?
-
Szerintem az there has been a weakening. Have you felt it?
-
Köszi.
-
Régebben volt egy ilyen spoiler: "That will be John Boyega's job as he has a little light saber duel with Driver... I've seen the scene and wasn't sure whether [Ridley] was killed or not. She also gets captured by Driver. Boyega and Daisy arrive in a forest with snow falling, that's where the fight takes place. Don't know any [character] names, I've just seen the footage. Boyega with blue lightsaber and Driver with red. Just those 3 characters. Driver dressed in all black, sith costume. I'm only going off by what I've seen. Light saber was a standard one but with a cross light like on the handle for Drivers. Daisy on the floor, Boyega and Driver fighting. Driver does something with his hands and Boyega runs over to Dasiy already on the floor. A good comparison would be that [Driver] looked like Snape from Harry Potter." A havas erdőben lévő Sith-et a trailer most igazolta, ki tudja, lehet a fentiben valami. Boyega karakterével kicsit le vagyok maradva, ő elvileg (a pletykák szerint) alapból rohamosztagos lesz, vagy az csak valamiféle álca lesz a film elején? Vagy rohamosztagosból válik majd Jedivé (kezdeménnyé)? http://2.bp.blogspot.com/-5DcrmrqlDgo/VE9NBonHRkI/AAAAAAAAKj8/7AeDyJt-9MU/s1600/sithinquisitor.jpg Ez is lehet, hogy a végleges verziója a Sith karakternek, a fénykard és a rojtos köpeny stimmel.
-
Hűha, ez nagyon bejövős. Minden egyes bevillanás feelingjében van valami ami egyszerre nagyon új és mégis nagyon starwarszos, és ez nekem bejön. Daisy kiköpött Padmé, a járművének hangja az a fogatokra emlékeztet elég durván. Az kameramozgások nekem nagyon tetszenek, a Falcon se tetszett még ennyire mint most.
-
Ez a Luke fia a gonosz felállás elég működőképesnek tűnik. A pletyka szerint az anyja halála miatt fordul a sötét oldal felé, a 6-7. rész között valamikor. Mivel Sith-ek már nincsenek, de ő ismeri az erőt, elkezdhetett kutatni régi családi titkok után, a sötét oldal pedig (látszólag) választ ad a szeretteink halála kérdésre. Így kerülhet kapcsolatba a Sith ősökkel, Plagueis is így kerülhet újra képbe. És ez megmagyarázná a Vader fetisizmust is. Na meg volt valami infó régebben, hogy a sziget az egy ősi Sith-ekkel kapcsolatos hely, vagy valami ilyesmi. Simán elképzelhető hogy Luke és Daisy odamennek kutatni a fiú után. És még ezer egy okot bele tudnak tenni egy jól kitalált háttértörténettel. Ez belepasszol az eddigi puzzle darabkák közé.
-
Nyilván azért Ep7 mert folytatja az előző 6-ot. Én úgy értettem, hogy jelenleg (szigorúan pletykák alapján) elképzelhető, hogy a galaxis helyzete sokat nem változott 30 év ellenére, a szálak pont ott folytatódnak, ahol abbamaradtak. A Birodalom és a lázadók kergetik egymást. Mivel SW filmről van szó, egyértelmű, hogy nagyon hasonló elemek minden filmben visszaköszönnek. A prequelekben egy totál más hangulatot, nézőpontot, sztorit kaptunk (ezért is gyűlölik annyian). Itt is ilyesmire számítottam először, és egyre inkább azt gondolom, hogy nem így lesz. Csak egy megállapítás, egy szóval se mondtam, hogy tuti rossz lesz.
-
bár sok ezek közül csak pletyka, nekem ezek alapján abszolút úgy tűnik, hogy kapunk egy új OT-t. Részemről, amíg nem írnak felül/tesznek jelentéktelenné, súlytalanná dolgokat az eddigi sztoriban addig nem zavar annyira. És a legtöbben úgyis örülni fognak, főleg azok, akik 99-ben egy Rebelst szerettek volna kapni az Ep1 helyett.
-
Nekem ebben a sztoriról szóló spoilerben csak az szúrja a szemem, hogy Egyébként eleinte úgy képzeltem, hogy hangulatban nem másolja majd az OT-t ennyire az új trilógia. A fenti infók, képek alapján viszont úgy tűnik, JJ biztosra akar menni, és szinte ott folytatja majd a sztorit, ahol a 6. rész befejeződött, a bibi, hogy eltelt 30 év, ami szvsz ezt nem annyira indokolná. Majd örülhetnek a PT utálók hogy végre valaki tudja, hogyan csináljon új Star Wars filmet (az OT elemeiből építi fel). Nem mondom hogy ez rossz, de hogy gyengíti majd a lázadók OT-béli sikerét, az tuti.
-
Ha kiderülne, hogy végig életben volt, az ritka gáz lenne szerintem, kb. zárójelbe tenné az egész eddigi sztorit. Inkább úgy tudnám elképzelni, hogy fizikailag meghalt, de a halál kicselezésének tudásával valahogy (mint pl. Voldemort a HP-ban, persze koppintásnak nem örülne senki) meg tudta őrizni a tudatának egy részét, esetleg többet, amivel a megfelelő segítséggel (pl. valaki erre rájön, rátalál, akármi) sikerül neki újra testet öltenie. Ezt így el tudnám fogadni, sokkal jobban mint egy új, kalapból előhúzott főgonoszt. Az egyensúly és a kiválasztott fogalma sztem soha nem volt teljesen tisztázott, ha jól rémlik a TCW végén Luke-ot emlegetik, mint aki majd egyensúlyt hoz az erőbe (sorry, ha nem így van, a tudásom elég felületes a TCW sorozatról). Ha kiderül, hogy Luke a kiválasztott, akkor az Erőbe egyensúlyt hozhat 60 évesen is.
-
Ha már folytatják az egészet, építhetnének korábban elhangzott dolgokra, s mivel tudjuk, hogy egy karakter volt, akinek sikerült legyőznie a halált, honnan tudjuk, hogy nem volt elég bölcs ahhoz, hogy bevédje magát, mint Voldemort. Sztem nem lenne akkora f*szság, mint pl. Maul feltámasztása a TCW-ban. Azt is mindenki bekajálta, és ez még tized annyira se lenne olyan erőltetett hülyeség.Mert hogy a Sith-ek fel fognak bukkanni ilyen-olyan formában, az sztem 100%.
-
Vagy közvetlenül a TPM-t megelőző időkből. Hm, a végén kiderül, hogy Darth Plagueis mégis bölcsebb volt, mint Sidious hitte. Általában kiver a víz a gondolattól, hogy visszahozzák a sith-eket, de ez esküszöm bejönne.
-
Láttátok a nyertest? Most meglepődtem, nem semmi.
-
Amikor az előbb megláttam, hogy Boba Fett leverte Palpatine-t totál kiakadtam. Komolyan ennyi rajongója van ennek a mihaszna fejvadásznak? Össze sem hasonlítható a két karakter fontossága, kidolgozottsága, erre tessék... Sokan a prequel karaktereit szídják, hogy semmilyenek, bezzeg régen elég volt, ha valakinek menő a páncélja meg a sisakja (mert a filmekben sokmindent nem csinált azért), és már iszonyat jó karakter lett belőle, sőt, 2013-ban simán a saga 4(!!!) legnépszerűbb karaktere közé szavazzák? Jesus... Amúgy ja, elég érdekesen volt ez a lista összeállítva. Salacious Crumb és IG-88? Pffff...
-
Ezzel az erővel egyik filmes karakter ellen sincs esélye. Sztem amúgy sincs. Ennek mi köze a Disney-hez?