Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
Filmek
Tegnap (most már tegnapelőtt) néztem meg én is a Djangót, hatalmas film, anyámnak is nagyon tetszett, pedig ő aztán nincs oda a véres filmekért. Waltz, L. Jackson és DiCaprio is hatalmasat alkotott. És persze a film fő mondanivalója is a helyén volt. Nekem a Becstelen Brigantyknál is jobban tetszett, az egyik legjobb Tarantino-filmről van szó, mindenképp ajánlom. Az első igazán nagy név 2013-ban (legalábbis idehaza).
-
Darth Maul
Az a képregény szerintem is ostobaság, remélem, addig még kitalálnak valami jobb magyarázatot.
-
Egyéb fontos
Kár, hogy az én generációm ilyen szép emléket már nem őrizhet, mint többetek a 86-87-es telet. Én is hallottam anekdotákat a szülőktől e kapcsán.
-
5x13 - Point of No Return
Grievous tábornokra visszatérve: ha ő volt az értelmi szerző, biztosan nagy jutalmat várt egy sikeres hadművelet esetén. Mivel neki a háború valódi céljairól fogalma sincs, szerintem a rögtönzés végett talán mert egyedül lépni, hiszen mi kell több a Konföderációnak, mint egy likvidált Jedi Tanács és katonai vezérkar. Dodonna, mint köztársasági százados, szerepelt már egy képregényben, jó lenne ha cameo-ként feltűnne a TCW-ben is. De én örülnék, ha az EU-nak tisztelegve, szerepeltetnék Pellaeont is.
-
SW legends könyvek
Nekem nagyon tetszik a borító, passzol az ősi idők stílusához.
-
Hasznos linkek, amiket érdemes megnézni
Szerintem semmire. Szánalmas az egész, elvileg már októberben meg kellett volna nyílniuk. Emiatt kár volt aggódni Eszternek és KisKósának.
-
Egyéb fontos
A nácik nem, de magukkal a német katonákkal semmi bajom. (És a kettő között azért van különbség) OFF.
-
Egyéb fontos
A képek alapján fasza helyen laksz R2, irigyellek
-
5x13 - Point of No Return
Szerintem a főkancellárnak nem volt érdeke, hogy egyetlen támadással lefejezze az egész vezérkart a Jedi Tanáccsal együtt, kis túlzással szólva. Azt pedig végképp nem tudom elképzelni, hogy ezzel együtt Anakint és a hozzá hű főtiszteket is feláldozta volna, gondolok itt Tarkinra, a többiekről sajnos nem tudunk semmit (Yularen vajon már ekkor is Palpatine hűséges katonájának számít?) Palpatine célja a háború elnyújtása, és ezzel mindkét fél kivéreztetése. A Jedi Tanács likvidálása feje tetejére állította volna a Köztársaságot. Yoda és Windu nélkül szerintem a roskadozó rend nem sokáig maradt volna egyben, hamar olyan vehemens figurák vették volna át az irányítást, mint Anakin. Vagy a meggyengülésükkel ponthogy kivonták volna magukat a háború további részéből, így Palpatine-nek semmilyen jogalapja nem lett volna, hogy megvádolja őket árulással... amely pedig az abszolút hatalmának az alappillérjét jelentette a háború után. Én Dooku grófról nem tudom elképzelni, hogy ily mértékben szembement volna a mestere akaratával, hiszen ez a cselekedet a Sithek tervét veszélyeztette, bár nem tudom, hogy mennyire volt tisztában azzal, hogy Palpatine miként tekint Anakinra. Én sokkal inkább Grievous tábornokban látom a terv értelmi szerzőjét.
-
5x13 - Point of No Return
Lehet, úgy gondolta, hogyha ezt az akciót Anakin nem éli túl, akkor nem is méltó arra, hogy a tanítványa legyen. Vagy nemtom
-
Egyéb fontos
Egy háborúban nincs rossz fiú. De ez OFF
-
Könyvek és képregények
A napokban a tanulás mellett ( ) végeztem a Hunyadi-sorozat első kötetével, ez a könyv egyszerűen fantasztikus volt. Remélem az író meg sem áll a 20 kötetig.
-
5x13 - Point of No Return
Egyet értek, Anakin megjelenése itt szerintem is felesleges volt, de Obi-Wannál is ezt éreztem némiképp, bár ő tanácstag, így belefér.
-
5x13 - Point of No Return
Szerintem a Caridán pont hogy jobban szem előtt voltak, Coruscanton nem lett volna feltűnő egy ilyen konferencia. De Merr magyarázatát elfogadom, nekem tetszik.
-
5x13 - Point of No Return
Amúgy miért nem Coruscanton tartották meg ezt a konferenciát? Már csak biztonsági okokból is ott lett volna célszerű.
-
SW legends könyvek
Nincs. Februárban várható az első SW könyv, a Hűség.
-
5x13 - Point of No Return
Azért nem az egész tanácsot, mert csak Obi-Wan, Anakin és Windu volt ott, ha jól rémlik.
-
5x13 - Point of No Return
Ebben a háborúban Sidious valóban mindeható. Mesterien szövögeti a szálakat, döntögeti a megfelelő dominókat és kiválóan tudja alkalmazi a Tervét a megváltozott erőviszonyokra is. Ha most a szakadárok sikerrel véghez vitték volna merényletüket, csak annyi lett volna a dolga, hogy másik fronton ejtsen sebet a Konföderáción. Mondjuk Grievous idő előtti beáldozásával vagy nem tudom. Itt az számít, hogy egyik fél se kerekedjen felül túlzottan a másik rovására, mert akkor nem lesz meg az az egyensúly, amelynek révén a háború elhúzódik. És ez Sidious érdeke.
-
SW legends könyvek
Az biztos.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Vizsla kardján még mindig ámuldozok. Fantasztikus fegyver
-
Avatarok, smiley-k
És mi az avatarod mondanivalója?
-
A spin-off filmekről, általában
Esetleg át lehetne írni a topik címét "tervezett SW filmek"-re vagy valami hasonlóra, és akkor egy helyen lehetne megbeszélni ezeket, amíg nem születik valami konkrétum (ami akár éveket is igénybe vehet, ha a trilógia után kezdenek neki).
-
5x13 - Point of No Return
Az Erő akarta így.
-
A spin-off filmekről, általában
Egyelőre nem írok semmit, de nem tetszik az ötlet.
-
5x13 - Point of No Return
Méltó lezárása volt a szálnak, bár a négy közül talán ez volt a leggyengébb. Mindenesetre a végére már kicsit sok volt nekem a D-osztagból, így nem bánkódok, ha most kicsit parkolópályára teszik őket. Volt egy pár dolog, ami miatt húztam a szálat. A vezérlőteremben Gascon fennhangon beszél, a szeparatista droidok még sem reagáltak a megjelenésükre, csak akkor, amikor a mélyített állásokban meglátták őket. Mivel a hajón egyetlen húsvér élőlény sem akadt, így kiváncsi vagyok, hogy a droidok hány köztársaságit öltek meg. A Venator személyzeti létszáma azért elég nagy. BZ elvesztése engem is szíven ütött, szegény, talán ő szívott a legtöbbet a csapatból az egész küldetés során. A kullancsdroidok felbukkanásának örültem. A B1-esek már megint reménytelenül bénáztak, némelyik jelenet már fárasztó is volt emiatt. R2 hogyan élhette túl azt a robbanást? Rejtély A konferencián mindenki ott volt, aki számított, Tarkin egyre magasabban a ranglétrán. A háttérben Neyo, Cody és az örökké savanyúképű Coburn admirális is feltűnt. Viszont nagyon hiányoltam Yularent, most igazán előhozhatták volna egy cameo erejéig. Nem is tudom, mikor szerepelt utoljára. Szóval a szál jó volt, elég volt, örülök, hogy a következő epizód már másról fog szólni, persze az is lehet, hogy a szünet miatt tűnt ilyen hosszúnak ez a történet. 7/10