IndianaAndrisSolo
Fórumtag
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
IndianaAndrisSolo összes hozzászólása
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Kedves rajongótársak, örömmel olvasom, hogy jól sikerült nektek is az utatok Londonba, illetve nem is oda, hanem egyenesen a messzi-messzi galaxisba. Felejthetetlen élmény a Celebration és már most hiányzik. Majd írok én is bővebb élménybeszámolót. Az egész szervezéséről szeretném leírni, hogy a rendezvény közben nem volt felhőtlen az örömöm, mert rengeteget küzdöttem, hogy bejussak a két nagy panelra, ami nem jött össze, pedig pénteken egészen konkrétan elsőként engedtek be a generál queue-ból a rendezvényre (hajnali fél 6-tól álltam sorban), szombaton pedig szintén az első 10-20 ember között voltam. Egymás veséjét kiütve, egymás sarkát taposva tülekedett be a tömeg, ami szintén nem normális, nem értem, hogy miért nem lehet egész egyszerűen egy sorszámhúzással megoldani a dolgot. Egyik alkalommal sem volt végül standby queue (pedig mondták, hogy lesz), ami kicsit unfair, és mindezt az utolsó pillanatokban mondták meg, 11-kor, amikor a rendezvény egy órája tartott már. Szerintem az ok az volt, hogy elbénázták az időt és el kellett kezdeni a panelt, ami eleve hosszabb volt, mint a másfél órás time slot, amit előzetesen adtak neki. Bent a Celebration stage-en pedig üres sorok, blokkok, soha el nem foglalt reserved seat-ek. Ezt onnan tudom, hogy a családomnak volt 3, lottery-n elnyert jegye a Lucasfilm-panelre (én azt gondoltam, bejutok a standby queuen és együtt nézzük). A panel után átadták nekem és a jóbarátomnak a karszalagjaikat, így a délutáni Mando-vetítést már mi tudtuk megnézni, ami azért szuper vigaszdíj volt!!! Itt is azért szomorúan konstatáltam, hogy a Celebration stage-nél a széksorok között elhajigált, gyűrött Mando-poszterek voltak... Azok a Mando 3. évados poszterek, amit a Lucasfilm panel lottery győztesei kaptak, és amik ma már 30000 Ft fölötti áron mennek el ebayen. Ha csak ennyi marad a nehézségekből, ezt készséggel elfelejtettem volna, hiszen az első nap egy igen magas szinten lett így befejezve, de több ismerősöm, köztük ez a barátom is, akivel előző nap együtt néztük a Mandót, 3 egész órán át várt Hayden Christensenre a Live stage-en szombaton, és nem jött. Három óra várakozás után legalább a Jedi visszatér panelt nem akarták elmulasztani, amin én már ott ültem akkor egy háromnegyed órája a sorban (hogy jó helyet foglaljak mindannyiunknak), étlen-szomjan Jedi-ruhában, a Celebration stage queue koszos padlóján. Egy órával a kezdés előtt ők is elindultak a Jedi 40th panelre. Hozzátenném, a szervezők hivatalos javaslata a sorbanállás megkezdésére 40 perccel a panel kezdete előttre szólt) Csakhogy a sort egy órával a kezdés előtt lezárták a biztiőrök, megtelt, így két szék között a pad alá estek mindazok, akik Haydenre vártak eredménytelenül, majd megpróbáltak bemenni a Jedi-panelre. Később kiderült, hogy egész nap nem jött Christensen a Live Stage-re, ami nyilván nem rajta múlt, viszont a Live Stage hostjai kommunikálhatták volna ezt a tömeg felé, ehelyett nem hogy nem ezt tették, hanem Cameron Matthews "Camactor" mindig úgy konferálta fel a következő vendéget, hogy igen aljasan, a mikrofont eltartva Hayden Christensent tátogta, azt sugallva a tömeg felé, hogy mindjárt ő jön. A Live Stage-nél vasárnap Ewan McGregorra várók helyében azzal sem lennék teljesen kibékülve, hogy Ewan mindössze 2 percre jelent meg a színpadon. Összességében is azt gondolom, több embert engedtek be a rendezvényre (több jegyet adtak el), mint kellett volna, így a nap nagy része sorbanállásokkal telt, ami igaz volt 2016-ra is, de akkor még kifizetődő volt, mert akkor tényleg különösebb erőfeszítések nélkül minden panelre bejutottam, amire csak szerettem volna. Most az összes boltba, a kajáldákhoz, a WC-khez is tülekedés és végtelen kígyózó sor volt. A hétfői tömeg emlékeztetett egyedül a 2016-osra. Méltatlan volt, ahogy a csirkekeltetőben összetereltek mindenkit reggel 8-tól 10-ig, méltatlan volt az is, hogy reggel 8 előtt a security checknél kint, egy nagy piros, rettenetesen büdös konténer mellett állíttatták a tömeget. És őszintén ez semmivel sem volt jobb, sem indokoltabb, mint a 2017 előtti overnight queue-zás, sem covid, sem más egészségügyi okokból kifolyólag, ugyanis akkor legalább kényelmesen ültek az emberek, külön készültek az éjszakázásra, most viszont két órát kellett ácsorogni tényleg csirkekeltetőket idéző körülmények között, WC és minden egyéb nélkül (a sorok elején állók el tudtak menni WC-re, de a hátul állóknak esélytelen volt), egymás szájába lihegve. Internet alig, rossz a wifi, rossz a 4G, még sima mobilhálózat is alig van, ha pedig elhagysz valakit, igen nehezen találod már meg. Hasonlóan brutális tömeg volt a Live Stage-nél is, amire szerintem nem is számítottak, a tavalyi anaheimi live közvetítéseket visszanézve még akkor sem voltak ennyien, mint idén ennél a színpadnál. Voltam már rengeteg nyári fesztiválon, Szigeten és a többin, de ilyen összenyomott tömegeket alig-alig láttam azokon a helyeken, mint a mostani Celebrationön. Úgy éreztem, a szervezők kicsit visszaélnek azzal, hogy a Star Wars ennyi rajongónak olyannyira fontos, hogy akár a fizikai határaikig, tűrőképességük határáig is hajlandóak elmenni a Star Warsért. Holott azért igen sok pénzt fizettünk azért, hogy itt legyünk, és nem kellett volna ilyen embertelen körülményeket előidézni. Apróság, de olyan jó lett volna ezeket a végtelen sorokat úgy kiállni, hogy közben Star Wars-zenék szólnak, nem pedig a DJ baromságai. Nem lett volna snassz John Williamset hallani, és nem 70-es évekbeli szintipop zenéket. 2016-ban, amikor 10-kor megnyílt a rendezvény, a kapuk úgy nyíltak fel a tömeg előtt, hogy a main theme kezdett el bömbölni! Mennyire epic volt már! Csak hogy pozitívat is mondjak, a hölggyel, aki sejtésem szerint az egész rendezvény egyik fő lebonyolítója volt, és aki első reggel azt mondta nekünk, hogy a mi sorunkat engedik először, mi vagyunk a "numero uno", az utolsó nap végén szembetalálkoztam, amikor badge-eket (a jegyek fizikai nyakbalógató-verziója, amire egy-egy figura van nagyon szép design-nal felfestve) hajkurásztunk zárás után. Elmeséltem röviden a rossz élményem a standby queue-val, egyetértett a dologban, majd elrohant, és amikor visszajött, hozott két Funko Pop-ot, két Celebration gyűjthető pint (kitűzőt) nekem és az unokaöcsémnek, és egy Ahsokás Staffos badge-et. Ez tényleg csodálatos volt tőle, és bearanyozta a napunkat! Egyben visszaadta a Celebrationbe vetett hitemet. 2016-ban úgy éreztem, hogy akárki is kritizálja a Lucasfilmet, azt nem lehet mondani a stúdióra, hogy nem a rajongók az elsők, és ezt nekem a 2016-os Star Wars Celebration bizonyította be. Most ez egy kicsit nem volt ennyire egyértelmű az idei rendezvény láttán, de a végén azért azt éreztem, hogy maradt remény. És nem akarok sz.rrágóskodni, mert nyilván elképesztő élmények tömkelege ért ott engem, de sosem tud fejlődni a dolog, ha nem látjuk meg a problémákat is. Gondolkozom, hogy leírom ezt a véleményemet néhány főbb szervezőnek is angolul, hátha meghallják, akár csak egyikük is, Chris Argyropoulos, DJ Elliot, stb. 2016-ban egyébként úgy működtek a panelok, hogy egy embernek egy napra csak két karszalagot lehetett felvenni (a karszalagok a nagy Celebration stage panelokra vonatkoztak), és reggel 6-tól kezdték el osztani a karszalagokat. Mivel nem állt 5000 ember sorban az overnight queue-ban, csak néhány száz, 7-kor még simán lehetett szerezni wristbandet. És ha már nem szereztél mondjuk a Rogue One-ra, akkor még mindig lehetett a Hamill-re, vagy valami más Celebration stage-es előadásra, mert maradt, mivel mindenki csak kettőt vehetett fel. Így nagyjából mindenki bejuthatott valami nagyobb panelra az adott napon, és ha csalódott is volt, elég volt másnap korábban kelnie. Most pedig a lottery-nél ez nem volt igaz, egyesek irreálisan túlnyerték magukat, mások (a többség) pedig semmit sem nyert. Az is fairebb lenne, ha mondjuk 100-200 helyet meghagynának minden esetben a standby queue-nak, és nem minden egyes széket sorsolnának ki. Ha pedig 201.-ként nem kerül be valaki, az nem mondhat semmit, mert 200-an voltak, akik korábban keltek, akik többet álltak a sorban, akik jobban be akartak kerülni a nagy panelra. A reserved seat-eknél pedig bevezethetnék, hogy 10 perccel a kezdés előtt át kell venni ezeket a helyeket, így aki nem teszi meg, annak a helyére odaültethetik a standby queue-sokat. Ez így csak 10 perc lenne az egyik ember életéből, de egy másik nem várna érdemtelenül 5-6 órákat sorban. Főleg, hogy a reserved seat-eket nem a Celebration fizető vendégeinek tartják fenn, hanem a szervezők sleppjének. Az idei rendezvény után az volt a konklúziónk, hogy ezért nem túl drága a Jedi Master VIP, mert nagyságrendekkel flottabb élményt kapnak, és úgy ezt az egész sanyargatást nem kell végigcsinálni. Illetve ha már a szervezés ilyen is, be lehetne vezetni egy olyan szokást a rajongók körében, hogy ha egy rajongó bejut a Lucasfilm panelra, és ott az az ajándék, hogy a panel közönsége megnézhet délután egy vagy több részt valamelyik sorozatból, akkor a panel délutáni részére a bekerült rajongók átadhatnák a jegyüket valaki másnak, így lehetőséget adva arra, hogy azok is megtapasztalhassanak valamit a dologból. Jó lenne, ha nem az exkluzivitás, hanem az inkluzivitás lenne a jelszó. Összességében azért elképesztő volt a Mando s03e07-et premieren látni, Jon Favreau-t, Filonit (ismét), Famuyiwát, Katee Sackhoffot, Emily Swallow-t, Giancarlo Espositót, Carl Weathers-t! Azt is tudom, hogy sokaknak még ez az élmény sem adódott, és mondom, nem szeretnék hálátlannak tűnni.
-
3. évad teaser
Kétszer láttam jó minőségben az előzetest a Celebrationön, Boba nem volt. Wolffe, Fennec, Rex, Palpatine, royal guardok, pykeok voltak az összes, ami ilyen nagyobb sokk volt. Vettem is gyorsan a Forbidden Planet booth-jában egy Wolffe Black Series akciófigurát!
-
Chapter 21: The Pirate
Pont annyira nagy név, mint egy leszerepelt politikus vagy egy király, aki elbukta a királyságát. Persze, mindenki ismeri. És ki szavazna rá? Nem sokan.
-
Chapter 21: The Pirate
SW animációs fan service-ben én már csak két karaktert várok igazán a Mandoversebe (nyilván sokakat megad majd az Ahsoka): Rexet és Hondo Ohnakát. Na jó, talán Kallust is! Nem gondoltam, hogy Zeb szerepelni fog már most, de nagyon örültem neki. Steve Blum hangját rögtön megismertem, és az arca is nagyon hasonlóan nézett ki Zebéhez, egyedül az volt a fura, hogy X-Wing pilot ruhában látjuk. Az Ahsokában eddig arról volt szó, hogy Ezra, Sabine, Thrawn, Hera, Chopper szerepel, de arról eddig nem volt hír, hogy Zeb fog-e vajon. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek közül élőszereplősben végül Zeb debütált először! Egyébként én egy kicsit motiváltatlannak éreztem Armorer viselkedését a rész végén. Miért Bo-Katan? Miért most? Miért nem Din Djarin? Azt még értettem, hogy Bo-Katant befogadták, de eddig úgy beszéltek róla, mint a figuráról, aki mindent hatalmat elvesztett, sőt némileg őt okolták egész Mandalore bukásáért. Bo-Katan maga sem volt teljesen biztos benne, hogy látta a Mythosaurt, az Armorer elsőre nem is hitt neki. Most miért gondolta meg magát? Kissé érthetetlen. A sisak levétele eleve olyan volt, mint egy teszt. Ugyanannyi oka lenne az Armorernek arra, hogy Dint (a sorozat főhősét - elméletileg) nevezze ki erre az útra, mint Bo-Katant: Din hozta el őket új otthonukba, a Nevarro-ra, számtalanszor megmentette őket, összehozta őket más Mandalorikkal, sőt, szerzett a közösségnek egy igazán különleges, Erőhasználó foundlingot (Grogut), valamint nála van a Darksaber, aminek jogos tulajdonosa. Ezzel szemben bár Bo-Katan utóbbi időben segített nekik, ezen felül csak az szól a neve mellett, hogy látott egy Mythosaurt, állítása szerint (a Covert és az Armorer szemszögéből nézve).
-
2x16 - Plan 99
Ööö asszem nem ért véget a sorozat. Weylandot meghagyták a következő évadra, nekem az évadzáró cliffhanger annyira nem volt megdöbbentő, de előtte volt más amúgy is, ami viszont nagyon szomorú és mégis szép volt, meg azért most a Mando is feladta alaposan a leckét. Kicsit a cliffhanger jelenetsor engem az első évadzáró fordulatára emlékeztetett némileg. Jó sok SW-contentet kaptunk ma!
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Nekem amúgy az is fura, hogy rengetegen jutottak be a Villains panelre... Csomó helyről hallom. Én magam is. Örülök neki, meg minden, de itt is azért érdekes, nem az Ahsoka van felülreprezentálva. Ahogy máshol is ritka.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Erre automatikusan jelentkeztél a fő panelekkel együtt. A rendszer azt sorsolta ki, hogy az adott panelt mely stage-en nézheted meg, amennyiben kisorsol egyáltalán.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Ez nem teljesen igaz! Én nem kaptam értesítőt a Bad Batches panelemről. Itt ellenőrizzétek: https://register.growtix.com/login Regisztrálni kell azokkal a mailekkel, amikre a panel lottery-re is jelentkeztél. Vagy belépni, ha korábban már regisztráltál. My orders-nél találod meg az elnyert jegyeket a QR-kódokkal.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Nekem megvan egy Villains panel a Celebration Stage-en, egy Bad Batch panel a Galaxy Stage-en (stream) és a családom 3 tagja bejutott a Lucasfilm panelre a Celebration stagere, de ők más groupban voltak. Neked, Bence?
-
2x14 - Tipping Point
Azért az valljuk be, sosem lesz annyira izgalmas, mint az, amikor külön utakon jártak. Ki tudja, hogyan végződik ez a közeledés. A redemption arc-ok eddig az SW-ben sosem fejeződtek be olyan happy end-del, ami arról szólt, hogy közösen küzdenek tovább a jóért, és mindenki boldogan él. Ezért, ennek szurkolunk persze, de azért tudjuk, hogy az fog nagyobbat ütni, ha a béke, a győzelem kissé keserédes.
-
Chapter 20: The Foundling
Amúgy tényleg epic volt Kelleran Beq feltűnése. Szerintem én vagyok a nagyon kevés ember közül ebben az országban, aki végignézte a Jedi Temple Challenge-et :DDD De őszintén, egy picit elgondolkoztam, ha már voltak a teóriák, hogy Anakin, Yoda vagy esetleg Windu menti meg Grogut, ha már ez az egész megfordult a fejükben, szerintem még epicebb lett volna, ha nem egy Jedi, hanem egy politikus menti ki Grogut, és adekvátabb lett volna a Naboo-i gárda is. Tudjuk kiről van szó. A legikonikusabb Naboo-i, akinek a TPM idején felível a karrierje és aki titkon Sith nagyúr... Kinek van sárga szeme... Nem, nem Palpatine... Szerintem az tényleg valami zseniális lett volna, ha Anakin, Yoda, Windu helyett maga Jar Jar Binks menti meg a gyereket, és egészen biztos vagyok benne, hogy az alkotói folyamat során komolyan elgondolkodtak ezen. Még reálisabb is lett volna, mert egy politikusra nem lőnek azonnal (ahogy azt láttuk Organa esetén). Azt kell mondanom, ha ezt meglépik, Grogu 2019-es feltűnése és Luke 2020-as megjelenése után ismét felrobbantotta volna az internetet a Mandalorian. Ráadásul a saga talán legikonikusabb, legismertebb karakteréről beszélünk, aki nem az OT-ból származik. Rian Johnson Snoke- és Rey-teóriákat megsemmisítő fordulatait idézte volna.
-
Chapter 20: The Foundling
Többnyire CGI Grogu az akciójelenetekben is. Habár jónak tartom Mando és Grogu szülő-gyerek viszonyát, meg azt, hogy Grogu Mando foundlingje, attól még egy kicsit röhejesnek tartom, hogy Grogut lassan felöltöztetik Mandalorinak. Vannak ilyen fan concept artok, hogy hogyan nézne ki, és tényleg nem a minőségükkel van baj, de egyszerűen tényleg, kissé cringe gondolat. Yoda gondolata éppen az, hogy nem a méret a lényeg, és ebbe beletartozik az is, hogy hiába gyámoltalan, az ereje nem abban van, hogy milyen muszklija van, vagy épp milyen kemény páncélzatot visel. Grogunak nyilvánvalóan nem kell Yoda útját lekövetni, ami már egyértelmű volt a láncing választásában is a fénykard helyett. (Bizonyos értelemben már maga a fénykardozó Yoda is, habár iszonyat epic, mégis némileg alacsonyabb státuszt képvisel számomra, mint az OT-bölcs, ahol fel se merül, hogy van-e neki fénykardja.) Szerintem tök jó, hogy Grogu élete Mandóéval fonódott össze, meg minden, meg foundling, meg továbbviszi a Mandalori kultúrát, de tényleg röhejes a kis nyílvető karpánt (ilyen kicsi darab eleve hogy volt náluk), meg azt kell mondjam, a kör alakú páncéldarab is. Grogu nem a páncéllal fogja megvédeni magát, hanem azzal, amit bebizonyított ebben a részben is már: hogy használja az Erőt, amely sokkal nagyobb harcossá teheti (vagy talán már az is), mint bármelyik Mandalorit. Bőven elég lenne annyi, hogy egy ponton Grogu forgatja majd a Darksabert, az menő lesz nagyon, de ez a fémgúnya felesleges neki. Jó lenne amúgy látni más olyan Mandalorit, aki nem ember fajú, de foundling-létére Mandalori lett. Egy Rodiant megnéznék, vagy egy Trandót.
-
2x14 - Tipping Point
Hat: Hunter, Crosshair, Echo, Tech, Wrecker és Omega, főleg, hogy a sorozat főhősének leginkább Omega tekinthető. A sorozat alap gondolata, tkp. unique selling pointja mégis az, hogy a háború veteránjait mutassák meg a háború után, a diktatúra idején.
-
2x14 - Tipping Point
Én mindig a TBB-vel kezdek szerdán, mert a Mandót csak este nézzük a nővéremékkel. Óriási epizód volt, és felvezetése valami nagyszabású évadzárásnak. Vagy talán a sorozat lezárására is sor kerül? Most ez benne lehet a pakliban. El tudom képzelni, hogy most a Batchnek vége és utána Rexékkel megyünk tovább egy másik sorozatban. Crosshair - ha még nem lett volna mindannyiunk kedvence - számomra végérvényesen azzá vált, felemelkedett Rex, Fives, Echo szintjére. Szellemes ötlet, hogy hiába küld vészjelzést a Batch-nek, nem veszik be, csapdának érzik. Még Governor Tarkin is tiszteletét tette, akit mindig a legnagyobb öröm látni!!! Megalakult a dezertált klónok egy új bandája, aminek nem csak Echo, Rex (és Riyo Chuchi) a tagja, hanem Howzer, Gregor és néhány új klón is. Biztos, hogy előbb-utóbb, ha nem is ebben az évadban, de előkerül majd Wolffe és Cody is. A weylandi klónozók között viszont van két női karakter, akikről meg voltam győződve, hogy egy és ugyanaz, Emerie Karr és Scalder. Fura. Amit most annyira nem látok magam előtt, hogy Cid hogyan kerül majd még képbe ebben az évadban.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Uh, ez fura. Persze imádom, hogy Rex kapott egy posztert. De most először olyasvalaki kapott posztert aki nem szerepelt az adott részben.
-
Chapter 19: The Convert
Az nem a Republic Executive Building az opera mellett a RotS-ban?
-
New Jedi Order spoileres topik
Legalább nem volt ez hivatalosan bejelentve.
-
A sisak alatt: Boba Fett öröksége
Ez már régi doksi, a TBoBF előtt jött ki még 2021 végén. Most ezt is, a Disney Gallery Mando 2 évadával együtt bemutatták.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Egyébként tényleg döbbenet, mennyire szakmaiatlan írás. A Diznizés, a Happy Meal-ezés olyan rohadt unalmas már, tényleg azt gondolják, hogy az egész Star Wars a Happy Meal miatt van? Hogy ennek a filmsorozatnak a sikere pusztán a Happy Meal miatt áll? És miért van az, hogy - valljuk be - a Mandaloriant sokkal jobban kajálják a filmkritikusok és rajongók is egyaránt, mint a többi SW-produktumot, holott ebből a kritikából úgy látszik, ez is ugyanaz a fröccsöntött műanyag, mint a többi. És értem, hogy a Disney és a McDonalds lett az amerikai kultúra két legjellegzetesebb, már már jelzőként, szitokszóként használt exportcikke, amit a giccsel és a kapitalizmussal társítanak, de egyébként miért van az, hogy ezt mindig éppen századjára is a Star Wars kapcsán kell leírni??? A legendás karakterek feltűnéséről pedig: azt hiszem, soha senkit nem zavart az, hogy a Batmanben szerepel Batman, de ne adj isten Joker, Alfred és a Macskanő is. Akkor itt miért is problematikus, hogy vannak visszatérő karakterek? Azt hozzá se tenném, hogy a Lucasfilm, ami az egyik olyan filmstúdió volt, ami arról volt híres, hogy független (persze az ilyen kritikusok értelmében ez nem független, mert éppenséggel közel akkora lett, mint a nagyok), megtartotta a saját infrastrukturális működését annyi különbséggel, hogy Kathleen Kennedy felett a Disney fejese, Bob Iger áll. A Marvel-filmeknél kevesebbet dizniznek a kritikákban és kevésbé előítéletesek, mint a Star Wars esetén. Pedig ez ugyanaz a dizni. Ahogy a Pixar is. Meg a Fox. Meg a Searchlight. Meg a Banshees of Inisherin. Egy lehúzó kritika a Star Wars bármely produktumával kapcsolatban minimum gyanús. De inkább ciki, mert lehet, hogy az utókor nem fogja visszaigazolni a kritikus váteszi véleményét, mint az történt adott esetben a prequelekkel. Egyébként ti mikor láttatok utoljára Happy Mealben Star Warsot? Egyáltalán divat még az a gyerekeknek? Utánanéztem, Amerikában 2019-ben, 21-ben volt a Happy Mealben, előtte 2013-ban. Magyarországon - és így sejthetően a világ nagy részén - az eszemet sem tudom. Sejtésem szerint Marvel, Batman és egyéb popkulturális figurák egyaránt ilyen gyakorisággal szerepeltek a Happy Meal menüben. Soha nem készült olyan Happy Meal menü, amiben Grogu vagy a The Mandalorian karakterei lettek volna. Mikor akadnak már le erről a merchandising-vonatról? Egy Andor sem tudta őket eltántorítani? Összességében annak, hogy újabb Star Wars-filmek vagy sorozatok készülnek, pontosan ugyanaz a célja, mint annak, hogy elkészült a Better Call Saul a Breaking Bad után. És összességében ez a kritika nem jut máshoz, mint az ősrégi vitához, hogy van-e értelme egy bármilyen kulturális produktum folytatásának??? Szerintem egy olyan mesevilág esetén, amiből több száz könyv, képregény van a mozgóképes tartalmakon kívül, és aminek kapcsán világszerte milliók, de inkább százmilliók igénye, hogy érkezzen hozzá folytatás, hogy újra megmerítkezhessenek az adott mesevilágban, a válasz az, hogy igen, van értelme.
-
Chapter 19: The Convert
Én inkább azt tartom elképzelhetőnek, hogy menőbb lesz meglovagolni a Mythosaur-t, mint egy fénykardot forgatni, és a Mandók betojnak majd a látványától.
-
Chapter 19: The Convert
Bocsi a szőrszálhasogatásért, de a pontosítás kedvéért: ezek közelik, másnéven premier plánok. A totál az kb. egész alakostól kezdődik.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Nem egészen, Frenkie. A group code-ot megoszthatod, és utána még másik 3 ember csatlakozhat a csapatodhoz. De ha már egymagadban regisztráltál, akkor nem fognak összerakni másik 3-mal.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Azokhoz szólnék, akik terveznek menni a Celebrationre. Elindult a panel lottery, március 21-ig lehet regisztrálni. 4 fős group-okat lehet létrehozni, és nagyobb az esély, ha egy 4 fős group-pal nevezel, mert ha egy panelra csak az egyik fő bekerül, akkor automatikusan bekerül az összes többi is a csapatban. Én a családommal és néhány barátommal megyek, de a pénteki Lucasfilm panelre meg kellett osztani az erőinket egy 4 és egy 3 fős csapatot tudtunk csak alakítani. Ha valaki egyedül megy a Celebrationre (vagy nem fért be a 4 fős group-ba azokkal, akikkel menni tervez), és még nem regisztrált a Lucasfilm panelre, akkor várjuk szeretettel a 4. főnek. Semmi kötelezettség nincs, max annyi, hogy a panelra együtt kell beülnünk (amennyiben kisorsolnak minket). De az esélyeink mindannyiunknak nőnek. Akit érdekel, szóljon és küldök group code-ot és elmondom, hogyan működik pontosan a panel regisztráció.
-
Chapter 19: The Convert
Okés, bocsi akkor, elfogadom! Egyébként Pershing nem egy klasszikus birodalmi, nagyon nem, egy monomániás pacák képe rajzolódik ki. Ezért tudta Kane így átverni, mert láthatóan Pershing a legtöbb birodalmi felsővezetővel ellentétben nem egy sakknagymester, egy taktikai zseni, hanem egy elhivatott, kissé gyermeki lélek, aki szeretné azt csinálni, amihez ért, és ezzel zsarolható, megvezethető is. Ezért tudta Kane befolyásolni. Egyébként szerintem Kane karaktere és a színésznő teljesítménye is jó, koherens, hiteles volt.
-
Chapter 19: The Convert
Nem tartom túl tisztességes nézői viselkedésnek, hogy azért mert nem kap meg az ember azonnal, előre megemésztve valamit, rögtön már sz.rnak is kell titulálni azt. Feszengve nézted, mert izgalmas és rejtélyes volt, ami itt abszolút tudatos építkezést mutat a készítők részéről. De mondhatnám úgy is, hogy A THE MANDALORIAN NAGYKORÚSÁGA Engem nagyon meglep Jon Favreau-ék elképesztő reakcióideje a közönség szokásaira, az új trendekre. A The Mandalorian 1. évada mert kicsi lenni, mert nagyon Star Warsos lenni, de mégis csak apróbb léptékében, nem dobált be lépten-nyomon fő karaktereket, mert akkor jól érezte Favreau, hogy az új trilógia és a két spin-off kimerítette ezt átmenetileg. Gondoljatok bele, a 2020-as Mando 2. évadot már a Rise of Skywalker idején forgathatták, de hogy megírva meg volt, az tuti. Akkor Favreau azt érezte meg, hogy olyan lehetőség van a kezében, mint nagyon keveseknek: az új trilógia befejeztével a The Mandalorian lehet az a sorozat, ami betölti a filmek után maradt űrt, és 2020-tól ez lesz A Star Wars, a fő produktum. És a 2. évad nem egészen egy évvel az első évad és a sequelek lezárulta után belelépett a hatalmas bakancsba, és immár mert nagy lenni, a nagy filmek eseményeihez kapcsolódó lenni: Boba Fett, Ahsoka és persze Luke Skywalker. És mert arra a pályára lépni, amit már a Solo-val pletykáltak, egy valódi shared univerzumot felépíteni: Mando, Book of Boba, Ahsoka, (nyugodtan ide lehet sorolni a The Bad Batch-et is) stb. Szerintem a Book of Boba esetében jó érzékkel jött rá Favreau arra is, hogy ebben a sorozatversenyben ha 2 évre elfelejtjük Grogut és Mandot, a kutya nem fog rájuk emlékezni, főleg, hogy a 2. évad lezárásszagú volt. A harmadik évad kapkodósan indult, a múlt heti rész már sokkal erősebb volt és fókuszáltabb. Hogy megkapjuk a mostani részt. És Favreau (és Filoni, Famuyiwa és az egész csapat persze, itt mindről szó van) megint baromi jól reagált a közelmúltra. Jelesül az Andorra. Gondoljatok bele, bár az Andor jó sokáig forgott, ez a sorozat alig pár hónappal jött ki az után, egyszerűen a Mando alkotóinak az Andor készítésének egy nagyon korai fázisában rá kellett ismernie, hogy az Andor elképesztően intelligens és finom sorozat lesz. És azonnal adaptálták ezt a saját sorozatukra. Bravó! Ez az a rész, amivel a The Mandalorian vállalja a kockázatot, és félrerakja Grogu cukiságát, hogy igazán felnőttként kezelje a rajongóit, és egy, mind a két szálán elképesztő történetet tártak elénk, mégha első ránézésre Mando és Bo-Katan sztorija csak minimálisan haladt előre. Egyben most kapta meg a The Mandalorian azt a vérátömlesztést, amire a második évados félig-meddig lezárás után nagyon szüksége volt. Most berobbant a történet. Újra rejtélyek tömkelege feszíti szét a "vásznat". Mindezt egy olyan A-kategóriás rendezőre bízták, Lee Isaac Chungra, akiben megvolt a potenciál a részletekben, a finomságokban való elmélyülésre. És még több is volt ez, mint az Andor. Az Andor intelligens volt, de nem mert annyira fanboy-kodni, ezért némileg elütött a világa az addig látottaktól. Sokan, sokat panaszkodtunk az űrlények hiányára. Ez itt most nincs. Egy Mon Calamari ébreszti Pershinget, de ti éreztetek bármi feszültségvesztést, komolytalankodást? Én egyáltalán nem. Az Andorban nagyon látványos volt Coruscant, és már nagyon hiányzott nekünk addigra. Ugyanakkor valljuk be, részben idézte csak az általunk ismert Coruscantot (és nem csak azért, mert a Birodalom idejére kevésbé pezsgő és megváltozott), de itt ténylegesen az a hely tér vissza, amit ismerünk. Az indusztriális negyed, az opera. Az egyik első shot mintha teljesen megegyezne talán a RotJ special edition végén látható Coruscant-snittel. Még az Andor lakásai is megjelennek, vagy legalábbis egy nagyon hasonló gangra látunk rá. Az elejét és a végét nem számítva ez a rész önmagában is megállja a helyét mint egy kiváló disztópikus sci-fi film, Kafka és Lucas THX-1138-ának stílusában. Sokáig azt éreztem, Elia Kane figurája kiszámíthatóan birodalmi, de végülis duplacsavar volt a dologban. Az árulása után agymosott köztársasági ügynöknek, később talán ismét birodalminak tűnt, de összességében jó értelemben összezavart a dolog, s tart még most is abban. Arról nem is beszélve, hogy egyébként a The Bad Batch ugyanígy gyönyörűen aládolgozik a Mandónak, ld. s02e07-08, s02e11, s02e12. Nagyon nem meglepő, hogy a két sorozat egyszerre fut. A Mandótól a klasszikus SW-kalandot vártuk, ami nekem kicsit hiányzott is már az Andor után. Ehhez képest beolvasva a rajongóknak, akik leírták a második évad végének TBoBF-es felülírása után, előlépett az Andor legjobb tulajdonságait magába olvasztva, minden korábbinál keményebb beskar-páncélban, az Élő Vizek által megtisztulva. Örömmel írom le a sorozat kissé elkoptatott frázisát: THIS IS THE WAY!