Ugrás a kommentre

FlóriBá

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    2.031
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

FlóriBá összes hozzászólása

  1. FlóriBá

    Sorozatok

    Tábornokok a harcmezőn Sajnos csak 6 részes, de kifejezetten jó sorozat, britek készítették, ami tetszett az első részben, hogy egyáltalán nem érződik az elfogultság, elismerően beszélnek a németek technikai és stratégiai megmozdulásairól és ha nem néztem volna meg, hogy kik készítették azt mondom, egy független ország ismeretterjesztő filmje. Jah, ezt csak azért mondhatom, mert magyarul nézem, így nem nem tudom a narráció és a tudósok akik felszólalnak milyen nyelven beszélnek!
  2. FlóriBá

    5x04 - The Soft War

    Azt hittem ennél jobban nem lehet már hypeolni a 3 napos képzést kapott A-Team-et, de tévedtem. A rajtaütés a tetőről baromi vicces volt, komolyan ezeket a lázadókat kéne bevetni mindenhol a Galaxisban, pár nap alatt felszámolnák a droid hadsereget. A kivégzés inkább vicces volt, mint sem élvezetes, IG-100 MagnaGuard droidok még a Jedik számára is halálosak és nagyobb veszélynek tartják őket, mint a Pusztítókat. Itt a rajtaütést követően levágnak párat, aztán az a kettő aki folytatná a kivégzést, gondolom a füstös rész alatt olajoztatta magát, ezért nem lépett közbe. Komolyan már nincsen mit a gerillák ellen küldeni, bemutatták, hogy minden egység ellen remekül boldogulnak, irtják őket szó nélkül. A király meg szerintem valami gyümölcs fétisben szenved, még a kivégzésre is visz egy kis harapni valót! A rész másik nagy hátránya a rengeteg sablonos és unalmas párbeszéd. A testvérek közötti rivalizálás, ami a vezető tekintélyét nagyban aláássa. A másik a Tábornok döntése...nem értem ő eddig miért nem így látta a dolgokat, miért nem tudott arról, hogy mit művelnek a droidok a városlakokkal, vadásszák le a népeket a környező területeken és miért szükséges a lázadás. Ha nem kapták volna el a lázadót a trükkel és nem beszélget vele, végignézi simán, ahogy az ex királyt lefejezik. Szóval nekem ez az egész olyan unalmas és klisés jelenet volt. Végül a végén a slussz poén, hogy most még nagyobb lett a gerillák serege és még erősebbek...miért, eddig nem nyerték meg minden csatájukat és nem aprítottak fel 3-4 szakasznyi droidot? Amúgy nekem hiányoznak a tökös, T-szériás taktikai droidok, ők előbb lőnek és utána kérdeznek, ez a "vezető" aki az erősítéssel jött, azon kívül, hogy látványosan nézett ki semmit sem mutatott fel. Az egész szál kezd átmenni unalmasba, egyfelől a politikai párbeszédek, másfelől a balancetalan harcok miatt. Szinte már nem is számít ki kivel csap össze, tudjuk a végét. Ha tippelnem kéne, a következő részben a szepik már valóban elit egységeket vetnek majd be, akár pár ismert vezető is feltűnik, akik jelentős veszteséget okoznak a gerillák számára, majd mikor már minden veszni látszik, jön a felmentő klón és Jedi erősítés...
  3. FlóriBá

    Filmek

    Először láttam a filmet és végignéztem, még ez volt a szerencse, no meg az, hogy nem ilyen ratyi RTL-en, vagy TV2 adták, mert ők előszeretettel vágják meg a filmeket és a stáblistát is lenyesik. Így azonban, a The End után beindult ez a téma és én egyből tudtam,hogy hol hallottam előzőleg, mivel ezt a jelenetet párszor már láttam....
  4. FlóriBá

    Filmek

    Mivel jó megfejtések nem érkeztek, így elárulom, hogy hova tették be ezt a zenét: http://www.youtube.com/watch?v=fZH_h6Y19I0 1:20-nál kezdődik és az aláírásomban található mondatig megy a kilopott track. Azért a Vámpír Vadász és a Jedi Vadász, eléggé jó hasonlat. Az új évad 5. részében Skywalker úgy tudom már csillogni is fog a napon!
  5. FlóriBá

    Filmek

    Nem segíthetek, valaki biztos fel fogja ismerni elsőre. De szerintem az már elég nagy segítség volt, hogy felismertem, mivel köztudott, hogy melyik évad a kedvencem és mely részek jönnek be jobban!
  6. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Boldog Születésnapot Pildi!!!
  7. FlóriBá

    Filmek

    Tegnap megnézem a Tv-ben a Drakula 1992-es, Coppola változatát. A film tetszett, a horror jellege merőben erősebb volt, mint a régi hasonló témájú filmekben. A színészek is kifejezetten hozták az elvárhatót, mondjuk Hopkins-ra nehéz rosszat mondani. De nem is ezen van a lényeg, a stáblista egy dallal kezdődött, amit egyből fel is ismertem. Kedves, Clone Warst készítő barátaink 1 az 1-ben kilopták az egyik OST-t és betették egy részbe. http://www.youtube.com/watch?v=u2nTrTl-QR8&feature=related Na most aki segítség nélkül megmondja, hogy ezt a track-et hol használták fel a készítők, változtatás nélkül, az nagyon ügyes és valódi kocka!
  8. FlóriBá

    Filmek

    Moonrise Kingdom... Na ez egy jó film. Nem is annyira film, inkább...a lényeg, hogy a színészek nagyon jók, főleg a gyerekek, ez pedig baromi ritka. A történet magával ragad és a drámai elemek mellett a vígjáték is remekül fel-fel csillan. Egy nagyon jó kis szórakozás, vidám részekkel, egyedi mondanivalóval és narrációval. Aki teheti nézze meg, kiemelkedő alkotás a sok CGI meg 3D megagiga film közül.
  9. FlóriBá

    Sorozatok

    Na végignéztem az Avatart, animációs sorozatok közül az egyik legjobb amit láttam. A történet remek volt, azt azonban kétlem, hogy az idő múlásával egyre több lenne az akció. Szerintem mindegyik könyvben megfelelő mértékben voltak lazítós, mászkálós, történet mesélő és küzdős jelenetek. Logikailag is remekül fel volt építve, pár dolog volt ami zavart pl. a fináléban miért megy be Katara a küzdőtérre. Tisztára, mint egy turista, aki a háttérbe bámészkodik... Plusz az sem igazán derült ki, hogy Prince Zuzu testvérével végül is, mi történik... Összességében a grafika remek volt, a fantázia világ egyedi és szépen megmunkált, a zenék, főleg az utolsó két részben remekül szóltak. Mégis a több síkú karakterek és a megfelelő humor tette igazán szórakoztatóvá az egészet. Örültem, hogy rátaláltam, aki teheti nézze meg! 10/10
  10. FlóriBá

    Star Wars viccek

    Aham, akkor a végén kiderül, hogy 3an testvérek és itt a vérfertőzés tény áll fent?
  11. FlóriBá

    5x03 - Front Runners

    Hát, azért a régi részekben jó pár klón száját elkenték, minden erőfeszítés nélkül. Engem az zavar, hogy ebben az évadban a droidok kb. agyaggalamb szinten vannak és ilyen pór nép kiló számra írtja őket, minden nehézség nélkül. Ezzel az egész eddigi klón háború eredményeit degradálják le, hiszen ennyi erővel, minden bolygón összeszedhették volna a lázadókat és azok pár nap képzés után bedarálnak bárkit, ha meg gond van, megy egy Dzsedáj, aztán legyakja... Néha úgy érzem, minden évadot más és más rendez, ezért fordulhatnak elő ilyen "hibák". Azt is szomorúnak tartom, hogy Rex pár ügyes gerilla támadás után annyira méltatta a csoportot, igazából az a 3 akció amit végrehajtottak egyáltalán nem volt nagy szám, amit tőle tanultak abból semmit sem alkalmaztak, szerintem egy Droid gránátot meg bárki eldob pontosan aki egy kis képzést kap belőle...
  12. FlóriBá

    5x03 - Front Runners

    A tank egyik oldalsó részén állva szedett le többet is közelharcban, te melyik részt nézted meg?
  13. FlóriBá

    Filmek

    Save Private Ryan Ma megkaptam a HD-s, igazi 5.1-es kiadást, meg is néztem. Amúgy is egy remek filmnek tartottam, de így már látszott a parton fekvő döglött halak pikkelye is, szóval jobban tetszett! Amit kiemelnék mégis a hang. Remek volt az 5.1 és olyan helyről jött a bombázás, robbanás, lövés, ahol hangszóróm nincs is. Sokkal jobban élvezem az olyan filmeket, amiben megszokott hétköznapi hangok (cserép törés, kiabálás, ablakok törése) jön térhatásban, mint a lézerharcos, űrcsatákat, Főleg, hogy légüres térben a hang nem is terjed... Ettől függetlenül valahogy közelebb állt hozzám ez a hangzásvilág, sokkal hihetőbb és így élménydúsabb is volt. A film egyik nagy erénye, hogy hiába több, mint 2 óra nem igazán lehet megunni, a színészek remekek, a történet szintén és egyáltalán nem úgy mutatja be a katonákat, hogy ők a legjobbak és sérthetetlenek, ami külön tetszett. Mike őrmester a kedvencem, sajnáltam is, ami vele történt. Ez egy jó film, mindenkinek érdemes egyszer legalább megnéznie. 9/10
  14. FlóriBá

    5x03 - Front Runners

    A legtöbb Commando Droidot a szuperul képzett gerillák szedték le közelharcban. A mesterlövész és testvére irtotta őket, ezért is tartom szánalmasnak ezt a megoldást a készítők részéről...
  15. FlóriBá

    Videjó játékok

    Oh, én azt hittem, hogy MOHA, azokkal kevesebbet játszottam. Azért köszi!
  16. FlóriBá

    Videjó játékok

    Melyik Pc játékban van az a rész, amikor az orosz fronton támadsz, a melletted álló kapja a fegyvert, te meg a töltényt és menjetek. Valamelyik MOHA nem?
  17. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Nálunk a gimiben volt egy visszafogottan fasiszta gyerek, ha úgy nézzük ő is szélsőséges, gazdaságilag fejlett, agresszív népért rajong. Mondjuk a germánok legalább arányaikat nézve nem olyan buták. Persze, azért a kettő más, az amcsik burkoltabban irtják ki a népet és szerzik meg amit akarnak, ez így igaz. Én azzal nem értettem soha egyet, hogy ha valaki szimpatizál egy néppel, akkor miért veszi át azt is tőle, hogy azokat utálja, akiket ők utálnak... Ennyi erővel egy magyar, aki a románokat bírja, utálja saját magát? A környéken vannak balhésabb, kötekedősebb és magyar gyalázóbb népek is, mint az albánok. Nem azt mondom, hogy nekünk nem volt velük gondunk, mivel mikor mentünk Görögbe busszal, át kellett az országukon menni. A határon volt egy árok, tele szutykos vízzel, azon kötelező volt áthajtani gépjárművel. A helyiek szerint ezzel FERTŐTLENÍTJÜK a kerekeket, hogy ne vigyünk be hozzájuk BETEGSÉGEKET!!!!! A sofőrünk ezt kihagyta és kikerülte az egész árkot, nem akart ilyen baromságért fizetni, nem is kis összeget.. Aztán 3km megtétele után jöttek az albán zsernyákok és jól meg akartak bírságolni minket. A sofőr adott nekik egy tálca magyar sört, betették a kocsiba és elhúztak. Ez szerintem mindent elmondott róluk.
  18. FlóriBá

    5x03 - Front Runners

    Ez a rész baromi vontatott és lassú volt. Ahsoka szerepe és karakterének lényege 0-ra csökkent, megértem miért maradt a bolygón, de ettől függetlenül még feleslegesnek tartom. A másik baromi érdekes dolgot, hogy a pár napos tréninget kapott "harcosok" hamarabb csaptak szét egy droid őrjáratot, mint egy klón szakasz, ami nagyon vicces volt. A tank kezelése, illetve inkább irányítása és a pontos lövés is remekül ment, főleg, hogy közben ki kellett mászni az irányító fülkéből, át az üteg részbe. Ez, amint láttuk, meg is történt, de hogy egy szakasz Commando droidot ugyanolyan gyorsan szednek le, mint egy osztag Battle droidot, az már nem vicces, hanem szánalmas. Ennyi erővel ki kéne dobni a klónokat és helyettük ilyen gerillákat alkalmazni, gyorsan, okosak, pusztítóak és a kitenyésztésük is kiadás mentes... Azt meg külön nem értettem, hogy ezek a droidok miért nem látnak sötétben, én úgy tudtam nekik nem akadály ez. Az új király és az ex is szerintem kifejezetten ronda ábrázolás, én azért így az 5.évad tájékán ennél többet várok. Bízom benne, hogy mikor megjön az erősítés kicsit eredetibb harcjeleneteket is kapunk, mert eddig ezen a téren ez a rész baromira alul teljesített. Sajnos 4/10, sokat unatkoztam, főleg a tetős, szervezzük meg a behatolást résznél. Nem hiszem, hogy a drodiok annyira hülyék, hogy egy fejlopás után nem készülnek fel egy rajtaütésre.
  19. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Én megértem, hogy baráti, de ettől függetlenül aki olyanokat állít, hogy az USA mindennek felett, vagy nyírják ki az összes albánt, azt normális társaságok nem fogadják be, illetve tűrik el. Mindennek van egy határa, én ezt azért mondom, mert biztos sokat szemet hunynak felette, ez okés. De ahogy, megvan az esélye, hogy a közösségben valaki roma, vagy zsidó, úgy akár albán is lehet, ezzel pedig nem illik viccelődni, meg ellenük hangolni a népet... A másik, meg, hogy ez egy magyar fórum, ha jól tudom a többség magyar, engem kifejezetten zavar az ilyen jellegű más országok imádata. Én itt élek, ide születtem, elfogadom, tudom máshol jobb is lehetne, de ettől függetlenül nem istenítem, meg nyalok be ezeknek az országoknak, értelmetlen és honfitársakat sértő. Jobb esetben... A másik amit nem értek, hogy Frenkie szerint a Lord, meg a Beatrice mekkora együttesek már, ha jól tudom mindegyik a magyarságról énekel magyaroknak. Innentől kezdve teljes a képzavar, hiszen mindkét együttes pont azért népszerű, mert a néphez szól, a mindennapi bajokat énekli meg, Amerikához -100% köze van...Ezt mégis, hogy lehet összeegyeztetni, meg részegen olyan dalokat énekelni, emihez lélekben semmi köze?
  20. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Megint úgy mondasz valamiről véleményt, hogy még nem is láttad, nem tudod miről van szó. Akkor jól van, nem kellett csalódnom! Nem az eredetíség a lényeg. Hanem az hogy Neeson írtson ki annyi albán köcsögöt amennyit bír. Hozzáértek a családjához? Halál. Nincs kegyelem. Tüzeljen helyettünk is, akik a Hummeres köcsög német buzit is felakasztanánk. Mert a Nyugat mindenek felett abból is az USA. Erre is igazán büszke lehetsz, nem tudtam, hogy egyesek faji, nemi hovatartozásának felemlegetése szabad a fórumon. Vagy csak azoknak tilos akiknek a nickjén még az admin és egy mod nem írt be hozzászólásokat?
  21. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Már kiderült, hogy páran nem utálnak. Attól, hogy ti meg egymással bratyiztok és egyes embereknek a szálkát is meglátjátok a szemében, másnak meg lehet szidni bárkit és sértő dolgokat írni, azt csak sajnálni tudom. Mondjuk hozzászokhattunk volna, hogy az élet más területein is ez van, aki kedves a vezetőkkel, az elúszkál, a más nézeteket vallókat, mert üldözik, mert megtehetik. De ha ezek az emberek mindig feladnák, akkor az a demokrácia végét és a hazugságok, meg a baromságokat állítok olyanról amiről fogalmam sincsen korszak kezdetét jelentené.
  22. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Igazi, felnőtt, férfias szórakozás, gratula! Most ezek utána várja el bárki is, hogy pártatlanok legyetek. Az meg szerintem minden értelmileg nem visszamaradott embernél egyértelmű, hogy amiket ő írt Amerikáról és más népekről, nem egészen valós és sértő mondjuk egy...euorópai számára.
  23. FlóriBá

    Filmek

    Haverom szerint, dettó ugyanaz a szitu, mint a Másnaposok 1-2nél. Az egészet történetileg lekoppintják, csak az elsőben A másodikban B házasodik. Itt meg elsőben lányát, 2. feleségét rabolják el. Szóval szerinte, várjam meg a DVD release-t és ha már tök nem emlékszem az elsőre, nézzem meg a másodikat, akkor tetszeni is fog.
  24. FlóriBá

    Egyéb fontos

    Ha jól értelmezem a hozzászólásaidat, te már tegnap délután 2kor részeg voltál és folyamatosan próbáltál embereket oltani, egészen estig? Csodálom, hogy a köcsögös hozzászólásod még fent van... Ha valaki a romákat szidja egyből jön a hurrogás, ha más, olyan népeket szidunk, akikről nem lehet véleményünk, mert egy képviselőjét sem ismerjük, azt szabad? Szerintem te annyi albánt ismersz közelről és alaposan, ahány Minimal partiyban voltál. Persze a véleményed mindkettőről magabiztos és hiteles. Ezért mondom, a korod ide- vagy oda, én nem tudlak és nem is foglak soha tisztelni. Ezt az USA-s beszólásod meg vérciki, javaslom a Diktátor című filmet, szokás szerint jól bemutatja, hogy milyen is valójában a kis kedvenc népséged. Ha ennyire amcsi fétised van, miért nem költözöl oda? Amúgy ma voltam állásinterjún. Jövő hét szerdáig kiértesítenek. Ami a lényeg, hogy én már dolgoztam ott és meg is ismertek, azt mondta a főboss, hogy mivel nem vagyok kis darab és emlékszik rám, ez sokat számít. Jönnek az ünnepek, nagyon sok meló lesz és eléggé durva. Ránéztem és tudtam igaza van, a felkarja akkora volt, mint a combom... Várom mit írnak, a buszt fizetik, olcsóbban vehetek majd a termékekből és kapok extra EÜ-s juttatásokat is. Nagyon kéne a pénz, szóval bizakodom.
  25. FlóriBá

    Filmek

    Na két véglet filmet néztem ma meg. Az egyik az új RE animáció, ami kifejezetten tetszett. Az nagyon bejött, hogy a játékhoz nyúltak és a történet szála ebből ered. Miért? Az utóbbi Resident Evil film miről is szólt? 3D-3D-3D. Haverom adta oda műsoros DVD-n, komolyan a lelassított jelenetek 90%nál éreztem, hogy ez tuti jó lehet dimenziósan, de így vontatottá és lassúvá teszi a filmet. Szóval, azt utáltam, ez a mostani rész igazán bejött. A karakterek és a harcok jók voltak, de volt pár jelenete ami baromi rossz volt. Pl. Nem vártam többet az alkotástól, mint a többi RE movie-tól, ezt meg is kaptam. Pörgős harcok, szép grafika és 6 éveseknek való story. Ennek ellenére 7/10, szomorú, hogy az animációs alkotások a témában fényévekkel kezdenek jobbak lenni, mint a filmek! Abraham Lincoln, a vámpírvadász Annyira Avatar, az utolsó léghajlító feelingem volt. A vámírpok visszatérnek, de ők nem is igazából azok. Miért? Nem nagy szemfogaik vannak, hanem kihegyezett fogsoruk. A Nap nem árt nekik (sem), nappal is ugyanúgy bóklásznak. Egyedül az ezüst ami kinyírja őket, a miértet hagyjuk, nem derül ki. A story annyira, de annyira böszme, gagyi, összecsapott, hiányos és sablonos egyszerre, hogy az már a nézőnek fáj. Nem tudom a tengeren túlon mit szólnak majd ahhoz, hogy a méltán híres és reformokat hozó 16. elnöküket így arcon f*sta a rendező. Az őt alakító színész kifejezetten jó és Liam Neeson hasonmás, de dettő, főleg mikor megidősödik. A Mary szerepét játszó hölgy sem rossz, de mondjuk míg az ura ráncos lesz és szakállat növeszt, nála az öregség pár kialvatlan szemben jelenik meg. Jah amúgy a film elején egy menyasszonyt alakít, akinek a vőlegényét is bemutatják, de Lincoln pár snitt alatt meghódítja és a volt férjelölt többé fel sem tűnik. Igen át volt gondolva a karakter szükségessége! Na most jön a film egyik baromi nagy hibája, a CGI. Van egy jelenet mikor egy folyón úsznak felfelé és a hajók kb. rá lettek animálva a vízre. Az, hogy ez milyen fizikai változást okoz a környezetben, pl. fodrozodó víz, az már extra lett volna!!!! Én már akkor úgy voltam, hogy kikapcsolom. De végig szenvedtem, igarán kár volt. A vámpírok erősek, gyorsak és LÁTHATATLANNÁ válnak!!!! Mégis a baltás Abraham tonna számra gyakja őket pár hét edzés után. Mondjuk nem értem miért nem fedték fel magukat eddig a vámpírok, hiszen lesz egy harc jelenet, ahol 30mp alatt egy egész hadtestet szétkapnak. Erről persze az újságok semmit sem írnak, pedig egy ellenséges csapat, ami a katonák felé rohanva eltűnik és a vonalak mögött megjelenik, szerintem hír értékű lenne. Na mindegy, nem vagyok amcsi, nekünk sz*r történelmi filmnek ott volt a Honfoglalás, nekik meg most itt van ez, habár a történelmi része kb. annyit, hogy egy híres, tiszteletre méltó ember élettörténetébe alaposan belepiszkítanak. Ahogy nézem, hatalmas bukta a film, az általam felsorolt hibák mellett még ezernyi buktató, 4-5 perces beszélgetések, amiben sablonos, Amerikát éltető, baromi klisés szövegeket nyomnak szabadságról, egyenlőségről, az olaj fontosságáról. Jah azt még nem! Végre kiderült egy fontos dolog! Rossz amerikai nincsen, hiszen a rabszolgákat sem ők, hanem a köcsög, Európából érkező vámíprok kezdték el népszerűsíteni... 1/10 és még így is sokat adtam.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.