Ugrás a kommentre

Kargarosz

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    790
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    2

Kargarosz összes hozzászólása

  1. Kargarosz

    Egyéb fontos

    BOldogat reaper!
  2. Mélységesen egyetértek. Ezért nem váltott ki belőlem semmit se annak idején az előzetes mint sokan másokból mikor láttuk, hallottuk, hogy Palpó visszafog térni. Már ott éreztem,hogy kb. ennyi lesz a szerepe, hogy látjuk egy kis játékidőre aztán meg viszlát. Pontosan nekem is ez a problémám, és főleg ezért csalódás JJ mert tőle ilyen jeleneteket, ötleteket azért nem néznék ki./Mondjuk jó a 7. részben való másolás a 4-ből még valahogy elment legalább nem lett túleresztve kezdésnek még jó volt/ Többet vártam azért tőle erre pedig szó szerint elszabadul minden mert ez a záró rész, és akkor mutassuk meg. No igen csak pont az ellenkezője lett az egész. Nagy kár érte.
  3. Nekem is pont ezek a problémáim a filmmel. Itt a végére még lehetett volna egy nagyott durrantani elsősorba több játékidővel mindenképp,de zsúfolt, és sajnos úgy pörög,hogy semmire se marad idő. De igazából legjobban JJ-be csalódtam akinek a legjobban örültem,hogy visszatér. Azt meg álmomba se gondoltam volna,hogy ilyet fogok leírni,de némely elemébe az Utolsó Jedik amit szintúgy nem kedveltem még jobb film is mint a mostani rész.
  4. Kargarosz

    Egyéb fontos

    Boldog Karácsonyt.
  5. Itt barátom nem megáról van szó,hanem GB-ról Van egy 3.16-os 2.73 meg egy 7.94 gb-os aminek olyan képje van,hogy dicsak. De amúgy ezek közül már mindegyik jobb mint amit küldtem pár napja. Szóval lehet csemegézni
  6. Srácok aki fent van Diablotorrenten most nézzen fel olyan minőségben van a film, hogy meg se kell várnia DVD rippet Boldog Karácsonyt
  7. Kargarosz

    Filmek

    Én igazából vagyok így jó pár előzetessel
  8. Igen erről hallottam akkor így lett rendszerezve értem. Igen csak így mondjuk elég kis közeg szavaz legalábbis oké nem boldog boldogtalan, de úgy nagyobb részt nem mutatja meg igazából,hogy a nagyközönség mennyire szeret egy adott filmet. Most nem mind1,hogy 5-6 ezer szavazat vagy 15-16 ezer mert akkor lenne különbség.Szóval ez valamilyen téren jó is meg nem is ez a rendszer legalábbis ahogy én látom.
  9. Azért az IMDB pontja se valami erős...persze fog még változni főleg,hogy nem rég még 6.7-en állt. Azért a zárástól én speciel azért több pontnyit vártam. Monjduk én a ROttenre nagyon nem adok, de még a nézői részlegre se mikor ilyen Jumanjik meg hasonlók olyan jól állnak,hogy csak lesek ki a fejemből. Azért nálam az Imdb többet ér legalábbis jobban figyelek rá bár persze ott is akad értetlen nézés,hogy mire mennyit adtak. Itt a Rottenen melyiket kell most nézni? Verified? Vagy az All Audience? Mert azért nem gyengén van a kettő között különbség nem is kicsi.
  10. Kargarosz

    Avatar

    https://hu.ign.com/avatar-2-1/54751/news/talan-most-mar-nem-halasztjak-tovabb-az-avatar-folytatasokat-james-cameron-mar-a-4-reszhez-is-forgat Zsék Szüli Alatta ott van egy videó 10 éves az Avatar. Csak,hogy lásd godolok rád
  11. Kargarosz

    Egyéb fontos

    Ody már másodjára köszöntesz fel. Nagyon kedves tőled A másik meg kösznöm srácok!
  12. Ahhoz képest,hogy azt hittem majd mindenki leolt mindenki engem akar, hát igen mester nagy Camerővel rendelkezik
  13. Nézem a netet,és mit találok camerásan már fent van a film nézem is Nyugi 24. vagy 25.-én látom majd én is
  14. Kis éhség csillapítók Ezen videót mindenképp ajánlom a film előtt. Olyan Erőt ad,hogy Yoda hozzám képest egy zöld plüssmaci:D
  15. Egy Star Wars hangulatú akció/kaland filmet várjál ami piszok látványos akkor nem ér csalódás
  16. Úgy, hogy akkor valószínű olyan dolgokat ne várj mint az Utolsó Jedikbe.Kb. egy Ébredő Erő csak sokkal látványosabb meg akciódúsabb. Legalábbis a két tábor így hangoztatja.
  17. Ne foglalkozzál már ilyen oldalakkal. Magad elmész megnézed, és kész az a lényeg.
  18. Pont ezért tettem be. Örülök,ha tetszett
  19. Külön Game Staros Csirke írja is,hogy simán mehetett volna még a filmhez 20-30 perc,hogy jobban ki lehessen bontani dolgokat. Én alapvetően azt hittem,hogy ez lesz a leghosszabb SW film. Alapvetően sok a kérdés alpvetően zárjuk az összes filmet , hát mikor kéne ezt meglépni? Pont most jött volna el erre az idő, és akkor lehet nem lett volna olyan zsúfolt a film.
  20. 3-an kommunikálnak. Egészen pozitív megvannak elégedve,de ami érdekes,hogy még a végével is.
  21. Zalaba nem jó jel mert minden SW-nél engedékeny. De amúgy a kritika végén írja is,hogy összességében jó volt,de nem baj, hogy vége. A Game Staron van egy totál Szóda mentes videó belinkelhetem e ide?
  22. Semennyit mert van úgy,hogy nem pontoznak csak pozitív meg negatív dolgokat írják le.De összességében tetszett Zalabának bár ez nem meghatározó ugye. A Gamestar Spoilermentes kritikát hallgatom ott egészen jó véleménnyel vannak róla. ÚGy lászik nekünk magyaroknak befog jönni a film a többségbe.
  23. Holnaptól 9 után sok kritika lesz fent.
  24. No, és amit olvastál neked előzetesen pozitív vagy negatív a mérleg? Vagy vegyes? Bakker, ha eddig már kibírtam ez a pár nap nem állít meg az Erő velem lesz mindvégig.
  25. Colin Trevorrow se akarta visszahozni. Igazából JJ ötlete volt ez aminek én már az első előzetes után se tudtam örülni,de hiszek az emberbe, és örülök azért,hogy itt van bár el se kellett volna mennie. Szóval én bizakodóan állok a film elé még úgy is,hogy az előzetesek az ég világon semmit se váltottak ki belőlem. Jobban meglepődtem volna,ha Snoke-ot meg Luke-ot láttam volna viszont na akkor néztem volna egy nagyot. Viszont meglátjuk mi sül ki ebből az egészből még jó is lehet.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.