Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?   

68 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

  • 4 héttel később...

A szivárgások alapján azt vártam, hogy hatalmas csalódás lesz. Egész nap GoT 8. évad feelingem volt. És ugyan a szivárgásokból kvázi minden rossz dolog beigazolódott, a moziban látva azt kell mondjam, nem volt olyan rossz mint vártam. Most abszolút nem érzem magam úgy, mint a GoT finálé után :D Persze vegyesek az érzéseim, 3 fontos írói döntéssel kifejezetten nem értek egyet. De ez van, nem lehet úgy lezárni egy történetet, hogy mindenkinek megfeleljen. Számomra a leggyengébb Star Wars film, ami nem azt jelenti, hogy rossz, hanem hogy lehetett volna ennél sokkal jobb is. Bővebben majd később, egyelőre hagyom ülepedni :)

 

3/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én most jöttem a moziból Csoli kollégával néztem.  Ez egyértelműen nem egy rossz SW epizód. Amig az Utolsó Jedik számomra egyértelműen (a most látottak tükrében pláne) egy negatív hangvételű, depresszív, mindent elutasító alkotás volt, addig a Skywalker kora nagyon nem volt az hála az Istennek. Tele volt élettel, reménnyel. Volt benne egy olyan jelenet amitől katarzis szerű élményem volt, és egyáltalán nem volt túltolva, vagy giccses egyszerű és nagyon emberi volt. Jó, azért ennél az epizódnál is felmerült egy két égetően fontos kérdés amire megint nem kaptunk választ, de az VII és a VIII epizód kérdései megválaszolásrea kerültek és ez nekem nagyon fontos volt. Ez egy jó film. Lendületes, emberi. Akik szeretik a régi EU-t azoknak gyönyörűség lesz ez az epizód. Szombaton újra nézős.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez... :para: ez......... :para: :para: ezzzzz...... ez nekem tetszett, teljesen tiszta szívből :) Anno írtam, ha Mr. JJ helyre rakja azt amit Rian csinált akkor szentté avattatom, na szóval ha valaki tudja, hogy kell elindítani a procedúrát akkor ne tartsa magában :D Kezdeném azzal, hogy teljesen vakon voltam, még a spoiler mentest se látogattam. JJ rendbe rakta Rey-t is, így sokkal elfogadhatóbb miért olyan OP, Leia űrrepülése is teljesen máshogy fekszik eztán, hát Luke képezte... majd odahaltam annál a jelenetnél és logikusabb is mintha nem tette volna. :) Vicces belegondolni mit agyaltunk Kylo miért harcol a Renekkel az erdőben erre kiderült, hogy azok nem is azok voltak :D Palpatine feltűnése elég in medias res, azt hittem kicsit meglepetésszerűbb, rejtélyesebb lesz mikor megjelenik, de jól van ez így is, több idő maradt másra. Igaz, hogy Rey felmenője kvázi igazolják képességeit, de nagyon örültem, hogy láthattuk huzamosabb ideig edzeni és hogy Leia is kapott Jedi képzést+könyvek csak még "simábbá" teszi, amiket később művel az Erővel. Poe és Rey civódásánál kicsit féltem, hogy eljátszanak egy Leia-Han történetet, különösen gáz lett volna azok után, hogy csak az előző rész végén találkoztak. Már az előző részben is húztam a számat arra, hogy Kylo kezén ott maradtak a víz cseppek, így itt sem repestem érte, pláne, hogy tovább fejlődött az egész, de meg fogom tudni szokni majd különösen, hogy kijelentették a kettejük lévő kötelék speciális. A Vader maszk állvány szétzúzása: örülök, hogy nem összefogás eredménye miatt történt, hanem véletlen így nekem sokkal jobban fekszik. Az új droid: nagyon jó, hogy nem egy újabb csipogó fémpajtit kaptunk és hogy annyira nem is tolták előtérbe. 3PO búcsúja nem ütött akkorát miután felmerült, hogy R2-nak esetleg van biztonsági mentése, onnan gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy visszakapjuk a jó öreg aranybogarat. Ami viszont megindított az Chewie térdre rogyása Leia halála után, eszembe jutott, hogy szegénynek milyen érzés lehet, hogy most már az összes régi barátja elment, jó tudom ott van Lando még, de a trióval mégiscsak több dolgot élt át. Egyébként Leia halálát követően "kezdtek gyűlni felettem a sötét fellegek", Rey meggyógyítja Kylo-t, Han megjelenik, itt fel is nyögtem hangosan, hogy "édes f**zom", de aztán rájöttem, hogy hála isten nem Erőszellem, hanem valami féle látomás", rey  elköveti Luke a jedik szokásos hibáját és elbujdosik, ha valami nem sikerül, aztán fogja a kardot és tudtam, hogy azt is el akarja dobni és meg is teszi, de ekkor "előbújt egy napsugár a felhők közül", Luke végre igazi Jedi Mesterként viselkedik és helyre rakja lányt. "Aztán a Nap elkezdte elkergetni a felhőket" előkerül egy újabb fénykard (Fallen Order után szabadon gondoltam összehegeszti a kettőt, mert úgyis jobban fekszenek neki az ilyen hosszú fegyverek, de legalább a végén befigyelt a duplapengés kard :) ) ezek után pedig az "erőteljes ragyogás" flashback Leia kiképzéséről. Ezek után már szinte végig vigyorogtam. Amit nagyon sajnálok, hogy a végén nincs egy jó fénykardpárbaj, olyannyira vártam, hogy reméltem Rey lesújt Palpira és aztán Bennel csap össze végén aki jó fiúvá avanzsál, pedig Han megölését nagyon nem tudtam neki megbocsátani, de mégis örültem volna ha így lett volna egy jó kis kardozás. Aztán a következő reménysugaram az volt amikor Palpi nekiállt kiszipkázni őket akkor reméltem, hogy fénykardozós fittre szívja magát és akkor egy durva kis 1 vs 2 párbajt kapunk, de sajnos ez sem jött be. Igazából az sem rossz ahogy végül lezajlott az egész, de mégiscsak van egy kis mégse az igazi érzetem a párbaj hiánya miatt. Szintén negatívumnak érzem, hogy 1 helyett most kaptunk több száz bolygópusztítót, szerintem az a flotta enélkül is elég fenyegető lett volna, ahhoz, hogy meg akarják semmisíteni. Szóval bár vannak dolgok amiknek jobban örültem volna ha nem így vannak, de összességében azt kell mondjam, örülök, hogy a Disney megcsinálta ezt a trilógiát!!!

Első blikkre ennyi aztán biztos jönnek majd még fel dolgok, később illetve a további megtekintések után.

Most meg megyek és megnézem a Mandalori 7-et :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyelőre röviden és spoilermentesen:

 

Köztudottan Dízníííí csőcselék vagyok (egyedi profil rangom) ... ez többek között abból is ered, hogy amit az egeres cég elém rak, azt állítólag megzabálom. Ez azért ebben a formában nem egészen igaz... na de most igaz volt! Megzabáltam, amit elém raktak. Szőröstül bőröstül. (Na jó, megzabáltam a TFA-t és a TLJ-t is...) :D

Hanyas? 5-ös, bakker, mé, hanyas legyen?

Mióta kijöttem a moziból a teljes SAGA zakatol a fejemben a IX. fényében. És jó érzés! Kívánom, hogy még jó sokáig zakatoljon így! :)

Az mindenesetre igaz, hogy lesz miről beszélnünk! :)

Alig várom, hogy újra lássam!!!

 

Ja! És voltak porgok! Yeahhh!! :D

 

Szerk:

Már többször is leírtam az évek során, hogy én nem tudok NEM az érzelmeim mentén értékelni egy SW nagyfilmet. Ez most sem volt másként. Lehetséges, hogy tényleg Dízníííí csőcselék vagyok, lehetséges, tényleg igénytelenségbe fulladtam filmes téren. Lehet, hogy anno meg Lucas csőcselék voltam, mert ettem hatpofára a Prequelt is. Lehet, hogy tényleg komoly baj van velem e téren, nem tudom. De egészen egyszerűen nem tudok (és talán nem is akarok) megítélni objektíven egy Star Wars filmet! Engem ez a világ elvarázsol. Elvarázsolt eddig 10 nagy film, 2 animációs sorozat és egy élőszereplős (meg néhány könyv és játék...) és most mindezt összefoglalva elvarázsolt az egy korszakot lezáró, mindezt összefoglaló és az egész végére nagy pontot tevő 11. FILM is! Ez van!

Szerkesztve: - Darth Riddick
  • Zavaros 1
  • Meglepő 1
  • Tetszik 9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvolt Pécsivel, Hitmannel és sokadmagunkkal! Vegyes érzelmekkel próbálom megfogalmazni, lehet csapongó első véleményemet a filmről. Be kell vallanom, mást vártam sok fronton.

Szóval meg kell szoknom, hogy mit kaptam helyette. A szivárgások amiket engedtem magamhoz eljutni, hát mind benne volt. Palpatine előéletét(mellékes magánéletét) és az unoka szót szoknom kell.

Snoke megmagyarázását tetszetősnek találom. De rögtön a kérdés: Ez a Palpi test mi volt pontosan? Valami klón, az eredeti szellemével?

Halottnak nevezték és Ő is magát is annak nevezte, ez, mondjuk jó. Kylo sorsát nem egészen így képzeltem el, el kell fogadnom, az a fura, hogy Happy endnek drukkoltam már esetében.

Tetszett Poe! A szerepe és a karaktere is. Finn is jó volt. Nem tudtuk meg, hogy mit akarhatott mondani Rey-nek, amit Poe nem hallhat? (Hogy szereti Rey-t? ugye nem?)

D-0 nem volt túltolva, elfér. Babu Frik nem tetszett. Az ébredő erő robotmadara még elment, de ez a Babu-bábu ;) gagyi volt.

Leia és Luke ifjonti párbaja is jó volt, de szerintem túl fiatalok voltak a jelenetben, nem?

 

Egyetlen hidegrázós pillanatom volt a moziban, az pedig engem is meglepett, hogy éppen az ellenálló flotta érkezése lett!

 

Tetszett Hux! Nagyon. Aztán ment is.. Kár..

A tárgyak erőn keresztüli át-teleportáltatását szoknom kellett. Ti hogy vagytok ezzel. Bár ez a TLJ-ben kezdődőtt..

Luke erőszelleme, és hogy hogy bánunk a fénykarddal, az nagyon jó volt! És a vörös 5-ös kiemelése, visszahozása is. Apropó szellemek. A szinkron nyilván megsínylette, de vegyük számba kit hallottam ki:

Kenobi, Anakin, Yoda, Windu.. segítsetek!

A nyüzsgő Sith csukjások kik/mik voltak a háttérben? Olyan varázslós az egész végkifejlet..

 

A lezárás tetszett a Tatooine-on. Kár, hogy Shmi sírja nem fért bele.. Viszont Rey botjából csak fénykard lett. Az ep7 óta vártam, köszönöm! ;)

 

Jajj, majd elfelejtettem, Leiából és Carrie Fisherből ennél nem lehetett volna többet kihozni! Óriási teljesítmény!

 

Nagyon várom az újranézést!

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én így első nézés után 8/10-re értékelem, mert pár dolgon változtattam volna... na de ez az én bajom, az ember ne elvárásokkal menjen filmet nézni. Még biztos egy csomószor elmegyek megnézni a moziba repetázni, mert összességében jó film, de a legjobbtól azért elmarad. Na, Adam Driver másik filmje a The Marriage Story, ami szintén most volt a moziban, az messze toronymagasan veri ezt a csillió dolláros ep9-et... Remélem dobnak már neki egy Oscart is érte végre, mert megérdemli, igaz pár tucatnyi díjat már így is begyűjtött érte az elmúlt hetekben.

Kinek fog tetszeni az EPIX? A Reylo shipperek biztos likeolni fogják, Kylo a fél filmen keresztül Reyt hajkurássza, meg kardozik vele a maga romantikus stílusában. :D

Űrcsata jeleneteket is kiadósra készítették, a készítők biztosra akartak menni - minél több annál jobb alapon, 1 millió ellenálló űrhajó vs 1 millió Végső Rend cirkáló vagy mi...

Jaa igen, egy dolog volt ami nagy csalódás volt számomra, pedig nagyon látni akartam: a Sith Troopereket! Akiket a promo plakátokon is láthatunk, azok a bizonyos vörös ruhás rohamosztagosok. Na, ha jól rémlik és jól számoltam, 1 db azaz egy darabot látni belőle a filmben, kb. 1 másodperc erejéig. Hiába na, kellett a filmidő az ellenálló űrhajók javára. (Ha tudtam volna, nem rendelek sith trooper jelmezt az ebayről, pedig de jól néz ki.)

Öröm volt látni Leiát a filmben, jól néz,l jó a kedve, egy jelenet elejéig még fiatalon is láthatjuk Lukekal együtt. Ha nem tudnám hogy már nem él, azt hinném, hogy még nagyon is él és köszöni jól van. Han Solo rajongók is örülhetnek egy szívmelengető jelenet erejéig.

Van pár rész, ami a trailerekben máshogy tűnik és más a filmben. Pl. amikor a trailerben halljuk: "We're not alone. Good people will fight if we lead them." Én azt hittem ezt Lando mondta a trailerben de nem, Poe mondja a filmben.

Összességében jó film, nézhető, szórakoztató, bár a Marriage Story akkor is toronymagasan jobb, jobb rendezés, jobb színészi játék, jobb történet,  viccesebb, megrázóbb de még izgalmasabb is. :)

Mindazonáltal voltak és még biztos is lesznek aki erre az ep9-re is fanyalogni fognak, ahogy véget ért a film és kiírták 'directed by J.J.Abrahms' valaki erős késztetést érzett arra, hogy egy hangos "FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJ" bekiáltással fejezze ki véleményét a filmről. Aki mellettem ült, az is rögtön kielemezte a filmet a barátnőjének, hogy ez idáig a leggyengébb SW film.

 

SW Skywalker kora értékelés 8/10

 

(The Rise Of Skywalker cím egyébként Ben "megvilágosodására", megváltására utal. Meghal, de nagyon boldog a halála előtt, élete végére felragyog a szíve.) :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yoda után is vannak még nevek, csak a képen nem látszik. Azt hiszem ott volt Qui-Gon is.

Ahsoka nevének feltűnése azt jelenti, hogy - bár erősen sejthető volt - a Sequel idejére már halott volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos én is láttam, nekem a film első fele jobban jobban tetszett, (ez mondjuk, kimondottan nagyon) mint a második fele. Láttam, már jobb lezárást, (ROTJ) alszok rá egyet. És nem lettem volna J.J Ambrams helyében, az tuti.

Szerkesztve: - Adrián
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most akkor Rey kajak Palpatine vagy csak manipulált az öreg hogy azt higgye?

Ha meg kajak Palpatine akkor hogy volt ez a gyerekével, miért nem ő lépett a helyére? Illetve megvolt már az Ep 4--5-6 alatt is? Lehet hogy Rey azért tudott sebeket gyógyítani az erővel meg ilyenek mert Palpi nagypapa eltanulta Plageistől az élettel való manipulálást és ezt valahogy tovább örökítette?

 

Bocsi ha csapongok de nekem több kérdést vetett fel a film mint megválaszolt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam vegyes az összkép. Volt, ami nagyon tetszett, és volt ami nagyon nem. Mindenesetre nem volt olyan rossz, mint amit a tegnapi vélemények alapján vártam. A legnagyobb problémának a zsúfoltságot, és a fanservice-t tartom. Holnap is megnézem a filmet, és próbálok majd figyelni a részletekre, utána pedig hosszabb véleményt írni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hangulat 10/10, cselekmény 5/10.

Nem gondoltam, hogy valaha ennyire le fogok pontozni SW filmet, és lehet, hogy néhány megnézés után már tetszeni fog, de a többibe sokkal hamarabb beleszerettem.

 

Ami tetszett nagyon: Rey származása. bár a nagypapának lehetett volna annyi esze, hogy jobban átnézik azt a bolygót

Külön tetszik a zenei utalás. Meghallgattam, és tényleg! Micsoda súgás volt az orrunk előtt évek óta. Tulajdonképpen ezt a nyomot előbb halljuk, mint hogy Rey egyáltalán látszana a képen. Hatalmas ötlet, zseniális kivitelezés, és igen, a vívóstílusa is hasonlít, és vééégül is meg van magyarázva, hogy miért tudta feltörölni a Starkiller havas külső padlóját Bennel. 

 

Ami nagyon nem tetszett: 1, sok ugrálás fölösleges helyszínek között. 2, a homok a végén. Anakin Skywalker forog a sírjában.

 

Nyilván van még egy csomó másik részlet, ami említésre méltó, de ezek a legfeltűnőbbek, egyelőre.  Volt sok-sok apróság, a majom szerintem gyönyörű ester egg, a szereplők egymáshoz kapcsolódása zseniális (végre Finn sem lóg a levegőben, ez nagyon-nagyon tetszik, és a szerelmi szálak sem erőltetettek) de... De sajnos maradt néhány 'de'. Pontosabban csak egy. Ez a film rengeteg kérdésre választ ad, és közben lépten-nyomon ugyanazt a kérdést teszi fel: "Ez most miért kellett?"

 

Amúgy van egy elképzelésem a tőr időrendjére.

 


A vadász nem tudta az Exelon pontos helyét. Végülis titok volt, vagy mi.

Sheev romokban volt (szó szerint) a Halálcsillag rég lezuhant, amikor a vadászt elküldte az unoka után. És nem a titkos bolygó koordinátáit adta meg, hanem elkészítették a tőrt (mi az egy olyan valakinek, aki egy egész flottát összedob?) és azt adták oda neki, hogy hozza el az Endorig a gyereket és ha ez sikerül, onnan mehetnek tovább. 

Rey ugye kb négyéves volt, amikor a szülei otthagyták, tehát legalább tíz évvel az endori csata után.

 

Ja és egy zárógondolat: Darth Plagueis the Wise nagyon örülhet :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
Film értékelős topik spoileres, nem kell kitenni a spoiler tag-et.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, NorbiLordi írta:

Most akkor Rey kajak Palpatine vagy csak manipulált az öreg hogy azt higgye?

Kajak :D 

1 órával korábban, NorbiLordi írta:

Ha meg kajak Palpatine akkor hogy volt ez a gyerekével, miért nem ő lépett a helyére?

Szerintem a gyereke vagy nem örökölte az Erőt, vagy addig nem jutott a közelébe (mert bujdosott előle) amíg Rey meg nem született, benne meg nagyobb volt a potenciál.

1 órával korábban, NorbiLordi írta:

Illetve megvolt már az Ep 4--5-6 alatt is?

A 6 alatt tuti.

1 órával korábban, NorbiLordi írta:

Lehet hogy Rey azért tudott sebeket gyógyítani az erővel meg ilyenek mert Palpi nagypapa eltanulta Plageistől az élettel való manipulálást és ezt valahogy tovább örökítette?

Az Erő gyógyítás a Legendsben is Jedi képesség volt, nem hiszem, hogy ezért belekevernék Plagueist.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hat ez valami borzalom volt. Csapongó, klises, kapkodo, ertelmetlen film, ami ket oraban egy uj trilogiat akar nyitni es lezarni egyben. Nem sikerul neki. JJ Abramset remelem paros labbal rugjak at a Star Trek univerzumba hogy azt rombolja ne a star warst. Vedtem az eddigi ket filmet, szerettem is oket, de ezt nem lehet. Sajnos beigazolodott, hogy nem lehet egy harom filmes eposzt ut kozben kitalalni es azt varni hogy koheziv es ertelmes legyen. Az elso ket trilogia kulon kulon es egyben is egeszet alkotnak, elejuk, veguk van. Ebben az esetben egy nagy katyvaszrol van szo. Remelem tanulnak az esetbol. 

  • Nem értek egyet 2
  • Zavaros 2
  • Szomorú 4
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokan féltek, hogy J.J. nem tudja majd jól lezárni, mert ő a relytéjek feltevésében jó, nem a megválaszolásukban. Hát megoldotta: jelenleg még több dolgot nem értek.

A film első látásra 9/10. A kérdéses dolgokat még emésztenem kell, lehet hogy utána lecsúszik 6osra is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valaki összefoglalná egy-két mondatban csak a Végső Rend flottájának legyőzését? Sajnos egész végig Palpi tervén kattogtak a fogaskerekeim, és nem tudtam annyi információt egyszerre feldolgozni:lol2:

Plusz a bolygópusztító ágyúknál lefagyott az agyam

Plusz néhány kérdés:

- Rey csak Palpi unokája nagy erővel, vagy egyfajta reinkarnációja, lélekdarabja? Ez azért nem tiszta, mert sokszor mondják, hogy ő Palpatine.

- A sith össztudat most mi? Az eddig élt összes sith erejével, tudásával rendelkezik Palpi, vagy a tudatuk is egybe olvadt?

-Leia fénykardja honnan került elő? Ach-tóra emlékszem, de a többi részlet kiesett

 

Plusz pár apró véleménykiegészítés: a poénok nagyjából jól elhelyezettek, a they fly now előzetes által suggaltakkal ellentétben, egyedül Kylo és a katonai vezetők megbeszélésén nem éreztem jó helyen az oda beszúrt poént. 3PO-val Abrams nagyon jól bánik, kevésbé idegesitő, sőt még tetszett is az originalokhoz képest.

Poe karakterét tovább mélyítették, Finn maradt ugyanolyan lapos, ugyanúgy aggódik Reyért, Rose-al semmi komolyabb interakciója nincs, majd talán a könyv helyreteszi megint.

Most, hogy végre láttam Rey-t emberként, tehát gondokkal küzdeni, és nem csak a kik a szüleim, jót teszek, mert csak, formában volt, végre én is megkedveltem.

Akciódús, a helyszínek élettel teliek, végre megint olyan érzés, mintha egy óriási univerzumban lennénk.

A film nagyon rohan, keveset kapunk a renekből, Rose-ból, Hux-ból. Nagyobb játékidő jobbat tett volna neki. De mivel már erősen multiplatform, más alkotásokban meg kapják a saját idejüket, ezért nem számolom el negativumként. De számomra még mindig nem világos, Ben miért követi a sötét oldalt, miért kell neki a hatalom. Az egyik legfőbb karakter motivációit nemár egy képregényben kapjuk meg :(

Az értékelésemet nagyban fogja befolyásolni, hogy hogyan is gondolták ezt az összes sith dolgot. Sith rajongóként vannak dolgok, amiknek a megváltoztatását nem tudom megengedni.

Szerkesztve: - starwarsfan1113
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csoli bácsiékkal megnéztük jól! Nekem abszolute bejövős a film! Még kell pár újranézés, hogy minden leülepedjen, de nálam simán 10/8. Kicsit talán azt a részt jobban kifejthették volna, mikor Kylo megtalálja Sidi bácsit. (a lovak helyett plö)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Knight írta:

A szokásos nagy fénykard párbajt hiányoltam, mondjuk ebben egyik Disney film sem volt erős

Érdekes felvetés, nekem is eszembe jutott, csak jelen filmre nem igaz szerintem. Viszagondolva a 2. halálcsillag roncsain zajló fénykardpárbaj, bizony monumentális.

Szerintem csak az Obi-Wan Vs. Anakin übereli a sagában.

Amiért úgyszólván lemaradhattál róla, -velem együtt- az az, hogy a szokottnál nagyobb volt az érzelmi töltet. Hogy kivel mi lesz? Kiből ki lesz utána.

Nagy volt az háttérbeli töltet, talán az eddigi legnagyobb, hisz mindkét párbaj-résztvevő a világos és a sötét oldal közt vívódott.

Míg a példaként felhozott Obi-Wan Vs. Anakin egy ki-ki meccs (nem degradálás), ott valakinek meg kellett halni..

Valószínűleg 2. nézésre jobban átjön, hogy nagy és látványos fénykardpárbaj volt DS II-n zajló összecsapás.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A párbajt illetően nagyon egyetértek. Szép volt!

 

A flotta: A légkör miatt végig hátrányban volt. 

Plusz az adótornyot kikapcsolták, és ez túl jól sikerült, mert utána hosszú percekig rebootolt, úgy mint egy tízéves számítógép. (Imádom, hogy néhol fejletlenebb az ő technológiájuk, mint ahol most tartunk - 'réges rég' ugye)

Utána meg az ide-oda kapcsolt jel közepette ott álltak irányítatlanul egy váratlan támadással szemben. 

Nem is nagyon volt esélyük.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.