Csak hogy megtörjem a GoT uralmat itt a topicban.
Flash - vége az első évadnak - Még kicsit nehéz írnom a sorozatról, mert most fejeztem be az évadzárót és még érzelmileg erősen a hatása alatt vagyok. Mikor annó néztem az Arrowt és láttam hogy elindítanak egy spin off Flash sorozatot, hát eléggé kétkedve fogadtam, főleg az első képek láttán, mert nagyon gagyinak tűnt, márpedig a Flash az egyik kedvenc DCs karakterem és nem akartam hogy elrontsák. De nem is így lett! Mert előjöttek az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb sorozatával, és ezt remélhetőleg nem csak én mondom, hanem a díjak amiket nyert közönségszavazáson, illetve hogy ha csak azt nézem hogy hétről hétre ott volt a Sorozatjunkien a hét epizódjaként. Persze lehet ezt semmisnek venni, de nálam csak ráerősített.
Az alapsztori ugye azért eléggé ismert, van Barry Allen, aki egy baleset folytán szupererőre, gyorsaságra tesz szert. Ezzel a képességgel próbál segíteni másokon, és felvenni a harcot a bűnözökkel, illetve a baleset során létrejött többi meta-human-nel. (csúnya bácsik gonosz képességekkel.) A sorozat viszonylag epizódikus, ám mégis van egy átívelő szál, ami gyakran sokkal erősebb az éppen aktuális Villian of the weeknél. Barry anyját gyerekkorában megölték, méghozzá egy olyan erővel bíró személy mint ő maga. Egész életében arra próbált rájönni, hogy mi is történhetett azon az estén, és most talán sikerül neki. Van mellé egy jó kis csapata, ahol külön meg kell említenem Harrison Well dokit, aki a sorozatok történetében az egyik legjobb és legrejtélyesebb karakter lett, még azok számára is, akik ismerik a képregényeket.
Nem mondom hogy nem jó némi kérpegényes ismeret, mert csomó utalás van, amik nem zavarnak ha nem ismered, de jókat lehet mosolyogni az easter egg-eken.
Aztán persze ott van az anyasorozat és a sok sok átugró karakter akik nem tudnak megülni Starling City-ben. Jó a két sorozat összekapcsolása, nekem tetszik, bár nem tudom mennyire lehet zavaró úgy nézni a Flasht, hogy nem ismered az Arrowt. Mindenesetre teljsen külön is megállja a helyét természetesen.
Aztán persze ott a rengeteg geek beszólás, amin mindig jókat lehet mosolyogni.
Szépen építkezik és a végén nagyot robban. Tele van rejtéllyel amiket nagyon sokat lehet gondolkozni, ezt külön szerettem benne.
Amitől még féltem az a CGI, mivel nem egy nagy költségvetésű sorozat, de szuperjó volt, néha még néztem is, hogy wow, mennyire jó.
Az évadzáró meg...a cliffhanger...hát olyan érzelmes volt amire nem számítottam, és eléggé megkönnyeztem. Zseniális volt már aki szereti az ilyet.
Sikeresen felvezettek az utsó résszel egy újabb spin off sorozatot, a Legends of Tomorrowt, szóval most már 3 sorozatot kell párhuzamosan nézni.
10/10es számomra, élveztem és vártam minden egyes részét, és alig várom a folytatást!
Villám sebességgel jöjjön!!!