Külső Gyűrűk, Skythdor, valahol az északi-féltekén....
-Sobor, képzeld, apa telirókázta a kabint!
-Hol van az új mogur, hadd nézzem meg magamnak!
Az Öregharcos hangjába -mely elnyomta kisebbik fiának, rá nem túl hízelgő megállapítását-, beleremegtek a falak, ám szava elhalt, mikor az ünnepi öltözetben lévő fiát megpillantotta.
-Gratulálok! -mondta tömören, könnybe lábadó szemmel. Igazán büszke volt mindkét fiára. De most az idősebbiken volt a sor, hogy átölelje.
-Jajj! Jó van, ez csak egy titulus, majd meglátjuk??.- motyogta Sobor. -Neked is jó napot Zolta!
-Még megvan a totemed? Azt hittem, hogy örökre elengedted. -megsimogatta a ragadozó madár nyakát.
-Visszatért hozzám! Úgy látszik ez a kapocs egy életre szól. -mosolygott a hatalmas árnyék a kisebbre, majd vállon veregette. A reflektort kioltották és tüzet gyújtottak helyette. Az évmilliós barna falakon, lassan fekete árnyak keltek életre. Ősi tűz rég kihunyt fénye. Szinte eggyé váltak a barlangrajzokkal, ahogy a turániak egyenként beléptek. Szemüknek kellet egy kis idő, hogy megszokják a pislákolóan homályos fényt. Meghitté varázsolta a tágas termet, mely közepén a tűz ezernyi lángjának fényében ott ragyogott az Árnykorona és a többi kegytárgy. A fémek, arany és ezüst, játékosan csillogtak. Úgy tetszett, mintha pajkosan versenyt villódznának a lángokkal, a régi kohó és tűz emlékére, melyből ők is születtek.
-Anyáék küldik. -az ifjú turáni egy hatalmas pakkot helyezett arra a kőasztalra, ahol a kegytárgyak is pihentek. A mogur elnéző mosollyal letette a barlang hűs kövezetére, majd óvatosan kibontotta. Nem tévedett, a zsákban töménytelen mennyiségű sült, sütemény, tejtermékek és egyéb étkek lapultak, arra várva, hogy valaki megegye őket. Gyorsan kivett két combot, egy kis sajtot és elmerült a hazai ízek nyújtotta emlékekben. Mattu, Belénd és Öregharcos csendben letelepedtek, illetve az utóbbi ledobta magát a földre. Igazából nem tudták, hogy mi vár rájuk, bár mindketten kiváló turáni katonák voltak, ám a szellemvilágban nehezen ismerték ki magukat. Áldoztak az ősök szellemének, csata előtt, születéskor és esküvőkön, a halotti toron, igyekeztek megfogadni a tanításaikat. Nagyjából ez volt minden. A komolyabb dolgokat, mint a test és a lélek gyógyítása, a jövő látása, tudás átadása, énekek és mondák ismerete meghagyták a sámánoknak, füves embereknek, regősöknek, turáni édesanyáknak. Összhangban élni a természettel, azzal, amit létrehoztak a cirkálóikon nyomasztó hontalanságuk tudatának enyhítésére, vagy azzal, ahol épp megtelepedtek, letáboroztak. Nem elvenni, mindig csak annyit használni, amennyi szükséges, minimális kárt okozni annak a Galaxist átfogó rendszernek, melynek nem leigázói, nem az urai. Ellentétben azzal, ahogy a több milliárdnyi másik értelmes faj tartja. Az egész részének lenni, nehéz megérteni, de meséik és mondáik, már ki tudja mióta, ezt tanították, apró részek, mint erdőnek az erdő fái. Csak együtt alkotnak egészet. Tisztelték tudásukért a sámánokat, olyanokat láttak, tudtak, éreztek, amiket ők sosem fognak. Toluc és a többi turáni fegyveres visszavonult; őrt álltak az alagutak mélyén, míg Keche egy hatalmas ragadozó, szén vonalai mellett ácsorgott. Nézte a tüzet, az ékszereket. Elégedettség töltötte el. Mióta várják ezt a pillanatot! Most tán kiderül, hogy a többi kincs, ami az évezredekkel ezelőtti háborúkban elveszett hol bujkál.
-A Hadak ura taposson meg! -Szegény denevér, pedig csak igyekezett biztonságos helyre repülni. Enned hozta a formáját. Amióta betért ebbe a vacak barlangba, alig látott valamit. Nehezen szokott hozzá a félhomályhoz, bár nem volt olyan magas, mint Öregharcos vagy Mattu, mégis ő verte be a fejét az aláfüggő cseppkövekbe, botlott meg a kövekben, vagy nehezen fért át egy szűkebb részen. Volt még egy komoly problémája is az elhatalmasodó klausztrofóbiáján kívül.
-Annyira utálom ezeket a dögöket! -utalt a riadtan repkedő kis emlősökre.
-Higgye el, jobban félnek öntől ezek a kis parányok! -Thorbjörn is helyet foglalt. Szerette a barlangokat, a Hapesen is volt pár, kicsit enyhítette honvágyát, bár világpolgárnak tartotta magát. Mostanában gyakran vágyott vissza a Konzorciumba, hála a perem vidékre szivárgó híreknek.
-Kérem, ide fáradna egy kicsit? -Sobor jelentőség teljesen végig mérte a régészt, aki eddig egy csont darabbal volt elfoglalva. A lány felpattant és az ékszerekhez sietett.
-Tessék?!
-Meséljen nekem az 5000 évvel ezelőtti időkről. -kérte a sámán.
-Magának fölösleges, halovány tudásom szerint önöknek meg van a képessége arra, hogy ?..
-Nézze, - hajolt közelebb a lányhoz, zavarba ejtően közel- elárulom önnek, lövésem sincs, hogy mit kéne csinálnom, hiába vagyok én a mogur. Szerintem, halott mesterem se tudná.
-Öööh, ez meglepő?.
-Csak ihlet kéne, tehát kezdjen bele. Nem szeretnék csalódást okozni nekik. -a türelmesen várakozókra nézett. Tudta, hogy teljesen megbíznak benne.
-Valami transz szerű állapotra gondol?
-Nevezheti annak, ha úgy kényelmes?.
Nem volt valami beszédes a társaság, mely egy jellegtelen de annál fontosabb értékekkel felvértezett ösvényen baktatott a hol fűvel, hol pedig mohával borított rögös sziklákból képződött dombokon és hegyeken a céljukhoz. A sort Kadar Greefen Calrissian és lánya, Inara vezette. Mögöttük a két droid, majd a Firehawk legénységének többi tagja haladt. Ha olykor-olykor meg is szólalt valaki, az legtöbbször kihívta Kadar mogorvaságát. Ez a valaki pedig legtöbbször Thripio volt. Sőt, ő volt az egyedüli aki nem bírta magában tartani a gondolatait. Már ha robotnak voltak gondolatai. Ő úgy érezte, hogy számára kötelező jellegű hol a talajt, hol pedig a szikrázó napsütést becsmérelni, de még a hátralévő távolság tudata a céljukig is totál ki tudta őt készíteni. Általánosságban egy kész panaszáradat volt minden egyes szava és robot létét beállította a galaxis szenvedő alanyainak a soraiba. Pontosan a legutolsó helyre.
-Neked aztán tényleg nincs okod panaszkodni. -förmedt rá a mellette zötykölödő Artura, aki alig egy pillanattal korábban, Kadar intését követően, csendre intette a protokolldroid társát. -A te készítőid nem törődtek a végtagjaiddal és a mozgatásukhoz szükséges hidraulikával. Te bőven megelégszel azzal, ha ide-oda gurulsz az egyszerű kerekeiden, az emelkedőn meg a karjukba vesznek, hogy kisegítsenek. De nekem bezzeg folytonosan emelgetnem kell a lábaimat és nyújtóznom a kapaszkodókért.
Artu magyarázkodó, elektronikus csipogását, a folytonos rázkódás, amit az egyenetlen, rögös talaj okozott, eltorzította.
-Nem, nem fogok kerekekért koldulni Organa gazdánál! Mint az ember-droid kapcsolatok fő....
Pár lépéssel előttük Kadar odahajolt a lánya füléhez, figyelmen kívül hagyva a protokolldroid panaszait.
-Hogy is mondtad lányom, mikor kívánkozol visszaadni őket a gazdájuknak?
Inara elmosolyodott, kiérezvén az apja szavaiból az enyhe célzást. Tény és való, hogy indulásukkor még az idős Calrrisian felettébb ragaszkodott a droidokhoz, de úgy tűnik, hogy az azóta eltelt néhány órában ez az elkötelezettség elpárolgott, akárcsak a hajnali tó felszíne fölött lebegő ködpárna az éledező napsugarak hevében. Mindazonáltal jobbnak látták ha egész egyszerűen felhagynak az értelmetlené váló figyelmeztetésekkel és hagyják, hogy Thripioból kifogyjon a szusz. Ez persze nem jött össze maradéktalanul, de fél óra további gyalogtúra után Kadar megálljt intett a csapatnak és ez nem csak a menetelésüket szünetette be, hanem Thripio monológjait is elakasztotta.
Inara először értetlenül pislogott az apjára, majd követni kezdte annak hunyorgó pillantását, el, egészen úgy kétszáz méternyivel lévő és valamivel magasabb pontig ahol ők most álltak. A szokásos zöld vegetációval borított, itt-ott kopárságot hírdető fehér területekkel virító sziklafalak egy helyen hágószerű képződménybe vetődtek és annak tövében egy sötét üreget tártak fel.
-Hé, barátocskám! -intett oda Artu-Detunak a férfi, aki óvatosságból az ösvény melletti kőalakzatok mögé bújtatta a többieket. -Gyere csak közelebb!
A kis droid csippantott egyet, majd odagördült. Testéből hallatszó zörgő hangok baljóslatúan tudatták a többiekkel, hogy bizony a kis asztromech droidot is elégé megviselte az ösvény hepehupás talaja.
-Ha jól sejtem, megérkeztünk.
Artu kétszer körbeforgatta a kupolás fejrészéből kikandikáló antennáját, majd helyeslően felfüttyentett, miközben Thripio -a többiekkel együtt- érdeklődve tekintett előre. Talán csak Ferinán látszottak másfajta arcvonások, aki legutolsóként éppen az ellentétes irányba forgolódott. Ez feltűnt Linknek is, aki a homlokát kezdte ráncolni.
-Valami baj van? -ereszkedett le mellé, figyelmen kívül hagyva a többiek közt lezajló eszmecserét a hogyan továbbról.
-Nem is tudom. -motyogta az ex-jedi. -Az az érzésem, hogy követnek minket. Azt azonban nem tudom, hogy azok az állatok közül néhány amikkel pár száz méterrel lejjebb találkoztunk, vagy valami egészen más.
Ferina Nikki le se tagadhatta, hogy tényleg bizonytalan volt, azonban cseppet sem tűnt túlzóttan aggódónak.
-Pedig elégé óvatosak voltunk mielőtt elindultunk a kikötőből. -jegyezte meg Link a távolba révedve.
-Nem, az kizárt, hogy onnan valaki, de.....
-Hé! -vágott Ferina szavaiba Dozer öblös hangja. Mindketten felpillantottak. A kopasz férfi rosszkedvűen intett a kezével. -Indulunk tovább!
Immár Artu haladt az élen, mellette, hatalmas puskáját szorongatva Dozer lépkedett, hideg pillantásokat lövellve maga elé. Ehhez a felálláshoz azóta ragaszkodtak, ahogy átlépték a barlangnyílás képzeletbeli küszöbét. Inara -előhúzva maga is a sugárvetőjét-, óvatosan követte őket. Artu csipogással és halk duruzsolással nyugtatgatván magát, homlokrészének kivetítőegységéből fehér fénykévét bocsájtott ki, mely viszonylagos világosságot teremtett a barlang üregében és annak mélyén fekvő folyosók falai között.
-Jaj, tervezőm -sipánkodott Thripio, felemelt kezekkel-, ugye itt nincsenek droidevő szörnyek Inara kisasszony?
-Nem, nincsenek, Thripio. -felelte a fiatal nő nem túl meggyőzően, miközben tekintetét le nem vette volna Artu alkalmi lámpásának fényköréről, ami végigsiklott a falakon, bizarr, különböző szélességű és mélységű repedéseken.
Ám mielőtt még Thripio fellélegezhetett volna, kielemezve Inara szavaiból az alternatívákat, amaz hozzátette.
-Semmi olyasmi legalábbis ami nagyobb lenne nálunk.
-Hogy mondja Inara kisasszony? -meredt rá a sárga fénnyel tündöklő fotoreceptoraival, nem egészen értve a hangban bújkáló célzást, mire Inara előremutatott a pisztolya torkolatával. Méterekkel előrébb, ahol Artu éppen megállította a fejéből kiinduló fénykévét, nagyjából vele egymagasságú fekete alakok lógtak alá a fal egyik vastag repedéséből, mint valami alvilági lidércosztag mely csak őrájuk várt eddig.
Nem volt vitás, hogy az aranyszín droid legfélelmetesebb rémálmai köszöntek vissza rájuk.
-Ó, te jóságos!
Jóval arrébb, figyelmes tekintetek kísérték az idegenek felbukkanását és pillanatnyi bizonytalanságukat amit a skythdori denevérek látványa okozott nekik. Toluc csendre intette társait akik mellélopózva várták a fejleményeket. Az egyik folyosó kanyarulatában gyülekeztek, várva a megfelelő alkalmat, amikor közös erővel a legváratlanabb pillanatban csaphatnak le a betolakodókra kiknek kiléte a félhomály miatt még igen kérdéses volt. A számbéli fölényük azonban nem hagyott kivetnivalót az iránt, hogy a küzdelem végkimenetele már az első másodpercben el lesz döntve. Sőt, már most biztosnak mutatkozott, hogy nem is lenne szükség mindannyiukra. Minden esetre a sugárvetőiket és plazmaíjaikat már teljes feltöltéssel tartották a kezeikben.
Ám mielőtt eljött volna számukra az a várva várt pillanat amikor turáni harcosok módjára móresre taníthatták volna a hívatlan betolakodókat, hirtelen idegen, felettébb derűs hang támadt hátulról.
-Szép jó napot az uraknak.
-Rendben, megvannak! -csendült fel Link hangja valahonnan jobb felől, mire Artu elfordította a fénykévét a denevérekről és egy maroknyi furcsa kinézetű alakra célozta, akik hosszú, köntösszerű öltözéket viseltek, kiegészítve azokat, több ujjnyi széles bőrszíjakkal és tarsolyokkal.
-Ahogy számoltunk velük. -tűnt fel immár Link is mögöttük, büszkén mosolyogva, Ferinával együtt. Ők ketten terelték azt a fél tucat alakot akik tarkóra tett kezekkel sorakoztak fel az alagutak csomópontjában.
-Szép munka volt kis barátom. Ha odakint nem figyelmeztetsz akkor most komoly bajban lettünk volna. -paskolta meg Kadar Artu kupolás fejét és tett egy lépést a hunyorgó emberek irányába akiket szemmel láthatóan bántott az éles fénysugár. Artu hamarosan le is csökkentette a kivetítőjének fényerejét, ki nem mondva, de megenyhülve feléjük.
-Nocsak, nocsak! -torpant meg egyenesen az egyik előtt, megemelt állcsonttal.
-Hát maga az? -motyogta a vele szemben álló, miközben Dozer is közelebb húzódott, olyan szögbe melyből mindannyiukat szemmel tarthatta. -Méregfog.
-Ti ismeritek egymást? -kérdezte Inara az apjára pillantva.
-Ő itt Toluc. -mutatott előre. -Pár hónappal korábban már összefutottunk....
-Ez jó. Összefutottunk. -kacagott fel kényszeredetten a turáni, meg se várva, hogy a másik befejezze a mondatát. -Miért nem mondja inkább azt, hogy nem kevésen múlott az élete? Ha nincs....jut eszembe, hol vannak a csempész barátjai? -zavartalanul kémlelt a folyosók felé. -Ezeket itt még nem ismerem.
-Cypher és Moryn? Hm,ők most másfajta üzletben vesznek részt. Minden bizonyára, már amit a lányom mesélt róluk.
-Oh, maga a lánya? -pillantott derűsen, a barna bőrű nőre, feledtetve a keserű kudarcát. -Valahogy nem hasonlít az apjára. De ezt ne bánja. Még a szakáll nélkül se lett szimpatikusabb. Sőt.
-Úgy látom, hihetetlen mód örülnek neked, apa. -jegyezte meg epésen Inara, kissé elunva a beszélgetést. -De mi lenne ha tovább mennénk. Gondolom már nem vagyunk messze.
-Igazad van lányom. -bólintott az apja. -Másra egyenlőre úgy sincs időnk.
Artuhoz fordult.
-Kis barátom, mutasd tovább az utat. Úgy hiszem, hogy ?barátaink? most nincsenek abban az állapotban, hogy elvezessenek a célunkhoz.
-Jól érzi, Méregfog. -vetette oda Toluc. -Tudtam, hogy anno nem szívességből hagyott elmenni minket.
Kadar félig visszafordult, miközben a kis droid felé igyekezett.
-Erre még visszatérünk Toluc.
A turáni kínlódva a tétlenségétől, megvetően pillantott utána, majd kelletlenül tűrte, ahogy Dozer és Link terelgetni kezdte őt, a társaival együtt az egyik alagút felé.
-Rendben! -bólintott Carina, végigsimítva a kőasztal felületén sorjázó ábrákon és írásjeleken.
A történet elkezdődött.
Az emlékezet szárnyán visszarepültek a múltba. Megelevenedtek a csillagok, bolygók, rég elhagyatott világok. Gigászi csaták, bukás és győzelem hullámzott az évszámok tengerében. Néha-néha megelevenedtek a legendák, a babonák. A regék hősei újra éledtek. A sámán munkához látott, ösztönösen cselekedve elrendezte a kegytárgyakat; az anyabolygót formázó gömböt az asztal közepén lévő foglalatba, míg a jogart a kőlap peremén lévő számos aljzat egyikébe helyezte. A koronát otthagyta maga előtt és ajkai halk imát mormoltak közben. Néha felnézett a festett égboltra és a rajta virító csillagokra, melyek közt az erózió repedéseket tárt fel. Valami szerepük csak van, hiszen nem hiába festették oda őket. Nem díszítésnek szánták, konkrét cél vezérelte az alkotókat. Mint azt a férfit és csapatát, akik hirtelen a tűz fényébe léptek. Olyan halkan osontak be, hogy senki sem vette észre jövetelüket.
-A próbálkozásod hiába való fiatal barátom! -Mire Calrissian kimondta az utolsó szót, addigra három megfeszített plazma íj, Enned, Belénd és Öregharcos sugárvetője meredt rá. Még se olyan rosszak a harcosok reflexei, gondolta a kalóz. -Hiányzik néhány kiegészítő eme remek gyűjteményből, nemde bár! -folytatta nyugodtan.
-Öreg barátom ide figyelj! -szólt Enned magabiztosan. -Ne akard, hogy a molekuláid itt maradjanak barlangrajznak! ? Hanyagul Calrissian felé legyintett a sugárvetővel. Már ifjú harcosként jobban kedvelte a plazmaíjnál.
-Elláttuk már a baját egy-két hozzád hasonló kalóznak a Peremvidéken! -mondta Mattu is, füle mellé húzva a felajzott nyílvesszőjét. Az ideg megnyugtatóan zümmögött, az íjszarvára szerelt erősítőknek hála.
-Tehát rutinosak vagyunk. -folytatta Keche. -Nyögd ki, mit akarsz, még mielőtt darált húsként végzed, te és a bandád! -nézett végig Calrissian csapatán.
-Várjunk csak! -emelte fel a karját Sobor, gyanakvó arckifejezéssel. A mogur rosszat sejtett, érdekes a szándék nem pont a hirtelen felbukkanó vendég körül öszpontosult. Zavarba ejtő, gondolta, hiszen a férfi érzelmei csak vágyakozásról tettek tanúbizonyságot. -Toluc és a többiek....Zelek, Hodac, Terek, Golak.....ők hol va....
-Itt vagyunk uram. -hallatszott egy keserves hang az idegenek mögül.
Inara és az apja szétváltak, hogy helyet adjanak a Dozer által bekísért és egyben lefegyverzett turániaknak, akik az orraikat lógatva, tekinteteiket lesütve léptek be a gigantikus barlanghelyiségbe. A bent lévő turániak hirtelen köpni, nyelni nem tudtak döbbenetükben; egy emberként pislogtak, hol Mattu parancsnokra, hol pedig a türtőztetett nyugalommal álldogáló Soborra. Keche, már egy velős turáni káromkodáson törte a fejét, ám inkább megtartotta magának.
-Készültem mint láthatja.....-szólította meg halovány önelégült mosollyal az ajkain Kadar, a fehér köntösében szótlanná vált mogurt-.....Sobor, ha nem tévedek.
Fjedor undorodva seperte el azt a néhány megszáradt denevérürülék rögöt, melybe majdnem belekönyökölt. Lemerte fogadni, hogy nem volt túl elővigyázatos amikor keresztülkúszott az immár háta mögött hagyott járaton, mely alig volt magasabb mint ötven centi. Mosshatja majd ki a ruháját és még csak az se biztos, hogy utána maradéktalanul kijön ennek az ocsmányságnak a szaga. De legalább nem talált itt azokból a rusnya dögökből és valószínűleg nem is fog egy darabig. Az a két eopihajcsár, Trekk és Sol még egy darabig talán távol tudja őket tartani azzal az elektromos zavaró berendezéssel, mely állítólag olyan ultrahangtartományban bocsájtsa ki a jeleit mely még a legelszántabb területvédő denevéreket is megőrjíti. Erről az oldalról pedig -pillantott végig a hatalmas barlangtermen, melynek úgy a kétharmad magasságában bukkant fel- védve volt tőlük. Az alant tartózkodó emberek minden bizonnyal a jelenlétükkel már elriasztották őket.
Fjedor, így, hozzávetőlegesen elégedett volt, vagyis lehetett volna. Messze volt még az a pillanat mely végleges elégedettséggel öntötte volna el, és kárpótolta volna ezért a barlangászásért, meg minden más kockázatért mely e hely körül forgott. Csak remélni merte, hogy a szerencse mellé fog szegülni. Ő minden esetre mindent megtesz azért, hogy ebbe senki meg ne tudja őt gátolni.
Óvatosan előhúzta a vállára akasztott táskájából az apró felvevőt és gondosan elhelyezte a nyílás peremén, egyenesen lefelé fordítva a lencsét, a kőasztalra és az a körül állókra.
Kezdődhet a szerencséjének kovácsolása.
-Mit akar itt öreg? -kérdezte higgadt türelemmel a turániak újdonsült szellemi vezetője. Zavaros egy helyzet.
-Óh, szólítson csak nyugodtan Calrissiannak, de még jobb ha a keresztnevemet használja. Tudja egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolatban ez közvetlenebbül hangzik.
Sobor szótlanul figyelte egy darabig, mint kerüli meg őt az idősebb férfi és tesz érdeklődő pillantásokat a terebélyes kőasztalra, majd a kupolára. Érezte, amint a vállán pihenő karvaly körmei a húsába vágnak. Az állat ideges volt.
-Gondolom ez az önteltsége most betudható annak, hogy magánál vannak a fegyvereink. -kérdezte némi éllel a hangjában. Bárcsak olyan tapasztalt lenne, mint egykori tanítója. Esetleg egy kevés rálátása lenne a jövőre, vagy az idegen szándékának mozgató rugóira. Ám a látomások és a megérzések most valahogy elkerülték. Vajon Mendet a kora és a tapasztalata tette oly bölccsé vagy az ősök szellemeinek segítsége, esetleg tökélyig fejlesztett képességei. Vagy a rutin adta kezébe a jó döntéseket, melyekkel népének bárkáját kormányozta. Ki tudja most már?! Ő olyan egyszerűnek érezte magát, mint egy kavicsdarab, képességei valahogy csődöt mondtak. Nagy reményű tanítvány és mostan mogur, ám tapasztalatok híján ez mit sem ér. Igyekezett visszaemlékezni Mend szavaira. Nyugalom, türelem. Mélyeket lélegzett, hátha ez segít lejjebb vinni az egekben röpködő pulzusát, helyet teremt a világos gondolatoknak. Végignézett a jelen levőkön. Enned a szokásos fintorokat vágta, öccse kissé megszeppenve álldogál, apja, Mattu, Keche és a többiek arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Nem az első és nem az utolsó helyzet, hogy fegyvert fognak rájuk. Csak a megfelelő alkalmat várták, természetesen tágra nyílt füllel figyelték a párbeszédet.
-Nem, csöppet sem. -rázta meg a fejét Kadar, némi nemtetszésének helyt adó hümmögés után. -Ne higgye, hogy azért jöttem ide, hogy őrült mészárlásba kezdjek.
-Azt azért remélem tudja, hogy innen nem egykönnyen fog szabadulni, ha az emberei valami ostobaságot csinálnának. A rendszer széli aszteroidamezőben egy állig felfegyverzett cirkálóm áll készenlétbe. -szólt a turra kimérten. Nem egy tipikus kalóz, gondolta. A legtöbbjük azonnali hisztériába kezd, ha nem adják át neki a kincseket vagy dölyfösködik fölényével, ám Kadar, eddig igyekezett diplomatikusnak látszani.
-Nocsak! -vonta fel egy milliméternyit a szemöldökét Kadar, hátrapillantva a válla fölött, mialatt végigsimított az asztal peremén, a foglalatából kiálló jogaron. A mogur totemének feket gomb szeme egy ragadozó könyörtelenségével mustrálta azt a kezet, mely a kegytárgyakat érintette. -Tudja a tábornokom is azt a helyet választotta, hogy elrejtse a birodalmi szenzorok elől a hajómat.
Sobor felhorkant, kényszeredett vigyorgással. Madara kitárt szárnyakkal igyekezett ismét megtalálni az egyensúlyát gazdája vállán.
-Ügyes! -ismerte el.
-Szóval akkor ezek szerint egy-egyre állunk. -mondta csendesen Keche. Itt nincs, mit tenni, várni kell, már derengett benne a terv. Ha Calrissian meglép az ékszerekkel riasztja a Csillag Flottát, nem juthatna messzire???.
-De én mégse nevezném patthelyzetnek. -mondta Kadar, immár közvetlenül ott állva Sobor tekintette előtt. -Van egy üzleti ajánlatom, mely talán feloldja magában a feszültséget.....fiatal barátom.
-Hé! Több tiszteletet a mogurnak! -förmedt rá Athes.
Kadar vetett egy pillantást az öreg felé, aki szemmel láthatóan alig bírta már féken tartani haragját és dühét. Kadar úgy tett, mintha egy szimpla társasági rendezvényen lenne és amolyan diplomatikusok módjára megdöntötte pár foknyival a törzsét előrefelé.
-Isten mentsen, hogy tiszteletlennek tűnjek itt bárkinek is a szemében, de nézzék el udvariatlanságomat......évekig kalóznak tituláltak és már magam is majdnem elhittem ezt.
Athes fogsora mintha valamelyest jobban kivillant volna.
-Tartok tőle, hogy ezzel éppen ellenkezőjét éri el, mint ami a szándékában állna. -szólalt meg egy új hang valahonnan a sarokba összegyűjtött csoport közepéből. Nem kellett szólni, Thorbjörn kilépett a tömegből, mindazonáltal a szeme sarkából tartva figyelemmel azt a nagy darab kopasz fickót aki egy félelmetes mordályt tartott feléjük. -Ezek itt turániak és kíméletlenül utálják a kalózokat, akárcsak az én népem vezetői odahaza. Nekem aztán elhiheti.
-Bizonyára. -billentette meg a fejét Kadar a hapan férfi felé is. Figyelmét visszaterelte Soborra. -De talán térjünk rá a kissé drámainak ható idejövetelem céljára.
-Folytassa. -mondta Sobor mindennemű él nélkül, testtartásában továbbra is ügyelve a méltóságára.
-Talán tud róla, talán nem....-kezdett bele Kadar-.....de a maga Toluc barátja -pillantott el a háta mögé- éppenséggel tőlem szerezte vissza a maguk egyik kegytárgyát.
-A részleteket nem mesélték el, de nekem elhihetni, hogy immár tudva ezt, igen meggyőzőnek kell lennie ahhoz, hogy minimum valami azonosító jel maradjon magából és a kis csapatából ha.....- A karvaly fülsiketítő vijjogással hatalmas kört írt le a barlangban, majd megállapodott az Árnykorona mellett.
-Biztos jó döntés volt az apádra bízni ezt az egészet? -súgta oda Ferina Inara fülébe. -Nem vagyok biztos benne, hogy ez a fajta megközelítése a témához kifizetődő lenne mindannyiunk számára.
-Igazat megvallva kezdek én is kételkedni, de.....-felelte volna Inara kimérten, de Thripio hirtelen köztük termet és igen aggodalmasnak tűnt.
-Bajban lennénk Inara kisasszony? Talán amíg nem késő, meg kéne adnunk magunkat. Az áramköreim gyanúsan sokat....
-Ssshhhh. -tartotta a szájához a mutatóujját az ex-jedi, majd visszafordult. -Talán jobb lenne ha átvennéd az irányítást. A megérzéseim alapján már az összes turáni fejében a lerohanás gondolat forog. És amint elnézzem ahhoz túl kevesen vagyunk, hogy megvédjük magunkat egy ilyen akció folyamán. Másrészről meg nem szívesen tennék olyasmit, ami ellenkezne a....
-Nos, talán igazad van Ferina, de szerintem két perc kivárás még nem kerül semmibe. Apám se olyan bolond, hogy ilyen veszélynek tegyen ki minket.
-Vagy csak nem vallaná be magának. -tette hozzá a jedi, kétkedve Inara szavaiban.
-Minden esetre légy készenlétbe.
-Mi is, Inara kisasszony? -kérdezte a toporgó Thripio aki még úgy is meghallotta a suttogásaikat, hogy kissé hátrébb araszolt.
-Igen, Thripio, ti is. -vágta rá Inara türelmetlenül, sem mint tapintatosan.
-Hallottad Artu?! -pillantott le a társára. -Állj készenlétbe. Nem akarok miattad egy alkatrésztelepre kerülni.
Artu, ellenvéleményének hangot adva, dühösen sípolt egyet.
-Íme tehát az ajánlatom. -mondta Kadar ünnepélyesen, egy mély sóhaj után, túljutva Sobor fenyegetőzésén. -Én működésre bírom a jogarjukat és ezt a térképtermet, maga pedig garantálja, hogy a fellelhető kincsek bizonyos hányadát eljuttatja olyan szervezetekhez mely akár tetszik, akár nem, de céljaikban az önökéhez hasonlatosak.
-Mi egy új otthont akarunk teremteni magunkat. -válaszolta Sobor, hunyorogva, mint aki egyenesen át akarna látni Kadar Greefen Calrissian szándékán. Legalábbis fenntartani a népet és a cirkálókat, gondolta.
-És természetesen bosszút állni a veszteségeikért. -tette hozzá, kiegészítve Sobor szavait. -Tisztában vagyok vele.
Tűnődve lépett el a mogur mellett, visszalépkedve a jogarhoz. A madár most békésen ücsörgött a kőasztalon.
-Én se szeretnék semmi mást, mint megbosszulni mindazokat a sérelmeket melyeket a Bir....áh, de ezek most nem lényegesek. -legyintett a kézfejével. -Mielőbb végére kell járnunk ennek a helynek a felfedezésével. Ha a szimatom nem csal, akkor nem csak mi vagyunk akik még érdeklődnek a kincsekért.
Sobor úgy kapta oda a fejét, mint akit álmából riasztottak volna fel és csak most venné komolyan, hogy mi is történik körülötte.
-Azt mondja mások is ide tartanak? Mit tud még mondani?
Kadar jót derült magában a mogur hirtelen támad kíváncsiságán és az a mögött húzódó aggodalmán. De be kellett vallania még magának is, hogy ez utóbbit maga is egyre fokozottabban érezte, sőt, mi több, némiképp szégyellte is magát, hogy titkon egy olyan ember érzelmein élcelődik akivel jóformán semmi baja sincsen. Egész egyszerűen a helyzet hozta úgy, hogy most a turáni az ellenségének tekinti őt. Ő pedig nem készült fel erre elégé, és merte remélni, hogy a szerencséje még kitart egy darabig, és tud olyan meggyőző lenni, hogy életük ne váljon haszontalanná.
Mindazonáltal felvillant előtte az a kikötőbéli kép azzal a hajóval és annak emlékével....eh, hess!
-Erre nincs idő, hogy részletezzem. -felelte szaporán, fittyet hányva arra, hogy még magának is idegesnek tűnt a hangja.
Sobor már éppen ellenkezni akart, amikor Kadar se szó, se beszéd kihúzta a jogart a peremen körbefutó lyukak egyikéből és a vastagabbik végén forgatni kezdett egy vékony gyűrűt.
-Hé! Ahhoz csak úgy nem érhet hozzá! -nyújtotta ki fenyegetően a karját Keche, de csak azért, hogy Dozer a puskája csővével vissza ne kényszerítse azt az eredeti helyzetébe. -Az egy szent.....
-Pontosan tudom, hogy mit tartok a kezembe. -dünnyögte Kadar, le sem véve a szemét a jogarról. Figyelmét teljesen lekötötték az egymás felett sorjázó forgatható gyűrűk és az azokon elhelyezett apró jelzések. Inara eközben a fejével intett, hogy Dozer nyugodtan visszavehet a szigorból, el azonban nem hívta a turániak mellől. Sobor csak azon lepődött meg, hogy toteme nem csinál semmit. Viselkedésében óriási változás következett be. Oda szállt, hogy a korona mellett legyen, de?? Hm érdekes, minden bizonnyal már rég ki kellett volna kaparnia a férfi szemét, de nem. Az a tollas ördög csak bájosan totyog az ékszerek között és barátságosan csivitel. Talán az ő megérzései, mint a természet teremtményének, pontosabbak, kifinomultabbak. Tudta, hogy a sámánok hallgatnak szent állataikra, miért ne tenne ő is, így?! Az állatok nem hazudnak. Kicsit nyugodtabban figyelte a kalózt. Vajh mik azok a sérelmek, melyek érhették a Birodalom részéről morfondírozott.
-Volt alkalmam tanulmányozni amíg nálam volt. Hm...meg is van. -feljebb emelte a jogart, hogy utoljára alaposan megnézze magának a jeleket amiket a gyűrűk ide-oda tekerésével szinkronba hozott. -Azt hiszem ez lesz a helyes.
Inara és Ferina a droidokkal együtt közelebb léptek, míg Link meg Dozer továbbra is szemmel tartották a turániakat.
-Pontosan mit csinálsz, apa? -kérdezte Inara, érdeklődő hangnemben.
-Mint meséltem neked lányom, ez egy kulcs. Kulcs ahhoz, hogy működésre bírjuk ezt a berendezést. -a kőlapra fektette a tenyerét. -Látod azt ott középen? A turáni Anyabolygó szimbóluma.....és egyben egy frappáns kis térkép melyet az ősi turániak helyeztek el a belsejében a kalandozásaik után. Ha minden igaz, akkor valami bonyolult mechanika és még ki tudja milyen ősi technológia folytán -gesztikulált egy keveset a kezével, majd egyenesen felfelé mutatott, a rajzokkal és pontokkal telezsúfolt kupolás mennyezetre-, ott fent megpillanthatjuk azoknak a világoknak a helyét melyeken a rejtett kincsek találhatóak. A korona pedig -folytatta, miután kiszúrta az ereklyét a kőlapon-, ha igazak a legendák, akkor egy arra alkalmas egyénnek megmutatja a kincsek pontos helyét az adott világon, de hogy hogyan azt már meg ne kérdezd tőlem.
-Ez lenyűgöző! -szólalt meg Carina a beálló csendben, magára terelve mindannyiuk tekintetét. -Csak nem maga is történész szakon végzet?
-Ó, nem, hölgyem. -rázta meg a fejét. -Mint mondtam életem egy részében kalóz voltam. -zavartan felnevetett. -Ragadt rám ez meg az, tudja!
-Kár! -motyogta a régész csalódottan.
Nem egy turáni szempár izzott fel újfent.
-Khm....nos igen. Öööö...állj csak kicsit hátrébb lányom!
-Ez roppant érdekes. -motyogta Fjedor, továbbra is ott kushadva a nyílásban, a mennyezet alatt, immár szeme sarkából figyelve a felvevő oldalán pislákoló apró led fényét mely jelezte a felvételi mód működését. Izgatottan pörgette a fejében tornyosuló gondolatokat, miközben áldotta a mázliját, hogy azok ott lent nem vették őt észre. Trekk és Sol is csendben maradt; a fülhallgatója legalábbis néma volt, azóta, hogy jelzett az embereinek, hogy átért a résen. Úgy tűnik, hogy ez az ő napja lesz...és persze a soron következők is. Ha itt minden jól megy, akkor talán már néhány óra elteltével újabb infókat oszthat meg azzal a devaronian-i cimborával. Egy lépéssel már így is előrébb járnak. -emlékeztette magát, majd óvatosan kissé kijjebb dugta a fejét, hogy pontosan nyomon követhesse a pár méterrel lentebb zajló eseményeket.
-Nos, úgy tűnik, hogy az apád végre tudja, hogy mikor kell elhallgatnia.
Inara, nem kommentálta Ferina megjegyzését, inkább tett még egy lépést hátrafelé, követve apja utasítását, mely nagyobbrészt nem az iránta való aggódáson alapult, hanem egész egyszerűen el akarta terelni a gondolatai arról, hogy a turániak hirtelen feladják a túsz-szerepüket az ő meggondolatlan kijelentései miatt. Azonban volt egyfajta furcsa megérzése, mely azt tolmácsolta neki, hogy biztos ami biztos, mégiscsak óvakodjon az asztalszerű kőlap közelségétől. Főleg, hogy apja is igen lassú, precíz mozdulatokkal dugta vissza a jogart a peremszéli lyukba, kettővel arrébb, mint amelyikből kihúzta.
-Ó, egek! Most vajon mi fog történni? -csendült fel Thripio hangja izgatottan, mintha valamennyiük gondolatát igyekezett volna megszólaltatni.
Artu kissé odébb gurult, hogy jól lássa a fejleményeket, ellentétben az emberekkel akik ellenkező irányba léptek egyet. A barlangra furcsa csend telepedett, majd mikor utolsóként Kadar is ellépett a kőasztaltól, baljóslatú morajlás hallatszott. A hang egyenesen áradt a kőalkotmány mélyéről és a falakon túlról egyaránt.
-Hallottad ezt Artu? -vetette hátra a fejét Thripio hangvevőivel igyekezve meghatározni a zaj forrását.
A kis droid társa aggodalmasan füttyentett és csipogott párat, majd közelebb somfordált Thripiohoz, aki talán bátorítóan, talán maga is együtt érezve vele, a fémtenyerét barátja fejére tette.
A morajlás eközben egyre erősödött, mintha minden irányból súlyos kőlapokat toltak volna el egymáson. Sobor madara odébb költözött egy biztosabbnak látszó kiszögellésre. Az emberek suttogni, imádkozni kezdtek, tanácstalanul fürkészték a gyertyák fényében lüktető falakat.
-A csillagokra! -motyogta Sobor.
De a lényeg az asztal törzsében zajlott. A többi csak illúzió volt, a visszhang furcsa játéka.
Az asztalként elterülő kőlap ábráin keresztül fehér fény vált egyre erősebbé, majd inkább vakítóvá, miközben középen a turáni anyabolygót formáló ereklye mélyén ugyanez történt. A gömb először elsötétült, majd fokozatosan áttetszővé vált, felfedve először a alkotóelemeinek sűrűségét és kavargó anyagrétegeit, majd egy mindennél vakítóbb fényárban tört ki, leutánozva egy mini csillaglobbanást, aztán elhalványult annyira, hogy az emberek visszafordíthassák a tekinteteiket. És amikor megpillantották újfent a barlangot, még a lélegzetük is elállt. A fény mely a gömbön keresztül utat tört magának az asztallapból, valami hihetetlen színskálában öltöztette fel a mennyezeti kupolát. Ember nem volt a talpán aki különbséget tudott tenni eme technika és a legmodernebb asztrotermek vetítőberendezése között.
-Ez...ez hihetetlen! -igyekezett hangokat kiadni magából Inara, de csodálkozásra nyílt ajkai alig engedelmeskedtek akaratának. Apja, csak forgott és forgott körbe-körbe, de még talán a turániak is vele együtt forogtak volna ha nem tartottak volna még Dozertől és a fegyverétől. A látványt teljes áhíttat övezte.
-Három minrast áldozok az ősöknek és tudásuknak! -mondta áhítattal Öregharcos.
Csillagok, anyagfelhők, ősi kataklizmák nyomai, mind-mind ott terpeszkedett szét felettük.
-Ha jól sejtem akkor Calrissian kapitánynak igaza volt. -mondta Thripio inkább Artunak intézve a szavait, mintsem a barlangban tartózkodóknak. -Ez egy térkép.
Artu egy sor elektronikus füttyentést hallatott.
Thripio kisebb megdöbbenéssel nézett le a társára.
-Hát persze, hogy felismerek egy egyszerű térképet te kis pökhendi ócskavas. Programozásom egyik.....
Kissé arrébb, Ferina és Irana mit sem halott a droidok civakodásából, a termet fokozatosan töltötték be a felocsúdott emberek susmogásai.
-Lenyűgöző, nem? -fordította még mindig a mennyezet felé a figyelmét Ferina, engedve, hogy elméje magába szívja a látványt.
-Igen, az. -felelte. -De be kell vallanom egyik csillag, vagy konstelláció se ismerős. Biztos, hogy a mi galaxisunk?
-Én ismerek néhányak, de ez itt több ezer éves térkép amit.....
-Igaza van barátom. -szólította meg őt Kadar, melléjük lépve. -A felfestett jelek igen ősiek. De a gömb megmutatja nekünk, hogy azok a helyek ahol a kincsek vannak most hol is találhatóak a csillagrendszerünkben. Látjátok?! -mutatott felfelé, nem messze a kupola szegélyétől fél méternyire, az egyik fényesen ragyogó pontra. -Az az egyik. Minden jel szerint ennek a térképszobának az alkotói valami speciális festékanyaggal vitték fel a csillagokat, melyet az asztal és a kegytárgy együttesen olyan fényben világít meg.......-lemondóan elmosolyodott. -De talán nem is annyira fontos a ?hogyan?. Örüljünk, hogy sikerült egyáltalán működésre bírnunk a szerkezetet. -belátóan bólintott, majd a lánya mellé gördülő Artura pislogott. -Rögzítsd kérlek ezt az egészet. Később majd.....Nocsak, fiatalember, jól van?
-Valami itt nincs rendjén. -motyogta Ferina. A férfi elgondolkozva pillantott valahová a talaj felé......aztán fel, egyenesen az egyik fali repedés irányába. -Van ott valaki. Érzem!
Sobor hirtelen felé fordult.
-Igaza van! -hasított belé a felismerés. Több okból is. Ez a férfi valószínűleg jedi, esetleg Erőhasználó. Most már látja amit eddig a zsigereiben érzett.
Visszaemlékezett arra a csatára, amit Darth Vader mellett vívott ellenük a Hapan szektorban. A világosság szolgálói ott is hasonló kisugárzással bírtak, mint ő, bár az övüké erősebb volt. Lehet, hogy ő alig használja megadatott képességeit?! Igen, immár egyre világosabb minden. Nem Calrissianéktól kell tartani, hanem? A növekvő rosszindulat érzése, mely folyamatosan ott motoszkált a tudatalattijában, kikristályosodott.
-Hogy?! -futott össze rögtön néhány ránc Kadar homlokán, majd Artu élesen felvisított.
-Uram, Nikki úrfinak igaza van! Artu érzékelői szerint valaki figyel minket. Méghozzá egy ember.
Fjedor érezte, hogy baj van. Már akkor amikor majdnem figyelmetlenségből lebuktatta magát az asztallapból kitörő fénysugár miatt, mely még a lába mögött is megvilágította a nyílás minden egyes négyzetcentiméterjét. Szerencséjére akkor nem csak neki kellett eltakarnia a szemét, de odalent mindenkinek ha nem akartak megvakulni. De most valami egészen más történt és maga se értette, hogy hogyan is fedezték fel az ittlétét. Minden esetre két pillanattal később odalentről már minden szempár feléje irányult. Nem volt idő a tétlenkedésre, cselekednie kellett. Gyorsan visszahúzta a felvevőt a peremről majd a zsákszerű táskájába dugta és tolni kezdte magát kifelé, vissza arra a folyosóra melytől idáig eljutott. Közben a szája elé tolta a fülhallgatója mikrofonját.
-Hé, srácok! Akadt egy kis probléma.
-Gyerünk, van még közületek valaki itt? -kérdezte nem kis dühvel a hangjában Dozer, két marokra fogva a puskáját. A vele szemben álló turániak megrázták a fejüket, míg Mattu a zűrzavar közepette, borúlátóan pillantott a férfi fegyverére.
-Azt jobb ha nem lengeti annyira. Még a végén kárt tesz valakiben.
Dozer vicsorogni látszott, majd Inara lépett oda mellé.
-Erre már nincs szükség Doz. -tenyerével eltolta a fegyver irányzékát a turániakról. -Apám megegyezett velük. Közös érdekünk, hogy segítsük egymást.
Dozer nem tűnt túl belátónak, de azért eleget tett Inara szavainak.
-Ki kell jutnunk innen. -tette hozzá még Inara.
-Úgy ám. -vette át a szót az apja, sietősebbé téve a mozdulatait. -A kis droid végzett és ha a megérzésem nem csal akkor egy igen veszélyes alak kutakodott utánunk.
-Csak nem arra célzol akit a kikötőben.....
-Egy pillanat. -lépett közéjük Carina hol Inarára, hol az apjára pillantva. -Mattu parancsnokkal mi is láttunk egy kalózhajót a városban. Önök is ismerik őket?
Kadar kelletlenül felsóhajtott.
-Tartok tőle, hogy az ő keze van a dologban. Nem véletlen, hogy pont itt találkoztunk vele. De majd odakint, ha kijutottunk, mindent elmesélek. -mutatott előre, a kijárat felé.
Némi további szóváltás és bizonyos dolgok letisztázása után, mindannyian megindultak. Hátrahagyták a hatalmas termet és bevetették magukat a cseppkövek és más akadályok labirintusai közé. Most már előkerült néhány fáklya is amit a fegyvereiket visszakapó turániak emeltek, vagy legalábbis igyekeztek a fejük fölé emelni. A lobogó lángnyelvek azonban a sok természetes akadály miatt, nem voltak képesek nagy távolságra eljutni, így továbbra is Artu haladt elől, kihasználva érzékelőinek előnyét. Thripio pár lépéssel mögötte csoszogott sietősen, bízva abban, hogy nem most fognak rájuk ugrani azok a félelmetes bőrszárnyú bestiák akikkel befelé jövet összefutottak. Az már túl sok lett volna az áramköreinek.
-....nem, nem. Gyalog jöttünk. -válaszolta Kadar, Sobor kérdésére reagálva, jó néhány forduló után. Kezdtek a felszín közelébe érni. -De a lányom bármikor idehívhatja a hajónkat.
-Erre nem vennék mérget. -szólalt meg Link mögöttük. -Joxxy nem az a pilótalelkületű ember. Már ha érti, hogy mire célzok. Ő lenne az utolsó akire a Firehawk kezelését bíznám.
-Öööö, nos....akkor azt hiszem nagyon óvatosan kell eljárnunk Fjedorral.
-Fjedor? -kérdezte Sobor, de a megerősítést Mattu parancsnoktól kapta.
-Ő az akit mi is láttunk a leszállás után. Vérbeli zsoldos. Elszánt és könyörületet nem ismerő. Egyszer szívesen az övemre akasztanám a skalpját. Párszor már a nyomában voltunk. Számtalan olyan bolygón fosztogat, ahol letelepedett társaink élnek. Elrabolja az asszonyokat és a gyerekeket, kereskedik velük, dézsmálja a csordákat?.- Nagyot sóhajtott. ?A legrosszabb, hogy félig turáni!
-Ha Ennedet venném alapul, hogy véleményt formáljak, akkor eme tényen nem lepődnék meg! -Carina nem bírta megállni, hogy ne kommentálja a szárazföldiek parancsnokának rövid ismertetőjét.
-Hé! Attól, hogy a nép egyszerűbb gyermekei közé tartozom, nem kereskedek nőkkel és gyerekekkel!
-Ne hasonlítson engem egy olyan ganéhoz, mint Fjedor!
-Mily hízelgő szavak. -csattant fel hirtelen egy hang pontosan velük szemben. Úgy húsz lépésnyire tőlük, egy sötét alak állt szétterpesztett lábakkal és a mellkasa előtt felemelt sugárvetővel, plusz még szorongatott valamit a combja mellett a másik kezében, de hogy pontosan mit és milyen tűzerősségű fegyver volt nála azt a kellő fény hiányában nem tudták megállapítani. Minden esetre biztosnak látták, ha megállnak.
-Szép kis társaság, nem mondom. -folytatta magabiztos hanghordozással. -És persze élükön néhány régi kedves ismerőssel.
-Csalódtam is volna benned ha köszönés nélkül távoznál......Fjedor.
-Hogy akasztottak volna föl kétnapos korodban!
Ez a sértés, még Ennednek is becsületére vált volna. Mattu, alig bírta türtőztetni magát. Sok olyan helyen járt, ami a kalóz és bandája miatt vált néptelenné vagy véráztattává.
-Mattu, turáni testvérem, üdvözölhetnél szebben is! -vigyorgott pimaszul. -Greefen, régi "kedves", áruló társam, meg kell valljam sokat nem segített rajtad a szakáll hiánya.
Néhány turáni megemelte a fegyvereit, de Kadar nyugalomra intette őket. Túl szűk volt a járat ahhoz, hogy kellő tűzerőt tudjanak csiholni, és jelenleg pont egy olyan szakaszánál jártak a barlangnak ahol egy árva fedezékként használható cseppkőképződmény se volt található. Ilyen felállásban pedig csak azt kockáztatták, hogy néhányukra igen gyors halál járna. Pedig valamit cselekedniük kéne, gondolta borúlátóan, majd megrázta a fejét, hogy kiverje ezeket a gondolatokat, hogy újból Fjedorra tudjon koncentrálni.
-.......de most végre elkaptalak. De tartok tőle túl drága nekem az energia, hogy azt rád és a díszes kompániádra pazaroljam.
-Mit akarsz tőlünk Fjedor? -rikkantotta oda neki. A falak visszhangot vetettek.
-Már megkaptam amiért jöttem! -kiáltotta vissza. -De nehogy azt hidd, hogy ezzel vége. Nem, csöppet sem.
Kadar jól látta, amint Fjedor felemeli a másik kezét is.
-Egy kis meglepetés! -jutott el még hozzá a gúnyos kacajjal vegyített hang, majd éles búgás hasított a levegőbe.
-Ó te jó ég! -buggyant ki az ajkai közül, majd kitárta a karjait és mindenkit visszafelé kezdett terelni a járatban. -Gyorsan, gyorsan!
A búgás abbamaradt és egy iszonyatos erejű dörrenés kelt életre a hátuk mögött.
-A földre! Mindenki!
Por és kőfelhő zúdult mindenkire.
Fjedor víg derűvel dugta vissza az övébe az időzítőt és ha éppenséggel nem gomolygott volna felé a sötét anyagfelhő ami megmaradt a robbanás után, akkor minden bizonnyal még egy percet adózott volna a látványnak, hogy láthassa azt a több mázsányi sziklát meg végérvényesen betemette az ellenfeleit.
Mielőtt még elérte volna a porfelhő, sarkon fordult és csatlakozott az embereihez.
-Ezeket elintéztük fiúk. Nyomás a fővárosba! Remek üzlet elé nézzünk.
Kacaja még odakint is folytatódott amikor a barlangnyílástól nem sokkal arrébb leereszkedett az űrhajója. Ruganyos léptekkel tette meg a maradék távot és jóízűen dörzsölgette össze a tenyereit.
