Hapan Konzorcium, Hapes szektor, Déli régiók határövezete....
Az elhagyott támaszponton a sisak vizorja lemondóan pásztázott végig. Elkésett, igazán megvárhatták volna. A gyászosan füstölgő romok az arrébb vonult csatára emlékeztettek. A sápad szürke betonra robbanás és égés nyomok rajzoltak bizarr mintákat. Névtelen torzók feküdtek minden felé, talán fél órája nevük volt és arcuk. Haza várták őket. Búcsúzáskor ők is reménnyel telve vigasztalták a szeretteiket. Szemükben az elszántság tüze izzhatott, de most??..Csak számok lesznek a veszteség listán, maradványok a tömegsír hűs vermében. Tucat áru a háború oltárán. Ocsmány folt, maradék a dúracélon. Hiszen itt még a jó anyaföld sincs, mely lassan, a maga ütemében eggyé válna velük. Nincsenek dögevők és kóbor kutyák, kik, mint a csatatér névtelen takarítói eltüntetnék gyászos maradványaikat. A támaszponton és a városon, mely betonnal fedett sebként terpeszkedett, magára vonva a környék figyelmét, csak a távoli morajlások zaja kullogott unottan. Nagy ritkán odébb tolt egy üres tárat vagy fém maradványt. Itt-ott szövet és ruhamaradványok integettek csábosan az elmúlásnak, aki annyira lusta volt, hogy kelletlenül, szinte szívességet téve jött el a hapanokért. Talán a vég nem, mert a fájdalmas sebek, repeszek és égések miatt kínlódók közelébe menni. Lassan az agónia is elült. Ám néma visszhangja évek múlva is ott fog kísérteni, mind a támaszponton, mind a nép emlékezetében. Az épületek olvadt dúracél vázai gúnyos szőlő kacsként kúsztak az ózonnal és égett hús szaggal megfestett ég felé. Várták a soha nem jövő fémes tavaszt. Az elhalt kiáltások és lézerek hideg tüze, karöltve visszhangoztak. Ám ez csak bemelegítés volt, a később felcsendülő borzalmas rekviemhez. A koszorúhoz való virág szerepét a megolvadt fém szívesen betölti majdan. Az egyhangúságot, fehér páncél repeszek fokozták. A harcosok vértjeit mímelő plasztoidok mozaikjaiból senki nem fog újat alkotni. A sisak alatt lévő tekintettől a hanyagul szállingózó füst is megijedt, majd egy utolsó gomolyintással az ég felé vette az irányt. A dühtől izzó írisz türelmetlenül kereste az áldozatokat. Legszívesebben a pillantásával lángra lobbantotta volna a környéket. Azokat, akikre a Birodalom és saját bosszúja lesújthat. Mint, zsarátnokot a szellő úgy szította fel dühét a kihalt támaszpont, ám kissé örült is. Katonái a bombázásokkal remek munkát végeztek. Igazán kiváló sereg kezd formálódni a vezetése alatt. Engedelmes és elszánt klónok és katonák ezrei félik már most parancsait. Az Erő, mint a tatooini sivatagok vörös homokja mindenhol ott termett. Kutakodott, forgolódott, de nem talált semmit, habár Anakinnak továbbra is furcsa érzése volt. Az ereiben cikázó adrenalin tovább fokozta érzékeit, melyek még hiányosan is olyan élesek voltak, mint a darthomiri sasé. Érzett valamit, ám a türelem sosem volt az erőssége. Főként, most mikor határozott céllal jött ide, ám a cél elérése várat magára. Sosem osztotta a bölcsek véleményét, mely szerint az út a fontos, nem a cél. Nem pocsékolta az időt, arra, hogy jobban érezze a környéket, elhanyagolta a megfigyelést. Sietett, kapkodott, mint a gyilkosok többsége. Ennek ellenére is szerencsével járt. Észrevett valamit, mit a Clone háborúk óta nem látott. Mióta mestere megalakította, illetve kikiáltotta birodalmát, szigorú intézkedések korlátozták ezek használatát, már az új éra hajnalán is. Ismerősként nézett a horizont és nagy valószínűséggel a támaszpont másik végén magányosan álldogáló eszközre. Régi emlékek elevenedtek fel. A szenátus, melynek termében száz számra köröztek, mint a jól nevelt méhecskék vagy egy sikeresebb támadás a szeparatisták ellen. Az eredményt eme kis szerkezetek közvetítették a Galaxis cirkuszra és kenyérre éhes népe felé, kik békés és kellemes otthonaikban szájtátva, néhol háborogva függeszkedtek a holofelvételeken. . Használói sem lehetnek messze, vonta le a konklúziót a sith, miközben megkettőzte lépteit. A támaszpont talaja megadóan szétnyílott a fénypenge előtt, mely szándékosan hatalmas karcolásokat ejtett rajta. Hiába a Jedi-templomos mészárlás és felesége elvesztése után Anakin kezdte megszeretni a céltalan pusztítást.
-Félre onnan!
-Előre! Nyomás, nyomás!
-Vigyázz, mozgás jobbról!
-Eltaláltak!
-Szanitéc!
Appo akaratlanul is megrázta a fejét, hogy azzal enyhítse a sisakjának hangszóróiból áradó zsibongást. Alparancsnokok, tiszthelyettesek és egyszerű közlegények ontották magukból azt amit felettébb érdemesnek tartottak megosztani egymással a közös csatornán. Legtöbbjüknek csupán egy szó jutott, mások egy sor utasításhalmazt továbbítottak. Ez utóbbiak rendszerint a még élők soraiból kerültek ki. Mindazonáltal a hangorkán erősen sisteregni kezdett, ami már több volt mint zavaró.
A klón tiszt lehajolt. Elég gyorsan ahhoz, hogy ne az ő fejét vigye el a bezúzott szakaszajtó helyén kavargó füst-, és gőzfelhőkből kivágódó vaskos, vörös sugárnyaláb. Swalren már nem volt ilyen szerencsés. A légió újoncának felsőteste jóval gyorsabban párolgott el, mint az a vastag szakaszajtó amire ő maga erősítette fel néhány másodperce a robbanószerkezetet. Appo látta miként teríti be a körülöttük tüzelési pozícióban térdepelő katonákat a fiatal, besorozott rohamosztagos maradványai. Nem ez volt az első eset ma. Megszokni meg........Megvonta a vállait. Erre ő most nem ér rá. Ilyeneken elgondolkodni majd ráér ha visszatértek a támaszpontjukra vagy a csillagromboló körleteibe. Ott majd úgyis rémálmai lesznek éjszakánként. Mint általában mindig. Egy sors mely kijutott neki és a társainak. Ezzel együtt kellett élniük. Más választásuk nem volt.
-Nehézfegyvereik vannak. -figyelmeztette a többieket, mielőtt még bármelyikük nyílt rohammal kísérletezett volna. -Hol vannak a kutászdroidok?
-A Hurrikánoknál van még egy, uram. -jött a válasz közvetve a sisakjából, de a hang forrása vele szemközt volt a folyosó azon végében amit az a lépcsősor zárt le, melyen lejutottak ide.
-Őket nem érem el a vonalon. Interferencia van itt lent. -vetette oda fanyarul, majd egy másodperc töprengés után folytatta.
-Irány a felszín katona és keresse meg a századparancsnokukat! De mire ezt kimondtam már itt is van azzal a droiddal, értve vagyok? Nem szeretnék utolsónak maradni aki elfoglalja a központjukat.
-Értettem uram! -vágta rá a fehér plasztoidos alak, aki azon nyomban elviharzott a lépcsősor felé, mélyen a vállai közé húzva a nyakát. A folyosó túlsó végéből újabb lövedékek villantak.
-Ne, ne arra! Balra.
A századosi rangot viselő birodalmi maga után intette a fedezőembereit. Azok ketten követték őt, szorosan a vállukhoz nyomván a puskáik tusait. Mögöttük további rohamosztagosok húzódtak meg. Az 501-es légióba tartozó zászlóalj eme hányada az északi oldalon futó katakombákon keresztül közelítette meg a hapanok utolsó védvonalait. Egy ellenséges tűzfészek maradványai felé araszoltak, óvatosan elkerülvén a kőpadlózat bizonyos elemeit. Alig fél perccel ezelőtt hárman vesztek oda, amikor az egyikőjük rátalált a hapanok leleményes aknájára. A gond abból adódott, hogy ez a felfedezés három katonájának életébe, továbbá öt további emberének életveszélyes sérüléseibe került. Nem csoda, hogy a százados visszavett a tempóból.
A talajt változatosan borították be a szerves és szervetlen törmelékek. A hapan barikádból nem marad sok, de az elég nagy területen szétszóródott. A parancsnok jó párszor átkapcsolt a sisakvízórának állásain a különböző képalkotó variánsok között. Nem akart kellemetlen meglepetést se magának, se az embereinek. Minden összeégett hapan holttest gyanús volt, akárcsak a fel nem robbant aknák és energiatárak. Az óvatosság hasznosnak bizonyult. Gond nélkül átjutottak a tetemeken és elérhették a soron következő szektort. Újabb fontos méterekkel jutottak közelebb a céljukhoz. Már csak jó lett volna tudni arról, hogy a többi század hol tart, mert a kommunikációs rendszer piszkosul csődöt mondott. -emlékeztette magát a tiszt, amikor is az egyik őrmestere elterelte a figyelmét.
-Uram, önt keresik.
A tiszt megfordult, hogy aztán egyenesen szembetalálkozzon az Árnyék század jelölését magán viselő közlegénnyel. A százados helyet biztosított az embereinek akik folyamatosan szivárogtak befelé a folyosón. Csak miután elengedte őket, akkor lépett oda az őrmesterhez és a közlegényhez.
-Azokkal csak óvatosan! -mutatott a páncélkesztyűs kezével a szalutálásba kezdett katona lába mellé. -Tele van velük az egész környék.
-Az őrmester már figyelmeztetett az aknákra, uram. -közölte a rohamosztagos.
-Mi járatban közlegény? Nincs sok időm mint láthatja.
-Sajnálom uram, de Appo parancsnok nem tudott önnel kapcsolatba lépni.
-Az interferencia. -bólintott. -Tapasztaltuk.
-Pontosan. -a közlegény vett egy mély levegővételt. -Erős ellenállásba ütköztünk uram. Appo parancsnok egy kutászdroidért küldött. Úgy hallottuk, hogy önöknél van még egy.
-Sajnálom közlegény. De üres kézzel fog visszamenni.
Egy pillanatnyi néma szünet után a százados lefelé pillantott, majd bakancsos lábával beletúrt egy nagy fémkupacba mely közvetlenül egy szétégett mellkasú hapan katona mellett feküdt.
-Vele már nem sokra mennek. Közölje a parancsnokával, hogy sajnáljuk. Más megoldást kell találnia.
A közlegénynek még alkalma sem nyílt kifejezni csalódottságát, mert a százados elfordult felőle és miközben karabélyát megemelte intett a fejével az őrmestere felé.
-Gyerünk, sok még a dolgunk.
Valami hangosan reccsent a távolban, közvetlenül előttük. Először csak a többi rohamosztagos hátát pillantották meg. Éppen egy tagolt panelekkel körbefuttatott kereszteződésben álltak, ki-ki a maga posztján. Aztán egyszer csak négy vagy öt közülük egész egyszerűen szétspriccelt. A szó szoros értelmében. A folyosó mennyezetéről fémtáblák vágódtak le, azokon keresztül pedig fürge női alakok vad kiáltások közepette.
Sugárnyalábok villantak keresztül, kasul.
A birodalmi rohamosztagosok között kitört a káosz.
-Elkéstünk!- Kiáltott fel csalódottan a széles vállú riporternő. Letörve meresztette a szemét, hátha harc nyomait pillantja meg. A felszálló füst lassan kezdett elülni. De ezek a képek még háttérnek sem lesznek jók az élő tudósításban. Unalmasak. Szenvedéssel teliek, kilátástalanok, pedig épp a hősi hapan harci szellemet kéne bemutatni. Vad amazonok rohamát, amint förgetegként söprik el a birodalmi katonákat. Megrugdosta cipője orrával az egyik bűzös hullát. Az nyögött egy utolsót, néhány vér cseppet köhögött fel, majd kilehelte lelkét. Valószínűleg, szag alapján egy klón lehetett, hiszen a hapan hölgyek még halálukban is méltóság teljesek. Eddig ezt hitte.
- Fúj! Ez undorító!- Sípitozott, olyan hangszínen, melytől egy mynocknak is fejfájása lenne. A lábbelijét borító kétes maradványokat igyekezett egy elárvult fűcsomóban letörölni. Nem volt eredményes a művelet. A több ezer kredites cipellőt egyenletes vöröses fekete réteg takarta, megfosztva az időközben, odagyűlt, magasan keringő keselyűket az eredeti szín kápráztató látványától.
-Látszik, hogy még nem voltál harcmezőn!- Morogta a holo-kamerát tartó cingár férfiú. Rutinosan tett-vett, társa inkább hátráltatta a dokumentálásban, mint hasznára lett volna, de a galaxis eme szegletében a nőké a főszerep. Ő csak másodhegedűs lehet, ráadásul csak a különösen szép vagy különösen kiemelkedő férfiakat tűrte meg eme matriarchális társadalom. Ő egyik sem volt, valószínűleg a mesterséges szelekció elsepri majd létét, mint szél a homok szemeket.
- Több tiszteletet, haszontalan egyed!- Villant haragosan a Nye?heter holo csatorna sztárjának acélos tekintete. Gondosan manikűrözött kezével kézi komputerébe néhány adatot pötyögött. Közben undorodva gusztálta a jobbra terpeszkedő, valaha embernek nevezett, ám most hús cafat halmot.
- Felőlem, hisztis tysp?.- Utolsó szavait elnyelte egy messzi robbanás kóbor visszhangja. Ámbátor, biztos nem a hapan nyelv pozitív tulajdonságok leírására alkalmas jelzők voltak azok. ? Lassan készülj egyébként, nem sokára élő bejelentkezést várnak tőlünk.-
- Micsoda?!- Kapta fel fürtős fejét a riporternő. Felháborodottan folytatta. ? Faen! Hogy képzelik, hogy az egész Konzorcium lakossága előtt beszéljek a semmiről!- Dühösen arrébb rúgott egy arra kódorgó félig olvadt töltény tárat.- Ráadásul a körmöm is beszakadt, a hajam borzalmas, olyan szagom van, mintha egy máglyán éjszakáztam volna????-
- Örülj neki, hogy a technikai fejlettség ellenére nem találták még fel a szagos holo-netet?..-
- Akkor is, miről tudósítsak, még mindig a semmi közepén állunk, ráadásul a harcok is?.áh nem is folytatom!- Nyafogott tovább.
- Szerencséd, hogy nem a lövöldözés hevében vagyunk! Különben is, nektek asszonyoknak ez igazán nem okoz gondot!- Gonoszkodott a kamerás.
- Csendet, hímek szégyene! Skitt!- Gyorsan előkotorta retikülljét, majdan rendbe szedte magát, hogy a csatatér szennyében is hibátlan külsővel álljon a szájtáti nézők elé. Hisz manapság nincs fontosabb a külcsínnél, a belbecs csak kevesekből vált ki érdeklődést. Mély lélegzet, merev arc, kifejezéstelen tekintet, kíííp in szmájl, akkor is, ha beledöglesz, valahogy így szól a propaganda, visszaszámlálás.
- En, to, tre!- A holo kamera fémes lencséje a tudósító arcát pásztázta.- Go dag, kjaer nézőink! A hősi hapan harcos nők életüket áldozva megfutamították a betolakodó Birodalmi csapatokat.- A kamera körbe pásztázott, mindenki tudta, hogy ez nyilvánvaló hazugság, ám a Konzorcium területein, a holo-készülékek előtt az emberek egymás nyakába borultak. Anyák, nagyanyák és nővérek újongtak a tév hír hallatán. Az apákról szó sem esett.- Körüs-körül a hatalmas harc nyomait láthatják??- Hullákkal terített, füstölgő és égett dúracél settenkedett be a képbe.
Valahol távol emberek milliói nézték összeszorult szívvel, elakadt lélegzettel. Örültek, hogy távol vannak, kényelmes otthonaikban, az eseményeket csak szemlélőként kísérik figyelemmel. A tudat, megnyugtató, hogy, ha elegük lesz a borzalmakból, mit az újabb képek közvetítettek, bármikor, nyugodt lélekkel elkapcsolhatnak. Mondjuk valamelyik híresség partijáról készült beszámolóra, amelyet irigykedve bámulhatnak vagy egy kibeszélő showra, ahol habzó szájjal szidhatják az ugyanolyan primitív és olcsó szereplőket, mint ők maguk.
-Nézzük meg közelebbről a helyszínt!- Invitálta kényszeres mosollyal apró körútra a nézőket a riporter. Nem ehhez volt szokva, de a műsoridőt megkellett tölteni. Akkor is, ha semmi érdemlegeset nem tudott hozzá tenni, hiszen ő eddig, csak királynői estélyekről, az elit fogadásairól, meseszép bálokról tudósított a nyálát csorgató, egyszerű és birka népnek. ? ŐŐŐ..- Sajnos, épp egy arc és lábhiányos hapan katona tetemébe botlott. ? A harcok egyik főszereplője! Magam halottam, hogy utolsó szavaival is az Erenedát éltette!- A kamera tovább pásztázott a komor tájon????
A beton halkan felizzott, amint a vörös penge kósza sebeket ejtett rajta. Itt minden hiányzott, ami, akár egy apró jelzéssel az életre utalt volna. Vadernek eszébe jutot valami, amit ifjú korában, mikor az első leckéket vette, számtalanszor hallott. Tanárai unos-untalan ezt ismételték, de ő nem értette, vagy nem minden részét fogta fel az ősi bölcsességnek. ?Galaxisunk kerek egész, nincs főszereplője. Az ég, a föld, a Nap, az élőlények, mind fontos szereplői. Tisztelet, ezért nekik és a minden élőnek, aki hallgat a természet és saját belső hangjára. Próbál alázattal és békében élni e világban.? El innen őrült és ósdi jedi eszmék, dühösen közeledett az elfoglalt tudósítók felé. Nem vették észre.
A hapan támaszpont falain kívül, a harcmezőn, hol korábban fenyegető gépmonstrumok trapoltak, most visszafogott nyugalom honolt. A több emelet magas járművek motorjai halkan duruzsoltak, éppen csak annyira, hogy biztosítsák a kiegyenlítő rendszerek műkődését, biztos támaszt nyújtva a jármű kezelőinek. Nem lett volna szerencsés, ha az éji sötétben, a bombakráteres talajon a lépegetőnek az egyik lába rossz helyre kerülne egy vétlen mozdulat következtében.
Alant, a vékony, ám jól páncélozott végtagok sűrűjében a tartalékos egység katonái és droidjai kutakodtak túlélők után. Ritka volt, hogy a parázsló felszínen épp emberbe botlottak volna. Legtöbbször csak maradványokat leltek, de még azok is elporladtak mikor óvatosan megérintették őket szerves és szervetlen végtagjaikkal.
A parancsnoki lépegető tővében egy szürke egyenruhás tiszt állt, mereven kémlelve a horizontot. Figyelme már rég elsiklott a csizmája orránál fekvő, kormos plasztoiddarabról, mely alig fél órája még talán az egyik olyan rohamosztagos törzsét fedte, mely az ő lépegetőjén érkezett ide. Általában hol a medencében elterülő városok fölött táncoló lángnyelveket, hol pedig a támaszpont meredek falait leste.
-Veers őrnagy! -csattant egy hang a magasból, a lépegető nyitott beszállózsilipjének négyzetéből. Az egyik járművezető hajolt ki a széles ajtón. -Közvetitő jeleket fogtunk a támaszponton belülről.
Veers kifejezéstelen arccal nézett fel a válla fölött.
-Nem arról volt szó, hogy az összes kommunikációs műholdat kilőtték a bolygó körül?
-Úgy tűnik hogy néhány mellett elsiklottak. Talán egy külső orbitális pálya....
-Hagyja csak! Majd az 501-esek elintézik. Akárki is próbál adást leadni bentről, sokáig nem húzhatja.
-Értettem uram. -bólintott olyan határozottan a kezelőtiszt, mintha az őrnagy szavai a világot is képesek lettek volna megváltani.
Talán valahol ez volt az igazság.
Magabiztosan tért vissza a pilótafülkébe, hogy közvetítse társának is, nincs miért aggódniuk. A hapanok hasztalan próbálkozásainak hamarosan vége.
Mennydörgő hang csapott le a föld alatti bunker mélyén lévőkre. A hapan hadműveleti teremből már alig maradt valami, pedig még egyetlen egy birodalmi katona se tette a lábát a helyiségbe. Lassan már az az érzés kezdet kibontakozni a konzol előtt ülőkben, hogy nem is lesz itt mit találnia. Adatokat már biztos nem, hiszen sorjában töröltek ki mindent ami kapcsolatban lehet az ő adattárolási rendszerüktől kezdve az azok titkosításáig bármivel. Amit nem tudtak parancsszavak beütésével eltüntetni azt megtették a hapan katonák fegyverei. Nem egy terminál és adatfeldolgozó egységből maradt csupán fémtócsa a tisztogatások közepette. Másrészről pedig egyre több technikust és katonát temettek alá a törmelékek, melyeknek jelentős része percekkel ezelőtt még vagy a plasztik mennyezetet vagy az ugyanezekből a kompozit anyagokból felhúzott falakat alkották. Jelen pillanatban a berendezési tárgyakra földdarabok hullottak alá, onnan ahol már a dúrbeton is feladta a küzdelmet az őt ostromló erőknek. Talán alig öt perc és mindent a bolygó talaja fog beborítani.
Nien Messy ezredes térdig gázolt a törmelékben. Nem sokat foglalkozott azzal, hogy mi is kerül a lábai alá. A fém, illetve az emberi sikolyokat már rég nem különböztette meg egymástól. Szenvtelenül viseltetett minden agóniára, most csak az számított, hogy a birodalmiak ne juthassanak az ő titkos adataikhoz. Ezt ő már ideje korán mindenki tudomására hozta. Nem volt senki ezt nehezményezte volna neki. A kötelességtudat felülbírált minden erkölcsi normát.
Újabb rengés söpört végig a termen.
Volt aki felkapta a fejét, volt aki nem is törődött vele. Egyre megy. Előbb utóbb úgyis egyszerre fogják meghallani az utolsó morajlást. A végsőt, mely pontot tesz életük végére.
Messy elmosolyodott. Igen, ezek minden jel szerint a folyosók padlóiba süllyesztett aknák voltak. Pompás. Hagyj hulljanak a birodalmiak. Az ostobák, akik talán azt hitték, hogy idelent nem fognak már küzdeni. Hát tévedtek. A hapanok még a végső percekben se adják fel.
Jelzésértékűen pillantott le az ővén lifegő tőrére.
Igen. Párat biztosan ezzel fog eltenni láb alól. Ugyanúgy felhasítja vele az ő torkaikat ahogy tette ezt a saját, engedetlen tisztjeivel.
Másrészről ezek a hangok azt is jelentették, hogy az ellenség közel jár.
Volt még néhány konzol mely pislákolni látszott a közelében.
-Helyzetjelentést! -üvöltötte túl az egyik mennyezeti gerenda szétesését és azzal együtt a padlóra érkezéskor a csattanását.
Egy riadtképű, kontybakötött, szőke hajú lány pislogott fel rá aki az egyik ilyen konzol előtt ült. Szemei rémületet tükröztek. A közelgő halált még ezek az ifjú besorozottak nem mindegyike képes a dícsőség fényébe mártózva várni. -emlékeztette magát az ezredes, lenyelve ellenszenvét. Pedig egy igaz hű hapan számára csak ilyen halál létezik.
-A még működő szenzorok szerint az ellenség már az utolsó védvonalnál jár.
-Hogy állunk az adatállományokkal?
A szőkeség vetett egy futó pillantást a mellette lévő monitorra, mely előtt üresen maradt a szék. Gazdája minden bizonnyal már áttért a dícsőség kapuján.
-Kilencven százalék kész. -jelentette két pillanattal később.
Messy még szélesebbre húzta a vigyort az ajkain. Néma őrültség szikrája lobbant a tekintetébe, melyet valahová a falakon túlra vetítet.
Igen, hamarosan vége ennek az egésznek és ő az embereivel együtt végső áldozatot hozhat az imádott Erenedának. Immár nem csak hallotta a közeledő rohamosztagosok sugárvetőinek sivításait, hanem érezte is azoknak hőjét, illatát.
Vader dühe, mint a tatooini sirokkó olyan hirtelen csapott le áldozataira. A vöröslő penge halálos táncában nem volt kímélet, gyors volt és pontos. Érezte a meglepettségüket, azt, hogy nem számítottak, utáni a páni rémület hullámai törtek felé, amint a két hapanban tudatosult, hogy eljött a vég. Nincs tovább, a lord, mint a sötétség egyik párkája elvágta életük fonalát. Érezte az éget hús és ózon keverékének émelyítő szagát. A holo-adást nézők rémülten hőköltek hátra ekkora horrorra nem számítottak. A riporternőt egy láthatatlan erő vágja földhöz, míg társa hirtelen térdre rogyik, majd torkához kap. Fekete villanás, valószínűleg a sith palástjáé és a tudósító három jól elkülöníthető darabban búcsúzik az élőktől. A kamerás utolsó másodperceiben is az éltető levegőért küzd, de tüdejére mázsás kövek nehezednek, torkát láthatatlan markok szorítják. Többen felkiáltanak, majd bambán mareredtek az üres adóra. Az utol felvételen egy fénypenge szabdalja szét a holo-kamerát. A vihar elvonulni látszik.
